Könyvajánló

A fészbukon valószínűleg megint körbejárt egy feladat, hogy postold ki a 10 kedvenc könyved, vagy valami ilyesmi. Az egyik csoportban láttam egy posztot, amiben a szerző elégedettségét fejezi ki, hogy végre egyik ismerőse sem kérte fel részvételre a dologban, de magától is megosztja a kedvenc olvasmányainak a listáját. Mert ugye ez nem eleve marhaság, hanem csak az "írjál te is arról, amiről mi, és vegyél rá három embert ugyanerre" jellegű piramisjáték zavar sokakat. Ha az ember lát egy érdekes posztot, amiről neki is eszébe jut valami, magától is fog írni róla. Ez a "játék" nem kell hozzá. Ami idegesítő, hogy ha olyasvalaki küldi a felkérést, akit nem szívesen bántanánk meg (azzal, hogy ez szerintünk egy marhaság, amiből adódhat a következtetés, hogy akkor vajon mit gondolunk arról, aki ebbe beszállt, és erre minket rá akar venni), nehéz nemet mondani. No, a lényeg: a könyves lista szerintem érdekes dolog, csak annyit csavarnék rajta, hogy nem a "kedvenc" könyveimről írok (különben is bajban lennék, mert az aktuális hangulatomtól is függ, mikor melyik könyv tetszik a legjobban), hanem azokról a könyvekről, melyek nagyon tetszettek, és úgy gondolom, hogy talán sokan még csak nem is hallottak róluk.

Ezek közül a könyvek közül nem egyet a bátyám ajánlott nekem, ezt ráadásul meg is kaptam tőle. Alan Winnington: Fejvadászok című könyve bátyámnál is idősebb, a születése előtt nyomtatták. A történetnek van néhány vonatkozása, ami miatt a szocializmusban ideológiailag támogathatónak minősült. Az őserdő mélyén lakó primitív törzsekben az ősközösségi viszonyok megváltoztak, megjelent a tőkés kizsákmányolás, az uzsora, a legfőbb negatív szereplő így gazdagodott meg mások munkájából. A szegények rákényszerülnek az ópium termesztésére, amit a kínai Csang Kaj-sek seregének maradéka vásárol fel. (A jó elvtárs Mao Ce-tung ellenlábasa volt Csang Kaj-sek, aki miután kiszorult a szárazföldi Kínáról, Taiwan szigetére tette át a székhelyét, és a mai napig tart a vita, hogy Taiwan része-e Kínának vagy sem.) De ezektől függetlenül a történet egy szerelmespár viszontagságairól szól, és hallatlanul érdekfeszítő. A cselekmény remekül van felépítve, izgulhatunk egész végig, szurkolhatunk a fiataloknak, és közben megtudhatjuk, hogyan zajlott az élet az őserdőben egy olyan vidéken, ahol a rabszolgaság élő gyakorlat, és a népszokások része, elhozni valakinek a fejét a szomszéd faluból. És ez nem fikció, a szerző járt ott, ahol a történet játszódik, és élt a törzsek közt, ahol a II. világháború után még tényleg gyűjtögették a levágott fejeket.

Tóth Bálint Péter: A párduc útja című könyvének egy része szintén Délkelet-Ázsia dzsungelében játszódik, csak nem Burmában, hanem Borneón. Komáromi Balázs gépkocsivezető az M3-ason balesetet szenved. Mikor magához tér, az őserdő közepén találja magát. Egy fekete párduc alakjában. Eltart neki egy darabig, amíg belakja az új testét. De szép lassan rájön, hogyan kell párducként létezni. (A vegetáriánus életmód például nehezen egyeztethető össze a párducsággal.) Mások fizetnek érte, hogy ide eljöhessenek, és a tápláléklánc csúcsán lenni nem is olyan rossz dolog. Különösen emberi intelligenciával megáldva. (A párducvadászatra induló bennszülött törzsnek, el lehet képzelni, mekkora meglepetésben lesz része.) Szóval elég hawaii ez a Borneó, de azért ha egy párducban igazi magyar szív dobog, akkor egy idő után győz a honvágy. Csak haza kéne jutni valahogyan Gödöllőre. Ami nem is olyan egyszerű, mert még ha nem is kapna szívszélhűdést a pénztároskisasszony a repülőtéren, a jegyvásárláshoz el kéne magyarázni, hogy Budapestre kér jegyet, és ki is kéne fizetni. Persze, egy magyar mindenütt feltalálja magát, így némi vargabetűvel, és egy rakás izgalmas kaland után, de Balázs hazatér.

