Totalitarianizmus, eltörlés, globalizmus

A virtuális világok lényege, hogy ezekben olyan módon is történhetnek a dolgok, ahogy a valóságban nem. Meg persze hasonlóan is. Egy megfelelően modellezett virtuális világban olcsón, gyorsan és kockázatmentesen megvizsgálhatunk, kipróbálhatunk, lejátszhatunk dolgokat. Vizsgálható a fizikai univerzum, a csillagok, galaxisok, galaxisklaszterek formálódása, fejlődése, kémiai folyamatok, bonyolult molekulák, gyógyszervegyészeti kutatások, lemeztektonika, kontinensek mozgása, hegységképződés stb. A számítógépes játékokban lehetünk bátrak, hősiesek, és főként győztesek. A digitális közösségi terekben megnyilvánulhatunk, kapcsolatba léphetünk másokkal, hathatunk az emberekre, megváltoztathatjuk a gondolkodásukat, a szándékaikat, a cselekedeteiket, ezáltal hatást gyakorolhatunk a valódi, fizikai világra.

Virtuális

Azt szoktam mondani, a virtuális szinonimája annak, hogy immateriális. Vagyis kézzel meg nem fogható. De ez nem egyenlő azzal, hogy valami nem létezik. Elméleti szempontból persze érdekes kérdés, vajon létezőnek tekinthetek-e valamit, ami elektronikus-digitális formában jelenik meg, de jogi szempontból a vita már eldőlt. Ha el lehet lopni, akkor nyilván létezik. És bár elméletileg vitathatjuk az ilyen dolgok létét, ha hatással van ránk, az életünkre, akkor gyakorlati szempontból ennek nem sok jelentősége van.

Vedd a kezedbe az életed!

Egyik nap követi a másikat, az élet szédítő sebeséggel rohan. És az idő múlásával sem javul a helyzet. Egyszer megkérdeztem egy 84 éves fickót, hogy az öregedéssel lelassul-e az élet. Amit erre válaszolt, azt nem idézném szó szerint, mert nem tűri a nyomdafestéket, de a lényege az volt, hogy nem, nem lassul le. Sőt egyre gyorsabban telik. Néha eltűnődök rajta, talán olyan ez, mint amikor a repülők gyorsítanak a kifutópályán a felszállás előtt – talán érthető, mire gondolok. A szabály lényege, hogy ha sikeres, boldog, értelmes, kalandokkal teli, eredményes életet akarsz élni, akkor vedd a kezedbe az irányítását! (Biztos vagyok benne, hogy erre vágysz, különben nem jutottál volna el idáig, már abbahagytad volna az olvasást.)

Kriszta

Szerintem nem vagyok az a kimondott hülye picsa, mégis jó párszor megkaptam ezt a "kitüntető" címet. Legelőször a hetedik születésnapomon a saját apámtól, mivel a szülinapi gyerekzsúron véletlenül leöntöttem a hófehér ingét kólával. Mit mondjak, nem ilyen köszöntésre számítottam. Rögvest legörbült a szám széle, de egy darabig tartottam magam. Aztán mikor az apám nem kért elnézést, nem ölelt át, nem simogatta meg a hajam, csak meredt rám dühösen, kitört belőlem a zokogás. Mindenki engem bámult. Berohantam a mosdóba, és magamra zártam az ajtót.

Előszó, prológus, bevezető

Turkáltam a polcon, és a kezembe akadt Nancy Kresstől a Beginnings, middles and ends című írástechnikai könyv. Leültem vele, és elkezdtem olvasni. Amit a helyes stílusról írt, az kissé elnagyoltnak tűnt nekem, aztán viszont találtam egy részt, ahol a nyitójelenet egy speciális eseteként megemlíti a prológust. Ez viszont nagyon tetszett. Több helyen találkoztam már vele, hogy a kezdő írókat óvják az előszó írásától, ugyanakkor frissen megjelent könyvekben gyakorta lehet találkozni vele, tehát ez nem valami idejétmúlt dolog, ami a 19. században volt csak divatos. Itt most végre találtam egy részletesebb leírást róla, hogy mi ez, mire való, és mire nem.

Béla

Béla más volt. Érezte a másságát, hogy ő nem olyan mint a többiek, pedig nagyon igyekezett nem feltűnni, nem kilógni a sorból. Igazából még csak nem is Bélának hívták, de a nevét túlságosan is különlegesnek, ritkának, feltűnőnek találta, ezért még évekkel ezelőtt elkezdett Bélaként gondolni magára. Végül már odáig jutott, hogy ha egy zajos tömegben a saját nevét hallotta, akkor arra nem reagált, de a Bélára felkapta a fejét.

