Oldalak

2011-06-17

Demokrácia? Diktatúra?

Hallgattam az MR1 Kossuth rádióban az Ütközőt, a büntetőeljárás rendjének tervezett változtatásáról. Remek ötletek születnek a kormányoldalon. Az őrizetbevétel időtartama 72 óráról megnőne 120 órára, és az első 48 órában a vádlott ügyvédjét ki lehetne zárni a kihallgatásokról. Gyanítom, hogy az előterjesztés készítője nem végzett jogász, vagy ha igen, akkor az alkotmányjogi és a nemzetközi jogi órákról rendszeresen ellógott. Biztos ezért nem hallott a vádlottnak a védelemhez fűződő alkotmányos jogairól, meg a Magyarország által is aláírt nemzetközi egyezményekről, amik ezt garantálják.
A másik "kiváló" ötlet, hogy a tárgyaláson a tanúkat, beleegyezésük nélkül is poligráfos (hazugságvizsgáló) kihallgatásnak lehetne alávetni. Tehát nem a vádlottat, mert annak joga van ezt megtagadni, hanem a tanút. Gondold el, jószándékúan jelentkezel, hogy láttad a verekedést a bár előtt, és szívesen tanúskodsz, hogy igazából mi is történt. És akkor, hogy mondjuk a nemtetsző vallomásod miatt hiteltelenítsenek, meg lehet kérdezni tőled, hogy a bárból jöttél?, nem? pedig az egy meleg szórakozóhely, nem vagy véletlenül leszbikus?, vagy esetleg esetleg skinhead?, nem utálod a buzikat? és meg lehet magyarázni, hogy csak a vallomásod megalapozottságát vizsgálják, hogy közöd lehet-e a kopaszokhoz, vagy az általuk bántalmazott szivárványos fülbevalót hordó lányokhoz. Ilyen körülmények közt biztosan mindenki rohan majd, hogy tanú lehessen.
Emlékszem, mikor a választások után hallatszó huhogásra, hogy majd akkor most a kétharmaddal jön az elnyomás meg a fék nélküli hatalmaskodás, az a válasz született, hogy ez ostobaság, az alkotmány és nemzetközi egyezmények garantálják az emberek jogait, meg a hatalom önkontrollja, a nyertes párt demokratikus gondolkodása, szellemisége. És tessék mondani, a párt vezetői és az általuk kinevezettek is tudnak erről? A fentiekben nem az a szörnyű, hogy felelős pozícióban van valaki, aki ennyire "buta" vagy ennyire "gonosz", hanem, hogy felelős pozícióban nincs senki, aki azt mondaná, hogy álljon meg a menet, ilyen tervezetet nem lehet nyilvánosságra hozni, mert hát nem vagyunk mi fasiszták.
Vagy, hogy szövögessek egy kis összeesküvés-elméletet, ez igazából csak a kezdet, és az ilyen próbálkozásokkal csak tesztelik a szakmát, a nemzetközi szervezeteket és a közvéleményt, hogy hogyan fogadják majd a jogok egyre erősödő korlátozását. A lépések határozottak, és egy irányba tartanak. Megkezdődik a választójog kiterjesztése a külmagyarokra, akik sejthető, hova szavaznak majd, őket a megszorítások, a hazai jogegyenlőtlenség nem érinti, de szólamokat meg majd a választás évében pénzt is kapnak két marékkal. A jövedelmek átcsoportosítása folyik, az ellenoldal szavazóbázisától (nyugdíjasok, kiskeresetűek). A büntetőjog átalakítása meg majd lehetővé teszi, hogy a másik oldal jelöltjei ellen eljárások induljanak, melyek ha másra nem, a lejáratásra, megfélemlítésre jók lesznek.
Szurkoljatok, hogy három év múlva ez az írás csak sötét utópiának tűnjön, ne meglepően pontos próféciának!

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jogok...hm..
Részben megértem a boncolgatásodat, más részről viszont nem. A legtöbb "jog" ma Magyarországon a visszájára fordult. Gondolj csak bele, hány vádlott, vagy éppen bűnös!!! jön a jogaival. Igaz, egy vádlott még nem feltétlenül bűnös is, de tudod hány bírósági tárgyalás húzódik éveken keresztül azért mert okos ügyvédek a vádlott (védencük) jogait sérelmezik és viszik ezzel félre a tárgyalásokat és húzzák vele az ítéletet? A jelenlegi emberi jogok bizonyos kasztoknak sajnos jogtalan előnyöket biztosítanak, törvényesen elítélt embereknek, olyanoknak akik tudatosan követtek el nagyon komoly bűncselekményeket. Nemrég posztoltam is egy ilyen témát, ahol egy volt elítélt súlyos pénzeket kapott az államtól, mert szerinte "méltatlan" volt a bánásmód amit a börtönben irányába tanúsítottak. És bármennyire abszurdum volt, hiszen az ő bűncselekménye is méltatlan volt más emberekkel szemben - megnyerte a pert, mert sajnos ilyen a jogrendszerünk.
És azt mondom, aki az igazat mondja azt mért ne lehetne kihallgatni az ügyvédje jelenléte nélkül? Aki igazat mond, az általában nem tart egy kihallgatástól, mert nem kerülhet ellentmondásba önmagával.
Hogy a tanúkat poligráfos vizsgálat alá vetnék? Tudod, én ezt is támogatom. Egy bűnöző számtalan vett alibit és áltanukat szokott felbérelni, csak hogy elkerülje a megérdemelt büntetését.
Azt gondolom, hogy ha leszabályozzák a poligráfos vizsgálatokat hogy azok kizárólag arra irányulhassanak amit a tanú állít, akkor ez nem rossz dolog.Egy tanú ha igazat állít, akkor neki sincs mitől tartania, akár csak egy (igazat mondó) vádlottnak.
répa

AncsaT írta...

