Szivárványból kovácsolnak gumibotot

Jaja, jó hülye cím, szivárványból nem lehet, ráadásul a gumit nem kovácsolják. De az se kevésbé abszurd, ami mostanában zajlik. Persze mi az, ami manapság nem abszurd. Nem is érne az egész egy fél posztot sem, de egy dologra azért érdemes felhívni a figyelmet. Van az a mondás, hogy a világon minden a szexről szól, kivéve a szexet, a szex a hatalomról szól. Aki azt hiszi, hogy a melegjogok a melegek jogairól szólnak, az is tévedésben van. A melegek joga is a hatalomról szól, itt a politikai értelemben vett hatalomról. Még az is lehet, hogy majdnem minden erről szól. Melegek jogait írtam, nem LMBT(QIAstb.) jogokat, de a különbségről talán majd egyszer egy külön posztban.

Afelől nincs a leghalványabb kétségem sem, hogy szántszándékkal került egyazon törvénybe a pedofilok elleni szigorúbb fellépés és a "melegpropaganda" tilalma. A választásokra készülve valami kormánypárti stratéga felmérte, hogy erre majd jól ráveti magát a brüsszeli meleglobbi, és az egész hazai ellenzék, amit majd úgy lehet tálalni, hogy lám, a pedofilokat védik. A politikai meggyőzés ilyen primitív módszereket használ, csúsztatást és összemosást. De ha átnézzük a politikai propaganda szándékával készülő médiát (ajánljatok nekem egy olyan híroldalt, ahol ez a szándék nyomokban sem látható), akkor valószínűleg az összes érvelési hibára találhatunk példát. Amikor politikai meggyőzés szándékával írott cikkeket találunk, nagyon észnél kell lenni olvasás közben. Látnunk kell a szándékot, amivel íródtak, és a tényeket, ami mögöttük van.

Amin most kiakadtam, az egy egyébként nagyon érdekes és tanulságos írás az Origón. A lényege, hogy az USA irányából is elítélő hangok érkeznek, hogy Magyarország nem tartja tiszteletben a melegek jogait. Miközben az USA egyes államaiban, városaiban nyíltan melegellenes jogszabályok vannak érvényben, sőt a joggyakorlat súlyosan diszkriminatív. Még arra is van példa, hogy egy álruhás nyomozó melegbárban ismerkedik, és felmegy a randipartnere lakására, ahol levetkőznek, majd előveszi az igazolványát, és letartóztatja az álló farkú, és igencsak csodálkozó fickót. Persze egy kis guglizás után finomodik a kép. Kiderül, hogy valóban történtek letartóztatások, de azok miatt elnézést kellett kérnie a sheriff hivatalának, mivel a hivatkozott szodómiaellenes törvényt a legfelsőbb bíróság több mint 10 éve már alkotmányellenesnek nyilvánította. Az államban ugyan érvényben van a törvény, de nem alkalmazható, amennyiben nagykorú személyek közt, kölcsönös beleegyezésen alapuló, nem nyilvános helyen zajló szexről van szó.

Ami ennél is jobban felbosszantott, az a reparatív vagy konverziós terápiák témája. Ezek olyan pszichológiai, pszichiátriai kezelések, melyek meleg emberek szexuális orientációját hivatottak megváltoztatni. Az írás úgy állítja be, mintha a "gyógyulni" szándékozók lehetőségeit korlátoznák az ilyesfajta kezelések betiltásával. Csak mintegy mellékesen jegyzi meg, hogy a németországi törvény a 18 éven aluliak terápiáját tiltja. Bennem viszont felmerült, hogy vajon hány 18 éven aluli jelentkezik önként egy ilyen kezelésre? És vajon az esetek mekkora százalékában volt jellemző, hogy a kiskorúak a szüleik, nevelőik nyomására, esetleg kimondottan a saját akaratuk ellenére kerültek terápiára?

Ne legyenek kétségeink, az ilyen kezelések, vitatott voltuknak köszönhetően, nem az állami egészségügyben, hanem magánpraxisokban érhetők el. Nagyon komoly pénzekért. Ez egy jól jövedelmező üzlet. Vagyis eredményesnek, hatékonynak kell lennie, hogy bevételt termeljen. A pénzt a szülők fizetik, olyan szülők, akik szinte bármire hajlandók lennének, hogy a gyerekük ne legyen többé buzi. Ezek a terápiák nem a kezelésben részesülő kiskorúak érdekeit helyezik a középpontba, hanem az szülők igényeit akarják kiszolgálni. Agymosásnak vetik alá a gyerekeket, ha kell, összezúzzák, eltiporják a személyiségüket. Pénzért bármit. A kezelések gyakran táborokban, a külvilágtól elzárva zajlanak, a szülők nem is tudnak róla (de nem is akarnak tudni), hogy milyen szenvedésnek vannak kitéve a gyerekeik. Azt pedig nem reklámozzák, és a cikk sem említi, hányan lettek öngyilkosok a "terápia" alatt, vagy kicsivel azt követően.

