Oldalak

2011-06-22

Új szín

Ha a politikusok képtelenek értelmes dolgokat csinálni, mert hiányzik hozzá a lehetőségük vagy a tehetségük, akkor értelmetlen, haszontalan, sőt káros, de jól kommunikálható projektekbe kezdenek. Megpróbálnak új színt vinni a környezetükbe, valami látványosat "alkotni". Láttam a napokban egy Hírcsárda cikket, amit nem tudtam hová tenni. Aztán hallottam a rádióban egy beszélgetést, és mindjárt megvilágosodott a dolog. A főpolgármester kitalálta, hogy a fővárosnak új zászlóra lenne szüksége. Miért is ne? Budapestnek semmire nincs akkora szüksége, mint egy új zászlóra. Ez aztán egyből megold majd minden gondot. Kár, hogy nálunk Szegeden szocialista polgármester van, így reménytelennek látszik, hogy kövesse az ötletet, és Szeged is új zászlót kapjon.
Tarlós István egyébként már hozott nagyformátumú döntéseket, komoly, a főváros lakóinak életét jobbító határozatokat. A Roosvelt teret átkeresztelte Széchenyi térre, amivel még talán egyet is értenék, viszont a Moszkva térből miért kellett Széll Kálmán teret csinálni? A Köztársaság tér is kár, hogy II. János Pál pápa tér lett. Én szerettem a szentatyát, nem vele van bajom, csak ez a közterület név így elég gázul néz ki, ha mondjuk ki kell mondanom, vagy beírnom egy űrlapra. A Karol Wojtyła tér sokkal jobban hangzana, bár az áthúzott "l" betű sem igazán lelkesít. Na meg az Elvis Presley park. Basszus! Persze értem, kellett adni valamit az amcsiknak. Rooseveltért cserébe Elvist. Mondjuk az oroszok a Moszkva térér helyett semmit nem kaptak. Külpolitikailag öngól, ráadásul szerintem a bennszülöttek sem nagyon örvendeznek. Budapestiek, ki mondott már olyat, hogy "Találkozzunk holnap este hatkor a Széll Kálmán téren!"?
A zászlóról Tarlós azt nyilatkozta, hogy az neki nem tetszik, ezért meg fogják változtatni. Ez aztán az érvelés. De ki is fejtette, hogy a zászló túlságosan hasonlít Románia nemzeti lobogójára. Mondjuk ezt sem értem, miért fáj. Egyrészt mondhatnák, hogy a román lobogó hasonlít a budapesti zászlóra, hisz a miénk volt előbb, és mondhatnánk azt is, hogy ez jelzi, hogy Románia történetileg Budapest egy külső kerülete. Másrészt meg nyomorult román turista, ha a fővárosunkba jön, had örüljön már valaminek. Egyébként meg a színek Buda piros-sárgájának és Pest sárga-kékjének egyesítésével alakultak ki. Valamint a Román zászlón a csíkok nem hosszában, hanem keresztben vannak, és fordított sorrendben. Az új tervezésű zászló a fehér alapszínével és a szélein a farkasfognak nevezett nemzetiszín kis háromszögekkel leginkább a magyar hadilobogókra hasonlít. Elmenne egy lövészdandár csapatzászlajának, de a főváros jelképeként sem heraldikai, sem hagyományőrzési, sőt szerintem még politikai szempontból sem felel meg. A város jelképeinek történetéről részletesebben >> ITT << olvashattok.





Egyébként, hogy ez a Tarlós mekkora görény, arról a Wikipédia oldala is árulkodik. Itt találtam, hogy III. kerületi polgármester korában, a 2001-es Sziget rendezvényéről, a szervezőkkel kötött szerződésben kitiltotta a melegekkel kapcsolatos programokat.

11 megjegyzés:

Fricc írta...

A Ferenc körút metrómegállóból Corvin negyed, a Stadionokból Puskás Ferenc stadion lett.
Már strigulázom, eddig hány turistát igazítottam el a csakazértis-Moszkva téren.
Tarlóst a Hoffmann Rózsikával együtt kéne postázni valami távoli, névtelen szigetcsoportra, ahol intézkedhetnek kedvükre egy csapat ágyékkötős, vállvonogatós bennszülött között.

AncsaT írta...

Gondolom milliókért varratnak majd új zászlókat, de szerencsétlen turistáknak nem osztogatnak új térképeket. A Moszkva tér meg Moszkva tér marad, egyelőre csak szóban, de ha a csodás kormányzati Széll Kálmán-terv be talál csődölni (ne úgy legyen), akkor a fiaskó mementóját eltüntetendő hamarosan visszakeresztelik a teret.

Rózsikáról meg legutóbb úgy hallottam, hogy le akart mondani. Persze zavarosak a dolgok, akár csak a honlapja. Tudja valaki, hogy ki az a csaj a fejlécben? Rózsika unokája? Mert szerintem amikor ő annyi idős lehetett, mint a képen látható nő, akkor még nem volt színes fénykép. Vagy valaki nagyon tudja a fotosopot.

