A hétvégén strandoltam és napoztam. Persze az is hozzátartozik, hogy két külön napon. Az egyiken elvitt minket Fecóval Kata nővérének férje a makói Borbála fürdőbe. Katának már nem volt aktuális, én szerencsére egy napot késtem hozzá képest. A nővére meg a gyerekei sem jöttek, csak hárman voltunk. Aztán másnap Fecó elment hozzájuk játszani az unokatesókkal, Kata sámániskolába ment, én pedig kineveztem az erkélyünket női napozónak. Lazítottam egy kicsit, hogy magamban maradtam a házban. Mondjuk ebbe a lazításba jól belejöttem, ma is benne vagyok, most nyitottam ki egy üveg sört. De nem ám valami közönséges löttyöt. Szűretlen német búzasör, tesómtól kaptam még annak örömére, hogy elkészültem a fordítással, félő volt már, hogy megromlik. Szóval ennek a sörnek még az üvege is különleges, semmi snassz kupak, amit feszegetni kell, ez csatos üveg. Miután kortyoltam belőle, visszarakom a dugót, lezárom a csattal, és nem megy el az ereje. Remek találmány. (Mondjuk a sör nem ízlik annyira, de ez nem a sör hibája, én nem vagyok hozzászokva a szűretlen búzához.)
Szóval a "sógor" rendes volt, kivitt minket Makóra strandolni. Igaz, hogy már ment lefelé a nap, mire odaértünk, ilyen esti fürdőzést csaptunk, mert akkor ért rá, de ajándék fuvarnak nem nézzük a fogát. Egyébként meg a fedett részben teljesen mindegy, illetve kint is majdnem, mert meleg a víz. Ugye olajra fúrtak eredetileg, de itt pont vizet találtak. Bár olaj is lehet a közelben, legalább is a víz szaga alapján. Kerestem is a szememmel a dohányozni tilos táblát, mert elképzelhetőnek tartottam volna, hogy meg is gyullad, amiben úszunk. A nővér férje szerint persze az a kén lehet, amit én éreztem. De a kén az talán nem ég?
Ezt persze nem kérdeztem meg tőle, valamiért nem vagyunk puszipajtások, és igyekszem nem élezni a helyzetet. Mondjuk szavam nem lehet rá, mert nagyon rendes, Fecóval kölcsönösen csípik egymást, és nekem ez bőven elég. Csak valahogy mindig van egy olyan érzésem, hogy nem igazán kedvel. Ez persze nem okoz nekem álmatlan éjszakákat, csak időnként olyan fura, kényszeredett érzés. Bár el kell ismerjem, próbálkozik. Bent, amíg Fecó a dögönyözőket derítette fel az élménymedencében, mi bedagonyáztunk a legkisebb és legforróbb vizű medencébe. (Én csak úgy hívtam, hogy a tojásfőző, de még csak el se mosolyodott rajta.) Mesélt a múlt vasárnapról, amikor misén voltak a templomban.
Az már kiderült a számára, hogy bár a templomot kerülöm, a hit nem idegen számomra. Szóval mesélt a szentleckéről, meg a papnak az ahhoz fűzött magyarázatáról, amivel nem értett egyet. Próbálta elismételni a bibliai idézetet, ami az egész gondolatmenetnek a központi magvát alkotta, de nem jutott eszébe. Többször is nekifutott, de az első szóig sem jutott. Én meg hülye, a harmadik kísérlet után idéztem neki, szóról szóra, ahogy az a "nagy könyvben" meg van írva. Elhallgatott, és csak pár másodperc után folytatta, de nekem addigra leesett, mekkora paraszt vagyok. Egyrészt pontosan tudom, hogy melyik sor illik ide, másrészt meg én fejből tudom. És ez úgy jött ki, hogy kioktattam egy pasit, aki vasárnaponként ott ül a szószékhez legközelebb eső padban. Én, a templomkerülő. Aztán csodálkozom, hogy nem rajong értem.
Ezért aztán másnap úgy gondoltam, a legjobb megoldás, ha nem erőltetem a bratyizást a családdal. Ráadásul rettentően élveztem is, hogy egyedül voltam a házban, és nyugodtan napozhattam. Egyelőre van még annyi levél a diófánkon, hogy a szomszéd ház felé takarja a kilátást, így levetkőztem pucérra, kivittem egy gyapjúszőnyeget az erkélyre, és napoztam. Gondoltam betárolok egy kis D-vitamint télire.Mert csokibarna az már nem nagyon leszek a szeptemberi naptól. Valahogy sikerült a nyár nagyját fordítással töltenem a szobában, így hófehérke hozzám képest afro-amerikai popdalénekes. Jó, mondjuk az is hozzátartozik a történethez, hogy a napozás az nekem meglehetősen unalmas dolog, és az erkélyben nem az a legjobb, hogy odasüt a nap, hanem, hogy van konnektor, és kivihettem a laptopot.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése