Mindannyiunk lelkének mélyén ott rejlik a bölcsesség kútfeje. Mindannyian tudunk róla, még nevet is adtunk neki: intuíció. De hogy megtanuljunk hallgatni is rá, az lassú folyamat. Annak az alig hallható, kis belső hangnak vagy érzésnek a felismerésével kezdődik, ami miután csináltunk valamit, azt mondja, hogy jobb lett volna ha nem tesszük meg. Ez a hang hihetetlenül halk és visszafogott, eleinte teljes csöndre és összpontosításra lesz szükség, hogy meghalljuk.
Hívhatod akár lelkiismeretnek is, a lényege hogy mélyen, legbelül mindig tudod, ha valami rosszat tettél. Tudod mikor kéne bocsánatot kérned, kárpótolnod valakit, jóvátenni, helyrehozni a dolgot, amit tettél. Pontosan tudod. És én tudom, hogy tudod. Tudom, mert mindenki tudja. Kár is úgy tenni, mintha ez nem így volna.
Tizenkettedik szabály: Legbelül tudod, hogy mi a helyes! (Pontosan tudod. És én tudom, hogy tudod. Tudom, mert mindenki tudja.)
Ha kezded meghallani ezt a hangot, rá fogsz jönni, hogy segíthet neked. Több haszna is lehet, mint egy ostoba papagájnak, ami ott ücsörög a válladon, és folyton azt szajkózza a füledbe, hogy "Elcseszted! Már megint elcseszted!", de csak miután már megtetted azt, amit jobb lett volna nem megtenni. De ehhez meg kell tanulnod odafigyelni az intuíciód hangjára, hogy az mit mond, helyes-e megtenned valamit vagy sem, mielőtt megtennéd a dolgot!
Próbáld meg lejátszani magadban a dolgokat, mielőtt megteszel valamit, és figyeld meg, milyen reakciót tapasztalsz. Ha hozzászoksz, egyre könnyebben megy majd. Képzeld el, hogy egy kisgyerek áll melletted, és meg kell magyaráznod neki a dolgokat. Képzeld el, hogy kérdéseket tesz fel: "Ezt miért csináltad? Mi a helyes és mi a rossz? tényleg ezt kéne csinálni?" Neked pedig minden kérdését meg kell válaszolnod. Csakhogy a kérdéseket te teszed fel, és neked is kell válaszolnod rájuk. Rá fogsz jönni, hogy tudod a válaszokat, ismered az összes választ, amire valaha is szükséged lesz.
Csak figyelj oda a hangra! Ennyi az egész. Ha az életed döntéseivel kapcsolatban meg kéne bíznod egy tanácsadóban, ki lenne az? Ki más, mint te magad? Te ismered legjobban magadat, te rendelkezel a legtöbb rád vonatkozó információval, tapasztalattal, tudással. Senki más nem tud rólad ennyit. Senki más nem képes beléd látni, és pontosan megismerni, mi zajlik ott legbelül.
Persze egy valamit tisztáznunk kell. Mikor azt mondom figyelj a "hang"-ra, azt nem úgy értem, hogy arra figyelj, ami folyamatosan zajlik a fejedben. Az maga volna az elmebaj. Annál valami sokkal csendesebb, halkabb dologra gondolok. Van aki számára ez inkább csak egy "megérzés", egy zsigeri ösztön. És ha mégis hang, csak ritkán mond bármiot is, eltérően az elménktől, ami folyamatosan, megállás nélkül locsog. Ezért amikor ez szólal meg, gyakran meg se halljuk az elme által produkált szavak folyamatos áradatában.
És ez az egész nem is arról szól, hogy megjósoljuk előre, mi fog történni. Nem fogod kitalálni előre a lottószámokat, megtudni, ki nyeri a kupadöntőt. Nem, ezeknél sokkal fontosabb dologról van szó: mi az ami épp előtted áll, milyen fontos döntéseket kell meghoznod, és mi minden befolyásolja a viselkedésedet? A válaszokat legbelül mind ismered. És tudni is fogod őket, ha felteszed magadnak a kérdéseket.
10 megjegyzés:
A baj akkor van amikor a hang olyan dolgokat mond, amit nagyon nem szeretne az ember.. :(
De tény, ha meghallod a hangot, akár szeretem akár nem szeretem dologról van szó, a hang fog győzni benned. :)
répa
az intuíció gyilkosa szerintem pont az ösztön. Ami nem engedi meghallani a belső hangot és cselekvésre késztet. Az ösztön sosem számol a következményekkel, elhallgattatja a hangokat, vagy dobpüföléssel (szívdobogás) nyomja azt el. És ez még csak nem is intelligencia kérdése.
Ez a "hang" leginkább akkor szólal meg, amikor valami helytelent teszünk, és nem igazán tetszik nekünk amit mond. Jó is lenne, ha mindig, mindenki hallgatna rá.
