Camp Nano

Nem vesztem el, csak nanóztam júliusban. NaNoWriMo volt a hónapban, amire beneveztem ismételten. A múltkorit néhány nap után feladtam, de most végigcsináltam. Igaz, ez most Camp, vagyis én határozom meg a feladatot, és az 50.000 szó helyett egy szerényebb, 30.000-es célt tűztem ki. És amíg a november csak 30 napos, júliusban 31 nap van. Aki még nem próbálta, annak mondom, hogy nehezebb a feladat, mint gondolná az ember. (Aki már csinálta, annak nem kell mondani.) Az egész oldal meg mozgalom meg minden egyébként nagyon profi, vannak régiós szervezetek, magyar is, együtt lehet tolni az írást. Én persze, amilyen antiszociális vagyok, ebből kivontam magam, nem haverkodtam, nem buliztam, csak írtam. Nekem ez magányos tevékenység, elmélyülést kíván, zavartalan gondolkodást. De ez én vagyok, aki szereti a pezsgést, a társaságot, aki inspirációt merít másokból és nyújt másoknak, annak van rá lehetősége. A magamfajták meg bezárkóznak, és csak naplózzák a haladást. Bármit lehet.

Egyébként ez lehetne a Nano egyik jelszava is. Hogy bármit lehet. Mert lehetsz planner, pantser vagy plantser is. (Ez kb. azt jelenti, hogy a tényleges írás megkezdése előtt részletesen kidolgozod a világot, a karaktereket, a cselekményt, és követed a tervet, vagy csak úgy nekiállsz, és majd lesz valahogy, a fő, hogy semmi ne korlátozza a kreativitásod, esetleg vegyíted a kettőd, és csinálsz vázlatos terveket, de a nagyja  úgyis majd menet közben alakul.) Lehetsz konzervatív nanós, és az első napon egy vadonatúj regényt kezdesz, amiből még egy betűt se írtál le, vagy készíthetsz előre terveket, folytathatsz egy megkezdett projektet, vagy ha igazán lázadó vagy, akkor nem is regényt írsz, hanem memoárt, esszéket, novellákat vagy akármi mást. Írhatsz papíron, tollal, ceruzával vagy ecsettel és tusfestékkel, számítógépen, mobilon, de akár agyagtáblán is írónáddal. Az oldal, a tagok, a regionális szervezetek, mindenki bíztatni, bátorítani fog, vannak programok egészen fiataloknak is. Az egész nagyon támogató és elfogadó.

A Nano ugyanakkor nem íróiskola. Nem tanítják, hogy hogyan kell jól írni. Ez tisztán a mennyiségről szól, a minőség nem érdekel senkit. Kilóra kell, hogy meglegyen a szöveg (angolszászok, a szavak száma a mérték náluk), hogy milyen lesz, az nem számít. De ugye a definíció szerint az író olyan ember, aki ír. Sokat. A Nano ebben segít. Megtanítja, rászoktatja az embert, hogy írni kell. Nem érdemes menet közben szerkesztgetni, javítgatni, csak írni kell, írni, írni. Nem egy haszontalan képesség. Engem rászoktatott a rendszerességre, és úgy tapasztaltam, hogy felszabadította a kreativitásomat is, egy csomó ötlet jutott eszembe, kellett nyissak nekik egy külön doksit, amibe feljegyeztem őket, nehogy elvesszenek. Volt egy érdekes karakterem, aki nem akart összeállni, de most új tulajdonságai kerültek elő, kialakult a háttere, gyerekkora, családja. A világ is nagyon sokat fejlődött. A történetben új szálak merültek fel.

Nem állt össze még csak a fél vázlata sem egy regénynek, amit végeredményül kaptam az kettő vagy három trilógiára elegendő cselekményváz, plusz még néhány spin-off regény és karakternovella ötlete is ott van benne valahol. Hogy lesz-e ezek valamelyikéből bármi, nem tudom, mert amikor befejeztem, egy egészen más történet, egy vadonatúj karakter kezdett el érdekelni. Az egésznek a legfőbb eredménye az volt, hogy élveztem, és megtudtam, hogy képes vagyok mennyiséget termelni, nyersanyagot, amin aztán lehetne dolgozni.

Igazából a bőség zavarával küzdök, nem tudom, hogy minek álljak neki, mivel kezdjek el foglalkozni. Akkor lennék a legmotiváltabb, ha a legizgalmasabb ötleteimet venném elő, de tartok tőle, hogy túl nagy fába vágnám a fejszét. Talán érdemesebb volna valami egyszerűbbet megpróbálni, amibe bátrabban belevágnék, és nem izgulnék miatta, hogy milyen lesz. Vagy nem tudom. Lehet, ma nem kéne ezen agyalnom, csak élveznem, hogy elértem, amit célul tűztem ki. Lehet, mindjárt ki is nyitok egy doboz sört, és ünnepelek.