Oldalak

2013-08-06

Hit

A rádióban hallgattam valami egyházi műsort. Egy könyvről beszéltek, aminek a címe: A New Age keresztény szemmel. Biztos annak kapcsán, hogy újabb kiadásban is megjelent, feltehetően frissített tartalommal, én még a sok évvel ezelőtti változatával találkoztam. A lényege nagyjából annyi, hogy mindenféle szellemi áramlat nagy marhaság, sőt, egyenesen ártalmas, kártékony, lélekromboló, az Agykontrolltól a Zen meditációig (hogy ábécében legyen), felsorolhatjuk az összeset, de azok feleslegesek, mert itt van nekünk az Evangélium, Isten szava, ott megtalálunk mindent, amire csak szükségünk van. Oké, azt aláírom, hogy ezek nem mind állnak egyforma szinten (pl. a csirkenyakazós, vérfröcskölős woodoo nekem csak olvasva meg filmen jön be), de a rádiót hallgatva a hideg futkározott a hátamon, és könyvégető (meg boszorkányégető) máglyák füstjének szagát véltem érezni.
Mikor elhangzott, hogy ezek a dolgok mennyire károsak, nekem hiányzott valami a mondatból. Egy határozó. Hogy kinek a számára jelentenek kárt. Mert bizony komoly kára származik ezek miatt a (katolikus) egyháznak. Azok a hívek, akik jógameditáció, energiaadás, szellemgyógyászat és bármilyen hókusz-pókusz következtében ki találnak gyógyulni a rákjukból, asztmájukból, allergiájukból, de ha csak a szemölcs múlik el a kezükről, akkor is, kevésbé lesznek az egyház hívei, csökken a templomlátogatók, a perselybe adakozók, a népszámláláson magukat katolikusnak vallók, az adójuk 1%-áról a javukra rendelkezők száma. Ez bizony jelentős, kimutatható, forintosítható kár.
De ezzel a lendülettel Jézus Krisztust is sikerült volna kiűzni a sivatagba, mert hát hogyan is képzeli egy ilyen önjelölt "guru", hogy majd ő akarja megmondani az embereknek a tutit, mikor az le van írva a prófétákban, Mózes könyvei eligazítanak mindenben, de akinek nem volna világos, megmagyarázzák a rabbik, semmi szükség az ilyen eretnek, "New Age" jellegű tanításokra, még hogy boldogok a lelki szegények, hát be ne dőljünk már ilyesminek, boldogok azok, akik hallgatnak a prófétákra, Mózesre, a papjukra, megtartják a parancsolatokat, és rendben, az utolsó sékelig befizetik a templomnak járó adót. Pont.
Nem akarnék átesni a ló túlsó oldalára sem, nem állítom, hogy minden vallás, spirituális mozgalom, lelkiségi gyakorlat, szekta, MLM vállalkozás, fogyókúrás marketinghullám stb. egyformán pozitív és előnyös a követői számára. Viszont a Biblia maga igazít el a kérdésben. Máté 7:16-18 beszél a tévtanításokról: "Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt." Ehhez képest furcsa volt azt hallani, hogy hogy hát persze, történnek gyógyulások, de ott nem az Isten gyógyított, hanem valamiféle szellem, azaz egy démon (!).
Kérem szépen, nem tetszett olvasni a Bibliát? (Elhangzott, hogy minek ilyen mindenféle újdonság, tessék kívülről megtanulni az Újszövetséget, és akkor majd beszélgethetünk.) Máté 12:22-28 leírja, hogy Jézust, mikor meggyógyította az ördögtől megszállottat, a Farizeusok cikizték, hogy biztos Belzebubbal, az ördögök fejedelmével űzte ki az ördögöt. Jézus megválaszolja, hogy szép is volna, ha a gonosszal lehetne gonoszt űzni, mert akkor a gonosznak annyi volna, ha önmaga ellen fordul, az már a végét jelzi. És aztán megint idézi nekik ezt a jó fa, jó gyümölcs, rossz fa, rossz gyümölcs dolgot. (Ez biztos valami régi héber vagy dakota közmondás lehetett.)
Miért talált utat az emberek szívéhez Jézus evangéliuma? Mert a régi vallásuk kiüresedett, egy spirituális vákuumba, lelkileg légüres térbe érkezett az üzenete. Az emberek ki voltak éhezve rá. Miért ekkora divat a New Age, az összes hókusz-pókusz? Mert a régi vallás kiüresedett, spirituális vákuum van, lelkileg légüres térben élnek az emberek. Ki vannak éhezve valami másra. Nem a lelki mozgalmakat kell fikázni, hanem a keresztény (katolikus) egyházat megújítani. Ami vicces, hogy mindaz, amire az emberek vágynak, náluk is megvan, a kereszténység is tele van mélyen misztikus, spirituális dolgokkal. Csak azokat elzárják az egyszerű hívek elől. A szemináriumokban, a papnövendékek hallanak róluk, a kánonnak része, de a napi vallásgyakorlatnak nem. Például az ördögűzés még mindig létező, elismert eljárás. Nemcsak Jézus csinálta, ma is létezik a protokollja, hogy hogyan kell csinálni. De kezet fel, aki csak ismer olyat, aki már hallott valakiről, aki látott már papot, aki találkozott olyannal, aki már csinálta is!
Nagy szájjal beszélt a fickó a rádióban a hitről. Hogy annak az a lényege, hogy hinni kell. Saját, személyes bizonyosság nélkül, kézzelfogható, szemmel látható, megtapasztalható, biztos tudás nélkül, csak Isten szavát olvasva, hallva, mélységes bizalommal akarni, vágyni, hinni. Oké, de Jézusnak se hitt mindenki. És azért a mai evangelizáló papok a fasorban sincsenek a Krisztushoz képest. Tessék szépen jó fának lenni, jó gyümölcsöt teremni! Akkor talán majd hisznek az emberek. És ha egy jógaoktató, egy reiki mester, egy agykontroll tréner, egy vudusámán jobb gyümölcsöket terem, akkor nem ördögöt kell kiáltani, hanem a saját lelkükbe nézni, és mélységesen szégyenkezni.

