Oldalak

2014-05-23

Képzelt riport

Megkeresett a NetVax-csoport, és hiába mondtam, hogy szerintem nem vagyok valami érdekes téma, nem tudtam lebeszélni őket, hogy írjanak egy posztot a "kreatív tevékenységemről". Ráadásul ők is kreatívra vették a figurát, és a wordpress blogomról való, meg a levélváltásunkból származó részletek felhasználásával egy interjú formájában írták meg a "Ha eldurran az agya erotikus haikukat is firkálgat" című bejegyzést. Anélkül, hogy kifogást akarnék emelni az eljárás ellen, szeretném leszögezni, hogy az idézett fiktív beszélgetés egy fiktív találkozón (nem) hangzott el, mindössze e-mailen kommunikáltunk. Tehát nem adtam fel azt a szokásomat, hogy az inkognitóm védelmében kerülöm a személyes kontaktust. Szóval ne érezze mellőzve magát senki, akivel évek óta jóban vagyunk, de személyesen még nem találkoztunk, nem tettem kivételt ezúttal sem. Ez a mentegetőzés, magyarázkodás volt az elsődleges célom, de ez nem elég egy posztra, ezért összeszedtem az életem kreatív oldalának a történetét.

2014-05-22

Antiszociális-e vagy?

Kata rendszeresen a fejemhez vágja, hogy én milyen antiszociális vagyok. Jellemzően olyankor, amikor nem óhajtok a családjával együtt elmenni egy egész hetes nyaralásra. Vagy ha egy halál unalmas családi összejövetelről két óra után eljövök, mert nem akarom végigélvezni a papa további öt történetét, amit már én is el tudnék mesélni, annyiszor hallottam őket, és egyébként is vár otthon a határidős munka. De azért én is elgondolkodom néha, hogy a szociális érzékem biztos fejletlenebb Katáénál, mert nekem, ha dolgom van otthon, pl. vár egy nagy kupac vasalni való, nem szoktam vasalás helyett házon kívül tölteni az estét. (Szerencsére sosem engem vár, nálunk Kata vasal.) Én nem járok a hétnek öt napján társaságba, valamilyen tanfolyamra, szakkörre, előadásra. Szóval, lehet, hogy tényleg antiszociális vagyok?

2014-05-16

A szakállas nő

Tavaly a magyarországi válogatóba néztem bele, az eurovíziós versenyt kihagytam. Idén a magyarokat nem néztem meg, csak ezt az Andrást, hogy ki megy ki Koppenhágába, cserébe most a nemzetközi mezőny dalaiba néztem bele. Leginkább persze azért, mert Kata vasalás közben bekapcsolta a tévét. Időnként kiabált, hogy menjek, nézzem meg, ki énekel. Hívott a Kállay-Saunders sráchoz is, hogy most énekel a magyar, meg ha valami nagyon tetszett neki (a spanyol dal volt a kedvence, teljesen fel volt háborodva, mikor megtudta, hogy csak 10. helyezett lett), vagy ha valami nem jött be neki. Egyszer csak kiabál, hogy gyere már, ilyet még nem láttál! Na, akkor volt soron Conchita Wurst. Jól rácsodálkoztam, de azért nem mondanám, hogy ilyet még nem láttam, elvégre a régi idők cirkuszában klasszikus látványosságnak számított a Törpe és az Erőművész mellett a Szakállas Nő is.

2014-05-03

I.K. 3.0

Takarítok a merevlemezen, törölgetem, szortírozom a régi fájlokat. Lassú dolog, mert ha látok valami érdekeset, akkor belenézek. Így került elém a tavalyi, jubileumi István a király előadás felvétele. És végre megnéztem az Alföldi Róbert rendezésében, a szegedi szabadtéri színpadon bemutatott változatot. Ezt természetesen nem töröltem le, odatettem a királydombi előadásból készült film mellé. Tanulságos együtt megnézni a kettőt. Az egyik akkor készült, amikor születtem. A másik mai. Minden ízében. Erényeivel és hibáival együtt. Mintha csak az elmúlt 30 évben az országban történt változásokat tükrözné. Persze, biztosan ez volt az eredeti szándék is, de sokkal jobban sikerült, mint azt gondoltam, és szerintem jobban, mint azt az alkotók gondolták.

2014-05-01

Nyelvhelyesség és oktatáspolitika

Azt hiszem, ilyen nyelvhelyesség náci lesz belőlem, mert mostanában azt veszem észre, hogy rettentő mód irritál, ha valaki nem úgy használja a nyelvet, ahogy az szerintem helyes. A Feketelista (The blacklist) 3. epizódjában elhangzik, hogy eszünk egy kis lasagne-t. "Lazannyét". Szerintem meg "lazannyát" lenne a helyes forma. Persze a lasagne nevű ízéről kissé homályosak a fogalmaim, szerintem az olaszok a húsos-fűszeres rakott palacsintát hívják így, bár az ilyen megjegyzésektől meg az ínyencek mennek át gasztro náciba. De ez még a kevésbé zavaró esetek közé tartozik. Igazán attól akadok ki, ha azt látom, hogy értelemzavaró, a szöveg megértését akadályozó hibát vét valaki.