Oldalak

2011-06-18

Vonulás

Lestem a híreket a melegfelvonulásról, kicsit izgultam, hogy rendben legyen minden. Ígértek akkora rendőri biztosítást, hogy olyan nagyon nem aggódtam, csak hát mégis. De úgy tűnik baj nélkül ért véget a menet, mindössze verbális agresszióra került sor. A kigyúrt kopaszok részéről ez várható és "normális" volt, elvégre aki balhézni akar, annak szinte mindegy mi ellen tiltakozik. A buzizásról hamar át is váltottak ávéházásra meg zsidózásra, szóval nekik tényleg nem a melegekkel van konfliktusuk, hanem az egész világgal, pontosabban mindenkivel, aki nem olyan mint ők.
Az viszont visszatetsző, ha egyes szervezetek, melyek magukat emberbarátinak, humánusnak tartják, elutasítóak. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ifjúsági szervezetének véleménye szerint a házassághoz két igen kell és két nem. Egyébként a mondás kifejezetten szellemes, kár, hogy a tartalmával nem tudok egyetérteni. Azt is nyilatkozták, hogy célkitűzéseit tekintve zavarosnak tartják a homoszexuálisok felvonulását. Nos, ilyen alapon én is zavarosnak tartom már a szervezetük nevét is. Kereszténység és demokrácia ugyanabban a szóban? Hiszen ez egy oximoron. A kereszténység Isten, a demokrácia pedig a nép mindenek feletti hatalmát hirdeti. Utóbbi szerint szavazással döntsük el mi, hogy mi legyen, előbbi szerint Isten már megmondta, azt kell kövessük.
A kereszténység tanítása a világ legtoleránsabb eszméje. Szeresd felebarátod, sőt szeresd az ellenségedet is, és bocsájtsd meg a bűnöket. Ha valaki az erszényedet követeli, add neki a köntösöd is, ha valaki egy mérföldre kényszerít, menj vele kettőre. Krisztus tanítása szerint, ha mi a melegek polgárjogi házasságát követeljük, nekik az egyházi esküvő lehetőségét önként meg kéne adniuk. Szóval már nevében is zavaros a KDNP. Ráadásul ifjúsági szervezet? Hát életkor szerint is diszkriminálnak? Zavaros, nagyon zavaros.
Egy hozzászólásban valahol olvastam, hogy a legnagyobb tiltakozók jellemzően látens homoszexuálisok, akik saját identitásuk elutasítása miatt, mintegy bizonygatva, hogy nem, ők aztán biztosan nem olyanok, viselkednek agresszíven. Nem találom a könyvet, ezért csak fejből írom, a tulajdonságokat: az ellenkező nem tagjaival nincs bensőséges kapcsolata, vagy nem szexel, vagy érzelmi kötődés nélkül. Saját neméhez tartozókkal, többségében más látens homoszexuálisokkal tömörül közösségbe, melynek jellemzői, hogy kirekesztő másokkal szemben, nagy fokú hasonlóságot követel a tagjaitól, szokás az egyenruha(szerű öltözék) viselése, viselkedésben, szóhasználatban, eszmeiségben megnyilvánuló egyformaság, ellenségkép, a világnak a saját arculatra való formálásának igénye, küldetéstudat, hogy nekik kell megmenteni/megtisztítani a világot. A normától való mindenféle eltérést gyűlöletesnek tartanak, de a homofóbia a kedvenc vesszőparipájuk.
Ebből a szempontból gyanakvással kezelhetünk minden egyenruhás szervezetet. A katonaságtól, rendőrségtől a szerzetesrendeken át a szélsőséges félkatonai csoportokig. Ezekben kifejezetten férfiak szoktak összegyűlni, a nők kicsit jobb helyzetben vannak, két lány bensőséges kapcsolata nem olyan feltűnő, jó barátnők között elfogadott, hogy karonfogva sétáljanak az utcán, vagy akár nyilvánosan is megérintsék egymást, ezért az erre irányuló vágyaik nem állnak olyan erős társadalmi gátlás alatt. A srácok, ha fiúk közelségére vágynak, de ezt nem tartják elfogadható érzésnek, akkor egyenruhát öltenek, és az együttlét szeretetét bajtársiasságnak hívják. Ekkor szabad, nők kizárásával, csak pasiknak egy szobában aludni, közös zuhanyzóban együtt meztelenkedni és mondjuk közelharc kiképzés ürügyén egymás testét megérinteni.

