Oldalak

2022-08-01

Hülye egy világ

Éreztem egy ideje, hogy kezdek besokallni. Az ukrán háború már csak a hab volt a tortán. Próbáltam kiegyensúlyozottan tájékozódni, BBC, CNN, Fox News, Russia Today, de a kép nem lett tiszta, mégis mindenki azt várta, hogy foglaljak állást, mondjam meg, mit gondolok a helyzetről, kis túlzással, arra voltak kíváncsiak, "kinek szurkolok"? Az igazság, nem fizikai mennyiség, nincsenek olyan paraméterek, természeti állandók, amiket egy képletbe behelyettesítve kijön egy szám, megmutatva feketén-fehéren, kinek van igaza. Az igazság erősen szubjektív természetű, így ebben a kérdésben is valószínűleg valahol mindkét félnek igaza van, ugyanakkor egyiknek sincs igaza. Ráadásul a kérdés nem az, ki áll a jó és ki a rossz oldalon a háborúban, hanem hogy mit kéne tenni, hogyan lehetne ismét béke?
Elegem lett, hogy hírek helyett mindenütt propagandát találok, de egyébként is minek erőlködök, ha semmi ráhatásom a dolgokra, így meredeken visszavettem az érdeklődésemből a téma iránt. Ha a háborúról kérdeztek, a válaszom az volt, mielőbb véget kéne vetni a harcoknak, az öldöklésnek. Pont. Ha két gyerek püföli egymást a folyosón a szünetben, akkor sem érdekel, hogy ki kezdte, és ki mit mondott, ki ütött elsőnek, csak azt akarom, hogy hagyják abba. Ezt érdekes mód megértette mindenki, legalább is békén hagytak a további kérdésekkel. Igen, befelé fordultam, főként magammal foglalkozom, ami talán önzés, de úgy éreztem, a lelki épségem szempontjából feltétlen szükséges, ha nem akarok becsavarodni.
A nyár az arra van, hogy rendbeszedjem az idegrendszeremet, mire jön az ősz, kezdődik az új tanév. A világban rengeteg a probléma, de nem az én egyszemélyi felelősségem, hogy megoldjam mindet még ma. Amit tudok, persze megteszem, eddig is volt akkora klímaszorongás bennem, hogy kellően motivált legyek a szelektív hulladékgyűjtésre, termékek választásakor figyeljek a fenntarthatóságra, korlátozzam az ökológiai lábnyomomat. Azt hittem, hogy milyen remekül csinálom ezeket, mikor beütött a rezsicsökkentés mérséklése, és elkezdtem számolni, hogy mit kell majd fizetni az áramért és a gázért. Rögtön eszembe is jutott pár új ötlet, amivel takarékosabbá, energiahatékonyabbá tehetem a háztartásunkat. Egy kis zsebbevágó fenyegetés kell csak hozzá, és a kreativitás, találékonyság új mélységei tárulnak fel az emberben.
Vettem egy elektromos fogyasztásmérőt, és végigmértem az árammal működő készülékeinket, hogy lássam a felhasználást, és kisakkozhassam, hogyan tudom a fogyasztásunkat az átlagos mérték alá szorítani. Leállítottam az éjjel-nappal működő szervereket, Fecóval megbeszéltem, hogy napközben nem hagyjuk bekapcsolva a számítógépeket, ha felkelünk az asztal mellől, kapcsolós elosztókat tettem a készenléti üzemmódban működő készülékek elé, rendeltem pár takarékos LED-izzót a még meglévő hagyományosak helyére, rászólok Katára, ha égve hagyja a lámpát, mikor kimegy a szobából.
A gázzal valószínűleg nem lesz problémánk, eddig is alatta voltunk a határértéknek, és most cseréltünk nyílászárókat, van fatüzeléses kályhánk, feltehetően nem megy rá ingünk-gatyánk a rezsire. De az, hogy kénytelen voltam átgondolni az energiafelhasználásunkat, és rájöttem, hogy ha kell, hirtelen mennyi mindenen tudok még javítani, elgondolkodtatott. Feltehetően az életem más területein is akad még bőven mit optimalizálni. A következő nagy projektem ez lehet, hogy próbálok minden másban is sokkal tudatosabb, takarékosabb, környezetbarátabb, önzetlenebb, barátságosabb, támogatóbb lenni.
A világ egyre őrültebb, de nekem nem muszáj ugyanebbe az irányba haladnom. Ha a körülményeken nem tudok, magamon még mindig változtathatok. Ezt úgy hívják alkalmazkodás. Csinálhatom magamtól, előrelátóan, vagy megvárhatom, amíg a körülmények kényszerítik ki. Utóbbi kényelmesebb, előbbi talán kevésbé fájdalmas.

2 megjegyzés:

Okyna írta...

Az, hülye egy világ. Észrevettem a változást magamon, hogy nem akarom tudni, kinek mikor, miért van igaza, csak hüledezek, hogy mire képesek az emberek. Gazdasági előnyökért, szerelemben, háborúban, énérvényesítésben, politikai elképzelések kapcsán, vélt és valós sérelmek megtorolásáért stb. Mosolygok, de gyanakvó lettem, és belül vizsgálgatom a másik indítékait, miközben hessegetem ezeket a gondolatokat. Nem akarok arra gondolni, hogy ez volt a cél, mert miért lett volna. De mégis, ez a sok kezdjünk ki mindent és mindenkit, óhatatlanul megteszi a magáét. Feszülök. Talán, ha időt adnak a felkészülésre, nem kész tények elé állítanak, könnyebben viselném, hogy megoldjam az energiaválság rám eső részét. Mert a tél jön, és valahogy fűteni kéne. Ehhez műszaki feladatok is vannak, miközben a kereskedelem sem és a szakembergárda sem készült fel semmire. Volt már ilyen, hogy bizonyos fűtőanyagok nem kívánatossá váltak. A szén, az olaj, (olajkályha) a fa, a gáz, az áram már mind volt nem megfelelő. Voltak egyszerűbb, és drágább megoldások ezek váltására, ám mindig a kényelmesebb felé haladtunk. Most vissza az elejére, vagy rendkívül drága megoldás felé, amire meg nincs tőke, hát nincs jó kilátás. Falun lakom, a többség gázt használt, most kapkodás van, és eszement büdös várható, mert ami kezük ügyébe lesz mindent elégetnek. Persze, eddig is figyeltünk feleslegesen ne használjunk energiát, azt is ki kellett fizetni, még ha könnyebb is volt. Az én generációm nagyon megtanulta, hogy beosztani, spórolni, spájzolni, de olyan jó volt, évekig nem ez volt az elsődleges szempont. Mit mondjak, nem esik jól, hogy már megint. Már megint nézegetem mi akciós, mi mennyibe kerül, és a silányabbra fanyalodok. Vagy lemondok róla. Elkezdtem várni, hogy jóvanezvoltmárilyen, mi jön még?????

AncsaT írta...

Tony de Mello atya imádságaként ismertem, de a neten sok mindenki másnak tulajdonítva is fellelhető (még Marcus Antonius is előfordult, nemrég olvastam az Elmélkedéseket, voltak ott hasonló gondolatok, de így, ebben a formában biztos nem szerepelt). Szóval az ima így hangzik:
„Uram, adj erőt, hogy megváltoztassam a megváltoztathatót, Türelmet, hogy elviseljem a megváltoztathatatlant, és Bölcsességet, hogy meg tudjam különböztetni a kettőt!”

Megjegyzés küldése