Oldalak

2011-06-04

Csak csacsogok

Vizsgáztam ma is, szerintem sikerült, mert tudtam mindegyik kérdésre mit írni. A tegnapinak is várom még az eredményét, talán a jövő hét elejére. Nagyon azért sem aggódom. Kissé fellélegeztem, némi súly lekerült rólam, mert még két jegyért kell megküzdjek, az egyik beadandó, a másik vizsga, de mondjuk úgy, hogy nem ezek a félév legfélelmetesebb tárgyai. A jövő héten már majd felírják a "V" betűt is kölykök a táblára. Nem tudom melyik nap, mert lesz valami tanítás nélküli munkanap, meg van amelyik osztály kirándul, és csak a tényleges tanulással töltött napok érnek. És Kata is kirándulni megy, vagy egy egész hétig nem lesz itthon.
Talán ez utóbbi a legnagyobb megkönnyebbülés. Búcsúzóul rendez még egy kis cirkuszt, gondolom csupa szeretetből, hogy ne hiányozzon annyira nekünk. De az is lehet, hogy ez csak az  előjáték a búcsúzkodós szexhez. De most nem nagyon tud felhúzni, annyira megkönnyebbültem, hogy a nehezebb vizsgákon túl vagyok. Látom a végét a tanévnek. Két hét, és lazulnak a dolgok. Aztán meg majd beáll a nyári üzemmód. Kata agyvérzést fog kapni, hogy mikor elmegy melóba, mi még akkor fogunk a másik oldalunkra fordulni az ágyban. Napközben meg majd felhívjuk a strandról, hogy elmeséljük, milyen jó a vízben.
Ha hazajön, pusztán csak a megnyugtatása végett, meg beiktatom majd az edzésprogramba is, fát fogok vágni. A papa kivágott a tanyán egy cseresznyefát, és elhozta nekünk, hogy úgyis vettünk kályhát, jó lesz tüzelni. Persze jó nagy darabokban van. A legnagyobbat leásom majd a kertben favágó tőkének, és azon fogok fát hasogatni. Favágóingem már van, még egy megfelelő fejszét kell vásároljak. De az is lehet, hogy nem fejszecsattogással várom haza a kedvest, hanem tartalékolom a fát, és amikor kiakaszt, csak kimegyek a kertbe brutálkodni. Ha berágok, megyek fát hasogatni. Persze így hamar el fog fogyni. De legfeljebb bevállalom majd mások tüzelőjét is az utcából, hogy felaprítom.
Fecóval gombanapot tartottunk ma. Leszűrtük a gombaleveinket. Kata persze hozta a formáját. Bejött a konyhába fintorogni, hogy pfuj de büdös. De már rutinosan nem törődtünk vele. Sőt Fecó mondta neki, hogy csak a konyhában lesz büdös, ha becsukjuk mögötte az ajtót. Ettől úgy elakadt a kedves szava, gondolom rögtön dekódolta, hogy ez a "húzzál már ki innen a fenébe" Fecó által tompított megfogalmazásban. Mondjuk nekem ez magas, hogy ha semmi dolgom nincs ott, akkor minek megyek oda - ahol tudtommal büdös van - fintorogni.
Találtam egy tök jó filmsorozatot. (Meg még itt is van róla.) HBO saját gyártás, ami alapján azt hittem, hogy majd valami gagyi lesz, de nem. Megnéztem az első részt, aztán a többit csak leszedtem, de megtartóztattam magam, és nem néztem meg, amíg le nem vizsgázom. Ha estig nem békülünk össze Katával, akkor ez lesz a program. Ha meg igen, akkor majd a jövő héten. Már letöltöttem a könyveket is. Felraktam mind a négyet az olvasómra. Az elsőt már elkezdtem olvasni. Ebből nagy szerelem lesz.
Hallgatom a rádiót. Kabaré. Azt mondja a fickó, hogy nőnapon nem szokott pasikat látni virággal. Csak nőket. Mondom magamban, naná, hazafelé ők viszik. De nem, azt mondja: "Kedves férfitársaim, igazán példát vehetnénk a figyelmes leszbikusokról!" A fészbukon meg Fetisa kilinkelte a cikket, hogy Németországban homeopátiával óhajtják gyógykezelni a homoszexualitást. Valami katolikusnak nevezett keresztény "szekta". Elsőre az jutott egyembe, hogy a homeopátia az ugye nagy hígításban a tünetet kiváltó szert adja kezelésnek, szóval az antileszbi kapszulában akkor egy csipet porított punciszőr lehet? Másodikra meg az, hogy katolicizmusra nincs valami szer? Mondjuk ha valaki már nagyon szenved a dogmáktól, a folytonos bűntudatkeltéstől, bőrkeménykedés nőtt a térdén, szédeleg a sok böjttől, szexuálisan kielégületlen, és unja az álszent pofákat, akkor mit szedjen? De ez egyszerű, egy nagy tányér halászlét (a hal az elég keresztény dolog nem?), 5x1dl töményet, és menjen el bulizni, meg dugjon egy nagyot.
Kaptam egy nagy zsák szélesvásznú háttérképet. Mert a régi monitorra 4:3 arányúak voltak halomban, most meg ugye a HD-re 16:9-esek illenének. Persze amennyit cserélgetem, teljesen felesleges, de mindegy, kinyitottam a szám, úgy kell nekem, most majd turkálhatok könyékig a képekben. Persze sejthető, a csajosakat néztem meg elsőnek, és volt néhány Alyson Hannigan kép is. Akinek nem rémlik a név, ő a furulyás csaj az Amerikai Pitéből. Mondjuk a kis vörös nem itt lopta be magát a szívembe, hanem Buffy (a vámpírok réme) oldalán, ahol ő volt a leszbikus boszi. Ez a vámpírok + leszbik dolog nagyon kerülget engem, azt hiszem hamarosan írnom kell valami ilyesmit.
Még egy csomó minden eszembe jutott, de vacsoraidő van, és ennyi azt hiszem elég is lesz mára, még megunjátok a sok csacsogást.

