Bármi is történt a múltban, az már elmúlt. És nem tehetünk semmit, hogy megváltoztassuk. Ezért jobb, ha a figyelmünket a jelenre fordítjuk. Tudom jól, néha nehéz ellenállni a csábításnak, hogy rég elmúlt dolgokon mélázzunk. De ha sikereket akarunk elérni az életben, akkor kénytelenek vagy a figyelmünket arra fókuszálni, ami éppen most történik velünk. Talán azért csábít a múltba való visszarévedés, mert az szörnyű volt és rettenetes, talán azért mert nagyszerű volt és csodálatos. Akárhogy is legyen, jobban tesszük, ha magunk mögött hagyjuk, mert élni csakis a jelenben lehet.
Ha azért térünk vissza folyton a múlthoz, mert tettünk valamit, amit megbántunk, nem árt, ha tudatosítjuk magunkban, hogy nem mehetünk vissza, nem változtathatjuk meg, ami történt. Ha folyton a bűntudaton rágódunk, azzal csak tönkretesszük magunkat. Mindannyian hoztuk rossz döntéseket, melyek hátrányosan érintették a környezetünkben lévőket, akiket állítólag szerettünk, de valójában gyalázatosan viselkedtünk velük. De nincs semmi, amivel meg nem történtté tehetnénk a dolgot. Csupán annyit tehetünk, hogy elhatározzuk, többé nem hozunk ilyen rossz döntéseket. És ennél többet senki nem is várhat tőlünk, mint hogy felismerjük, hol szúrtuk el, és megtegyünk minden tőlünk telhetőt, hogy ez többé ne forduljon elő.
Ha a múltban jobb volt, és vágyódunk vissza a régi szép időkbe, akkor persze értékelhetjük a szép emlékeket, de lépjünk tovább, és tegyünk erőfeszítéseket, hogy megtaláljuk a jelenben is azt, aminek örülni tudunk. Ha tényleg és valóban jobb volt annak idején (vegyük csak le egy pillanatra azt a rózsaszín szemüveget), talán érdemes elgondolkodni rajta, hogy mi lehetett az oka? (Több pénz, nagyobb hatalom, jobb egészség, fiatalság, vidámság, életerő?) De ne ragadjunk itt le, keressünk magunknak új, felfedezésre váró dolgokat. Hátra kell hagynunk a múlt örömeit, és új kihívásokat, új célokat, ösztönzést kell találnunk.
Mikor reggelente felébredünk, egy új nap kezdődik, és csak rajtunk áll, hogy mihez kezdünk vele. Persze ezt folyamatos, tettrekész lelkesedést fenntartani nem könnyű, kicsit olyan ez, mint a rendszeres testedzés. Az első néhány alkalom borzasztóan nehéz, de ha kitartóak vagyunk, egy nap azt vesszük észre, hogy a futás, a kocogás, a séta, az úszás stb. szinte megy magától, tudatos erőfeszítés nélkül. De elkezdeni tényleg nehéz, és kellő összpontosítás, lelkesedés, elkötelezettség és kitartás szükségeltetik hozzá, hogy ne hagyjuk abba, mielőtt eljutunk idáig.
Próbáljunk a múltra egy olyan házként gondolni, ahonnan már elköltöztünk. Visszamehetünk, de már nem ott lakunk. Elmehetünk látogatóba, de már nem az az otthonunk. Az otthonunk a most. A jelen minden egyes pillanata hallatlanul értékes. Ne vesztegessük arra, hogy túl sok időt töltünk abban a régi házban. Ne maradjuk le a jelenben történő dolgokról, csak mert folyton a múltba pillantgatunk, különben később azzal leszünk elfoglalva, hogy a jelen időszakra gondolunk majd vissza, hogy miért vesztegettük el.
Huszonkettedik szabály: Éljünk a jelenben, itt és most! (Ne vesztegessünk túl sok időt a múlton való rágódásra!)
Oké, hát ez önmagáért beszél. Talán annyit tennék hozzá, hogy ne mélázzunk túl sokat azon ami a múltban történt, ne mélázzunk túl sokat azon, ahogy a múltban történhettek volna a dolgok, és ne mélázzunk túl sokat azon se, ami a jövőben történhet majd, sőt úgy általában semmin se mélázzunk túl sokat. Mert mélázni lehet a megtörtént múlton és fiktív dolgon is, legyen az egy alternatív múlt, vágyott jövő, vagy egy teljességgel kitalált, a valóságtól messzire rugaszkodó világ. És persze tegyük hozzá azt is, hogy ez egy nagy általánosságban érvényes jótanács, de vannak speciális esetek, amikor nem alkalmazható. Mert egy régész vagy történésznek az a hivatása, hogy merüljön el a múltba. És az írók is gyakorta agyalnak fiktív, kitalált eseményeken, amiről nem kéne lebeszélni őket.
Szóval a baj nem a képzeletünk használatával van, hanem ha azt pótszerként használjuk, és közben elfelejtjük élni az életünket. És egy kicsike mélázással sincs baj, kell emlékezni a múltra, kell tervezni a jövőt, használhatjuk kreatívan a fantáziánkat, csak élni ne próbáljunk az elképzelt világokban. Élni a jelenben érdemes, mert valódi találkozás, kapcsolat másokkal csak itt lehetséges.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése