Durva évkezdet

Nem tudom, hogy az jobb, ha egyszerre szakad a nyakunkba a baj, vagy ha a probléma apránként eszkalálódik. Az eszkaláció esetében van időnk hozzászokni a helyzethez, nem pánikolunk be, de intő példa a béka esete, amit beletesznek a fazék hideg vízbe, és úgy gyújtanak alá. Simán kiugorhatna, de mivel a víz lassacskán melegszik, nem veszi észre a veszélyt, és mire észbe kapna, addigra meg is főtt. Felénk a struccpolitika dívik, nem figyelünk az intő jelekre, akkor kezeljük a problémákat, amikor már tűrhetetlen a helyzet. Például azt vesszük észre, ha rakni akarunk a tűzre és kinyitjuk az ajtaját, gomolyog kifelé a füst a kályhából. A kályha, amíg ki kell választani a típusát, addig lakberendezési tárgy, dísz, vagyis Kata hatásköre. Ha baj van vele, rögtön fűtőberendezés lesz, műszaki eszköz, vagyis az én felelősségem. Nincs is ezzel baj, ismerem a működését, tudom, a tűztér fölött van egy 10-15 centis tér a füstelvezetéshez, oda szokott lerakódni a hamu, csak ki kell tisztogatni, megvan 10 perc alatt.

Befér a kezem, ki is söprögettem, és mivel van egy vékony, hajlékony csövünk a porszívó szívófejének megtoldására, ki is szívtam a maradékot. De gondoltam, belenézek a füstcsőbe is, a könyöknél le lehet csavarozni rajta egy tenyérnyi, ovális lapot, két perc, vetek rá egy pillantást. Jó vastagon állt benne a korom, gondoltam megnézem a felső könyöknél is, ahol a kéménybe fut be, 5 percet megér, hogy lássam, mi a helyzet. Nos, itt úgy el volt dugulva, hogy a cső átmérője a felénél kisebbre szűkült le (vagyis a keresztmetszet kevesebb mint a negyedére esett vissza). Ezt valamivel ki kell takarítani, de nem baj, negyed óra alatt megvagyok vele. Hát, negyed óra volt, mire kerítettem egy kellően hosszú és erős drótot, amivel elkezdtem vakarni a kormot. Ami hullott vissza a kályha füstelvezető terébe. Aztán gyorsan meg is töltötte. Ahonnan marokszám kellett kiszedni. Majd vissza a koromvakaráshoz hogy ismét csaknem ugyanannyit piszkáljak ki a csőből.

Ahol fát vágnak hullik a forgács. Ahol kályhát pucolnak, ott meg a korom. Miután végeztem, várt még rám egy kis takarítás, mosás, zuhanyzás, hajmosás is. A tíz perces munkából lett öt és fél óra. Amiből Kata nem látott semmit. Ez egyrészről szerencse, mert kiakadt volna, ha látja, hogy mindent összekormoztam, másrészt meg csupán annyira értékelte a félnapi munkámat, mintha ebéd után elmostam volna két tányért meg egy fazekat. És akkor arról még nem is mesélek, hogy a suliban majdnem mentálhigiénés szemléltetőeszköz lettem. Plusz, ha már ilyen jó vagyok a csövek a takarításában, igazán megnézhetném a mosogatót is a konyhában, mert mostanában kicsit lassabban folyik le a víz. Mondtam Katának, hogy amíg nem vészes a helyzet, inkább nem kéne bolygatni, tavasszal, ha nem lesz ilyen hideg, magától is javul a helyzet, esetleg leönthetünk rajta egy kis forró, szódabikarbónás vizet. Hogy én milyen lusta vagyok, de nem érdekes, ha nem vagyok hajlandó megcsinálni, akkor majd ő megoldja.

Fogott valami célszerszámot, amit a papa adott neki, hogy az pont konyhai lefolyók cucálására való, és biztos tökéletes, mert a kínai piacon vette száz forintért. Sikerült is a cső felső szakaszában a zsíros lerakódást leválasztani a csőfalról, ami így lejjebb ment, ahol teljesen elzárta az utat. A kicsit lassabban folyik le állapotból átmentünk a k*rvára nem folyik le állapotba. Persze én csak dumálni tudok, és ha ennyire értek hozzá, miért ő dolgozik vele, és különben is, ez nem csak az ő konyhája, szóval igazán csinálhatnék végre valamit én is. Lecsavartam a szifont. A kifolyó szakaszban is volt dugulás, így leszedtem a következő szakaszt is. Aztán a csatlakozót. Majd egy egyenes szakaszt, újabb kanyart, bővítőt stb. Összesen 6 db műanyag idomot takarítottam ki. Hogy mi jött ki belőlük, azt most nem részletezném, de Kata hozott egy zacskót, hogy abba tegyem a sűrűjét, mert ha a vécébe dobom, arra ő többet nem ül rá.

Valahogy így történhetett Kata nővérééknél is, mint nálunk a csövekkel. Felszínre kerültek az eleinte aprónak tűnő nézeteltérések, aztán a komolyabb problémák, és most már ott tart a dolog, hogy hamarosan megindítják a válást. Ami elég nagy port kavar, mert egy mélyen katolikus családról beszélünk, ahol a válás a vallásba ütközik. És most családi kupaktanácsok vannak, és terveket szónek, hogy hogyan hassunk a férjere, hogy meggondolja magát. Szerintem, ha valaki már idáig jutott, akkor azt nem valószínű, hogy sikerül lebeszélni, de Kata szerint illik megtenni mindent, hogy utólag majd ne érezze úgy, hogy nem tett semmit. Szerintem meg felnőtt embereknek ilyen ügyben akkor kell tanácsot adni, ha azt ők maguk kérik. Mondjuk, ahogy én látom, most már nem a nővérről szól a történet, hanem a családról, hogy a mama idegei kikészülnek, a papa egészsége rámegy, a gyerekek (nagykorú mind a kettő) lelke sérül, az ózonlyuk meg egyre nő stb.

Kata is ki van borulva rendesen, nem győzöm nyugtatgatni. Hogy a nővére házasságának a megmentése először is nem az ő feladata, másodszor, meg legfőképpen, nem is az ő kompetenciája. És hogy csak nagyon óvatosan még a beszélgetéssel is, mert az rendben van, ha meghallgatja a testvérét, de ha azon túl, hogy "erős vagy", "ezt is túl fogod élni", "tedd, amit helyesnek érzel" stb. egyéb tanácsot is ad, akkor nagy valószínűséggel bármi fog történni, annak mind ő lesz az oka. Ami a nyaralás egyik félresikerült programpontjának esetében nem nagy baj, de ha a rosszul sikerült válás miatt fogják hibáztatni, annak nem fog örülni. (Próbálom elképzelni a jól sikerült válást, de jelen esetben ez meghaladja a képzelőerőmet.) Szóval mindenki ki van akadva, amitől Kata tök ideg, így bő egy hónapja, esténként órákon át hallgatom meg nyugtatom. És szerintem még nem messze nem értük el a gödör alját.