Csendes szenteste

Lehetne csendes éj is a cím, talán jobban is illene az alkalomhoz, de az éjszaka nem volt csendes (majd kitérek rá miért), csak az este. Az viszont szépen, nyugodtan, békésen telt. A karácsony az felénk jellemzően hatalmas felfordulással jár, szenteste a mamánál, utána pedig Kata nővérééknél meg nálunk van ebédből vacsorába érő zabálás. Idén a mama megemlítette, hogy fárasztó a sok főzőcskézés, és nincs is elég hely, és egyáltalán. A három nő (mama, nővér, Kata) megtanácskozta a helyzetet, és úgy döntöttek, idén nem lesz színes, szélesvásznú, egész estét betöltő ebédmaraton, csak délutáni süteményezés. Nekem is tetszett az ötlet, hogy idén megúszhatjuk gyomorrontás nélkül. Szóval ez volt a terv.

Én, miután becsomagoltam az ajándékokat, tizenegy körül átmentem anyámhoz. Már annyira jóban vagyunk, hogy karácsony napján is hajlandó vagyok vele találkozni. Ajándékozásról persze szó sem lehet, csak beszélgetünk meg ebéd. Na, nála bableves volt, amiről leöntötte az első főzőlevet, és utána is fedő nélkül főzte, hogy eltávozzanak a gázok. Ebben bízva, nem kértem a mákos tésztát, és inkább három tányér levest ettem. Anyám bablevese sötétbarna a sok pirospaprikától és tele van répával, zellerrel, mindenféle zöldséggel. Olyan sűrű, hogy alig lehet belemeríteni a kanalat. Pedig a kedvemért csülköt nem is rakott bele.

Miután betápoltam a három tányér levest, segítettem leszedni az asztalt, anyám mosogatott, én meg törölgettem. Aztán még beszélgettünk egy kicsit. A múltkor elszóltam magam, hogy Fecó az én vérem, és aztán ki kellett magyarázkodnom, hogy mégsem az ő unokája, sőt neki senkije, mert apai ágon vagyunk rokonok. De azért azóta folyton érdeklődik, mesélnem kell róla. Talán valahogy úgy érzi, ha nem is az unokája, de ő áll a legközelebb ehhez. Még tesómról is kérdezett, meg a könyves munkáimról, és nem esett jól neki, mikor mondtam, hogy nem mutatok neki könyveket, mert azokba álnéven vagyok beleírva, és nem akarom felfedni még előtte sem, hogy az én vagyok. Elvégre mit ér egy álnév, ha mindenki tudja, hogy kit takar.

Kata és Fecó halászlevet ebédeltek meg túrós tésztát. A mamától hozták. Persze, ennyi erővel megehették volna náluk is, de hát akkor megsértődik a nővér, hogy csak ők maradnak ki a közös ebédből, ami idén ugye terv szerint elmarad. Bár a hallét nem a mama főzte, úgy hozták valahonnan. Fecó biztos húzta a száját, ő nem annyira szereti, Kata meg a pirospaprikát hanyagolja, hát nem tudom, mennyit evett, szerintem legfeljebb két kanállal, vagy csak egy kis halat. De délután fél négyre egész jól kiheverték, majdnem éhesek is voltak, mire átmentünk a mamáékhoz ajándékosztásra. Ahol a papa rögtön azzal fogadott, hogy akkor sör, bor, pálinka?

Mondtam, hogy csak kicsi sör, de aztán meg kellett kóstolni a borát is, amit ő csinált. Szerencsére nem sok lett, húsvétra már biztos nem marad belőle. Aztán a sörre-borra következett az n+1 fajta süti. Sós süti, édes süti, kókuszos süti, kakaós süti, mákos bejgli, diós bejgli, és még a nővér is hozott valami krémeset meg marcipánosat, és mindegyikből illett egy szeletet. És amikor mindezen túlestünk, a mama behozta a majonézes krumplit, hogy éhen ne maradjunk. A legvégére meg narancsot és banánt. Mikor kérdezték, hogy mit kérek még, mondtam, hogy már csak egy kis savlekötőt meg görcsoldót.

Én a sütiknél nem hagytam ki semmit, így a majonézes krumplit leginkább csak nézegettem, de Kata a kakaó tartalmú süteményeket alapból, a nővéréék által készítetteket meg gyanakodva kihagyta, viszont a majonézes krumplinak nem tudott ellenállni. Ennyi erővel akár ebédet meg vacsorát is ehettünk volna, és szerintem a mama sem ácsorgott kevesebbet a konyhában, mintha főz három-négy fogást. Hazavánszorogtunk, és itthon is meggyújtottuk a karácsonyi fényeket, díszkivilágítást rendeztünk a teraszon és Fecó szobájában, amit kidekoráltunk a maradék karácsonyfaizzókkal, amiket nem tudtunk a kicsike fára feltenni. (Mert gyökeres fenyőnk van, hogy majd kiültetjük.)

Sejthető, hogy itthon a vacsora szóba sem került. Kibontogattuk az ajándékokat, örvendeztünk, megnéztünk egy rajzfilmet (Tad Jones csudálatos kalandjai-t), aztán mentünk zuhanyozni. Az ágyban gyanús volt, ahogy Kata fészkelődött, és nem volt nehéz kitalálnom, hogy miért nem óhajtja, hogy ráfeküdjek, így csak összebújtunk, és a derékvonal fölött szorosan magunk köré csavartuk a paplant, hogy megakadályozzuk a felfelé irányuló légáramlást. A pehelypaplanra ráterítettünk egy vastag pokrócot is a hajnali lehűlésre számítva, de az sem tompította eléggé a bab és a majonézes krumpli keltette zajokat. Így egyáltalán nem volt csendes az éj.