Menet work V (Blue for You)

Na csá, itt vagyok megint. Hallottam, volt aki tudni akarta, hogy volt tovább, miután a mutterral volt az a paradicsomos balhé. Hát tudnék mesélni. Egy csomó minden történt azóta, meg történik is állandóan, mert a Bakterház hozzánk képest öregek otthona, de sorba akarok menni, mert kifelejtek valamit, aztán majd folyton közbekérdeztek. Valahol ott tartottam, hogy a csajokat elmondtam, mikor a menet után náluk aludtam, és másnap reggel mentem csak haza. A virágost meséltem? Nem? Jó, akkor ott folytatom.

<< előző

Hazafelé, a metróaluljáróban vettem anyámnak virágot. Vagy tíz percet eltököltem a zöldségek közt, agyaltam, hogy melyiket válasszam. Mert mondjuk a rózsa az szép, de hát olyan a nőmnek való. Már ha vörös. Mert mondjuk, ha fehér lenne, az nem olyan. De az meg szűzlánynak való. Az apró vadvirágszerű se rossz, de nem a nagyanyámnak lesz. Volt még többféle színben, az a fajta, amelyik majdnem olyan, mint egy napraforgó, csak kisebb, olyan gerbara, vagymi, de az meg inkább temetőbe való. Amiknek még ismertem a nevét, a szegfűvel nyuggereket búcsúztatnak, a tulipánnal tanárt köszöntenek, a kardvirág meg színpadra jó felhajigálni, mikor kijönnek hajlongani a függöny elé. Na, a végén az lett, hogy kértem egy szál nárciszt. Fogalmam se volt, az milyen, csak arra emlékeztem, anyám emlegette, hogy szép.

Bevált, mert mikor meglátta, megölelt és mondta, hogy milyen kedves tőlem, hogy emlékeztem a kedvenc virágjára. Meg, hogy nem haragszik rám, amiért megdobtam paradicsommal, de ezentúl néhány dolog másképp lesz. Nem is baj, hogy megtudtam, mert ők a Julival régóta együtt vannak, és ezentúl a Juli sokat lesz majd nálunk, és néha itt is alszik. Ugyanúgy szeret engem, mint eddig, de már vagyok olyan nagy, hogy megértsem, szüksége van valakire, aki mellette áll.

Beszóltam, hogy vagy inkább mellette fekszik. Na, ezt nem kellett volna. Láttam anyámon, megy fel benne a pumpa, de aztán mégsem ordított le. Azt mondta, hogy persze, az is fontos, de higgyem el neki, nem az a legfontosabb. A Julira számíthat akkor is, amikor valami baj van. Mert amikor tavaly buktunk a motorral a Bivaly meg én, és nekem agyrázkódásom lett, és eszméletlenül feküdtem az intenzíven, a Juli végig ott volt vele és fogta a kezét. Nem úgy mint az apám, aki, mikor két évesen a vírusos hasmenésem volt, és sorra kaptam az infúziókat, hogy ki ne száradjak, nem volt vele a kórházban, mert inkább a haverokkal ment pecázni.

Hát ja. A faterban tényleg nem teng túl a családi érzés. Három éves voltam, mikor elváltak anyámmal, azóta egyszer nem jött el megnézni. Nem kaptam tőle még egy képeslapot se, szülinap meg karácsony, vagy ilyen alkalmakra. A gyerektartást is úgy tiltják a fizetéséből. Ehhez képest a Répának még jó, mert az legalább tudja, hogy nem azért nem keresi az apja, mert nem érdekli, hanem mert meghalt.

A Répa egyébként nagyon a szívére vette ezt a dolgot a mutterjaink között. Nem is akart szóba állni velem. Ha meglátott, elhúzott rögtön. Egy hétig hagytam, aztán odamentem hozzá, hogy bazmeg öcsém, ne sunnyogjál előttem, mert egy csomó szart végigcsináltunk együtt, és nehogy már emiatt berágjál, meg hogy tulképpen mi a valagam bajod van. Hát először nem akart dumálni, de addig csesztettem, amíg csak kibökte, hogy ez olyan neki, mintha a faterja után most már mutterja se lenne. Merthogy az anyja akkor nálunk aludt, ő meg teljesen egyedül volt otthon, és hogy az milyen szar volt. Mondtam neki, hülyegyerek, miért nem hívtál fel, hogy menjek át hozzátok, nem kellett volna két leszbi csajnál héderezzek.

Na ezen megint kiakadt, és el kellett mesélnem neki az Émit meg a Zsizsit. Már egészen sajnálni kezdett, de mondtam neki, nem volt akkora gáz, mert kaját is kaptam, meg egész jól eldumáltunk. A pucérkodást nem mondtam el neki, mert úgyse hitte volna el, én legalább is nem hittem volna el magamnak, meg nem is tudom, az ilyesmi nem téma. A Tündit se meséltem el senkinek, hogy mi volt. Nem azért, mert a Bivaly pofán vert volna, hogy a húgát dugom, tudta ő azt, hanem mert az olyan magán izé, amiről nem kell sajtótájékoztató.

Hümmögött a Répa, aztán kérdezte, hogy tényleg elmentem volna e hozzájuk aludni. Mondtam, hogy naná, gondolhatja, ami azért nem teljesen volt igaz, mert a lányokkal sokkal jobb buli volt társasozni meg sörözni, mint a Répa lelkét pátyolgatni, de mondjuk, ha azt mondja, hogy totál kivan, és nem akar egyedül lenni, meg van pia is, akkor azért tuti mentem volna, szóval mégse kamuztam.

Aztán még azt mondtam neki, hogy én nem érzem, hogy már nincs is anyám, sőt olyan, mintha kettő lenne, mert amikor másnap hazamentem, és a legnagyobb csevej közepén voltunk anyámmal, egyszercsak beállít a Juli, az ő anyja. Már hogy a Répa anyja, nem az anyám anyja. És hozott a boltból kenyeret meg párizsit, és csinált nekem is reggelit, és a végén adta a papírszalvétát, hogy töröljem már meg a számat mert tiszta mustár. Mikor meg lelépett, előtte még mondta, hogy ne csókolomozzam, mert belerúg a seggembe, szóval letegeződtem vele. És, hogy a mutterjainkkal így az egész most majdnem olyan, mintha mostohatesók lennénk.

Erre jól lebarmozott, de azért biztosan gondolkodott a dolgon, mert aztán péntek este, mikor hazahúzott a banda, és mondtam neki, hogy jöjjön hozzánk vacsorázni, mert rozsdás bökőt a nyakamba, hogy nálunk van a mutterja, és a hűtőjükben lévő tegnapi maradéknál jobb lesz anyám bablevese, meg még palacsinta is lesz, akkor csak kicsit kellett erőltetni és jött. Úgy csinált, mintha csak a palacsinta miatt hagyná magát rádumálni, de szerintem jött volna, ha tökfőzelék van, akkor is.

A Juli arcát fotózni kellett volna, amikor a Répával beállítottunk. Akkorára tátotta a száját, hogy kivehettem volna a manduláját. De aztán gyorsan magához tért, és mondta, hogy húzzunk be gyorsan és mossunk kezet, meg a Répával levetette a cipőjét az ajtóban, hogy nem otthon vagy fiam, itt ne járkáljál össze mindent, mert belerúgok a seggedbe. Szóval totál családias lett a hangulat semmi perc alatt.

folyt.köv.