Camp Nano

Nem vesztem el, csak nanóztam júliusban. NaNoWriMo volt a hónapban, amire beneveztem ismételten. A múltkorit néhány nap után feladtam, de most végigcsináltam. Igaz, ez most Camp, vagyis én határozom meg a feladatot, és az 50.000 szó helyett egy szerényebb, 30.000-es célt tűztem ki. És amíg a november csak 30 napos, júliusban 31 nap van. Aki még nem próbálta, annak mondom, hogy nehezebb a feladat, mint gondolná az ember. (Aki már csinálta, annak nem kell mondani.) Az egész oldal meg mozgalom meg minden egyébként nagyon profi, vannak régiós szervezetek, magyar is, együtt lehet tolni az írást. Én persze, amilyen antiszociális vagyok, ebből kivontam magam, nem haverkodtam, nem buliztam, csak írtam. Nekem ez magányos tevékenység, elmélyülést kíván, zavartalan gondolkodást. De ez én vagyok, aki szereti a pezsgést, a társaságot, aki inspirációt merít másokból és nyújt másoknak, annak van rá lehetősége. A magamfajták meg bezárkóznak, és csak naplózzák a haladást. Bármit lehet.

Szivárványból kovácsolnak gumibotot

Jaja, jó hülye cím, szivárványból nem lehet, ráadásul a gumit nem kovácsolják. De az se kevésbé abszurd, ami mostanában zajlik. Persze mi az, ami manapság nem abszurd. Nem is érne az egész egy fél posztot sem, de egy dologra azért érdemes felhívni a figyelmet. Van az a mondás, hogy a világon minden a szexről szól, kivéve a szexet, a szex a hatalomról szól. Aki azt hiszi, hogy a melegjogok a melegek jogairól szólnak, az is tévedésben van. A melegek joga is a hatalomról szól, itt a politikai értelemben vett hatalomról. Még az is lehet, hogy majdnem minden erről szól. Melegek jogait írtam, nem LMBT(QIAstb.) jogokat, de a különbségről talán majd egyszer egy külön posztban.

Esélykiegyenlítés

Mostanában többször is eszembe jutott Kurt Vonnegut novellája, a Harrison Bergeron. (Aki olvasta, biztos emlékszik rá, a történetre tuti, ha a címére nem is, aki meg nem olvasta, annak érdemes rászánnia azt az 5-10 percet.) Olyankor szokott eszembe jutni, mikor valami agyament egyenlősködés kicsapja nálam a biztosítékot. Mint A rasszizmus lebontása a matematika oktatásában c. brossúra, és az egész felhajtás, ami kialakult körülötte. Az alapvető szándék, még akár jó is lehetne, vigyük közelebb a matematikát a gyerekekhez, ne csak egyetlen megoldási módszert tanítsunk, fogadjunk el. Az egyértelműen kitűzött feladatokra adott megoldások végeredménye, és a megoldás menetének rögzítésére használt jelölési rendszer tekintetében már egyáltalán nem vagyok a pluralizmus és a megengedő hozzáállás híve.

Személyes hatékonyság

Kicsit eltűntem mostanában a radarról, kezdtek maguk alá temetni a dolgok. A szokásos mellé akadt pár új teendőm is, belevágtunk az állami támogatásos felújításba, bevállaltam még pár maszek melót, aztán visszaálltunk jelenléti oktatásra, és ha már úgyis bent vagyok a suliban, akkor el kell intéznem néhány dolgot, ami a távoktatás miatt elmaradt, merthogy nem voltunk bent az épületben. És az egészet megfejeli a fordításom, amivel rekordot döntöttem a kiadóban, már én vagyok az, aki a leghosszabb ideje ül egy  bevállalt könyvön. Ezt a határidőt már most tartani akarom, akármi is történjék, mert na. Megelégeltem. Elhatároztam, hogy megemberelem, összekapom magamat, és megküzdök a rémséges mumusommal, aminek a neve: procrastination (halogatás).

Telegónia

Egy nagyon érdekes elméletbe futottam bele. A covid vírusról olvasgattam, és előkerült egy genetikai hullámelmélet nevű valami (ami elég zavaros számomra), és ennek a margóján tűnt fel a telegónia. Darwin is írt arról az esetről, mikor egy unatkozó lord kvaggával (a zebra rokona) próbálta keresztezni az egyik fehér kancáját, majd később egy fehér ménnel fedeztetve, a született csikónak a lábán csíkok voltak láthatók, akár egy zebrának. A telegónia lényege, hogy a születendő utód tulajdonságait nem csak a biológiai apa genetikai öröksége, hanem az anya korábbi szexuális partnereinek tulajdonságai is befolyásolják. Különösen nagy a jelentősége a legelső szexuális partnernek. A szüzesség mítosza tudományos köntösben ma is itt kísért.