Ami viszont érdekes és tanulságos az írásban, hogy az USA államaiban mennyire eltérő jogszabályok vannak érvényben, és mennyire különbözőképpen gondolkodnak az emberek. És ez ott náluk teljesen normálisnak tűnik. Amikor Európai Egyesült Államokat emlegetnek a brüsszeli föderalisták terveivel kapcsolatban, akkor valójában az Amerikai Egyesült Államokénál sokkal nagyobb központosítás szándékáról van szó. Hiszen Európában már most is jóval kisebb az egyes tagállamok mozgástere, mint az Atlanti-óceán túlpartján. Elég csak azt a példát felhozni, hogy az USA államainak majdnem a felében ugyan eltörölték a halálbüntetést, a másik felében viszont még mindig érvényben van. Az EU-ban pedig ez egy olyan téma, amiről még vitát sem lehet kezdeményezni.

A melegek, a szexuális kisebbségek nagyságrendileg 5%-át teszik ki a népességnek. Arányait tekintve ennél jóval nagyobb létszámú kisebbségek, hátrányos helyzetű csoportok is vannak. Azokkal mégsem foglalkoznak ilyen intenzíven. Ami persze nem meglepő, mert a legélesebb ideológiai szembenállás itt található. Meg persze a migráció kérdésében. De a migráció elsősorban liberális szavazók importjáról szól, csak másodlagos, hogy le lehet fasisztázni az ellenzőit. A melegek ügyében a legfontosabb, hogy ennek kapcsán a konzervatív oldalt a szabadságjogok korlátozásával lehet vádolni. Hogy valahol ténylegesen korlátozzák a kisebbségi jogokat az nem érdekel senkit, elég megnézni, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát nemhogy korlátozó, de ellehetetlenítő intézkedések mekkora érdeklődést váltanak ki az EU parlamentjében. Ezt sajnos kevésbé lehet tematizálni a politikai harcban.

Ami igazán abszurd, hogy az egész ideológiának az alapja a sokszínűség. Persze mostanában már nem is annyira a kulturális, hanem a bőrszín szerinti sokszínűség. A vitákban megjelenő nézetekre valahogy ez nem vonatkozik, ideológiai, politikai sokszínűségről végképp nem hallani, ezen a téren igencsak monokromatikus állapotokra törekszik a liberális oldal, és a vele szövetséges média. Nem csak a szélsőséges, uszító, a gyűlöletkeltést tiltó törvényi rendelkezésekbe ütköző nézeteket igyekeznek kiszorítani a közbeszédből és a médiafelületekről, hanem az un. liberális fősodorral ellenkező mindenféle elképzelést. És ami riasztó, hogy ehhez nem csak törvényi felhatalmazásuk, jogalapjuk nincs, de még csak társadalmi legitimitásuk, tömegtámogatásuk sem. Amire törekszenek, az emberek többségének szándékával, akaratával, véleményével szembe megy.

A politizálás már régen nem észérvek mentén zajlik, a legalantasabb ösztönökre igyekeznek hatni mindkét részről. Az ellenfélből ellenséget csinálnak, démonizálják az eltérő nézetek hangoztatóit. Így nem könnyű (bár nem is lehetetlen) átlátni a folyamatokat. Már az ókori rómaiak is azt a kérdést tették fel, hogy cui prodest? vagyis hogy kinek használ? Itt mindent az érdekek mozgatnak, az emberi jogokra, a közjóra, erkölcsre való hivatkozás csak rizsa. A politikusok a saját hasznukat, meg a bőkezű támogatóik javát keresik, a többi csupán reklám célját szolgálja.

Tévedés azt gondolni, hogy a kormányzó pártot a legkisebb mértékben is érdeklik, mit csinálnak a melegek, ahogy a liberális oldal politikusai is magasról tesznek a melegek jogaira. Ez a helyzet idehaza és külföldön is. Csupán eszközként használják a melegek ügyét mindkét részről. Nem a melegek ellen vagy a melegekért kívánnak kiállni, hanem egymással szemben foglalnak állást. Ez nyilvánvaló abból, hogy a pedofiltörvénynek a homoszexualitás megjelenítésére vonatkozó része meglehetősen elnagyolt, inkább valamiféle nyilatkozat, semmint konkrét, végrehajtható, szankcionálható norma. És a melegek helyzete csupán az Unió illiberális államaiban izgatja a brüsszeli elitet. A szivárványos zászlóval csak azért hadonászik mindkét oldal, mert a nyelével akar jó nagyot ütni a másikra.