18 megjegyzés:

Rosabella Sanchez írta...

Csodálom,hogy család és munka mellett bírod ezt az őrült -tanulós, vizsgázós- tempót, mert én lassan már megbolondulok, pedig a tanuláson kívül nem sok dolgom van. Már alig várom,hogy letudjak mindent.

De ugye azt tudod,hogy amit most leírtál Katával kapcsolatban az gonosz volt? :)Szegény majd melózik a dög melegben, ti meg dőzsöltök majd otthon. Mit fogsz te még ezért kapni? Nah meg a favágós történetért. :)
Kezdem azt érezni,hogy Katának a szagokkal különös kapcsolata van. Irtózik tőle, mégis mindig oda megy,ahová nem kéne. Érdekes.

De, hogy homeopátiával gyógyítani a homoszexualitást. Ezen 5 percig röhögtem. Mégis hogy? Kicsit hasonlít az eretnekek megtisztításához. Értem én,hogy változtatni akarnak, mert nyilván nem ez a normális felállás,de akkor valami értelmes megoldást találjanak ki. Már ha létezik. Aki ilyen hülyeségeket hangoztat, az nem hiszem, hogy jobban belemélyedt volna a témába, mert akkor tudná,hogy a homoszexualitás, nem feltétlenül csak divat, és provokáció. Sokszor nagyon súlyos lelki okai vannak. Nem is beszélve arról,hogy sokszor egy meleg pár sokkal nagyobb szeretetben képes élni,mint hetero társaik.

AncsaT írta...

Igazából nem bíroM. Nyígok is miatta eleget. Néha már csak a robotpilóta vezérel, rutinból csinálok dolgokat, és mondjuk a tanítást azt nem illenék így.

Néha gyanítom, hogy Katával nem feltétlen vagyok fair, meg maximálisan megértő, de amíg ez kölcsönös, addig van valami egyensúly. Ez a szag dolog meg tényleg patológiás eset.

Egyébként azok a vérkatolikusok is betegek. Vagy pedig nagyon idióták. Az egyik első dolog volt, amit tesóm megpróbált megtanítani nekem, hogy "ami nem romlott el, nem kell megjavítani". Ennyi energia befektetésével akár valami hasznosat is csinálhattak volna. Most megbántottak egy csomó embert, kihúzták a gyufát mindenféle jogvédő szervezetnél, és rajtuk röhögnek sokan. Pontosabban azon, hogy a katolikusoknak ennyi esze van. Megpróbálják "cukorkával" kiűzni az ördögöt azokból, akik szeretnek szexelni. Most még csak a melegekből, de szerintem legalább ennyire fáj nekik az is, ha a heterók élvezik a kefélést. Egy rakás kielégületlen majom, akik a saját nyomorukat akarják előírni másoknak is. Azt hiszem őket kéne kezelni.

Névtelen írta...

Ez a homeopátia az ELTEQUEER-en belül is vicc tárgya. Kitaláltuk, hogyha mondjuk egy meleg kartársunk beleszeret egy heteróba, azt heteropátiával fogjuk gyógyítani, és az is sok cukrot fog enni, mert ugye akkor a heterók hidegek, és akkor őket a sok cukor meleggé változtatja.

Ha nagyon szeretsz fát vágni, akkor majd jöhetsz hozzánk is, ha brutálkodni támad kedved. :D

AncsaT írta...

ELTEQueer? Ilyen jó dolgok vannak? SZTEQueer nincs?

Ez a homeopátia-heteropátia, ez aranyos. :) A hidegek meg Stephenie Meyernél a vámpírok. Ez is jó, heterók-homók, hidegek-melegek, vámpírok-halandók... ki szív többet? :)

Persze lehet én szívok majd rengeteget, amikor télen kell kimennem a fagyba, hóba fát aprítani. :))

Friðþjófur írta...