Fabula

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy ország, Disputánia. Disputánia nem volt nagy ország, mondhatni egészen aprócska volt, olyannyira jelentéktelen, hogy más népek a térképeikre rá sem rajzolták, csak egy feliratot szenteltek neki, hogy kb. merre lehet. Disputániában két, említésre egyáltalán érdemes dolog volt, a Kémiai Akadémia és a Szőlődomb. Az Akadémián a szorgos kémikusok elolvastak sok külföldről beszerzett szakirodalmat, majd külföldiül cikkeket írtak, hátha megjelentetik azokat valamely neves szaklapban. A Szőlődombon a szorgos borászok a helyi tőkékre oltottak sok külföldről beszerzett vesszőt, majd a boraikat külföldi feliratokkal felcímkézett üvegekbe töltötték, hátha betörnek velük valamely nagyobb piacra.

Feloldozom magamat (Reziliencia 2. ea.)

Írtam egy korábbi postban, hogy nekiálltam fejleszteni a rezilienciámat, ami nagyjából azt a képességet jelenti, hogyha borulnak, elakadnak a terveink, akkor nem feladjuk, hanem újult erővel, ismét nekilátunk. Ilyen szempontból ez most egy csodálatos időszak az életemben, mert ezt a fajta rezilienciát alkalmam van gyakorolni nap mint nap. Kata kitalálta, hogy a lejáró lakáskasszánkat ne a hitelünkbe törlesszük be, hanem használjuk önerőnek az otthonfelújítási támogatás igénybevételéhez, elvégre nem minden nap kínálnak ajándék hárommilliót. Nem is vesztegeti az időt, egymásnak adják a kilincset a mesterek, természetesen mind kora délután jön, amikor én már hazaértem, Kata meg még nem. Plusz a kertben és a ház előtt is rendet kell csinálni, ami eddig vadregényes volt, az most hirtelen gondozatlan lett, és kell a hely a munkához meg az építőanyagnak, egyébként is minek annyi fa meg bokor. Így amikor épp nem tárgyalok, akkor a kertben dolgozok, egyik kezemben láncfűrész, a másikban metszőolló.

Ne ábrándozz folyton a jövőről!

Szinte hallom, ahogy sokan felkiáltanak, de hiszen a jövő az a hely, ahol csodás dolgok történnek majd velem. A jövő az, ahol boldog és gazdag leszek, szép és híres, sikeres a szerelemben és a munkában, kilépek ebből a vacak kapcsolatból, itt hagyom ezt a pöcegödör várost, egy rakás barátom lesz, és megengedhetem majd magamnak, hogy a legjobb bort rendeljem az étteremben. Nos, ez tervnek vagy álomnak megteszi, de hadd hangsúlyozzam még egyszer, csak az itt és most az, ami ténylegesen létezik. Ezt a pillanatot kell elfogadnunk, megélnünk, értékelnünk, mindazon dolgok nélkül, amik után vágyódunk. Félreértés ne essék, a vágyódás az lehet kellemes, az álmok nagyszerű dolgok. Ne hagyjuk, hogy bárki is leszólja, kinevesse az álmainkat! De ne veszítsük szem elől, hogy a mindenkori jelen pillanat az, amikor vágyódunk, amikor nagyot álmodunk. Élvezzük ki, értékeljük, hogy életben vagyunk, hogy van erőnk, energiánk fényes jövőt álmodni magunknak.

Ne mélázz a múlton!

Bármi is történt a múltban, az már elmúlt. És nem tehetünk semmit, hogy megváltoztassuk. Ezért jobb, ha a figyelmünket a jelenre fordítjuk. Tudom jól, néha nehéz ellenállni a csábításnak, hogy rég elmúlt dolgokon mélázzunk. De ha sikereket akarunk elérni az életben, akkor kénytelenek vagy a figyelmünket arra fókuszálni, ami éppen most történik velünk. Talán azért csábít a múltba való visszarévedés, mert az szörnyű volt és rettenetes, talán azért mert nagyszerű volt és csodálatos. Akárhogy is legyen, jobban tesszük, ha magunk mögött hagyjuk, mert élni csakis a jelenben lehet.

Restart

A 2020-as év vége (és még a január eleje is) nagyon hajszás volt, mert a fordításom leadásának abszolút prioritást adtam. Állítólag a kiadónál volt már, hogy valaki 2 évig ült egy fordításon, de szerintem mostantól én tartom a rekordot. Végre elkészültem, de ennek az volt az ára, hogy közben minden mást félretoltam. Nem írtam ide a blogra, félbemaradt "A művész útja" projektem, abbahagytam a gyakorlatokat, leálltam a NaNoWriMo kihívással, és több apró feladattal, amit célul tűztem magam elé. (Maradt a rumli az asztalomon, a szekrényemben, a polcomon, a varrnivaló zoknik, ruhák halomban állnak, és a gépem sincs újratelepítve.) Nagyjából a kedvem is elment mindentől, főleg, hogy miután elküldtem a kéziratot, másnap nekiálltam a harmadik kötet fordításának. Aztán történt velem egy érdekes dolog.