Manéla írta...

@Fricc: jaja, ez jó ötlet! Mint valamelyik rajzfilmben, talán a Garfieldben, mindig bedobozolták az egyik szereplőt és postán elküldték Abu-Dabiba :)

Névtelen írta...

Ha most pikírt lennék - ja, az vagyok - szóval a Köztársaság teret azért kellett átnevezni, mert az már nincs. A Prézli parkon meg vihognom kell. Fricc, erre mi azt szoktuk mondani, hogy össze kéne kötni őket, és bedobni a Dunába (nehézfejűek, hamar elmerülnének).

AncsaT írta...

Azért nem minden névadás hülyeség, a Rákóczi híd nekem tetszett, de mondjuk Elvis elég ellentmondásos személyiség, hiába jó a zenéje, ilyen alapon Michael Jackson tér is lehetne.

Névtelen írta...

A Rákóczi nekem is tetszik. Mondjuk legyen akkor Tina Turner tér. :D És még alliterál is. :D Más, ANcsa, elkezdtem olvasni a blogod elejétől, jól írsz. :)

AncsaT írta...

Örülök, ha tetszik. Talán nem kéne vámpírokkal szöszölnöm, egy jó szerkesztőnek oda kéne dobni a blogomat, aztán kész a könyv. :)

Señorita írta...

Őslakosként is egyetértek veled, ez egy rossz vicc. Épp ma olvastam arról, hogy a Széchenyi teret át akarják alakítani. Hirtelen nem tudtam, most az melyik is.
Ha meg hinni lehet a városi legendáknak, akkor a kék buszok, sárga villamosok és a piros trolik is Budapest színeit szimbolizálták. Na, ennek is lőttek. Paintballal. Holnap akcióba kezdenek. Fehérre lövik a villamosokat, zöldre a buszokat. Úgyis annyira környezetbarátok. A vörös troliknak megkegyelmeznek, bár lehet, hogy csípi a parlament szemét, és gondolkodnak a narancsos árnyalatban.

AncsaT írta...

Az a busz-villamos-troli, ez tényleg jó, még nem hallottam. Ami a leginkább kiakasztó, hogy ezt a hülyeséget kitalálja egy politikus. Se nem konzultál egy nyomorult címer-zászló, akármi szakértővel, se a budapesti lakosok véleményét ki nem kéri. De még csak ki sem talál neki valami ideológiát, hanem csak azt mondja, hogy neki ezek a színek nem tetszenek, tehát meg fogja változtatni.

Olvastam egyszer egy SF novellát, egy szuper demokratikus társadalomról. Az államfői tisztség iszonyatosan elismert, nagyon nagy tekintélyű pozíció volt. Egy gyönyörű arany érmet hordott a vezető a nyakában. Ha bárkinek nem tetszett akármelyik döntése, felhívott egy telefonszámot, és a medálban lévő robbanóanyag letépte a vezető fejét. Így lehetett a választott vezetőt visszahívni a pozíciójából. Legalább egy népszavazás vagy valami kéne nálunk is. 4 évig szabad a vásár?

Señorita írta...

Ez az aprócska zászlóváltoztatás pedig minimum 10 millióba kerül nekünk, adófizetőknek. Nem művészet hülyeséget kitalálnia egy politikusnak. Ez a védjegyük. Arról nem is beszélve, hogy az utcanévváltozások is mennyibe kerülnek. Új táblák, az utcákra, bkv járművekre, stb. Több ezer ember lakcímkártyájának lecserélése. Észbontó!

Ez a módszer nem rossz, nagyon emlékeztet a középkori holland boszorkányvonalra. Ott is elég volt felejelentened akárkit, névtelenül is. Elkapták, megmázsálták a szerencsétlen nőt, aztán ha bizonyos súly alatt volt, akkor boszorkánynak tekintették, mivel elég könnyű volt, hogy söprűn repülhessen. A politikusok agyát is méricskélni kéne. Ha túl könnyű/kicsi, lehetne seprűvel reptetni. Lehetőleg jó messzire, a gazdájával együtt.

AncsaT írta...

Erre emlékszem, "Ha ő ugyanannyit nyom mint egy kacsa... akkor fából van. Következésképp? Boszorkány." (Gyalog-galopp) :)

A politikusoknak semmi se drága. Különösen, ha mással fizettetik. Van most egy javaslat, hogy eltörlik teljesen az adójóváírást. A munkáltatónak akkor kell csak béremeléssel kompenzálnia, ha állami támogatást akar, vagy közbeszerzési pályázaton indulna. Akkor is csak a fizetéscsökkenést elszenvedett dolgozóinak a 2/3-ánál. Ismételten a kispénzűekkel (300.000Ft/hó jövedelem alatt) babrálnak ki. Ha megkérdezem, ki szavazott ezekre, valahogy sose akar jelentkezni senki.

Megjegyzés küldése