Kawaii pizza (18+)

A Kawaii metál hallgatása közben arról beszélgettünk Fecóval, hogy a jellegükben nagyon eltérő dolgok, a várakozások ellenére, sokszor mégis jó párosítást alkotnak. Mint például a lecsós palacsinta, a tejszínhabos kovászos uborka vagy a lekváros rántott hús. Vagy a Hawaii pizza, amin ananász is van, bár ez nem elég merész párosítás. Meg is beszéltük, hogy legközelebb, ha a mamától kapunk üres pizzatésztát, kipróbáljuk feltétként a csilibabot tejszínhabbal. Na, nemrég a mama csinált pizzát, és maradt ki tésztája, amire nem rakott feltétet. Fecó szeme felcsillant, itt az alkalom, megvalósítani a tervet. Sajnos csak sima babkonzerv volt itthon, és a tejszínhabban sem dúskáltunk, így módosítottunk némileg a recepten. Egy serpenyőbe beleraktuk a babot, hagymával és csíkokra vágott répával, tettünk alá kis kókuszolajat, és jól befűszereztük csilivel, gyömbérrel. Felöntöttük a babkonzerv levével, majd tettünk még bele oregánót és kakukkfüvet. Fedő alatt pároltuk, és amikor már majdnem kész volt, tettünk még hozzá negyedelt őszibarackot (kajszi nem volt itthon, pedig azzal lett volna az igazi). Rátettük a kész pizzatésztára, és betoltuk pár percre az előmelegített sütőbe. Amikor kivettük, még leöntöttük fahéjas, mézes joghurttal. Egyrészt így hamarabb hűl, másrészt meg jobb ötletünk nem volt a tejszínhab pótlására.

Nyilván nem fogjuk forradalmasítani a konyhaművészetet, és egyik gyorsétterem-hálózat sem fog milliókat fizetni a receptért, de nekünk kimondottan ízlett. De ha nem sikeredett volna ilyen finomra, akkor is hősiesen megesszük, kéjesen csámcsogva hozzá, mert már csak a cinkosság (és Kata elborzadt tekintete) miatt megérte volna. De szerencsére meglepően jó volt az íze. És én lettem a nap hőse, mert teljesítettem a gyermek kérését, azt kapta reggelire, amit óhajtott. Ami most azért fontosabb a szokásosnál, mert elmegy a tengerentúlra, majdnem egy egész hónapig nem fogjuk látni, a szülinapján is épp kint lesz. Mert Fecó betölti a 18-at. Ami azt jelenti, hogy papíron felnőtt lesz, mi meg nem hivatalosan vénasszonyok. Mert aki felnevelt egy gyereket, azt jóindulattal sem hívják már kislánynak. Nem mintha ezen különösebben keseregnénk, sőt inkább komoly terveink vannak a gyermekmentes hónapra, mármint romantikusak, mivel csak a miénk lesz a ház, közlekedhetünk benne anyaszült meztelenül, akkor és ott szexelhetünk, ahol éppen eszünkbe jut.

Ez első hallásra nem tűnik túl ambiciózus tervnek, de nagy változás lesz, ahhoz képest, hogy egy-egy hétre táborozni megy a gyermek, amit persze Murphy törvénye szerint mindig sikerül úgy időzíteni, hogy az valamelyikünk miatt éppen nem a legszerencsésebb időszak az önfeledt és felhőtlen szexre. De most hosszú ideig folyamatosan kettesben leszünk itthon. Vagyis majdnem folyamatosan. Mert Kata közben azért elmegy majd egy hétre kirándulni, ahová nem kísérem el. (Én szeretem a templomokat, de ha napi átlagban tíz fölötti mennyiségben kell őket megtekinteni, az nekem kicsit sok, és a második naptól igen nyűgös lennék.)

De amikor együtt leszünk, elkerülhetetlenül lesznek erőteljesen romantikus elfoglaltságaink. Például a lekvárfőzés. Ezt talán nem mindenki tartja szexuálisan túlfűtött tevékenységnek, de a mi konyhánkban nagyon is az lesz. Először azért, mert a konyha elég kicsi, így szoros testközelben kényszerülünk dolgozni. Másodszor azért, mert nem is szellőzik rendesen, így borzasztóan meleg lesz munka közben. Amit Kata úgy tud csak elviselni, hogy mindössze egy szál kötény lesz rajta. Az is csak azért kell, mert ha a sűrű, forró lekvár rácsöppen az ember pucér hasára, az sokkoló élmény. Bár aztán kimondottan élvezetes lenyalogatni. Mármint a másik hasáról, nem a sajátunkról, az a legintenzívebb jógás korszakomban sem sikerült volna. Szóval a bevált módszer az, hogy Katán kötény van, ami a forró lekvár ellen kellő védelmet nyújt, ugyanakkor izgatóbban néz ki benne, mintha teljességgel ruhátlan lenne. A lekvárt meg majd ha kihűlt, akkor kenem a hasára, hogy megkóstoljam.