17 megjegyzés:

onsai írta...

Asszem itt a könyv valahol a házban. Épp a fanatikus katolikus korszakomban került a kezembe, és már akkor is baromságnak tartottam sok dolgot benne. Remélem, valami épeszű azóta már átjavította.

(Ördögűzést amúgy végzett II. János Pál is.)

Lora írta...

Hevesen bólogatok.

AncsaT írta...

A könyv szerintem szellemiségében nem fejlődött, max. az újabb keletű mozgalmak kerültek bele. Az ördögűzéstől, és a kicsit karizmatikusabb, spirituálisabb dolgoktól, mintha tartana az egyház. Nem akarják, hogy babonás idiótáknak tartsák őket (az ateisták, akik amúgy sem hisznek), és ezért nem tesznek eleget az elvárásoknak (azoknak a hívőknek részéről, akik szeretnének valami mélyebb átéléshez jutni). Az egész olyan, mint az EU előírásoknak megfelelő, nem nyárson, parázs felett, hanem gázlángon, serpenyőben sütött szalonna. Tartalmazza a szükséges összetevőket (szalonna), csak valahogy nem olyan az íze, mint kéne. :)

Szabi írta...

Szóval, a gyakori kérdések durva, de a rádió egyházi műsora, az nem? Hát én inkább ilyeneket nem hallgatok. :p A legviccesebb, hogy a Zen, New Age - mintha azt a katolikus vallás után 'találták volna fel'. Egyébként a hatalmat gyakorlóknak mindig is az volt az érdeke, hogy a tömeg ne gondolkozzon, ne legyen saját véleménye, saját tapasztalata - majd ők megmondják, miről mit kell hinned. Ebből látszik, hogy a katolikus egyháznak semmi köze a valódi valláshoz, nekik csak eszköz Krisztus neve, meg a Biblia. A céljuk, nem az emberek lelki és hitéletének gondozása, hanem hogy betereljék a birkákat a csűrjükbe és jól megnyírják őket. Ahhoz pedig sok-sok bólógató és nem gondolkozó birkára van szükség. A lehető leghatékonyabban végzik a dolgukat, hisz még mindig sokan őket tartják az első és legfontosabb vallásnak, és életük zsinormértékének. :s

AncsaT írta...

