Oldalak

2013-06-13

Könyvek a polcomra

Tesóm beállított a tiszteletpéldányokkal. Hozott egy kemény- és egy puhafedeles Prodigy-t. Tapogattam, nyalogattam, szagolgattam őket, egyszerűen gyönyörűek. Aztán fogtam az amerikai hardcover kiadást, és egymás mellé tettem a kettőt. Azt kell mondjam, a magyar összességében szebb. A védőborító papírja igényesebb, a sas és a betűk nyomása fényezett. A védőborító alatt az usa kiadás égszínkék, a magyaron ismétlődik a borító grafikája. Ha elszakadna a borító (a kezére verek, aki nem vigyáz rá!) anélkül is jól mutatna a polcon. A magyar kötés rendes munka, a gerincnél a papír ívek láthatóan át vannak fűzve fonállal, és egy szövet csíkhoz vannak varrva, és az van odaragasztva a gerincnél. Az amerikai könyv lapjai csak oda vannak ragasztózva a kemény kartontáblához, illetve egy papírcsík széle is látszik, gondolom elsődlegesen arra ragasztották az íveket. És a papír minősége! A magyar kiadásé finomabb, a lapszélek precízen, simán vannak vágva. A borítókra nyomott árak: 3 290 Ft, illetve 17.99$ (kb. 4 200 Ft). Az amerikai kiadásban az tetszik jobban, hogy a fejezetek első lapjainak tetején June és Day neve 3D effektes, árnyékolt betűkkel szerepel, illetve Day szövege nem csak betűtípusában más, hanem a színe is kék, fekete helyett.
Kicsit beszélgettünk is, meséltem, hogy tegnap este fészbukoztam, és az egyik zárt csoportban megkaptam, hogy minek dumálok olyasmiről, amit nem is ismerek. Egyszer Szepesi Niki könyvéről (ezt tényleg nem olvastam), egyszer meg a homoszexualitásról. :)) Mondta egy heteró lány. Mondjuk aztán törölte a kommentet, és kiderült, hogy vannak meleg barátai, akiket nagyon szeret, és miattuk, értük haragudott rám. Visszaolvastam, nem találtam, de biztos valami homofób dolgot írhattam. :)) Szóval a végére kiengedett belőlem a dermedtség, és egészen megmelegedett a szívem. Még sose esett nekem egy heteró sem, hogy ne piszkáljam a melegeket. Szürreális, de jóleső érzés volt. (Így belegondolva, talán az a megjegyzésem volt a baj oka, hogy Ethan és Carter történetében, a szexjelenetek leírásában, kicsivel kevesebb testnedvvel is beértem volna.)
Egyébként ez a könyv elképesztően jó kritikákat kapott a fb. fórumon lévőktől, mindenki a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott róla, tetszett nekik, szerették a karaktereket, élvezték olvasni, még a szexjeleneteket sem tartották túl erősnek. Én titokban tényleg homofób lehetek, vagy valami, esetleg féltékeny, hogy miért nem leszbi csajokról jelent meg könyv magyarul, nem tudom, de nekem a cselekmény kicsit elnagyolt volt, az egész picit kidolgozatlan. És volt egy olyan zavaró érzésem, hogy a két meleg karakter egyike azért Tourette-szindrómás, a másik meg azért baleseti agykárosult, mert ezekkel szemben már kellően empatikus és toleráns a társadalom. Aki a melegségük miatt utálná a karaktereket, az az egészségügyi állapotuk miatt mégis elfogadja őket. Mert a meleget talán szabad utálni, de a beteg embert nem illik. Persze, valószínűleg a szerző nem így szánta, nekem mégis volt egy ilyen fílingem.
Ezzel együtt elolvastam az egészet, helyenként még majdnem picsogtam is rajta, sőt még a köyvben szereplő dalbetéteket is újrafordítottam. (A kiadó kérésére. Csak aztán valahogy a nagy sietségben kimaradt a könyvből, pedig két embernek is elküldtem. Vagy csak nem sikerült elég jól. Majd ti megmondjátok.)