A szerelemről

Szeretem osztani az észt, szinte bármilyen témában, de a múltkorában leakadtam egy pillanatra, mikor nekem szegezték a kérdést: mit gondolok a szerelemről? Aztán eszembe jutott a Nyóckerből Guszti bá, aki keresetlen szavakkal bölcselkedett a témában (a szerelem is csak p*na), meg tesóm, aki annak idején nagyjából ugyanezt fejtette ki, csak némiképp szofisztikáltabb módon. Ami után én el is könyveltem magamban, hogy a szerelem az valami túlhájpolt dolog, csak egy mesterséges ideológiai konstrukció, pőre szexuális késztetés cifra ruhába öltöztetve. Evolúciós okokból létezik egy hormonális eredetű viselkedészavar, ami a fajfenntartás érdekében a hímet arra készteti, hogy a párzást követően táplálékkal lássa el a vemhessége miatt lomhábban mozgó nőstényt. A nőstényt meg kevésbé irritálja az egyébként büdös és fülsértően harsány hangú hím, akitől megfogant, így megtűri a párzási időszakon kívül is a közelében. Sőt a hímet magához engedi, hajlandó párzani vele a laktációs időszakban, noha amíg az előző utódját el nem választja, nem lesz újra vemhes. De az eredménytelen párzás is kiváltja a hímben a táplálékszerző viselkedést. Ez olyan szinten működik, hogy a kába hím, a nősténynek akár még egy másik hímtől származó utódját is hajlandó táplálékkal ellátni.

Válság

Folyton-folyvást problémákba ütközünk, amiket jellemzően megoldunk, aztán továbblépünk. Némi egyszerűsítéssel az életünk nem is áll másból, mint folyamatos problémamegoldásból. Ez a normál működés része. Ott válik érdekessé a dolog, ha egy problémát nem oldunk meg. Bizonyos problémák egy idő után maguktól elmúlnak, mert vagy megoldja őket más, vagy jelentőségüket vesztik, vagy okoznak valami változást, amihez alkalmazkodunk, és akkor már a probléma nem is probléma, hanem az életünk része. De megeshet az is, ha nem oldunk meg egy problémát, akkor az súlyosbodik, újabb problémákat szül, akadályozza más problémák megoldását, így azok is megoldatlanok maradnak. A helyzet idővel egyre rosszabb lesz, végül pedig elviselhetetlenné válik. Ezt az állapotot nevezzük válságnak.

Az úton

Az út szép és erős szimbólum. A Tao alapműve Az út és erény könyve, Jézus is így határozza meg magát: én vagyok az út, az igazság és az élet, és még a scientológusoknál is van egy Az út a boldogsághoz nevű erkölcsi szabálygyűjtemény. Létezik kreativitásfejlesztő könyv is, Julia Cameron: A művész útja. Kacérkodtam már vele egy ideje, most elővettem, olvasgattam, és elkezdtem csinálni a gyakorlatait. Az egyik a reggeli jegyzetelés, aminek az a lényege, hogy reggelente három oldalnyi szöveget kell lekörmölni papírra. Szerencsére nem kell megmutatni senkinek, sőt nekünk se kell elolvasni, mert bajban lennék vele, van hogy az ágyban fekve írok, és grafológus legyen a talpán, aki azt el tudja olvasni. De lusta vagyok felkelni, ha végzek a penzummal, akkor ideális esetben még visszaalszom. Most még megtehetem, de ha elkezdődik a tanítás, akkor gondban leszek. Lehet, hogy délutáni jegyzetelés lesz belőle.

Csendes eső szemerkélt

Reggel, mikor elmentem itthonról, csendes eső szemerkélt. Mint 21 évvel ezelőtt, amikor apa meghalt. Nem nyitottam ernyőt, hagytam, hogy az apró vízcseppek ráessenek a hajamra, arcomra. Azon gondolkodtam, összeállnak-e nagyobb cseppekké, és lecsorognak a nyakamba, vagy még előtte elpárolognak? Tesóm azt mesélte, ő nem gondolt semmire, vagy legalább is, nem emlékszik rá, csak az esőre, ahogy szitált, miközben ment a kórház felé. Valószínűleg már akkor sokkos állapotban volt, így nem rendítette meg apa holttestének a látványa. Az volt az első gondolata, amire emlékszik, hogy az a test, ott az ágyon, az nem apa. Az csak egy üres burok, amiből hiányzik a lényeg.