Oldalak

2013-09-23

NA / YA

Kezdek egyre jobban belemerülni a könyves szakmába, pedig ennyire nem állt szándékomban belemászni, van nekem tisztes foglalkozásom, amit ráadásul hivatásnak is érzek, és talán nem is csinálom rosszul. De ez is érdekel, és valójában csak megszokásból morgok, hogy nincs egy nap nyugtom sem, hajnali egykor még nem is a kiadónak, csak a fordítónak küldtem vissza átnézésre a szerkesztett szöveget, és délre már itt is volt a következő. Nem is igazán értem, a kiadónak nincs elég embere, vagy ennyire elégedettek a munkámmal? (Szeretném hinni a másodikat, de inkább az elsőt gyanítom.) Jó lett volna legalább két hétig lábat lógázni, de ha karácsony előtt ideér a munkáért kapott pénz, az még jobban fog esni. És folyton művelődöm is. A YA (Young Adult) után előkerült most a NA (New Adult) kifejezés is.
Vicces, de ahogy utánanéztem az utóbbinak, most értettem meg az előbbi jelentését is. A könyvek világában a YA (Young Adult) vagyis fiatal felnőtt kategória nagyjából azt takarja, amit régen az ifjúsági könyvek alatt értettünk. Már nem gyerekek, de még nem felnőttek. Van, ahol számszerűsítik is a korosztályt, a 12-18 évesekről van szó, gyakorlatilag azokról, akiket egyszerűen csak tiniknek szoktunk nevezni. Másutt beszélnek a 10-25 éves korosztályról, de szerintem ezek túl tág határok, csupán arról van szó, hogy mesét se csak a gyerekek(nek) olvasnak 0-12 év között. Bevallom, most már harmincon túl, még mindig élvezem ezeket a könyveket, szívesen fordítok, szerkesztek ilyeneket, pedig már alaposan kilógok a megcélzott korcsoportból.
A NA (New Adult) vagyis új felnőtt kategória az előzőre rákövetkező korosztály, a 18-30 éveseké. Van ahol 18-25 határokat adnak meg, de kiderült számomra, hogy ezek a számok csak irányadó értékek, nem itt van a lényeg. A Young Adult és a New Adult könyvek olvasói (és természetesen a főszereplői) közt inkább az a különbség, hogy milyen élethelyzetben vannak. A YA korosztályra inkább az a jellemző, hogy még iskolába jár, a szüleivel lakik otthon, keresgéli önmagát, az első nagy szerelemre vár, vagy épp most éli át azt. A NA korúak problémái inkább a szülői háztól való elszakadás, a munkába állás, vagy a felsőfokú tanulmányok megkezdése, kollégiumba, albérletbe költözés, az önálló élet kezdete, az első igazán nagy pofonok az élettől.
Tehát nem a célközönség szigorúan vett életkora a lényeg, hanem a problémák, amivel a szereplők, és a könyvek olvasói is, szembesülni kénytelenek. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a YA könyvekben legfeljebb csókolóznak, a NA kategóriásokban meg dugnak is. Ami fontos, hogy az olvasók könnyebben azonosulnak olyan hősökkel, akik hozzájuk hasonló élethelyzetben vannak, hasonlóak a gondjaik. Persze, ha jól van megírva a történet, érdekelhet minket az is, amin már túl jutottunk, jó egy kicsit nosztalgiázni, vagy ami még előttünk áll, nem árt felkészülni, de legalább is álmodozni róla.

9 megjegyzés:

onsai írta...

Szerintem elég nagy zavar van, hogy mi tartozik és hova. Idehaza a YA sokaknak a disztópiás ifjúságit jelenti.

AncsaT írta...

Elég sok ilyen könyv jelent meg, talán azért mossák össze a kettőt. De ez olyan, mintha azt mondanánk, a ponyva a bűnügyi történeteket jelenti, mert a ponyvák közt sok a krimi. Mintha nem lenne romantikus meg western stb. ponyva.
Ami baj, hogy az sem világos, mi a műfaj és a téma közt a különbség. Vicces, de az irodalom kategorizálása nem áll sehogy. Kísérlet persze több is van rá, de egyik sem ment át a köztudatba.

onsai írta...

A zsánerirodalmak egyáltalán nincsenek kategorizálva idehaza. Egyedül a sci-finek van tematikai listája és irodalomtörténeti vonala, de az is hiányos.

AncsaT írta...

Ez is milyen jó diplomamunka téma lett volna. :)
Egyébként hihetetlen, hogy még egyik könyváruház sem csinálta meg, hogy műfaji, tematikai, stilisztikai, nyelvi, strukturális stb. jellemzők alapján egyszerre kategorizálja a könyveket. Ennek birtokában, ha valaki megjelöl 100 könyvet, ami nagyon tetszett neki, nagy biztonsággal lehetne neki ajánlani olyanokat, amelyek szintén a kedvére lennek. Szinte vakon vehetne bármit az ajánlati listáról, és elégedett lehetne. Micsoda üzlet van ebben, lehet, kéne tennem egy szabadalmi bejelentést. :)

onsai írta...

Tedd meg. :)
Mondjuk irdatlan munka lenne, és el kéne olvasni hozzá az összes regényt. :)

AncsaT írta...

Nem kell nekünk elolvasni. Az a szép, hogy a kategóriák felállítása után a weboldal látogatóra lehet bízni a besorolást. Ha ők maguk beállítják az általuk olvasott könyvek tulajdonságait, akkor ezzel nekünk semmi dolgunk. Ha egy könyvet az értékelők 97%-a kriminek sorol be, akkor hihetünk benne, hogy az tényleg krimi. Ha pedig mégsem az volna, akkor is az olvasóknak van igaza, mert feltehetőleg a könyvet nem ismerőknek is közel 97%-a szintén kriminek tartja majd, függetlenül attól, hogy szerünk az micsoda. :)

Névtelen írta...

Igen, így tényleg egyszerűbb. :)

o.

hóvirág írta...

Nagyjából ezt csinálja a goodreads(en keresztül az amazon) is. :)

AncsaT írta...

Na, akkor elkéstem a szabadalmaztatással. :)
A GoodReads jó vétel volt az amazonnak. Karácsonyra az új Amazon Kindle olvasót kértem a Jézuskától, azon már lesz GoodReads integráció. Még nem tudom, mire fogom használni, de jól hangzik. :)

Megjegyzés küldése