2018. június 2., szombat

Agresszív töketlenkedés

Korábban már volt szó a migtau (MGTOW) jelenségről, ami a párkapcsolathoz, szexhez nem jutó, csalódott férfiak "savanyú a szőlő" reakciója. Valamiféle kifacsart filozófia, ami azt hirdeti, hogy a férfiakat a nők csak erőforrásként használják a saját és gyermekeik kedvezőbb életfeltételeinek megteremtéséhez. Erre kora gyermekkoruktól kezdve "idomítják" őket a nők, az anyjuk, az óvónőik, tanítónőik, tanárnőik, nagyjából az egész társadalom. De itt a megváltás lehetősége, az öntudatra ébredés, mikor a migtau (kb. a saját útját járó férfi), aki képes függetleníteni magát a belékódolt normáktól, és nem lesz egy nő rabszolgája sem. Önálló jövedelemmel, önállóan fenntartott lakással és háztartással rendelkezik, saját maga gondoskodik róla, hogy legyen mit ennie, legyen tiszta és vasalt ruhája, rendezett környezete, cserébe viszont ő maga döntheti el, hogy mire fordítja a megszerzett jövedelmét.

2018. május 14., hétfő

Önmegtartóztatás

Nem nagyon postolok az utóbbi időben. Pedig többször elkapott a harci hevület, belekezdtem az írásba, eljutottam két-három bekezdésig, de aztán lebeszéltem magam róla. Alapos megfontolás után mindig tartottam magam ahhoz az érett döntéshez, hogy hanyagolom a politikai témát. Persze, könnyű nekem, mert régebben az ilyesfajta indulatokat azért blogoltam ki magamból, hogy ne itthon vitatkozzunk róla, mostanában viszont egy véleményen vagyunk Katával, tehát kitárgyaljuk a dolgokat, így amit nem írok le, azt elmondhatom neki. Két évtized sem kellett hozzá, és legalább már abban egyetértünk, hogy négy évente egyszer hová húzzuk az ikszet.

2018. április 28., szombat

Irodalmi kozmológia

Kata szerint amit én összeolvasok, az olyan, mint a tejre őszibarack, csak ezzel nem a hasam, hanem a fejem csapom el, és a szellemi gyomorrontás következményeképp az agymenésem gondolatcsere-végtermékeit ömlesztem ide a blogba. Pedig csak arról meséltem neki, hogy egyszerre olvasom az alábbi könyveket: Patik László: Anna, édesOlivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?;  John Gribbin: 13,8Richard Panek: 4% univerzum. És hogy a kvantumfizika meg a kozmológia helyenként nem kevésbé abszurd, mint a szépirodalom. Persze Kata szerint Kafkával és Örkénnyel együtt, ezek a jelentőségükben alaposan túlbecsült, agyament szerzők, akik nettó hülyeségeket firkálnak össze, nem a szépirodalom, hanem a csúnyairodalom, vagy még inkább az ezmégcsaknemisirodalom körébe tartoznak. És akkor még fel sem vázoltam neki, miféle párhuzamot találtam a két téma között.

2018. március 27., kedd

A nyúl mint olyan

Mint már többször kifejtettem, a Húsvét nem tartozik a kedvenc ünnepeim közé. A lányoknak átható szagú, maró hatású folyadékkal való öntözése mind kertészetileg, mind pogány termékenységi szertartásként meglehetősen furának tűnik számomra. Inkább arra emlékeztet, amikor a ragadozók megjelölik a területük határait. Azzal a különbséggel, hogy itt a jelölés nem hogy nem riasztja el a többieket, ettől még inkább feljogosítva érzik magukat, hogy ők is rajta hagyják a szerencsétlen áldozaton a szagnyomukat. Aki megpróbálja magát kivonni a barbár szokás alól, azt rögvest kikiáltják a néphagyományra fittyet hányó, idegenlelkű ünneprontónak. És akkor még nem is beszéltünk a nyulas őrületről.

2018. március 18., vasárnap

Az érem oldalai

A múltkori bejegyzés végén említettem, hogy ha tisztázzuk is a fogalmak jelentését, nincs garancia a megértésre, mert a nézőpontunk nagyon más lehet. Tesómtól kaptam indavideós linket, felvételekkel egy NGO mentőhajójáról, akik a Földközi-tengeren járőrözve mentenek gumicsónakokban hánykódó embereket. Aztán beszélgettünk arról, hogy vajon kinek van igaza, mi lenne a helyes eljárás, mit kell tenni ilyen esetben. Tesóm azt mondta, hogy az adott szituációban összezavarja a gondolkodásomat mindaz, amit már hallottam, meg hozzáképzelek, és az, hogy emberekről van szó, emberek életéről, akik vízbe fulladnak, meg akiknek a szomszédságába idegeneket költöztetnek. Lépjünk kicsit távolabb az egésztől, és vizsgáljunk inkább egy bizonyos vonásaiban analóg helyzetet.

