Összcsaládi

Családi összejövetel volt ma, méghozzá széleskörű. Kata és a nővére, a szüleik, a gyerekeik, a párjuk, és Kata nővére férjének a szülei. A szimmetria miatt anyám hiányzott, bár csak a szimmetria miatt, és én nem mint Kata párja, hanem mint... nem is tudom micsoda voltam jelen, ezt a kérdést nem feszegette senki. Annyian voltunk, hogy a főzést senki nem óhajtotta magára vállalni, így étterembe mentünk. Pontosabban halászcsárdába. Fecóval mindketten igen jól viselkedtünk, pedig egyikőnk se nagyon bírja az ilyesmit.

Már az indulás rettentő körülményes volt. Milyen ruhát kell felvenni, ha tavasz van, de hideg, és az eső is zuhog? Az egyik véglet a nővér volt a kislányával, akik térdszoknyában, spagettipántos micsodában, könnyű tavaszi kiskabátban jöttek, és az autó meg a bejárat közti húsz méteren majdnem fagyhalált szenvedtek. A másik oldalon Katával nadrágban voltunk, rajta csizma, rajtam bakancs, plusz mindketten a télen hordandó (bár az elegánsabb) kabátunkban. Plusz méretes férfiernyő alól lestük többi nőt, akik ilyen retikül méretűre összecsukható kemping-esernyőkkel bajlódtak.

Az étteremben háromszor jött oda a pincér, mire mindenki el tudta dönteni, hogy mit szeretne enni. Hosszasan tanakodtak rajta, megbeszélték, kérdezgették egymást. Mintha a másik ízlésétől függne, hogy nekem mi esik jól. Mi nem sokat vacakoltunk, Kata kilőtte, amit nem bír a gyomra, és a maradék két tételből nem volt nehéz választania. Én belelapoztam az étlapba, és láttam, hogy vegyes halászlét kérek meg túróscsuszát. Mi a fenét egyen valaki egy halászcsárdában? Mondtam Fecónak, hogy javaslom ugyanezt. De levest inkább olyan csirkeragut kért mint Kata, viszont a csusza jó volt neki is. Mindezt 30 másodperc alatt eldöntötte. A többieknek kellett egy jó tíz perc.

Italrendelésnél a papa számolta a söröket, csak rám pillantott, én bólintottam. Szerencsére ezen már senki nem akadt fenn. Viszont arra megjegyzést tettek, hogy három tányér halászlé után (kenyérrel) még az óriási tányér csuszát is különösebb erőlködés nélkül tüntettem el. Kata mondta, hogy fogyózom, és a diétám miatt eszem ennyit. Nevettek. Azt hitték, hogy viccel. Pedig nem.

Fecó kicsit nyafogott az asztalkendő miatt. Mutattam neki, hogy vegye ki a tányérjából, hajtogassa szét, és terítse szépen az ölébe. Kérdezte, hogy minek. Hát, hogy ne egye le a ruháját, meg inkább arra morzsáljon, ne a földre. Kiakadt, hogy ő már nem dedós, jó hogy nem partedlit kötünk a nyakába. Magyaráztam, hogy ez így szokás, nézze meg a felnőtteket, ők is így csinálnak, de gyanakodva nézett, hátha csak át akarjuk verni. Mondtam, hogy itthon mutatok majd neki kosztümös filmet, amiben a kétszáz évvel ezelőtt élt grófok pont így csinálják. Ettől megnyugodott.

Ebéd után mentünk még a nővérékhez. Süteményt enni. Mivel ebéd közben már diszkréten kigomboltam a nadrágomat, a sütit kénytelen voltam visszautasítani. A mamától meg is kaptam a fekete pontot, ezért a papánál nem akartam elásni magam, így a borra nem mondhattam nemet. Az ivástól kicsit türelmesebb lettem, de a hamarosan kibontakozó társalgás kezdte felőrölni az idegeimet. Rejtő Csontbrigádjában a káplár meg az ezredírnok beszélgetése fogható csak ahhoz, ami elhangzott. Mikor úgy éreztem, hogy mindjárt sikítani fogok, lekarmolom az arcomat és kiugrom az ablakon, kimentettem magam. Mondtam, hogy dolgoznom kell még a határidős beadandó feladatomon, és leléptem.