Oldalak

2011-06-11

A pasik visszavágnak

Egy facebook bejegyzésben láttam először, aztán összefutottam egy hírportálon is vele. Először húztam a számat, hogy nemá' basszus, mégis azért ez milyen dolog, de aztán átgondoltam, és jól van ez így. Már nem konkrétan az, hogy Andrej Pejic pasi létére jobb nő, mint Lady Gaga, hanem az, hogy női divatmodell lehet egy fiú. Persze botránykodnak rajta, és vihart kavart, hogy egy női magazin címlapján a félmeztelen fotóit kitették az újságosok kirakatába, de ez azt jelzi, hogy nőként fogadják el, és ha elutasítják, akkor is nőként utasítják el. Mert egy férfinak tekintett férfi félmeztelen fotója nem okozna problémát.
A szóhasználat is érdekes. Andrej Pejicet "androgün"-nek, kétneműnek nevezik, nem pedig crossdressernek, transzvesztitának, transzneműnek. Pedig nyilatkozta, hogy akár át is operáltatja magát. Amihez szerintem nem elég a karrier iránti elkötelezettség, kell némi vágy is az ellenkező nemhez való tartozásra. Szóval a média szinte kampányol a nemi indentitások sokszínűségének a megjelenítésével, aminek remélhetően a toleranciaszint emelkedése lesz majd az eredménye.
Szinte vicces, hogy az FHM 100-as toplistáján, ahol Andrej a világ 98. legjobb nője, az első helyen Rosie Huntington-Whiteley áll, akinek van olyan rosszul sikerült képe, amin szerintem férfiasabbnak látszik, mint Mr. Pejic. Egyébként a dolog visszafelé is működik, lásd Freja Beha Erichsen képeit, aki ugyan az én ízlésemhez képest szintén túl vékony, de nem nagyon tudom eldönteni, hogy a lányos fiú vagy a fiús lány néz ki jobban. Úgy értem, az ágyamba nem kéne egyik sem, de mint modellek, modell mércével nézve mindkettő jó.



Én nem követtem az Eurovíziós Dalfesztivált, így most, hogy keresgéltem a témában, meglepődtem, hogy a Ding Dong című dalt éneklő izraeli előadó, Dana International (született Sh/Yaron Cohen) transznemű. Idén ugyan nem, de 1998-ban ő nyerte a fesztivált. Ha nézitek a Love Boy c. videóját, most már ugyan lelőttem a poént, de kifejezetten dögös csajnak tűnik. Beleolvastam a videói alatt a kommentekbe is, és nem mondta senki, hogy csúnya. A legrosszabb megjegyzés az volt, hogy nagy az orra, de hát a sztereotípiák szerint a svédek szőkék és magasak, az írek vörösek és szeplősek, a zsidók meg feketék és nagy az orruk, nem?
Az már kicsit unalmas volt, hogy a megjegyzések jókora hányada az izraeli politikával meg a palesztinok ellen elkövetett dolgokkal volt tele. Nem értem, egy politikai töltést nélkülöző dal esetében ez hogy kerülhet elő, illetve értem, a Móricka effektus, hogy vannak, akiknek mindenről "az" jut az eszükbe, csak elfogadni nem tudom. Lehet véleménye valakinek, de ha nem a megfelelő helyen hangoztatja (lásd Lars Von Trier múltkori hülyeségét), az visszatetszést kelt. Persze az is valami, hogy nem buzizás folyt.
Volt aki megjegyezte, hogy szerinte az a szabadság megnyilvánulása, hogy egy nemzetközi fesztiválon, Németországban egy zsidó nemzetiségű transznemű, angol nyelven énekel. Az meg egyenesen aranyos volt, hogy valaki beírt, "ugye tudjátok, hogy ez egy pasi?", mire volt olyan válasz, hogy "WTF?", de a többség tudta mi az ábra, mégis következetesen nőnek nevezték és nőnemű névmással utaltak rá. Azaz elfogadták a választott identitását. Ez legalább is egyfajta megnyilvánulása a toleranciának.



Jaj a cím! Eredetileg arról akartam írni, hogy mi nők beszivárogtunk az összes pasik által uralt területre, ráadásul a legtöbb esetben volt nő, akinek sikerült is megelőzni a pasik legtöbbjét. Lásd magas rangú női katonatisztek, a sakkban férfi nemzetközi nagymester címet elnyert Polgár lányok, női vadászpilóták, űrhajósok, Nobel-díjasok stb. És most tessék. Olyanokban, ahol azt gondoltuk, megingathatatlan a női hegemónia, megjelennek a pasik, és nagyon is jól csinálják. A hastáncos fickó után, most itt a női divatmodell srác. Ha tudtok még ilyeneket, dobjatok linket!

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

ez szerintem egy nagyon aranyos dolog, hogy bekerült a 100as listára, meg hogy mindenki tök jópofa vele, meg csajként hivatkoznak rá, de ha megnézzük a cikket amit belinkeltél, ami ugye magyarország, akkor látod, hogy 3 like és 28 dislike mutatja az itteni helyzetet a toleranciában meg ilyenekben.

nézek most egy ilyen izét, hogy rupaul's drag race, ami az america's next top modell és a project runway-hez hasonló, csak transzvesztitás. van egy ilyen kiegészítő műsora is, mint a vvnek a belevaló és ebben amíg várnak a döntésre a versenyzők, beszélgetnek. aztmondja az egyik csaj, merthogy a fiúnevüket csak a legvégén tudjuk meg általában, végig csajoknak hív mindenki mindenkit, akkor is amikor nincsenek sminkben, meg ilyenek, szal aztmondja az egyik csaj, hogy ő nemcsak a fődíjért jött, hanem azért is, hogy megmutassa az embereknek ezt az egészet. mert általában azthiszik azok akik utálják a melegeket, meg a transzikat, hogy ők akkor biztos nők is akarnak lenni, amit egy férfitól gyengeségnek tartanak és ezért nem veszik őket emberszámba és ezért utálják őket. legalábbis ennyit biztosan sikerült kiszednem az angoljából.

na mindegy, a hír érdekes és én lájkolom.
mikirivers

AncsaT írta...

A like-dislike részt nem is figyeltem, túl sok jelentőséget nem tulajdonítok neki. Ahányan látták a cikket, töredéke kattintott csak, és ugye vannak akik nem is látták, szóval ez nem egy mérvadó statisztika. Ugyanakkor nincsenek illúzióim az elfogadás szintjéről, viszont a trendet biztatónak érzem.

suzy q írta...

dehát dana nem transznemű, már évek óta átoperálták nővé- és szerintem nagyon nagyon szép. tényleg. pasinak is jól nézett ki, mondjuk dobott rajta, hogy autóversenyző volt, de hát dana télleg gyönyörű. amúgy vicces, mert offer nissimmel is járt még nagyon régen, és offer nissim meg hiába meleg pasi, nem akar nő lenni, csomóan nézik nőnek.

suzy q írta...

jaj meg seres zoliról is akartam írni, asszem olyan 2000 környékén jártam hozzá egy évig táncolni, és nagyon jól táncol. a fellépéseken meg minden csaj visítozik a nézőtéren-és a színfalak mögött is:)-, mintha valami rocksztár lenne, és hát sok nő megirigyelhetné hogy táncol, és ráadásul még jól is tanít, amit nem sokan mondhatnak el magukról.

AncsaT írta...

Most jól megfogtál a transzneműség definíciójával, mert teljességgel bizonytalan vagyok benne, de kikerestem a wikipédián:
A transznemű olyan egyének, viselkedések és csoportok összefoglaló elnevezése, akik és amelyek a nemi szerepek részleges vagy teljes felcserélésével, valamint a biológiai nem megváltoztatásával (mely lehet csak hormonális, de akár operáció útján is történhet) kapcsolatosak.
Rákerestem Offer Nissimre, tényleg elég lányos az arca. Itt van Dana fiúként, nem kevésbé jóképű mint műtét után.

Seres Zoli tényleg elképesztő, visítoznék én is, ha táncolna nekem. :) Irigykedek is, szeretnék én így rázni. Mondjuk hogy nyilvánosan megtegyem, ahhoz nem keveset kéne innom, de a hajlékonyságát, lazaságát, izomkontrollját, ritmusérzékét elfogadnám. Rengeteget kellett dolgoznia érte. Hastáncra jártál hozzá? Mondd, hogy van fent videód a Youtube-on! :)

Señorita írta...

Vannak olyan tradicionálisan női sportágak, amikről korábban elképzelni se tudtam, hogy férfiak is űzhetnék. (pont mint pepitában a női box és birkózás, de most nem ez a téma) Szóval igencsak néztem, amikor hallottam, hogy hivatalosan is elismert, önálló sportág lett a férfi szinkronúszás. Ugyan olimpiára még nem engedték őket és a világbajnokságokon sincs versenyük, de vannak azért hivatalos megmérettetéseik. Pl. most, amit találtam, egész friss, áprilisi verseny: http://www.menscup4.nl/en.html Vannak fent videók is a youtube-on, pl: http://www.youtube.com/watch?v=XgjSQTl2Ji8
Nem lennék meglepve ezek után, ha valahol titokban férfi ritmikus sportgimnasztikások gyakorolnának. :)

AncsaT írta...

Köszi, ez érdekes volt. Férfi tornászok karika, szalag és felemás korlát gyakorlatai nincsenek? A gerenda mondjuk túl veszélyes. :)

Mondjuk én a szinkronúszásból vegyes csapatokat látnék szívesen. Fele-fele arányban, vagy mondjuk ha a versenykiírás csak a csapat létszámát rögzítené, és lényegtelen volna, milyen neműek a tagok.

suzy q írta...

mikor táncoltam,'98-tól 2005-ig, még nem igazán használtuk a youtube-ot, rólam vhs kazetták vannak:)2005 után meg már nem jártam fellépni, csak tanítottam, mikor már a youtube releváns lett volna...

AncsaT írta...

:(
Megnéztelek volna hastáncos szerkóban. :) Tehetnél fotót a fészbukra. :D

Megjegyzés küldése