2018. március 17., szombat

Nem bírtam ki

Még februárban összeveszett két kolléganőm. Politikai diskurzusnak indult a téma, aztán gyorsan eszkalálódott a helyzet, és egészen durva személyeskedésig fajult a dolog. Próbáltam csillapítani a kedélyeket, hogy bár egy adott területen eltérő nézeteket vallanak, sok másban viszont teljes mértékig egyetértenek, és a teljes spektrumot kéne szemlélniük, és nem egymásnak esni egy kisebb részletkérdés miatt. Erre megkaptam, hogy én csak hallgassak, egy jellemtelen, önző opportunista vagyok, visszahúzódok a magam kényelmes kis csigaházába, és nem érdekel senki és semmi más saját magamon kívül. Ami meglehet, hogy igaz, de ezek szerint ostobaságot műveltem, mikor kibújtam a csigaházamból, hogy békét szerezzek kettejük között. Ami egyébként magától helyreált két hét után, bár némi feszengés még érezhető, miközben együtt kávéznak és az időjárásról beszélgetnek.

2018. január 14., vasárnap

Kezdődik

Kezdődik. A kampányidőszak. Ez nekem abból jön le, hogy ismerősök, rokonok, barátok, sőt random ismeretlenek is egymásnak feszülnek, indulatba jönnek és bántják egymást. Most éppen a fészbukon szaladtam bele abba, ami blogolásra késztet. Általam tisztelt személy a választásokról posztolta ki a gondolatait. A) Egyesek elmennek szavazni, és amit megszavaznak, az a többiekre is súlyos hatással lesz. (Az kimaradt, hogy amit a résztvevők többsége szavaz meg, azzal kénytelen élni a kisebbség is. Ezt hívják úgy, hogy demokrácia.) B) Aki nem szavaz, az a jelenlegi hatalomra szavaz. (Lefordítom: aki nincs velünk, az ellenünk van. Ez szimplán demagógia.) C) Ha egy nő nem szavaz, az szégyen, örülhetne, hogy egyáltalán van választójoga, déd- és ükanyáinknak még nem volt. (Szintúgy demagóg, érzelmi alapú retorika.)

2018. január 5., péntek

Olvadt kísértet

Elég hülyén hangzik ez a cím, de a Meltdown/Spectre sem biztos, hogy többet mond. Az informatika iránt érdeklődőknek esetleg, de a többieknek sem árt tudni a dologról, mert őket is érinti. Súlyos biztonsági réseket fedeztek fel a manapság általánosan használatos processzorok felépítésében. Az egyik a Meltdown becenevet kapta, és ez főként az Intel processzorokat érinti. Szinte az összes 1995 után gyártott Intel processzort. (Kivételt képeznek az Itanium és a 2013 előtt gyártott Atom processzorok, egyik sem túl korszerű, nekem "szerencsés módon" van egy MSI Wind D130-as NetTop gépem, 2009-es Atom procival.) Az újabb asztali számítógépek jó része érintett a hibában, amit eleve a processzor tervezésekor követtek el. Felelőtlen döntést hoztak, olyan módon működtetik a processzort, amitől gyorsabb lesz, de fittyet hány az adatok biztonságos kezelésére. Tudható volt, hogy "elvileg" ez nem kóser, de bíztak benne, hogy "gyakorlatilag" majd nem jelent problémát. Tévedtek. És most nem lehet a processzorok mikrokódját frissítve javítani őket, az operációs rendszert kell foltozni.

2018. január 1., hétfő

Újévi szerencse

Boldog új esztendőt kívánok mindenkinek! De csak most, január elsején. Mert december 31-én csak a férfiak mondhatják, a nők óévi jókívánsága balszerencsét hoz. Ami hagyján, hogy babona, de ronda, szexista babona. Amin felbosszantottam magam annyira, hogy sorravegyem a legismertebbeket. Ezeknek a babonáknak a központi eleme a szerencse. Mármint a jó szerencse. A szó eredeti értelme "sors", vagyis nem tesz különbséget a jó- és a balszerencse közt. De ma már kifejezetten pozitív jelentést hordoz. Ilyenkor azért kerül elő, mert valami általános, világszerte elterjedt képzet szerint, az évkezdet újrakezdéssel, tiszta lappal jár, lehetséges a rossz dolgokat odahagyni a véget érő esztendőben, és az újba csak csupa jó dolgot átvinni.

2017. december 29., péntek

Karácsony - Hagyomány és változás

Elolvastam két régebbi, karácsonyi postot, a 2013-ast és a 2016-ost. Érdekes így visszatekinteni, hogy mi az, ami töretlen hagyomány, és mi az, ami változik. A mamát már hosszú évek óta kímélni kell, de a hasztalan próbálkozás helyett, hogy akkor majd nem megyünk hozzájuk, ne kelljen neki főzni, az lett a bevált módszer, hogy étterembe megy a család. A halászlé is hagyomány maradt, azzal a kitétellel, hogy Fecó nem eszik, mert nem szereti (szerintem csak a szálkát, a hallal nincs igazán baja), és Kata sem eszik, mert kerüli a fűszerpaprikát. Aztán megyünk a mamához, ahol tízféle sütemény vár, mert nem kellett ebédet főzni, így volt ideje ennyit sütni. De már rutinos vagyok, szemrebbenés nélkül hazudom, hogy ettem mind a tízféléből, mikor csak kettőből, egy-egy darabot.