Az intelligencia a külvilágban jelentkező problémák megoldására való képességünket mutatja. A lelkiismeret meg akkor szólal meg, amikor belül támad konfliktus. Persze a kettő gyakran együtt jár, egy külső probléma okoz belső konfliktus. Mert az intelligenciánk talál több különböző megoldást is. Az egyik áttolja valaki másra a problémát, nekünk ez nagyon jó, a másiknak viszont egyáltalán nem az. Az alternatív megoldás viszont olyat követel tőlünk, amihez nem fűlik a fogunk, de a másikkal szemben ez a korrekt.
Az erkölcs és az önzés ha egymásnak feszül. Vajon megtaláljuk a megfelelő indokot, önigazolást, hogy a másik miért is érdemli meg azt, amit tenni akarunk vele, és sikeresen felmentjük magunkat az erkölcsi kötelesség alól, vagy vállaljuk a nehezebb, fájdalmasabb döntést, és azzal vigasztaljuk magunkat, hogy a helyes dolgot tettük?
Ez gyakorlatban valahogy így néz ki? :-))
Férfi hangjai: Dugd meg, mert feszít belül a sok sperma! Ne dugd meg, mert neki nem elég egy numera. Dug meg, legfeljebb visszajársz hozzá. Ne dugd meg, mert szerelmes lesz beléd. Épp azért dugd meg, odaadóbbat úgysem találsz! Ne dugd meg, mert utálod a síró nőket. Hm. Talán igazad van, menjünk tovább.
Nő hangjai: Hiába villantom a cicim, rám se bagóz. Biztos buzi.
:-D
Martes
Próbáld ki! Olvasd újra a bejegyzést, a kommenteket! Aztán olvasd el a sajátod is! Kicsit maradj csendben, és figyeld, mond-e valamit az a belső hang?
Zajlik mostanában nálam egy párbeszéd.
- Miért?
- Kell.
- De mire mész vele.
- Leszarom, kell.
- De miért?
- MERT KELL!
Szóval egyelőre nehezen megy, még szerencse, hogy a vonal végén másnak jobban sikerül követni az elvet.
Hogy ez mennyire súlyos, az attól függ, mi az (vagy ki az), ami ennyire kell. :) És az is tapasztalat, hogy miután megszerezzük ami kell, az már nem is tűnik olyan izgalmasnak. Ha azt szerezzük meg, aki kell, az meg még kínosabb következményekkel szokott járni. :))
Férfinál nem szokott "KELL" párbeszéd zajlani.
Ami a korábbi bejegyzésem illeti, nincs belső hangom. Csupán leírtam egy történetet, aminek a fele megtörtént. Nem a férfi férfi gondolatai, mert én nem szoktam így agyalni, csupán azért találtam ki, hogy legyen valami férfihumor benne. Talán már említettem, hogy valamikor siheder koromban Vácon voltam ipari tanuló, és összefutottam egy ismerős lánnyal. Leültünk egy padra beszélgetni. Nagyon tetszett, de a szépsége miatt eszembe sem jutott, hogy volna nála esélyem. Jó óra múlva felbukkant féltucatni közös ismerős srác, az osztálytársaim, és azonnal dorombolni kezdtek a lánynak. Addig évődtek vele, amíg a lány elárulta kiről mi a véleménye. Rólam az volt, hogy biztos - az ő szójárásával - "buzi" vagyok. Akkor megdöbbentem, később elgondolkodtam, ma csupán kellemetlen emlék. Az biztos, ha korábban tudom, hogy létezik igy gondolkodó nő, akkor azt az órát nem beszélgetéssel töltjük.
Martes
Belső hangja mindenkinek van, csak van aki még nem hallja.
Ha rámozdulsz, primitív bunkó vagy, aki csak "azt" akarja egy nőtől, ha nem mozdulsz, akkor meg homár vagy. Nem nyerhetsz. :)
Hát igen...
"A szukkubusz" c. írásom valami ilyesmiről szól.
Részlet:
"Délután ébredt. Elállt az eső, mégsem volt kedve sétálni. Otthon maradt, olvasott. Este, szokás szerint dőlt a fekhelyére, ám aludni nem tudott.
- Tegnap nem jöttél – korholta a lányt. – Alig látlak, miért vagy ilyen áttetsző?
- Ma jöttem utoljára… Tegnap nem használtad ki a lehetőséget…
- Nem tudnék többé a szemébe nézni.
- Nem fogsz többé a szemébe nézni. Ha elfogadod, szégyenében kerül el, most pedig dühös rád.
- Dühös?
- Felajánlkozott és elutasítottad. Létezik ennél nagyobb megalázás egy nő számára? Soha nem fogja megbocsátani.
- Értem…
- Csak ennyi? Semmi elkeseredés?
- Te ezt nem értheted.
- Valóban nem, miért is érthetné mindezt egy szukkubusz? – fátyolosodott el a lány hangja.
- Mi?
- Nem hallottál még rólam?
- Valamilyen démon? Úgy tudom, azoknak szárnyaik vannak.
- Igen, de a szárnyakat felejtsd el, nem a középkorban élünk! Életed legfantasztikusabb szexuális élményét nyújtom, cserébe elveszem az erőd.
- A férfierőm? – mosolyodott el a férfi.
- Az életed – hangzott kísértetiesen."
Megjegyzés küldése