SZTE-n elvileg a Damkör működik, ráadásul legálisan. De jó volna tudni, tényleg élnek-e még, csinálnak-e valamit. :D
Hogy a bejegyzéshez is, valamit:
"...szóval az antileszbi kapszulában akkor egy csipet porított punciszőr lehet?" És valóban. Ezen a ponton elérted, hogy a család nagy örömére felkiáltsak és könnyesre röhögjem magam. Mekkora logika! Vééégülis... :)

AncsaT írta...

Elvileg. Megnéztem a honlapjukat, 2009 a legfrissebb évszám. Megnéztem a vicceket. Bénák, és mind meleg pasikról szól. Egy leszbi vicc sincs. Asszem, nézek inkább valami feminista kört, hátha az jobban bejön. :)

Én csak alkalmaztam a homeopátiás elvet. :)

Névtelen írta...

Ez a nő, édes istenem, ez a nő.
T.

AncsaT írta...

Tetszik Alyson? Nem olyan nagy szám, kb. ilyen van otthon is. (A vörös hajától meg a turcsi orrától eltekintve.) De ha óhajtod, a Wicca-Makkára kirakosgatom neked a fotóit. :)

Szemtelen Tyúk írta...

Jó, hát pont a vörös haja meg a turcsi orra.

AncsaT írta...

Nőn nem fogunk összeveszni. :) Mondjuk az édeshármas sem valószínű, de jól van ez így. :))

Rosabella Sanchez írta...

Lányok, lányok! Ha netán valaha is alkotói válságba esnék, elég lenne annyi,hogy elolvasom a hozzászólásaitokat, és lőn világosság! :)
Komolyan megmozgatjátok az agytekervényeim, és a fantáziám! Persze szigorúan csak az alkotóit! :)

Egyébként már dolgozom a beígért női harcokon! ;)

AncsaT írta...

Részben erről is szól ez a blogolósdi, hogy elgondolkodtatjuk, inspiráljuk egymást. Most készül egy "zenés" bejegyzésem, szintén ilyen indíttatásból.

Rosabella Sanchez írta...

Valóban, hiszen annyi sokszínű emberke találkozik itt, hogy szinte elkerülhetetlen, hogy ne érintsen meg, gondolkodtasson el egy-egy hozzászólás, vagy éppen egy bejegyzés. Kíváncsivá tettél! :)

AncsaT írta...

Már kint van, olvashatod, hallgathatod. És szabad a listát kiegészíteni, bírálni. :)

Rosabella Sanchez írta...

Bírálni nem bírálom, mert egyrészt kedvemre való, másrészt, abban a korban vagyok, hogy szivacs módjára szívom magamba az értékes "tápanyagokat"!:)
Viszont ötleteim vannak még!

AncsaT írta...

Van olyan, hogy valami nem tetszik, vagy nem tetszik annyira nagyon, azt is szabad megmondani. Az ötletek meg jöhetnek. (A Török indulót már ki is linkeltem.)

Névtelen írta...

(Jaj, Alison. Nem bírja a szívem ezt az agyonfotosoppol ívet a derekán.)

Azt akartam mondani a blogolásról, hogy van, aki halálra rémül ettől, hogy Jézus, ennyire kiadod magad!, de persze ki mennyire exhibicionista. Egyébként kétlem, hogy exhibicionizmus az arctalan, névtelen blogolás. Aki ismer, az rémül meg, hogy milyen sokat elárulok magamról. De aki ismer, az miért is rémül meg? Hmm. :)
Viszont blogolni jó. Nem?
Ty

AncsaT írta...

Nem tudom, hogy fotosoppos-e, lehet csak még a szülés előtt készült. :)

Az ilyen rémüldözők szoktak a fészbukon a leginkább zavarba ejtő dolgokat megosztani meg lájkolni, úgy, hogy azt nem csak azok látják, akik látogatják is a blogját, hanem az összes ismerőse, ismerősének az ismerősei is. Plusz a rokonok és munkatársak. :)

A blogolás az meg tényleg jó. Az is, amikor írod, meg amikor mások reagálnak rá valamit, meg főként amikor olvasod a blogokat, és látod, hogy nem vagy egyedül, mert másnak is eszébe jut ugyanolyan hülyeség, ami akkor talán nem is olyan hülye dolog, szóval mégsem vagy UFO, és amikor valaki írásáról eszedbe jut valami, amit megírsz, aztán arról valakinek szintén eszébe jut valami... Olyan lányok, akiket könnyebb gondolkodóba ejteni mint teherbe, és nem azért mert távolságot tartanak a fiúktól. :) Ja, és persze fiúk is, akik értelmes, kedves stílusban írnak, fikázástól, anyázástól mentesen. Az ember már-már elhiszi, hogy normális emberekkel van tele a világ. :)

Megjegyzés küldése