Angol A könyvben szereplő Újrafordított
Never saw the music in me
Until you taught me how
Never heard the cloud’s song
Until you showed me how
Let me love you all night long
Today, tomorrow, and yesterday
Let me love you, just you and me
Jerk, skip, blink, blush
When I’m with you
Can’t hide, wouldn’t try
Not when I’m with you
Nem hallottam a zenét magamban
Te megmutattad
Nem hallottam a felhők dalát
Te megmutattad
Szeressük egymást egész éjjel
Ma, holnap és tegnap
Szeressük egymást, csak te meg én
Csimm-bumm, piff-puff
Amikor veled vagyok
Nem félek már sohasem
Mitől is félnék
Amikor veled vagyok.
Nem ismertem a lelkem dalát,
Amíg meg nem tanítottad.
Nem hallottam a felhők dalát,
Amíg meg nem mutattad.

Ölelj át, és ne menjél el!
Hadd szeresselek egész éjjel,
Ma, holnap meg azután.

Arcom pirul, rezgek, rángok,
Mikor veled vagyok
De nem rejtőzöm, nem bujkálok!
Nem, ha veled vagyok.
All I want to do is
Race to you, arms open wide
Can’t wait to be with you
You make my world open up
Show me doors I’d slammed shut
Show me ways I forgot I could be

The best friend I never knew
Makes music with each breath
Keeps a symphony in his mind
Shares it with me, makes me see
The best friend I never knew
Turned out to be you.
Nézd, rohanok hozzád,
Karod kitárva, már vársz reám,
Ölelj át szorosan,
Mert veled más a világ,
Nincs többé akadály.
Nincs többé magány és félelem.

Te vagy a legjobb barát.
A zene átjárja a lelked,
Gyönyörű szimfónia vagy,
S én hallhatom, itt van nekem,
Te vagy a legjobb barát,
Légy mindig velem!
Hiányollak éjjel-nappal,
Futnék hozzád, kitárt karral,
Alig várom, hogy veled legyek.
Az ajtót, mit a sors rám csukott,
Feltépted, s most szabad vagyok,
Megmutattad, hogy ki lehetek.

A barát, akire mindig vártam,
Akit végül megtaláltam,
Kinek zenéjét folyton hallom,
Benne van minden mozdulatában,
A barát, akire mindig vártam,
Te vagy nekem, bevallom.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

várom már, hogy végre Te írj könyvet! :)

B332

Proliblues írta...

A könyvben szereplő, az dalszöveg. Az újrafordított, az már vers. Nekem. :)
L.

onsai írta...

Jobb az új fordítás. :)

Amúgy igen, szerintem is a betegségek miatt toleránsabb sok olvasó.
Meg azért elég rózsaszín ez a könyv, kerestem a konfliktust, de nem nagyon találtam. :)

AncsaT írta...

B332: Tesómmal beszélgettünk tovább is, csak már kilógott a bejegyzés keretei közül, de ő is ezzel zárta. :) (A lényege az volt, hogy ha olyan k.-ra értek hozzá elméletben, mi lenne, ha csinálnám is. Mármint a könyvírást.)

Proliblues: Biztos itt szúrtam el, teljesen torz kép él bennem a dalról, azt hiszem, hogy az egy olyan vers, amit énekelnek. :)

Onsai: Köszönöm. :) Igen, erre gondoltam a cselekmény hiányosságai kapcsán, hogy oké, sanyarú sors, meg minden, de ebbe már beleszoktak a szereplők, nem igazán látom a nagy kihívást, amivel szembesülnek a történet során, nem találom a nagy dilemmát, végül is ki lenne az a balf...ácán, aki a helyükben a kapcsolat ellen szavazott volna, és vajon milyen indokkal. :)

Megjegyzés küldése