Örülök, hogy olvassátok a blogomat. Többen kérdeztetek az előző bejegyzésről. Megnyugtatásul közlöm, a dolog nem halálos, sőt homlokegyenest ellenkező a helyzet.
Kedd reggel mikor felébredtem, Kata már fent volt. A nagypárnát az ágy fejtámlájához tette, nekidőlt, és egy magazint olvasgatott. Egyik kezével az újságot tartotta, a másikat meg olyan óvó mozdulattal nyugtatta a hasán. Ahogy ránéztem, összeállt a kép. Hullámzó kedélyállapot, folyton olyat akar enni, ami nincs itthon, napközben őrülten szexelni akar, este meg mire fogat mosok, elalszik, megduzzadtak a mellei, (hogy legyen valami pozitívum is,) és még az illata is megválltozott. Felkönyököltem és rákérdeztem: "Mond, ugye terhes vagy?"
Bólinott, majd a fejére húzta a takarót, és nem volt hajlandó előbújni. Valahogy levánszorogtam a gépem elé. Hallgattam, ahogy bootol, meredtem magam elé, és teljesen üres volt a fejem. Egyszerűen nem tudtam normálisan gondolkodni. Hogy tehette ezt velem? És mikor akarta elmondani? Nem így terveztük, legalábbis közösen nem. Még csak azt sem mondhatja, hogy véletlen volt. Nem kellett volna erről előre tudnom? Korábban beszéltünk egy második gyerekről, de akkor arról volt szó, hogy azt majd én szülöm meg. A gyes 2 évre csökkentése kapcsán is előkerült a gyerek téma, de megmondtam, hogy a jelenlegi anyagi helyzetünkben, amíg ennyi törlesztést fizetünk a házra, nem időszerű. Különben is, én elég fiatal vagyok, hogy még várjunk. Hát Ő már benne van a korban, nem akart tovább várni.
Napok óta nem nagyon szóltunk egymáshoz, Fecó szegény mem értette mi az oka a csendnek. Tegnap este Kati hozzám bújt az ágyban, a hasára húzta a kezem és úgy aludtunk el. Ma meg ebédkor beállított tesóm. Nem szokott idejönni, de tudta, hogy Kati még dolgozik, Fecó meg suliban. Beszélt délelőtt Katival telefonon, velem is akart beszélni. Azzal kezdte, hogy ne a szentlélekre legyek mérges, nem az ejtette teherbe a barátnőmet, hanem ő volt. Itt történt nálunk, amíg jógázni voltam, Fecó meg Kata szüleinél. Tudja, hogy rút dolog volt nem szólni róla, de Kati akarta titokban tartani még előttem is. Legfőképp azért, hátha nem sikerül, nem akarta elkiabálni, valami hülye babonából.
Elmondta az érveit is. Már benne van a korban, nem akart tovább várni, így még 3 év lesz a gyes, Fecónak így édestestvére lesz, nem fél-unokatesója, kimarad a jövőre várható felfordulásból a munkahelyén, Fecó egyre idősebb, lassan saját gyereke lesz nem testvére, meg rájött a babázhatnék, (kapuzárási pánik, ősz hajszálakat talált a fején), a magánházban ahol lakunk, már adottak a körülmények. A pénz miatt ne rágjam magam, megbeszélték Katival, hogy anyagilag nem lesz baj, besegít, ha szükség lesz rá. (Ez haladás, Kati idáig egy doboz gyufát nem volt hajlandó elfogadni tesómtól.) Apránként megnyugtatott.
Tesómra egyszerűen nem tudok haragudni. Nekem még mindig ő az isten. Az Atya. A fiú. Meg persze a szentlélek is. Csak Mária helyett Katalin fogant tőle. Mondtam is neki. Meg, hogy ha fiú lesz, Jézusnak fogjuk hívni. Vigyorgott és megölelt. A kertben álltunk, a diófa alatt. Ahogy magához szorított, éreztem a megkönnyebbülését, hogy köztünk minden rendben van. És tényleg rendben volt. Ő simogatta a hajam, én összekönnyeztem kicsit a pólóját, de tudtuk, hogy nincs baj. Valahogy majd eligazodnak a dolgok.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése