Oldalak

2010-09-21

Szilvásgombóc

Kata ma főzött. Szilvásgombócot. Életében másodszor. Az előző, már jó néhány évvel ezelőtt, nem sikerült valami fényesen. Mikor szólt, hogy nézzem meg, mert nagyon furcsák a gombócai, igazából gombócokat nem is találtam a fazékban, csak fél szilvák úsztak a csirizes vízben. A mamája szerint túl sok volt a krumpli, és túl kevés a liszt a tésztában. Hát most én főztem a krumplit, épp csak pár szemet, ami a krumplinyomóba egy menetben befért. (Fecó izmozott a szerszámmal, és nyomta a krumplit.) Így már működött a dolog, tökéletesek lettek a gombócok. Szilvásak meg szőlősek, mert valahonnan Kata kapott egy fürt szőlőt, akkora szemekkel, mint egy-egy gesztenye. Fecó óhajára ezekből is került pár a gombócokba.
Teljesen jó hangulatban falatoztunk. Amíg főttek a gombócok, kavargatás közben az én Kedvesem megmacskásodott. Dörgölőzött hozzám, és dorombolt. Néztem a fazékban lubickoló gombócokat, és arra gondoltam, milyen erotikusak így, csupaszon, amíg nincs még rajtuk a morzsa bundája. (A prézli, közönségesen.) Szóval teljesen hangulatba jöttünk, már láttam a fülledt, kéjjel teli éjszakát magam előtt. Aztán minden elromlott.
Katám fürödni parancsolta Fecót, engem meg mikor kísértem volna ki a gyermeket, utasított, hogy mosogassak el azonnal. Mondtam, hogy meglesz az is, hamarost. Nem hamarost, most rögtön! Majd. Most! De nem. De igen! ... Ekkor rávetettem a pillantásomat. Azt, amelyikből a tanítványaim le szokták venni, hogy ez az utolsó pillanat, amikor még baj nélkül megúszhatják. Ez egy ilyen, "van bennem türelem, meg jóindulat is, de mindkettő fogytán van már k*rvára" pillantás. Katám eleresztett valami racionalizáló érvet, hogy ennyit megérdemel a főzésért. Ez teljesen így is volna, ha miután én főzök, nem fordulna elő, hogy ott hagyja az asztalon (én legalább az asztalt leszedtem, és a mosogatóba pakoltam mindent,) az edényeket, és másnap nekem kell eltakarítani a beszáradt szutykot.
Aztán meg azt láttam, hogy a nappaliban a fotel hátáról fogta a nadrágom és a blúzom, és behajította a szobámba. De a fotel háta nem volt üres, mert az ő cuccai lógtak róla. Nem sokáig, mert felhajigáltam őket az emeletre, a korlátról csüngtek lefelé. Közöltem vele, hogy vagy nincs helye a ruhának a fotelon, akkor viszont az övének sincs, vagy van, de akkor hagyja békén az enyémeket. És talán mellőzhetné a királynői allűröket, és jobb volna, ha nem próbálna teljhatalommal uralkodni a házban. Egyrészt mert nekem bántó, másrészt meg mert ő nagyon frusztrált lesz a végén.
Ez után még elhangzott pár mondat az anyai mintákról, amiket elsajátítottam, hogy azok használhatatlanok a normális emberek között. Nevezetesen a mélységes, sőt feneketlen önzésem teljességgel elfogadhatatlan. Kifejtettem a véleményemet, hogy ő apai mintákat hozott a család hatalmi viszonyainak a rendezéséhez, csak azok nem működnek. Egy 180 centis, 90 kilós ember hatalmi szóval tud érvelni, de ha az illető épp csak egy-ötven, és vasággyal együtt sincs több negyven kilónál, akkor legfeljebb mulatságos lesz, nem meggyőző.
Ezután már az ismert forgatókönyv következett. Szemvillámok, elfordulás, a hát haragos görbülete, dühös fújtatás, ajtócsapkodás. Az erotikus töltetű gombócok ígérete semmivé lett. Ebből ma nem lesz még karmolós szex sem. Kénytelen leszek megnézni egy filmet az este, esetleg meditálni. Néha úgy hiányzik, hogy nincsen itthon egy óriási porcelán levesestál, amit ilyenkor földhöz vághatnék. Vagy a fejéhez.

15 megjegyzés:

fetisa írta...

Istenem, a családi élet szépségei :-D
Annyira átérzem mindezt, de annyira :-D

Manéla írta...

Már múltkor is felmerült ez a "ki rakhatja a fotel háttámlájára a ruháját" opus, úgy látszik, ez nálatok neuralgikus pont.

De miért pont levesestálat akarsz földhöz vágni? Megteszi egy befőttesüveg is... :)

Szemtelen Tyúk írta...

Imádom, amikor mediterránul éltek. :)

AncsaT írta...

Fetisa: Ugye? Bizonyos dolgok csak hosszabb távon jönnek elő. Évek alatt. Amikor már felőrlődtek az idegeid. :)

Manéla: A fotel nem neuralgikus, hanem territoriális. A szobám ajtaja mellett áll. Mondhatni a határon. Talán, ha lepisilném a lábát, (a fotelét, nem Katáét, területjelzés, nem pisiszex,) az segítene. :)

Láttál te már filmet, színdarabot, ahol csemegeuborkás címkével ellátott befőttesüveget vágnak földhöz? A levesestál sokkal teátrálisabb. Meg kell adni a módját. Persze ha épp ez van kéznél, biztos megteszi ez is. :) Saját tapasztalat alapján ajánlottad? :)

Manéla írta...

Nem:) Abszolút nem hajigálok semmit, mert nekem kellene feltakarítanom úgyis. Én a verbális agresszió híve vagyok (már ha csetepatéra kerül a sor), illetve veszekedés közben összevissza rohangálok a lakásban, hogy lehiggadjak. Ez is nagyon szép látvány, főleg, amikor bőgök is közben :D

AncsaT írta...

Tyúk: Elképzelem, ahogy az erkélyről lábasokat és serpenyőket vagdos hozzám, én meg tanúnak szólítom a legkülönfélébb szenteket, hogy ilyen buggyant nőt még nem hordott a hátán a föld. Mindezt széles gesztusokkal, szélmalomként hadonászva, full hangerőn, miközben a szomszédok átbámulnak hozzánk, sőt, bele is szólnak. A szomszéd ember igazat ad nekem, mindaddig, amíg a felesége nem kezdi el lökdösni, hogy ne szóljon bele, különösen hülyeséget ne, és inkább eredjen kiteregetni. :)

Manéla: Az is elég "mediterrán", nem? Csak jó hangosan kell csinálni. :) A rohangálás jó ötlet, mert mi egymás arcába tolakodunk, összefeszülünk, és így aztán nem higgadunk sosem. Legfeljebb az ágyban. (Jut eszembe, vége a filmnek, jelenésem van. Ha összekapunk, akkor hamarosan jövök még, ha nem, akkor már csak holnap :)

Tyúk írta...

Az ideális partner számomra az, aki után lehet a kocsibejárót szegélyező ágyásból kiszaggatott büdöskéket hajigálni száraz termőföldfelhőben, sikoltozva szemétribancozva, miközben épp kiáll a kocsival, hogy gyorshajtson egy kört a városban, míg megnyugszik.

AncsaT írta...

Igen, az ideális partnerek közt ez megesik. Méghozzá jó pár alkalommal. Merthogy mindezek után még mindig együtt maradnak. :)

A szedatív célú autós gyorshajtást részemről hanyagolnám, egyrészről mert a jogsi hiánya súlyosbító körülmény a közlekedési kihágásoknál, másrészt meg kellően felindult állapotban az ilyesmi elég szuicid dolog.

A földhözverős dolgok is inkább szóban tetszetősek, mint a gyakorlatban. Nagyon kiakadtam, mikor egyszer Katám ripityomra szétcsapott egy CD-s magnót. :) Én inkább ilyebb bezárkózós típus vagyok. Ha meg utánam jön, akkor jöhet a pankráció. :D

Manéla írta...

Tyúk, ez nagyon személyre szabott definíciónak tűnik :)

Ancsa: Egyrészt nem tudnál "válasz erre" gombot betuszkolni a kommentboxba? :( Másrészt: engem kiidegel, hogy ha én hisztizek, akkor a férjem csak ül ott nyugodtan a széken. Nem tudom semmivel kiprovokálni, hogy ő is kiboruljon, utálom!!!!

Tyúk írta...

Manéla, hát igen. Úgy fest, még mindig OTT tartok valahol.

AncsaT írta...

Manéla: Beállítások közt nem találtam ilyet, a blogsablonban lehetne talán, de ha gyárilag nincs, akkor nagyon matatni kéne hozzá. De ez a "Név:" dolog szerintem jó így. Ha gondolod, tegyél a név elé egy kukacot ( @ ) és teljes az illúzió. :)
Van biztosan, amitől kiborul életed párja is. Kérdés, érdemes-e kísérletezni vele, hogy rájöjj, mi az? Szerintem egyszerre untig elég, ha egyvalaki hülye a családban. Mikor mindketten elborulunk, az nem szerencsés. Utána Fecó kérdezi, hogy tényleg elköltöznek-e anyával a mamához. Magyarázhatom, hogy csak mérgemben mondtam az anyjának, hogy mehet az anyjába/hoz lakni, és ő is csak mérgében mondta, hogy OK, de viszi a gyereket is.

Tyúk: Akkor vagy túl egy kapcsolaton, ha rájössz, másvalakivel is lehet, ugyanolyan állat módra üvöltözni egymással. :)

Tyúk írta...

Az hányadik fázis? Azon már túl vagyok, hogy a szex is megy másvalakivel.

Manéla írta...

Tyúk: bocsánat, nem tudtam, hogy múlt idő :(
Ancsa: Nananana, ő is hülye ilyen alkalmakkor, csak másképp. Ő nem szaladgál, meg bőg, hanem csűri-csavarja a szót, mint egy ügyvéd, közben ül nyugodtan, távolságtartón, amitől kikészülök! Ő meg tőlem, hogy zaklatott vagyok tőle :D
Tyúk: az már egy tök jó fázis, ha mással tudsz szexelni. Nem tudom, mennyi idő telt el, és mennyi időt kell kiheverni, újraépíteni... Én könnyen gyógyulok, szerencsém van. A szexet pedig világ életemben külön tudtam választani az érzelmektől, tehát amikor szerelmi bajom volt, akkor is vígan kavartam szexileg, mellesleg gyógyulásként sem volt utolsó módszer. De tudom, hogy ez az énem férfias oldala, talán ettől vonzódom a nőkhöz is, mert sok bennem a maszkulin vonás, persze nem külsőleg.

AncsaT írta...

Ó, a szex az nem olyan lényeges ebből a szempontból, az általában a
kapcsolat közben is szokott menni másvalakivel. :)

De nézzük, egy szakítás kiheverésének lépcsőfokait:
-----
Ide elkezdtem írni valamit, ami szétfeszítette egy komment kereteit. Ezért inkább csináltam belőle egy bejegyzést.

AncsaT írta...

Manéla: Rettenetesek ezek a pasik! Higgadtan megoldást keresnek a problémára, mikor csak hagyniuk kéne levezetni a feszültséget egy kiadós üvöltözéssel. :) Talán, ha ezt ilyen világosan elmagyarázod, szeret annyira, hogy a kedvedért hajlandó lesz ordibálni kicsit. Persze ne sértődj meg rá, ha közbe néha elröhögi magát. :D

Én itt viccelek a szex-szel, hogy persze lazán, kapcsolat után, közben, helyette, te meg mondod, hogy naná, mert mi köze a kettőnek egymáshoz. :) Ez tényleg kicsit pasi dolognak tűnik, (a sztereotípiák szerint,) szerintem ezzel 100 pasiból 99-et remekül el lehet riasztani. Szeretnek macsózni, de ha te vagy határozott, és bejelented, hogy az igényeid érzelmekre ÉS/VAGY szexre szólnak, és, hogy válasszon, ezekből mennyit kíván ő maga kielégíteni, és mennyi tevékenységet leszel kénytelen a kapcsolatból kiszervezni, akkor ebbe belesápad.

Néha még meghökkenek a férfias oldaladon, de hát így szeretünk. :) A maszkulin jelleg meg kétségek felett, hogy csak belső, és ez így ideális. Talán ettől vonzódnak hozzád a nők. :D

Megjegyzés küldése