Oldalak

2013-05-31

Május 31+4

Kiszámolva a címet, június 4. napját is kaphatnánk, amikor a nap végén utoljára illik még tisztára törölni a táblát (mert másnap már felkerül rá a "!" a vakáció! végéről, amit nem illik eltüntetni), vagy pedig, a hónap hosszával nem törődve Május 35 lesz az eredmény, Erich Kästner szürreális és abszurd dolgokkal teli könyvének a címe. Persze némi furcsaságért 31-én sem kell messzire mennünk. A Hírcsárda szerint ma Petronella, Angéla és Gányolás napja van. A saját szerveikkel élők világnapja. Persze a Hírcsárdánál ez egyáltalán nem számít abszurdnak, ez egy teljesen átlagos, sőt, annál inkább gyengébb nap. Egy gyengécske poénra még futotta, de tegnap meg tegnapelőtt már ellőtték a puskaport, és azért, valljuk be, ebben az eseményben nincs is igazán több minden, amit érdemes lenne kiaknázni.
Hogy az olyan megnyilvánulások, mint amilyeneket ebben a cikkben idéznek OVi "hivatalos közösségi oldaláról", vajon népünk bölcs vezérének a nép széles rétegei körében megnyilvánuló, Mátyás királyéval vetekedő népszerűségét jelzik, vagy pedig a hozzászólók egy másik Mátyás személyi kultuszának elvtelenül tapsikoló követőre emlékeztetnek inkább, azt nem mi és nem most fogjuk objektív módon megítélni. Hogy a hasonlatba Hunyadi vagy Rákosi illik-e jobban, azt majd 100 év múltán az utódaink mondják meg, kellő távolság és történelmi perspektíva birtokában. Azért egy bekezdést idemásolnék a Magyar Gyökérhatározó fészbukoldaláról:
Minthogy hazánkban a kibányászható kőolaj mellett a legfájóbb hiány polgári öntudatból mutatkozik, szerencsétlen megvezetett honfitársaink nem érzékelik: a szavazatainkért kuncsorgó politikusok tulajdonképpen a szolgálatra jelentkező házi cseléd szerepét töltik be. Bekopognak hozzánk, felajánlják szakértelmüket a ház körüli munkák elvégzéséhez, mi pedig kiválasztjuk közülük a legdolgosabbnak kinézőt, ideiglenesen rábízzuk vagyontárgyainkat, kulcsot adunk neki a házhoz és a hozzá tartozó gazdasági épületekhez, valamint fizetést a közös jövedelmünkből. Micsoda égbekiáltó szerepzavar az, ahol az úr a szolgálóért rajong, issza a szavait, mindent elhisz neki és átszellemült révülettel tapsolja? A cselédnek a hátsó kisszobában a helye és kuss a neve. Nem rajongást és imádatot érdemel, hanem pontos és kíméletlen elszámoltatást a használatára bízott eszközökkel és erőforrásokkal.
A Google keresőoldalán látható mai napi doodle (vicces kis rajzocska, ami a színes "google" feliratra hasonlít) Julius Richard Petri 161. születésnapjára emlékeztet. Talán nem lájkolták százezrek, de egy évszázad múltán még emlékszünk a nevére. A biológiai laborokban használják sűrűn, de az általános iskolákban is, biológia órán, elvileg mindenki találkozik a Petri-csészével. Egy apró üvegtálka, ami a mai napig használatban van, mert egyszerű, olcsó és tökéletesen alkalmas arra, amire való. Megkockáztatom, az ötlet zseniális. Talán jelentéktelen dolognak tűnik, de ezt az apró edénykét használták sok kórokozó azonosítása során, vakcinák tesztelésekor, tehát Petri úrról elmondhatjuk, hogy pozitív hatással volt igen sokak életére.

1 megjegyzés:

AncsaT írta...

Azért a Hírcsárda csak megtoldotta még eggyel.

Megjegyzés küldése