Fegyencedzés

Szörnyű dolog történt velem. A múltkor már beleszorultam a nadrágomba, hogy pajszervassal kellett lefeszegetni rólam. Akkor még azzal nyugtattam magam, hogy az izzadtságtól rám tapadt, és azért nem akart lejönni, de ezt most már nem lehet megmagyarázni. Borzalmas! A kedvenc fekete farmerom, amin cipzár helyett gombok vannak, odalett. Leültem benne, és szétszakadt a fenekemen! És ezt nem tudom a húsvéti nagy zabálásra fogni, mert ez nem két nap alatt alakul ki. El kell fogadjam, az egyetem hatással van rám. Jelentősen "megizmosodott" az a részem, amit a leginkább igénybe vesz a tanulás. És ez, lássuk be, nem a fejem.

Tesómnak elsírtam a bánatom, és már át is küldte, ami szerinte a megoldást jelentheti a problémámra. Egy könyvet, aminek a címe: "Fegyencedzés". Egy olyan edzésrendszert mutat be, ahol az ember mindenféle gépek, eszközök meg súlyzók helyett a saját testsúlyát használja fel. Ez ugye felettébb hasznos egy börtöncellában, amit a legritkább esetben szoktak lábgéppel, futópaddal vagy bordásfallal felszerelni. A szerző jó pár évet töltött börtönben, ahol az izmozás napi program, és aki gyenge, az rendszerint a tápláléklánc aljára kerül, tehát igyekszik mindenki kigyúrni magát. Ám nem elég a látványos izomzat, elkél némi erő meg fürgeség is. Tehát a testépítők szokásos módszerei helyett valami hatékonyabb kell nekik. Állítólag ebből a könyvből mi is megtudhatjuk a titkot.

Elsőre fintorogtam kicsit, mert nem akarom magam badibilderesre formálni. De a levél végén nem volt szmájli, így gondoltam, hogy mégsem vicc. Nem túl hosszú az egész, így gyorsan átfutottam. Igen gyorsan, mert a szöveg nagy része rizsa. Fú öcsém, a börtön aztán nem piskóta, meg hogy ez isten bizony a legkirályabb dolog, csak méltatlanul el lett feledve. Pontosabban elhallgatva, mert ebben nincs biznisz, hiszen otthon is lehet csinálni, nem kell hozzá edzőtermi bérlet, se bonyolult eszközök vagy elegáns sportruházat. Hurrá, még egy összeesküvés az egészségünk és a pénztárcánk ellen. Imádjuk az ilyen elméleteket, bár ez nem egy nagy durranás, szimplán triviális következtetés, és a haszonélvezők nem titkos, multinacionális, illegális szervezetek, hanem a gazdaság szereplői.

Szóval gyorsan átrágtam magam a könyvön, és a rizsától eltekintve kifejezetten tetszik. A gyakorlatok zsír egyszerűek (nem azt jelenti, hogy könnyűek, hanem, hogy nem bonyolultak), és földi halandók (csenevész könyvvizsgálók, végelgyengülésben szenvedő haldoklók és izomgyenge matematika-tanárnők) számára is végrehajthatóak. Nem kell hozzá nagy agykapacitás sem. Hatféle gyakorlatról van szó: fekvőtámasz, guggolás, lábemelés, húzódzkodás, híd és kézállás. Persze mindegyikből van tíz különböző nehézségi fokozatú variáns. De elindulhatunk onnan, hogy a fekvőtámasz abból áll, hogy a falhoz állunk kinyújtott karral, megérintjük a tenyerünkkel, és lassan előredőlünk, majd vissza. Ebből mondjuk az említett végelgyengültek is meg tudnak csinálni egy tízes sorozatot. A legvége persze az, hogy kézállásban behajlítjuk a karunkat, majd újra kinyújtjuk. Természetesen a "karunk" alatt csak az egyik karunkat értve, a másik a levegőben van. (Lásd az első linken a könyvborítót.)

És, ha az ilyen akrobatikus mutatványokig nem is fogunk eljutni, a gyakorlatok végrehajtási módja nehézségének, illetve az ismétlésszámnak a fokozatos növelésével az egyedi tempónknak megfelelően fejlődhetünk. Mindezt gyakorlatilag ingyen. A későbbi fokozatoknál segédeszközként szerepel kosárlabda és teniszlabda, de ezek is helyettesíthetők néhány lexikonnal vagy a strandra hordott pöttyössel. A húzódzkodáshoz valami rúdféle nem árt, de az elején az sem kell, és Fecónak van tornászgyűrűje, csak fel kéne szerelni valahová, és a könyv szerint az jobb is mint a rúd. A divat sem lesz gond, ahogy a fotókon az edzőruhákat elnézem. Kitérdelt melegítőalsóm, bakancsom és kockás ingem van, hülyegyerek-sapkám is, csak bojt helyett pompomot kell varrni rá, és a borostás áll talán nem kötelező.