Oldalak

2018-06-20

Nagy kő



Nagy kő esett le a szívemről, sikerült kiváltanunk a svájci frankból forintosított, 3 hónapos kamatperiódusú hitelünket egy olyanra, ahol 5 évig fix lesz kamat, és így a törlesztőrészletünk is. Kicsit sokáig húzódott, pedig időben elkezdtük intézni. Az volt a terv, hogy mire jönnek a parlamenti választások, addigra megvagyunk vele. Bementünk a bankba még februárban, megbeszéltünk mindent, elindítottuk a hiteligénylést. Aztán kijött hozzánk egy seggfej értékbecslő, és mondott egy akkora árat a házunkra, amennyiért 10 évvel ezelőtt vettük. Csak időközben teljesen felújítottuk, gyakorlatilag visszabontottuk a téglafalig, kicseréltük a födémet, a tetőt, az összes vezetéket, a padlót, kialakítottunk egy rendes fürdőszobát, Kata megkapta az álomkonyháját, és beépítettük a tetőteret, meg csináltunk egy teraszt.

2018-06-02

Agresszív töketlenkedés

Korábban már volt szó a migtau (MGTOW) jelenségről, ami a párkapcsolathoz, szexhez nem jutó, csalódott férfiak "savanyú a szőlő" reakciója. Valamiféle kifacsart filozófia, ami azt hirdeti, hogy a férfiakat a nők csak erőforrásként használják a saját és gyermekeik kedvezőbb életfeltételeinek megteremtéséhez. Erre kora gyermekkoruktól kezdve "idomítják" őket a nők, az anyjuk, az óvónőik, tanítónőik, tanárnőik, nagyjából az egész társadalom. De itt a megváltás lehetősége, az öntudatra ébredés, mikor a migtau (kb. a saját útját járó férfi), aki képes függetleníteni magát a belékódolt normáktól, és nem lesz egy nő rabszolgája sem. Önálló jövedelemmel, önállóan fenntartott lakással és háztartással rendelkezik, saját maga gondoskodik róla, hogy legyen mit ennie, legyen tiszta és vasalt ruhája, rendezett környezete, cserébe viszont ő maga döntheti el, hogy mire fordítja a megszerzett jövedelmét.