Turkáltam a polcon, és a kezembe akadt Nancy Kresstől a Beginnings, middles and ends című írástechnikai könyv. Leültem vele, és elkezdtem olvasni. Amit a helyes stílusról írt, az kissé elnagyoltnak tűnt nekem, aztán viszont találtam egy részt, ahol a nyitójelenet egy speciális eseteként megemlíti a prológust. Ez viszont nagyon tetszett. Több helyen találkoztam már vele, hogy a kezdő írókat óvják az előszó írásától, ugyanakkor frissen megjelent könyvekben gyakorta lehet találkozni vele, tehát ez nem valami idejétmúlt dolog, ami a 19. században volt csak divatos. Itt most végre találtam egy részletesebb leírást róla, hogy mi ez, mire való, és mire nem.
Az előszó egy nulladik, önálló fejezet, ami megelőzi az első fejezetet, az első jelenetet, a történet tulajdonképpeni kezdetét. Az adhatja a létjogosultságát, ha a szöveg többi részétől valami miatt élesen elkülönül. Például térben vagy időben. Mondjuk az összes jelenet helyszíne Budapesten található, de van egy nulladik jelenetünk, ami a kolumbiai esőerdőben zajlik. Vagy a történet nagyjából egy hónap alatt játszódik le, kivéve az előszót, ami 25 évvel később, esetleg 2500 évvel korábban. De kilóghat az előszó a történetből azzal is, hogy olyan nézőpontot, nézőpontkaraktert, narrátort használ, ami azután többé már nem fordul elő. Megesik, hogy az előszó valamiféle valós, vagy kitalált dokumentum: titkos jelentés, végrendelet, bírósági határozat, újságcikk, magánlevél stb. ami előrevetíti a közelgő drámai eseményeket.
Az előszó használatának két előnye is lehet. Kevésbé zavaró, hogy az első és a második jelenet közt nagy a szakadék (ahogy fent láttuk, térben, időben, nézőpontban stb.), egy előszó után számítunk rá, hogy a történet új kezdetet vesz. És ha az előszó kellően érdekesre sikerül, akkor kedvet csinálhat az egész műhöz. Jól lehet vele reklámozni a történetet. És itt a hangsúly azon a részen van, hogy kellően érdekes. Egy közelgő konfliktusra vonatkozó, erős írói ígéretet szükséges felmutatni benne. Egy uncsi tájleírás, vagy a főszereplő eseménytelen gyerekkorának ecsetelése nem lesz elég. (Emlékszünk a Jurassic Parkra? Az előszóban egy ismeretlen állat szétmarcangol egy embert, a borító alapján gyaníthatóan egy dinoszaurusz.)
De az előszó használatának nem csak előnyei vannak. Mivel kétszer futunk neki a történet kezdetének, két nyitójelenetet kell csillogóan tökéletesre políroznunk. Kétszer akkora az esélyünk, hogy elszúrjuk, az olvasó becsukja a könyvet, és leteszi. Lehet, hogy érdemesebb az energiáinkat egyetlen jól sikerült nyitójelenet megírására koncentrálnunk. Kezdő írók gyakran az előszóban próbálnak meg átadni olyan háttérinformációkat, amiket nem tudnak hová betenni a történetbe. Ez egyszerűen információadagolási hiba. Mint láttuk, az előszó nem erre való.
Gyorsan hátralapoztam, megnéztem, mit a helyzet az epilógussal. Szintúgy, akkor érdemes használni, ha elkülönül az addigiaktól; térben, időben, nézőpontban, stílusban nagy váltás van. Sokszor itt is valamiféle dokumentumot találunk, lehet a főszereplőnk már nem is él, valaki más emlékszik vissza rá stb. Viszont nem kell úgy izgulnunk a szöveg minősége miatt, túl vagyunk a tetőponton és a végkifejleten, az olvasó megnyugodott, minden elrendeződött, az utolsó laza szálakat varrjuk el. Ha valaki idáig eljutott, akkor már nem kérdés, hogy elolvassa-e a könyvet, hiszen túl van rajta. Nincs nagy tét, nem kell félni, hogy elszúrjuk. A neten találtam még egy jópofa mondást: az elősző arra való, hogy felkeltsük az olvasó kíváncsiságát (felvillantunk valami érdekességet a világról, egy karakterről), az utószó pedig arra, hogy kielégítsük (megmutatjuk, mi történt a világgal, a karakterekkel, az események után).
Mindez persze a szórakoztató irodalomra vonatkozik, szépirodalmi és tudományos művekben az elő- és utószónak más a szerepe. Összefoglalva: a prológus és az epilógus elkülönül a szövegtől, távolságot tart tőle, térben, időben, nézőpontban stb. Mintegy más szemszögből tekint a történetre, rámutathat valamire. És ez a lényeg, csak rámutat, felvillant. Vagyis ne legyen szájbarágós, ne akarjon túl sok információt átadni. Ebből következően érdemes minél rövidebbre fogni. (Meg azért is, mert még vagy nem kezdődött el a történet, vagy már véget is ért, ne untassuk feleslegesen az olvasót.)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése