Háborús történetek

Lassan könyvesblog leszek. Írtam az új Orson Scott Card könyvről. Regisztráltam a GoodReads-re, most jött e-mail, hogy O.S.C. blogpostot tett közzé. Emlegettem, hogy az eBayről rendeltem két könyvet, biztos azokról is fogok majd írni. De nem állom meg, hogy ne postoljak John Scalzi: Vének háborúja című eposzáról. A szerző is említi Robert A. Heinleint, mint aki hatással volt rá, és talán ezért írnak a könyv kapcsán róla. A cikkek többségében nem nevesítik a Heinlein művet, de a Csillagközi invázióra gondolnak, mint hasonló alkotásra. Ha a könyvet nem is, a filmet talán ismeritek: Starship Troopers. Nekem feledhetetlen, persze nem a rendezés, hanem a két dögös csaj, Dina Meyer és Denise Richards miatt. Nos valóban, van valami közös a két történetben. Katonák az űrben, röpködnek a hajókkal, aztán kiszálnak egy bolygó felszínére és gyalogosan vesznek részt hadműveletekben. De azért ne felejsük el, hogy nem csak ebben a két könyvben fordul elő ilyesmi.

Egy cikkben emlegették Joe Haldeman: Örök háború című írását. Nemrég jelent meg újra, talán az aktualitás miatt jutott eszébe a cikkírónak, pedig nem kevés a közös pont. De ne álljunk meg itt. Szóljunk Luigi Menghini: Láncreakció-járól, aztán ott van Frank Herbert: Düne univerzuma hasonló csatajelenetekkel, a Warhammer univerzumból például Ian Watson: Űrgárdistá-ja és Timothy Zahn-tól a Kobraharcosok De ide vehetjük az Alien sorozat katonai osztagait is. Hogy csak azokat emlegessem, ami így hirtelen az eszembe jut, de szerintem akad még pár ebben a műfajban.

Mitől jók ezek a könyvek? Miről szólnak igazából? Ha lehámozzuk róluk a jövő és az űr idegensége által teremtett mázat, "közönséges" háborús történeteket kapunk. Mint mondjuk Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat, Persze valószínűleg a filmek ismerősebbek, mert film az igazán sok van, ez egy örök téma. A szakasz valóságától a M.A.S.H. szűrrealizmusáig sok különböző nézőpontból, de mind ugyanazt mutatja. A háború rettenetes, emberek halnak meg, és a katona tehetetlen. Belekényszerül egy helyzetbe, amit nem tud irányítani, megteszi amire képes, amire utasítják, közben próbál életben maradni, és próbál ember maradni. Egyik sem könnyű.

A történetek többnyire a kiképzéssel indítanak, látjuk ahogy idegenekből csapat kovácsolódik. A közös ellenség kovácsolja őket össze. Aki persze nem az, aki ellen a háborút vívják, hanem a kiképzőjük. Aztán megtörténik az első tűzkeresztség, bajtársak halnak meg a szemük láttára, szakadnak darabokra, véreznek el a karjaikban. Olyan dolgokat látnak, amiket ép elmével nem lehet végignézni. Nem is nagyon sikerül nekik sem. Ezt a részt nem szokták túlzásba vinni, de nem véletlen a sok háborús veterán, akinek lelki gondjai vannak. Ami a csatában történik a katonákkal, annak közepette nehéz nem megőrülni. Alternatív megoldásként csak belefásulni lehet, belekérgesedni, eldurvulni.

Mégis, mennyi hősies dolgot tesznek a katonák, feláldozzák az életüket a társaikért, megmentenek egy kisgyereket, öngyilkos akcióval megfordítják a csata sorsát. Nehéz ennek a pszichológiáját megérteni. Talán annyira megkeményednek, hogy a saját életüket se sokra becsülik. Talán az élet a háború poklában már nem tűnik annyira értékesnek, még egy nap kínszenvedés nem olyan vonzó lehetőség, hogy azt válasszák az önfeláldozás helyett. Nem tudom, és valószínűleg igazán csak azok tudják, akik ezt átélték. Nekünk meg maradnak a háborús történetek. A 20. század, vagy a 23. esetleg a 27. század háborúi.