20 megjegyzés:

fetisa írta...

Az van, hogy ebbe most nem tudok belekötni...mert teljesen igazad van! :-)

AncsaT írta...

Ezt úgy mondtad, mintha rendszeresen kötözködni szoktál volna. :)

Névtelen írta...

nincs is izgibb, mint egyenruhába öltözött izomagyok ahogy bírkóznak, óédesistenem.
miki

AncsaT írta...

Most ahogy mondod, én is gerjedek az egyenruhás lányokra. :)

Tyúk írta...

Elfakadt az epém és a méregmirigyem a facebookon.
http://www.facebook.com/tiltsakbe.amelegfelvonulast?sk=wall
nem kéne a jelentésen kívül csinálni valamit?
Hrrr.

Éljenek a rendőrnők. :)

Névtelen írta...

:D NEm vagy egyedül Ancsa... :D Mondjuk az elején kicsit ijesztő volt, amikor megláttuk a felvonuláson, hogy jön 50-60 fekete ruhás izmos férfiember, megijedtünk, hogy lesz itt balhé... Azután megfordultak, hogy SECURITY... De a frász kerülgetett...

AncsaT írta...

Tyúkocskám! Joguk van követelni, hogy tiltsák be a melegfelvonulást. Én a magam részéről jobban örülnék neki, ha ellentüntetés szervezése helyett aláírásgyűjtésbe kezdenének. Ez teljesen legális, demokratikus, európai és kulturált módja a véleményük kinyilvánításának. Ha érvelnek, ha párbeszédet kezdenek a témáról, erőszakos akciók helyett, az teljesen normális. Persze vannak a BTK paragrafusait feszegető hozzászólások, de az egyes emberek bunkóságától független a követelés legalitása. Messzemenően nem értek egyet vele, de hogy követelni lehessen, azért kiállok, különben a "gondolatbűnök" ellen hadakoznék.

Pikirtke! Remélhetően az ellentüntetők is hasonló frászban voltak. :) Bátor voltál, hogy kimentél. Én azt hiszem, a büszkeség menet erről szól. Nem a melegségére, hanem a bátorságára kell ott büszkének lennie, annak aki elmegy.

Névtelen írta...

pikirtke, a szekusokkal mi is ugyanúgy voltunk, csak én még akkor is feszülten sasoltam őket amikor elindultunk, hogy ez most akkor hogyvan, de aztán leesett, mikor végig mellettünk vonultak, szmájl.
miki

Névtelen írta...

Mi kint voltunk és igen, voltak néhányan akik botrányosan viselkedtek. Marhául szégyelltem magam akkor és ott, hogy magyar vagyok, ugyanis rengeteg külföldi volt kint. Amikor megjelentek a felvonulók a Deákon, a külföldiek mind tapsoltak, ujjongtak. A magyarok jobb esetben kussoltak , viszont mellettünk volt egy 5-6 fős csoport, olyanok akikről lerítt hogy igyekszenek az alfahím kategóriába "kapaszkodni". Ott az egyik pasi, mellét a vele szemben álló rohamrendőrnek feszítve nyomdafestéket nem tűrő dolgokat igyekezett a felvonulók felé üvöltözni, de valami botrányos módon.
A helyzet érdekessége, hogy mivel mi a nézelődők között álltunk, annyira nem odavaló, nem életszerű és túlzó volt a faszi folyamatos fröcsögése, hogy a tömegben szerintem rajta kívül mindenki levágta hogy ő maga is homoszexuális, minden bizonnyal a látens kategóriát "népszerűsítette". Annyira egyértelmű volt a dühe, a harag, ami egy heteroszexuális emberben nyoma sincs - hiszen a heterot nem érdekli ki meleg, ki nem az, max. odáig terjednek hogy őket hagyják békén a homoszexuálisok. Nos, ez a harag, düh, fröcsögés, nyilvánvaló volt - a pasi azért támadta ilyen haraggal a felvonulókat, mert önmaga iránt is hatalmas haraga van - képtelen megélni, elfogadni homoszexualitását, leplezi és ezzel a hadművelettel olyan túlzásokba esik, ami egy intelligens ember számára pont hogy árulkodó a fröcsögő nemi identitásával kapcsolatban.
Sajnálom az ilyen szánalmas faszokat, boldogtalan életében kivetít mindent a környezetére, folyamatos ellentmondással él önmagával.
És az a legviccesebb, hogy a körülöttünk állók véleménye egybehangzóan ugyanez volt.
Szánalmas.
répa

AncsaT írta...

