Oldalak

2011-06-24

Indulatnélküliség

Komoly gyakorlást folytatok. Mondhatnám azt is, hogy bevettem egy marék ilyet, de az jobban hangzik, hogy olvasztom az egómat, elengedem az indulataim, a szantósa (elfogadás) megvalósításával próbálkozom. Kata megjön Fecóval a mamától, és hoznak egy tálka túróstésztát, ami egy embernek is kevés volna, és megesszük hárman. Aztán telefonál a mama, hogy Kata miért nem hozta el, amit odakészített ételhordóba. Nem hozta, mert azt gondolta, holnap a mamáék mennek ki a tanyára, jó lesz nekik. Persze a mama mondta, hogy hozza el, van bőven, de mégsem. Most a mama majd jól megsértődik, hogy nem jó nekünk az ő főztje. Na vajon hogyan lehet megoldani ezt a problémát? Igen, naná, hogy majd Ancsa felöltözik, és visszamegy a mamához és elhoz mindent.
Hogy pont közben ered el az eső, és sikerül bőrig ázni? Tényleg szó szerint bőrig, mert a póló, a rövidnaci és a cipő is csurom víz lett. Hogy mellé megkaptam azt is, csináljak már valamit, mert egész nap nincs is dolgom, csak henyélek? Tegnap éjfélig dolgoztam a gépnél, kattintgattam az excelben tesómnak, itt volt két és fél órát a tanítványom, és előtte ugyanennyit készültem, néztem át az anyagot és gyártottam a példákat? Hogy a tanítványom enyhén szólva is nincs a topon matekból, és az interpolációs polinom felírása közben kénytelenek vagyunk megbeszélni, hogy a törtben nem "lenti szám" meg "fenti szám" a helyes megnevezés, hanem nevező meg számláló, és ügyes nagyon, jól csinálta a közös nevezőre hozást, de ez csak összeadáskor, kivonáskor kell, szorzáskor inkább jobb mellőzni? Ugyan, hát ettől miért kéne agyvérzést kapni.
Hogy nem nyúlkálok a szekrény oldala és a fal közötti résbe (ott tartom a kardokat), az jelzi a kitűnő idegállapotomat. Egészen büszke is lehetnék magamra, ha nem tudnám, hogy ez annak köszönhető, hogy véget ért a tanítás, bekerült az ETR-be az utolsó osztályzatom is, vége van a hétnek, és a jövő héten csak három nap kell bemennem a munkahelyemre, ráadásul én választom ki, melyik három nap lesz az. Tartok tőle, egy hónappal ezelőtt nem ilyen átszellemült lelki tisztasággal viszonyultam volna az eseményekhez, és három hónap múlva újra felélednek bennem a gyilkos indulatok. De majd igyekszem megőrizni a nyugalmam. Kitűnő példaképem van, elég ha ránéztek a bejegyzés indexképére.

14 megjegyzés:

Manéla írta...

Azért remélem, te nem követed mindenben Dexter példáját!

AncsaT írta...

Egy dologban biztos nem. Én nem titkolózom a testvérem előtt. :)

Névtelen írta...

imádom azt a fiút, már a six feet under óta.
miki

AncsaT írta...

Tényleg, utánanéztem, és van ilyen sorozat. Mert A SFU az nekem egy rockzenekar, és gyanús volt, hogy nem ő a dobos. :)
De tényleg szexi pasi. Imádom, ahogy nézni tud. Olyan ártatlan, közben meg hátborzongató is. :)

Névtelen írta...

a six feet under az magyarul a sírhantművek cé sorozat, ahol egy melegfiú karaktert játszik és tudomásom szerint a színész igaziból is meleg és mostanában küzdött le egy rákféleséget, bár a google okosabb és pontosabb nálam, csak reggel van, a lényeg, hogy zabálnivaló.
miki

AncsaT írta...

Köszönöm az infókat. Én a karaktereket szoktam imádni, a színészek, akik játsszák őket, nem érdekelnek annyira, így nem is nagyon szoktam tudni róluk a privát dolgokat. Ez a sírhant nem nagyon került még elém, és ha szerinted is C kategória, lehet, hogy nem is fog. :) viszont Dexter kétségkívül csúcs. Nagyon el van találva.

Névtelen írta...

nemnemnem. cé úgymint című, egyáltalán nem cé kategória. sztem külön élveznéd, egy temetkezési vállalat a család, elég érdekes és abszurd dolgok vannak néha velük, a húg péel egy almazöldre festett halottaskocsival jár, meg ilyenek, szal én imádom. sajna jócsajok nincsenek nagyon benne.
miki

AncsaT írta...

Leszedem az 1. évad első két részét, hogy tudjam miről van szó. Az almazöld halottaskocsi tényleg elég ütősen hangzik. :)

Névtelen írta...

you will see

AncsaT írta...

Tudod Miki, megnéztem az első részt, és tetszik. Mindjárt megnézem a másodikat is, és nem kizárt, hogy leszedem az egész sorozatot.

Névtelen írta...

én csak örülök neked. szmájl.
miki

AncsaT írta...

Igazad lett, tényleg élvezem. (3 részt megnéztem) És nem is igaz, hogy nincsenek jócsajok. A húg az teljesen édes, és az idősebbik nője, az a Brenda nekem bejön. :)
Az idióta temetkezésicucc reklámok nagyon ászok, és az egész tökre morbid néha. Szóval nekem való. :)

Névtelen írta...

jaja, pont a morbidságát imádtam nagyon, olyan abszurd. a lányokról, meg akkor bocs, én igazából a dexter fiúján csüngtem, szal elnézést.
miki

AncsaT írta...

Miki, ne kérj elnézést az ízlésed miatt! :) Tetszik vagy nem teszik, nem baj. És lehet én vagyok kisebbségben, és mások szerint se jónők.

Megjegyzés küldése