Karácsony - Hagyomány és változás

Elolvastam két régebbi, karácsonyi postot, a 2013-ast és a 2016-ost. Érdekes így visszatekinteni, hogy mi az, ami töretlen hagyomány, és mi az, ami változik. A mamát már hosszú évek óta kímélni kell, de a hasztalan próbálkozás helyett, hogy akkor majd nem megyünk hozzájuk, ne kelljen neki főzni, az lett a bevált módszer, hogy étterembe megy a család. A halászlé is hagyomány maradt, azzal a kitétellel, hogy Fecó nem eszik, mert nem szereti (szerintem csak a szálkát, a hallal nincs igazán baja), és Kata sem eszik, mert kerüli a fűszerpaprikát. Aztán megyünk a mamához, ahol tízféle sütemény vár, mert nem kellett ebédet főzni, így volt ideje ennyit sütni. De már rutinos vagyok, szemrebbenés nélkül hazudom, hogy ettem mind a tízféléből, mikor csak kettőből, egy-egy darabot.

Hagyomány az alkoholizálás a papával. Hagyományosan most sem kértem a pálinkából, csak bort ittam a sörre. A sör alkoholmentes volt, borból még nem láttam ilyet, de olyan nagyon nem is problémáztam miatta, a kis vörös nagyon bejött nekem. Volt valami kölyökpezsgő is, de az olyan bűnrossz, hogy Fecó is inkább a nullás sört itta. Aztán jött az ajándékosztás. Ez teljesen a hagyományok szellemében zajlott, Kata szüleitől habfürdőt és tusfürdőt kaptam, ami jó lesz majd a felmosóvízbe, mert én maradok a szappannál. Van még pár darab kézműves háziszappan, meg kipróbáltuk a kék alapon fehér pöttyös, "hagyományos" babaszappant, és az is tetszik, mert nem szárítja a bőröm, és kifejezetten olcsó. Kata nővérééktől meg hagyományosan könyvet kaptam, amit szintén hagyományosan, előzőleg én vettem meg magamnak.

Tesóm ajándéka hagyományosan On Sai kötet, A siker tintája, szintén hagyományos célzásként, hogy igazán elkezdhetném az írói karrieremet. (De ugye én hagyományosan lusta vagyok ehhez.) Anyámmal hagyományosan nem ajándékoztuk meg egymást, de hagyományosan meglátogattam, és eltöltöttem nála némi időt, ami alatt hagyományosan meséltünk egymásnak az életünkről. Bizonyos témákat hagyományosan kerülve. Aztán Fecó hagyományosan téli táborba ment, mi meg Katával hagyományosan kihasználtuk a ritka időszakot, amikor csak mi ketten vagyunk a házban, ilyenkor hagyományosan sok időt töltünk olyan tevékenységekkel, amihez nem kell ruhát viselni. Például hosszasan fürdőzünk a kádban. Mostanában már inkább külön-külön, mert a kényelmet nagyra értékeljük. És aztán úgyis a miénk az éjszaka.

Azért pár dolog változott is. Már nem vidám rajzfilmeket bámulunk családilag, Katával és Fecóval egy meglehetősen cinikus sorozatot találtunk, ami mindhármunkat érdekel. Katával kettesben egy habkönnyű magyar vígjátéksorozatot nézünk, Fecóval meg végre a zombisat. Magamban meg a kedvenc férfiszínészeimet, mint például Tommy Lee Jonest vagy Samuel L. Jacksont. És az is változott, hogy dacára az ünnepi, szünidei egész napos összezártságnak, nem veszekszünk. Bár még nincs vége az ünnepeknek, gyorsan le is kopogom. Kopp-kopp-kopp. Háromszor. Bal kéz középső ujjával. Fán és alulról felfelé. Úgy a biztos. Bár Katával semmi sem biztos.

Kata szüleinél, a karácsonyi asztalnál a jelenlévők számának megfelelő darabra vágott almát, mézet, diót, fokhagymát szoktunk enni. Valami babona. Idén elmaradt. Kata szerint rossz ómen. Az alma azt jelképezi, hogy összetartozunk, és jövő ilyenkor ugyanígy együtt leszünk, mert a fokhagyma meg a méz egészségesen tart. A dióról fogalmam sincs. A lényeg, hogy Kata szülei nem tűnnek fiatalabbnak az idő múlásával. Ahogy anyám sem. Meg persze mi sem, de azért magunkért még nem nagyon aggódunk. (Gyorsan ezt is lekopogtam.) Fecó is idősödik, már barátnője van. Kaptunk a leányzótól ajándékot, mézeskalács holdat meg csillagot. Amin persze huzakodtunk, hogy melyik kié. Fecó közölte, hogy gyerekesek vagyunk.

Igyekszünk. Nagyon igyekszünk gyerekesnek, gyereknek maradni. De ha Fecó még nem is nősül, meg nem hozza még az unokát (nagyon reméljük), azért egyre inkább érezzük, hogy változások közelednek. Ami nem feltétlenül és nem mindenben rossz, de az ember már csak olyan, hogy szomorkodik azon, ami elmúlik. Persze jön új is, ha a tündéri kisgyerek odalesz, jön helyette a vicces kamasz, majd a meglepően érett fiatalember. Aztán meg majd a férfi, apa, és az újabb tündéri kisgyerek. Meg majd egy meny, aki ki tudja milyen lesz. (De már előre sajnálom, Katát el tudom képzelni, hogy milyen anyós lesz.) Azt hiszem, kissé előreszaladtam. De ilyen dolgokról beszélünk Katával, nosztalgiázunk, meg találgatjuk az eljövendőt. Emlékezünk és reménykedünk.