A "gusztustalanság", "illetlenség", "nem az utcára való" dolgok ellen úgy fellépni, hogy valaki gusztustalanul, illetlenül és nem az utcára való módon viselkedik, az legalább is ironikus.

Most szívem szerint írnék egy történetet a fordított helyzetről.

Névtelen írta...

Hát tedd meg. :)
Egyébként szerintem jó hangulatú volt a felvonulás, a látensek kirohanásától eltekintve érdekes és izgalmas volt. Nekem tetszett. :)
répa

Névtelen írta...

Írjál egy fordítottat, légy szíves.

(Töröltettük a facebook-oldalt. Vagy nem bírták tovább az intelligens hozzászólásainkat.)
Ty

AncsaT írta...

Örülök, hogy jó volt a felvonulás. Gondoltam rá, de aztán fel sem vetettem Katának az ötletet. De azt hiszem, jobban aggódnék érte, hogy a kollégáim, tanítványaim szülei felismernek egy fényképen, mint amennyire szeretnék ott lenni.

Ötlet megvan, mosogatok, meggyet szedünk Fecóval, jön a tanítványom, hazajön Kata, és ha lesz még időm, energiám, megírom.

A fészbuk gondolom észlelte a sok kattintást, és érdemi vizsgálat nélkül törölte az oldalt. Ami alapvetően nem jó, de a rendszer hiányosságait miért ne használnánk ki. :)

Szabi írta...

Beszélgettem egy ilyen "security"-ssel. Azt mondta ők egy kidobóemberekből, utcai harcosokból, sportolókból verbuválódott baráti csapat. Van egy ismerősük, aki meleg, ezért vállalták a védelmünket pusziért - van aki melót mondott le emiatt.

Egy csaj ezt a hangos megjegyzést tette - miközben mellett vonultunk -: hát nem sokat vesztett a férfi társadalom.

AncsaT írta...

Kutyaharapást szőrivel. :) De vicc nélkül, nagyon jó ezt olvasni, és azt hiszem, nekem legalább annyi előítéletem van, mint a homofóboknak. Mert a kidobóemberekről, küzdősportőrültekről alapból feltenném, hogy inkább a kordon másik oldalán öklöt ráznak, mintsem, hogy egyáltalán van egy meleg haverjuk. Nem hogy még bevállalják, ráadásul ingyen, hogy kijönnek vigyázni. Ez tényleg szívet-lelket melengető.

A csaj, ha jól értem, arra értette, hogy nem tetszettek neki a vonuló lányok. Hát ez természetes. Ha tetszettek volna, akkor ő is vonul. :) Egyébként, ha egy átlag heteró csajról lemossuk a sminket, a haját leöntjük egy vödör vízzel, egy buccs ruhatárából öltöztetjük fel, szerintem az éppúgy nem tetszett volna neki. Sőt, ha szexszimbólum színésznők és divatmodellek vonulnak így álcázva, akkor is ezt mondja. Mivel nem a lányok kinézetével, hanem a melegségükkel lehetett leginkább gondja.

A.P.M. írta...

Munkahelyemen is szóba került a felvonulás, az egyik szélsőjobbos kolléga bele is kezdett a nagy monológjába, hogy így a homokosok, meg úgy. Hallgattam egy darabig, aztán két dolgot kérdeztem meg tőle:
- Tesó, figyelj már, neked nem cigány származású a feleséged?
- ŐŐŐŐ, de ez most hogy jön ide?...
- Tesó, mennyit tudsz te a Spártai katonákról, mert állandóan isteníted őket? Tudtad, hogy voltak homokos századaik? Szerintem a pólódon is pont az egyik homokos spártai van ábrázolva.
- ŐŐŐŐ, hát izé...