:) A rádió is elég durva néha. :)A pedagógus béremelés kapcsán az Ütközőben folytatott vitáról nem véletlen nem írtam.

A zsinórmérték zsinórja azért elég rojtos. Nem véletlen kerülnek elő az ilyesfajta könyvek. Csináltak egy felmérést a katolikus hívők körében, és lehidaltak az eredménytől. A megkérdezetteknek kb. a fele nyilatkozta, hogy hisz a lélekvándorlásban. :D Ez a katolikus dogmában egyáltalán nem szerepel. Ott arról van szó, hogy testileg történik a feltámadás, azaz mindenki a saját testét kapja vissza, és nem egy másikat. A híveknek a fele szerint ez hülyeség, nem így van. Például ezért is ez a nagy mozgolódás a "New Age" tanok ellen. :)

Szabi írta...

Állítólag eredetileg benne volt a Bibliában is a reinkarnáció, csak - annyi más dologgal együtt - 'mellőzték'. Nincs is még egy olyan vallás közösség, aminek ennyi olyan tagja, van, aki csak névleg tartozik hozzájuk. Gyakorlatilag a katolikusok között, a bigott hívőtől az ateistáig minden fokozat megtalálható.

AncsaT írta...

A katolikus oldal cáfol, nem foglalkoztak se a konstantinápolyi, se a niceai zsinaton a reinkarnációval, de van néhány utalás a Bibliában, ami másként nehezen értelmezhető.

Szabi írta...

Ezekről én is hallottam. Ha cinikus akarok lenni: ha a katolikus valamit cáfolnak, az felér egy beismerő vallomással. :p

AncsaT írta...

Nem vagyok katolikus, kár volna cáfolnom. :P

Névtelen írta...

Tetszik az írás és mindig elszomorodom, ha a hit bármelyik egyház általi kisajátítása kerül szóba.
Hát igen, az kiabál, akinek a háza ég (Szabi like).
Most sokan az új pápától várják a megújulást, eddig nagyon lényegi dolgot nem mondott.A vatikáni pénzügyeket próbálja rendbe tenni, ez egyrészt az emberek többségét kevéssé érdekli, másrészt az élete hosszát esetleg le is rövidítheti, lásd I.János Pál sorsa.
Zscdoki

AncsaT írta...

Mielőtt véleményt alkotok róla, én adnék még egy kis időt a pápának. Nem feltétlen jó ötlet, ha rögtön nekiesik a nagy reformoknak, amivel kihívná maga ellen az egyházat. Először is a hatalmát kell megerősítenie. Azt meg a pénzügyeken keresztül teheti meg, ezért foglalkozik a vatikáni bankkal. Talán elég okos, hogy a botrányok ürügyén apró változtatásokat tegyen csak, és kijelentse, hogy folyamatosan rajtuk tartja a szemét, de nagyrészt hagyjon mindenkit a helyén. Aztán apránként várjon rá, hogy kihaljanak, és majd ő ültesse a helyükbe a saját embereit. Később már az öregeket nyugdíjba is küldheti, és így apránként vonja a hatalmába a pénzügyeket. Ha ez sikerült neki, akkor majd próbálkozhat komolyabb reformokkal is.

Névtelen írta...

Hát ez az, az időtényező! De mindenképpen neked legyen igazad és ne egy befejezetlen történet legyen az övé.
Zscdoki

AncsaT írta...

Hát, a pápaság az ilyen. Azért nem 20 éveseket választanak erre a pozícióra, mert abban a korban még szándéka és energiája is van az embernek az újításokra. 60 fölött már nem szokás annyira kapkodni, beletörődtek a dolgokba, elfogadták, hogy van, amit nem lehet megváltoztatni. (Pedig jó lenne néhány sarkalatos változás, mondjuk mekkora buli lenne, ha egy fiatal, házas nőt választanának pápának, aki aztán elmenne szülési szabadságra. :) )

Szabi írta...

Egy leszbikus nőt szívesebben látnék ott. :D

AncsaT írta...

Mit szolnál egy fiatal, állapotos papnőhöz, akinek a házastársa szintén nő? :)

Szabi írta...

Megszavazom! :p

Névtelen írta...

:))
Na, akkor lehet, hogy templomba járó ember leszek!
Zscdoki

Megjegyzés küldése