Teen Wolf

Naná, hogy a nagy készülés közepette nem bírtam megállni, és a szinkronos 1. rész után leszedtem felirattal, és megnéztem pár részt. Nem teljesen nyugodtan, mert azért zavart a tudat, hogy inkább tanulnom kéne helyette, de képtelen voltam ellenállni a csábításnak. A szokásos "alkut" kötöttem magammal, egy-egy megtanult fejezet után megnéztem egy-egy epizódot. Persze azért jobb lett volna, ha ezt az időt is a tanulásra fordítom, akkor talán kialudtam volna magam rendesen. Mert tesóm szerint az a legfontosabb. "Inkább készületlenül és kipihenten, mint félig felkészülten de kialvatlanul." Így álmosan, és némiképp idegesen mentem be a szóbeli vizsgára.

Hogy nagyobb legyen a para, a tanár nem adott ki tételsort, csak "tematikát". Ami azt jelenti, nagyjából tudjuk a megtanulni való anyagot, amiből majd azt kérdez, amit csak akar. Aztán, aki tudja az órai anyagot, az összes kötelező meg ajánlott olvasmányt, az kettest kap; aki annyit tud, mint a tanár, az hármast; aki többet tud nála, az négyest. Sajnos kutyája nincs, így hiába viszünk csontot, ötöst nem lehet szerezni. Meg ehhez hasonló rémtörténetekkel idegesítettük egymást. A fickó tényleg nem semmi, az előttem felelő csaj, mikor mondott valami vitathatót, rámorrant, hogy "ejnye, ne mondjon már ilyen butaságot, mindjárt beírok egy elégtelent".

Nekem úgy tűnt, hogy ez csak kedélyes vicc akart lenni, de aki éppen vizsgázik, annak nem szokott túl jó humorérzéke lenni. A tanár meg nem értette, hogy mitől remeg a lány szája széle. Rászólt, hogy el ne merje sírni magát, mert jöhet vissza újra vizsgázni. Lehet, hogy ez is csak humor volt, de a csaj már nem volt se élő, se holt. A végén abban maradtak, hogy ez nagyon gyenge volt, beírja neki a jegyet, vagy inkább visszajön jobban felkészülve. Szegény kérte, hogy írja be. Így kapott egy közepest. Az előtte felelő meg azért lett négyes, mert túl sokat beszélt, nem a tárgyhoz tartozó dolgokról, ráadásul feleslegesen túlbonyolított, nyakatekert körmondatokban.

Mikor megkérdezdte, hogyan kívánom felépíteni a feleletem, azt válaszoltam: "Két pontot fogok szem előtt tartani. Nem fogom elsírni magam. Kerülöm az összetett mondatokat." Röhögött, de értékelte az igyekezetem. Meg talán azt is, hogy bár a számszerű adatokat mellőztem, a mögöttes összefüggésekre kitértem, ott is, ahol ezekről az anyagban nem volt szó. Némelyik feltételezésemről megjegyezte, hogy bár tényszerű cáfolatot nem tud adni rá, merészen spekulatívnak tartja. Ezzel együtt beírta a jelest. Mint kiderült, a mai napon az egyetlent.

Ezek után már nyugodt lelkiismerettel néztem meg a tinifarkas maradék epizódjait. Persze ezeket is tekerve, átugorva azokat a részeket, mikor valamelyik szereplő a ködös erdőben, vagy a kihalt iskolaépületben bolyong, hogy aztán ne történjen vele az égvilágon semmi. A közel nyolc órányi anyagból simán lehetett volna vágni egy kétórás mozifilmet. Vagy az újabb idők divatja szerint (Harry Potter 7/1 és 7/2, Breaking Dawn Part 1 és Part 2) két darab kétórásat. Eltekintve a felesleges időhúzástól, kifejezetten nézhető volt a történet. A Vámpírnaplókban kicsit sok volt már a szereplő, alig bírtam követni, hogy ki kicsoda. Itt ezzel nem volt baj, mindenkinek tiszta volt a dramaturgiai szerepe.

A színészek nem érdemelnek oszkárt, de teljesítették az elvárt minimumot. A főszereplő srác kissé nyálas volt az én ízlésemnek, akkor már inlkább a Twillight Jacobját kérném, hogy gereblyézzen kicsit a kertben, lehetőleg mezítelen felsőtesttel. A lány, Allison meg köröket vert Bellára szexuális vonzerő tekintetében, bár olyan masszív állkapcsa van, hogy végig azt gondoltam, kiderül majd, hogy ő is vérfarkas. Ehhez foghatót idáig csak Minnie Driver arcán láttam (ő volt Skylar a "Good Will Hunting"-ban), és persze rögtön beleszerettem (Skylarbe, nem Allysonba). Ebben a filmben nekem Lydia karaktere jött be, aki buta és HP szívtipróra veszi a figurát, de valójában egy matekzseni, csak hát ki akar randizni egy kocka csajjal? (Mondjuk én nem bánnám, de hát nem én vagyok a tipikus célközönség.)