Na, itt kezdődnek a bajok. Ha egy kicsit is tanult volna a kolléga történelmet, akkor tudná, hogy egyes korszakokban nem, hogy tiltott volt az azonos neműek szexuális kapcsolata, hanem kimondottan divatosnak számított. Mindenesetre a koma érdekesen értelmezi a rasszizmust is... Már a rasszizmus sem a régi. Biztos a mocskos kapitalisták miatt van ez is :D

Amióta világ a világ, van homoszexualitás. Meg lesz is. A természetben is jelen van, tuti, hogy vannak meleg amőbák is. Nem hiszem, hogy egy olyan országban, ahol a gazdaság teljesítő képessége lassan alulmúlja a 2. vh utáni állapotot, pont a melegfelvonulásnak kellene a legégetőbb, központi kérdésnek lennie. Ebben az országban meg ne prédikáljon nekem erkölcsről meg morálról az úgynevezett keresztény politikai elit. Itt csak orál van. Lassan minden áldott nap. És pont ne a KDNP hintse a port. Bár te is leírtad a posztodban, de a fenti gondolatot már én is felvetettem egy KDNP-s ismerősömnek: Hogy a fenébe tudtátok összehozni a keresztényt meg a demokratát? Mikor volt a kereszténység demokratikus? Vagy ha nem az előbbi szókapcsolatban nézem, hanem így: keresztény és demokrata. Biztos velem van a baj, de akkor sem tudom összekapcsolni e két fogalmat. Sehogy.
Engem nem zavar egy percig se, ha valaki meleg. Kit érdekel? Dolgoznak, adóznak, gyereket nevelnek, élik az életüket. Szeretnek. Ennyi.

AncsaT írta...

A tudatlanság jellemző. Nem is tudja mit, miért, de utálja. Bár ez, néhány beteges kivételtől eltekintve nem is homofóbia, hanem egyfajta sovinizmus. Mert nem az a baj, hogy a másik milyen, hanem hogy másmilyen.

A sovinizmus jellemzően nem egy dologra irányul. Az ellentüntetők, egyszerre nemzeti soviniszták (nagymagyarországos pólók), szexuálisorientáció-soviniszták, hímsoviniszták, rasszisták, futballhuligánok, és ha még mondasz valamilyen csoportot, ami markánsan más mint ők, azt is biztos utálni fogják. :)

Névtelen írta...

Tyúk hasonlóval vágta pofán a kurucokat a héten, amivel A. P. M. Hogy a leszbipornót bezzeg nézed, szarláda. Dehát. Mindegy is. A tudatlan, korlátolt kretén ellen sajna nehéz küzdeni.

A.P.M. írta...

Az a baj a tudatlan korlátolt kreténnel, hogy valójában semmit nem lehet vele kezdeni. Józan észre nem hallgat, fizikai ráhatással meg nem ér el semmit az ember. Na, meg a fizikai ráhatás: ki szereti, ha szaros lesz a keze? Ismerek néhány ilyen "kemény", hungarista gyereket, ha álmomból felkeltenek, akkor is megenném őket reggelire. Szellemileg és fizikálisan is tunya, megfelelési és kisebbségi komplexusban szenvedő, önértékelési hibáktól stb. hemzsegő emberek. Jó, persze, van köztük kivétel, de nem sok ilyennel találkoztam. A szélsőjobbos ideológia tökéletes nekik, nem kell gondolkodni, készen kapnak egy elvhalmazt, a szürkeállományra csak ráöntik azt, és kész is a "nemzeti érzelmű", "hazafias" irányelv, meg vesszen Trianon, meg gyűlöld a szerbet, a románt, a szlovákot stb... Úgy tocsognak ebben a beteg fertőben, mint a vaddisznók a pocsojában. Amit művelnek, annak köze sincs az egészséges mértékű nacionalizmushoz, patriotizmushoz.

Van az a szép magyar mondás, hogy ne állj le vitatkozni a következetesen hülye emberrel, mert levisz az ő szintjére, ott meg zsigerből nyer. Ezt szerintem már mindenki megtapasztalta már a saját bőrén.

AncsaT írta...

A primitív, szellemileg elkorcsosult emberrel nagyon nehéz bármit is kezdeni. Igazából a megelőzés a legeredményesebb. Ez ügyben a médiának van nagy felelőssége, a tanároknak, meg a szülőknek. A sorrendet most nem gondoltam végig.

Az meg tényleg az értelmi fogyaték jele, hogy kimegy valaki ökölrázni, anyázni ugyanazokra a leszbikre, akikre előző este a videó előtt rejszolt. :)

A mondást én úgy ismerem: Ne állj le hülyével vitatkozni, mert a végén még összetévesztenek vele. :)

Megjegyzés küldése