Oldalak

2013-06-22

Stoker

Egy igen érdekes filmet láttam a napokban, a címe Stoker. Rögtön beugrott párhuzamként a Mr. Brooks. Úgy emlékeztem, hogy arról postoltam már, de nem találtam, csak kommentben tett említést róla. A két sztori nagyon más, ami a fejemben összeköti őket, hogy egy dögös színésznő (Stoker: Nicole Kidman, Mr. Brooks: Demi Moore) mellett feltűnik egy fiatal leányzó, aki szintén ismerős valahonnan (Stoker: Mia Wasikowska - ő a két leszbi csaj leánygyermeke A gyerekek jól vannak/The Kids Are All Right-ban, Mr. Brooks: Danielle Panabaker - ő volt a Shark c. sorozatban a jogász fickó lánya, és később ő játszott a Girls Against Boys-ban is). De a két film nem csak a szexi színésznők miatt érdekes. Sorozatgyilkosos sztorik, bepillantással a gyilkos lelkivilágába. (Dexter óta az ilyesmit nagyon szeretem.)
A párhuzamot kifejthetném, hogy ugyanúgy osztották el a rutinos gyilkos, a kezdő, és a nem gyilkos szerepét az idősebb és a fiatalabb színésznő és a férfiszínész között. De nem ez, ami érdekes a két történetben, hanem az, hogy a gyilkos hajlam mindkettőben egyazon családon belül jelenik meg. Vajon lehet ilyesmit örökölni? Persze, ha egy szexuális orientációra való hajlamosító tényezőnek lehet genetikai alapja, akkor ennek miért ne lehetne. Találtam is cikket, ami erről szól. (Akit érdekel, van róla bővebben is.) A lényeg, hogy genetikai hajlam örökölhető az antiszociális viselkedésre (na tessék, ugye megmondtam, mondaná Kata), de kellenek a környezeti tényezők is, melyek közt ez a hajlam aktivizálódik.
Mondjuk környezeti tényezőim azok voltak rendesen, így nem csodálkozom az ifjonti dolgaimon. Az öröklött tényező is tuti, mert csak néhány hete ismertem tesómat, mikor egy expasim kezét a töréshatárig feszítette. Mondjuk minden indulat nélkül, mert teljesen nyugodt hangon kérdezte tőlem, hogy mi legyen, kitörje-e a karját. A srácnak majd kiugrottak a szemei, gondolom a fájdalomtól, de a rémülettől is. Akkor én is elhittem, hogy letépte volna a kezét, most már inkább úgy gondolom, hogy csak engem tesztelt, mennyi kegyetlenség van bennem. (Bár mikor pár éve rákérdeztem, csak a vállát vonta meg, nem adott egyenes választ, szóval nem vagyok azért teljesen biztos benne.) De király volt a dolog, a srác utána rám nézni is alig mert, nem hogy szemtelenkedni. Velem meg hetekig madarat lehet volna fogatni, gyerekkoromban mindig is erről álmodtam, bárcsak lenne egy nagy, erős bátyám, aki mindenkit jól lepofozna, aki nem teszik nekem.
Ugyanakkor irigyeltem is a higgadtságát. Egyrészt, hogy lendületből nem csinál hülyeséget, hanem mérlegel, és ésszel dönt, másrészt meg ez így durván félelmetes. Mint egy vámpír, vagy vérakármi, ami egy mozdulattal kinyírhat (és még a szeme sem rebben), ha épp úgy dönt. Talán azóta bírom a szörnyes műfajt. És dolgozom az indulataim kezelésén. Tesóm elmagyarázta, hogy ez alapból kémia, amire rájön az agyi idegpályák bejáratása. Azaz elsődlegesen ez az endokrin rendszeren múlik, a belső elválasztású mirigyek hormonjainak szintje indít el bennünk késztetéseket, gátlásokat. De, hogy egy adott helyzetben ténylegesen mit csinálunk az leginkább a bevett gyakorlaton, kialakult szokásokon, elsajátított mintákon múlik. Szóval tanulható a dolog.
Két irányban kezdtünk el dolgozni, egészséges táplálkozás és az általános stressz szintjének csökkentése javított a kémián, a jóga, a meditáció, meg a világszemlélet alakítása pedig az agyi struktúrákat rendezgette. Az egyik legnagyobb stressztényező az iskola volt. Meg kellett tanulnom konfrontálni a tananyaggal, hogy ne legyek tőle ideges, ne menjen fel tőle a vérnyomásom. Például a matektól pánikreakciókat produkáltam, és menekülési kényszer tört rám. Ha a menekülésre nem volt lehetőségem, akkor mint egy oposszum, halottnak tettettem magam.
A megoldás az volt, hogy fokozatosan kellett hozzászoknom, mint Valentine-nek a sztrichninhez a Monte Christó grófjában. Vicces volt, de a négy alapművelettel kezdtük. Az még éppen nem feszélyezett. És meg kell mondjam, tizenhat évesen a meglepetés erejével hatott rám, hogy a 3+2 esetében a 3 meg a 2 tagok, míg a 3*2 esetében ugyanezeket a számokat tényezőknek hívjuk. Ettől már kezdtem is kissé rosszul lenni, de addig mondogattuk, hogy hozzászoktam. Ezt tök viccesnek találtam, és ugyan matekozni nem lettem volna hajlandó, de így, hogy nem kellett megtanulnom, hanem csak "hozzá kellett szoknom", így elfogadható volt a dolog. És később persze az is logikus volt, hogy ne zavarjon a függvénydiszkusszió, kicsit fölé kellett menni a szintnek, és "hozzászokni" a differenciálszámításhoz is.
A matektanárom rohadtul csodálkozott a fejlődésemen, azon meg különösen, hogy azt mondtam, én igazából nem tanulom otthon a matekot, csak hozzászoktatom magam. És valójában nem is értek hozzá, hanem csak már nem tartok tőle, és így kicsit megbarátkoztam vele. Később találkoztunk egy matektanároknak rendezett szakmai rendezvényen. A büféasztalnál futottunk össze, kinyitottam neki egy üdítőt. Kérdezte, hogy vendéglátózom-e? Vigyorogva mondtam, hogy nem, kedves kolléga, csak előzékeny akartam lenni egy volt tanárommal, egyébként én is a szakmai napra jöttem. Nem tudom, akkor elhitte-e, de mikor az előadása után én is jelentkeztem, és kérdeztem valami szakmai dolgot, akkor már nem sok kétsége maradhatott.

2 megjegyzés:

Rosabella Sanchez írta...

Bár valaki engem is "hozzászoktatott" volna a matekhoz. A mai napig kiver a víz,ha a srácok kérdeznek valami matekkal kapcsolatos dolgot. :) Pedig mindig szerettem volna tudni, szorgalmasan gyakoroltam is, de valahogy a nehezebb részeknél, mikor nem ment, lefagytam és ott lett vége a "pályafutásomnak". Nem is értem, hogy érettségiztem le. :D

AncsaT írta...

Kicsit lemaradtam a válasszal. Látszik, hogy azért nem lett kibernetikus, digitális agyam, kellően szétszórt maradtam. :)

Talán az a gondod, hogy nem mentél vissza elég messzire, nekem az összeadás-kivonástól kellett újratanulnom a dolgokat. És talán túl nagy lépésekkel akartál haladni. Az ideális feladat az, amit piszok nehéznek érzel, de ha vért izzadsz, még éppen meg tudod oldani. Aztán ha csinálsz még kettő hasonlót, akkor már túl könnyű lesz, lehet tovább nehezíteni. :)

Megjegyzés küldése