Abban egyetértek veled, hogy hatékonyabb bűnüldözés és hatékonyabb igazs... illetve nem is feltétlen igazságot kéne szolgáltatni, meg nem bűnt üldözni, hanem megelőzni, és ha mégis elkövették, akkor kárpótolni meg az elkövetőt "nevelni", de az ügyvéd az jár a kihallgatásra. Pont mert aki oda kerül, az nem feltétlen elkövető, csak vádlott. És ő egymaga van, megfosztva a szabadságától, sokszor a méltóságától is, elveszik a személyes tárgyait, ékszereit, igazolványait, pénztárcáját, kulcsait, telefonját, cipőfűzőjét, övét, netbookját, könyvét, mp3 játszóját, körülötte mindenki rendőr, kihallgatók, gondolom nem arról híresek, hogy kedvesen, emberségesen bánnak vele, nem csak, hogy feltételezik, elkövetett valamit, de azt be is akarják bizonyítani, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nyomást gyakorolnak rá, jó esetben csak szemét lélektani trükkökkel és nem fizikai fenyegetéssel, kínzással, éheztetéssel, alvásmegvonással, azzal, hogy nem engedik ki vécére, szóval minden lehetséges módon az idegeire mennek, hogy tegyen beismerő vallomást. Ebben a közegben az ügyvéd az egyetlen ember, aki az ő oldalán áll, az egyetlen szövetséges egy veszélyes, félelmetes, fenyegető környezetben. Amíg csak a "rohadék bűnözők" kerülnek ilyen helyzetbe, úgy kell nekik, de abba gondolj bele, bármikor lehetsz te is gyanúsított, vagy a barátaid, rokonaid is. Nem szeretnéd, hogy 48 órán át ilyen körülmények közt legyen/legyél.

Tanú sem csak úgy lesz valaki, hogy önként jelentkezik, hanem beidézhetik, és ha nem megy, elővezetik, és kötelező neki tanúskodnia, és nem kapja meg előre a kérdéseket, akármit is kérdezhetnek tőle, és jó, ha joga van eldönteni, hozzájárul-e a poligráfhoz. Írtam a példát, hogy egy eljárásban kérdezhetnek akár a nemi identitásodról, preferenciáidról is, bármiről, amiről nem akarnál beszélni, és ha a bíró úgy dönt, az ügyhöz tatozik, köteles vagy válaszolni. Ha nem ezen múlik az ítélet, csak a te tanúkénti megítélésed, akkor is. Ha a hazugságvizsgáló az csak opció, a bíró kérheti a tanút, hogy bizonyos állításait erősítse meg ily módon is, és ha erre nem hajlandó, megteheti, hogy azokat ennek fényében veszi figyelembe, különösen, ha egy másik tanú, az ellenkezőjét állítva beleegyezik a használatába. És mi van, ha egy gyerek tanúskodik, nem biztos, hogy felemelő érzés neki, ha bedrótozzák, hogy hazugságon kapják.

Névtelen írta...

Igazat kell adnom Ancsának abban, hogy kell az ügyvéd. Persze, tudom, hogy a jog és a törvények általában a nagystílű bűnözők pártját fogják, de nem az emberhez méltó bánásmódról híresek a rendőrök. Vagy úgy általában, akinek hatalma van egy másik ember felett. Igen, aki börtönben van annak is vannak jogai, de pl. szerintem érdemes lenne ha hasznos munkát végeznének, bizonyos fizetésért (most nem arra gondoltam, hogy küldjék el a Mansonokat óvóbácsinak), és akkor lenne valami alapjuk ahhoz, hogy esetleg elkezdjenek normális életet élni. Persze, ez is egyénfüggő, meg hogy vajon akar-e 'becsületes' ember lenni etc.

AncsaT írta...

Aki börtönben van, azt bűnösnek találták, de itt gyanúsítottakról van szó, illetve tanúkról, akik ellen még gyanú sincs. Elképzeltem, hogy a hatóság beidéz tanúnak, és rámrakják a hazugságvizsgálót, aztán faggatni kezdenek. Mondjuk a melegfelvonuláson atrocitás történt. Én ott sem voltam, de behívnak, és faggatni kezdenek, hogy hogy ott voltam-e, tudok-e bármit a dologról, és ebbe belefér az is, hogy egy ismerősöm e-mailben írt valamit, és köteles vagyok segíteni a hatóság munkáját, nálunk még olyan kiegészítés sincs, mint az USA-ban, hogy nem vagy köteles magadra vagy a rokonaidra terhelő vallomást tenni. Szóval ez elég önkényuralmi dolognak tűnik.

Szabi írta...

Szurkolok

AncsaT írta...

A javaslat kezd felpuhulni módosítók által. Már ott tartanak, hogy csak 24 óráig lehet távol tartani az ügyvédet, és a tanú beleegyezéséhez kötött a hazugságvizsgáló használata. De az egész így is hasonlít kissé egy totális diktatúra irányába tartó menetelésre. Szurkoljunk, hogy ezt több lépés ne kövesse.

Megjegyzés küldése