Kovai Lőrinc: A Nagysámán c. regénye meglehetősen terjedelmes mű, az 1983-as kiadás 888 oldal. Az elején két fiatal fiú befosatósat játszik, hogy ki mer messzebb beúszni a Balatonba. A végeredmény döntetlen lesz, majdnem vízbe fullad mind a kettő. Ami hatással lett volna a középkor történelmére, mivel az egyik Attila, a másik meg Flavius Aëtius. A történet kettejük halálával ér véget. A kettő közt lévő kb. 800 oldalon pedig az V. század első felének jelentős eseményei sorakoznak, melyek meghatározták az akkori Európa sorsát. A címoldal szerint ez egy "meseregény", ami alatt azt kell értenünk, hogy a földi szereplők sorsába mennyei létezők is beavatkoznak, a kulisszák mögül ők irányítják a világ sorsát. Manapság történelmi fantasy vagy valami hasonló besorolást kapna. De nem ez a legfőbb érdeme, és nem is az, hogy a születésem évében jelent meg, hanem hogy a képzelet szülte epizódok történelmi hűséggel megfestett háttér előtt játszódnak. Megismerkedhetünk a korszak főbb eseményeivel és történelemformáló alakjaival. És van benne egy gondolat, ami nagyon megfogott. Zseniálisan megválaszolja a kérdést, hogy a magyarok és hunok közt van-e valamilyen kapcsolat. Azt mondja, a hun az nem egy nép volt, hanem népek szövetsége. Lovasnomád népek gyűjtőfogalma. Nem volt hun nép és hun nyelv. Úgy voltak a honfoglaló magyarok hunok, mint ahogy ma európaiak vagyunk. Nincs olyan, hogy európai nép, európai nyelv, illetve az összes európai ország népe és nyelve európai.

Zsoldos Péter: Távoli tűz. Ezt mondjuk a scifi kedvelők biztos ismerik, de megemlítem azok kedvéért, akik nem olvasnak fantasztikus könyveket. A könyv egy trilógia közepe, de önállóan is olvasható. Az első rész egy földi űrhajós története, aki egy idegen bolygón elszakad a társaitól, és halottnak hiszik. Sikerül kiderítenie, hogy a többiek hol szálltak le az űrhajójukkal, és kalandos úton, de sikerül eljutnia oda. Ám az egészsége megsínyli a viszontagságokat, és valószínűleg nem élné túl a felszállást. Ezért ottmarad a bolygón. A Távoli tűz arról szól, hogy mi lesz az otthagyott földi emberrel, hogyan változtatja meg a bolygó történelmét, egy ókori viszonyok közt élő városállam uralkodójaként. Hogyan vezeti a népét fejlett történelmi ismeretei birtokában, és milyen hibákat követ el, idealisztikus, de az adott társadalmi viszonyok közt még túlságosan korai elvek alapján. A Távoli tűz egy nagyívű történelmi regény, ahol a szerzőnek nem kell ragaszkodnia a történelemkönyvek tényanyagához, hanem szabadjára engedheti a fantáziáját, és végiggondolhatja, mi lett volna, ha valamelyik uralkodó okosabb lett volna, vagy ha birtokában van valamely technológiának. A harmadik rész talán csak azért íródott, mert a második olyan jó volt, hogy folytatást kívánt.

folyt. köv.