2017. december 8., péntek

Hogyan nem írtam regényt novemberben

Amint arról november elején írtam is, beneveztem a NaNoWriMo kihívásra, aminek az a lényege, hogy november 1. és 30. közt 50.000 szó terjedelemben összefüggő írásművet kell alkotni. Semmi egyéb megkötés nincs hozzá. Nem kell zseniálisnak lennie, nem baj, ha nyelvileg hagy maga után kívánnivalót, ha kissé fésületlen. A lényeg a mennyiség. Ez így önmagában nem tűnik túl nehéznek, de ha tíz jelentkezőből egynek sikerül, azért az árulkodó. Amint az előre sejthető volt, nekem sem sikerült teljesítenem a célt. Ennek ellenére nem volt haszontalan a próbálkozás, mert pár dolgot megtanultam belőle. És az ember a saját hibáiból tanul a legkönnyebben. A közmondásos okos ember máséból is képes tanulni, de az csak elméleti tudás lesz. Az igazi gyakorlati tapasztalat abból származik, amit mi magunk követünk el.

2017. november 26., vasárnap

Alkohol és erkölcs

A kettő jegyében telnek a napjaim. Az úgy kezdődött, hogy tesóm szerzett nekem egy kis munkát. Át kell néznem pár tanulmányt, mielőtt a nyomdába mennének. Végül is miért ne, karácsony előtt jól jön egy kis plusz pénz, és időben se olyan sok. Gondoltam én. Az egyik szöveg a bejegyzett élettársi kapcsolat (a házasság pótléka a melegek számára) kritikája. Természetesen szigorúan jogi alapon. A szöveg önmagában sem könnyű, féloldalnyi bekezdések, melyek két mondatból állnak, és ha az egyik csak egyetlen sor, képzeljük el a másikat. Nem, ne próbáljuk meg. Mert nem lehet elképzelni azokat a labirintusszerűen bonyolult, előre és visszautalásoktól hemzsegő, latin szavakkal, jogi terminusokkal teletűzdelt, három mélységig egymásba ágyazott idézeteket tartalmazó, irgalmatlanul sokszorosan összetett mondatszörnyetegeket, amikkel meg kellett küzdenem.

2017. november 11., szombat

Az óriási póniló

Ha híreket kerestem, gyakran mentem az indexponthu-ra, főként azért, mert könnyű volt megjegyeznem az URL-t. De az utóbbi időben egyre jobban zavar, hogy nagyon elbulvárosodtak a cikkek címei. "Hatalmas változások jönnek a bolti fizetéseknél." Azért mert már mobillal is lehet fizetni? Biztos lesz változás az arányokban, hosszabb távon át is rendeződhetnek a vásárlói szokások, de nem valószínű, hogy a következő pár hónapban fenekestől felfordulna minden. Márpedig a cím ezt sejteti. Miért kell mindennek hatalmasnak, óriásinak, gigantikusnak meg elképesztőnek lennie? Ez engem irritál.

2017. november 4., szombat

Örvényben

Az utóbbi pár napban igazán elkapott az örvény. Már hetek óta úgy érzem, hogy kissé túlságosan is felgyorsult a flow áramlása, és már nem a jelenben élek, hanem próbálok elkapni villanásokat a jelenből, nem az élet rohan el mellettem, hanem én száguldok át fékezés nélkül az életen, és a körülöttem lévő világból szinte csak elmosódott, színes csíkokat látok. Mikor elkezdődött a tanév, elindultak a tanfolyamok is. Szeptemberben csak egyet tartottam, októberben már kettőt, hétfőtől péntekig minden délután négy órát. Aztán péntek esténként újabb tanfolyam indult. Erre mi iratkoztunk be Katával, OKJ képesítést szerzünk egy hiányszakmában, amiért ösztöndíjat is kapunk. Vagy legalább is némi pénzt, mert az összeg akkora, hogy ösztönző hatása nemigen van. De ha ketten összedobjuk, akkor kijön belőle Fecó menzája és zsebpénze.

2017. október 18., szerda

#metoo

Sem hesstegelni, sem mozgalmakhoz, láncreakcióként terjedő posztolásokhoz csatlakozni nem szokásom. Most is gondolkodtam, hogy akarom-e én ezt, és számít-e egyáltalán. De azt hiszem, mindkettőre igen a válasz. Aztán meg azon is gondolkodtam, való-e postolnom, hogy ér-e nekem is, mert akit csoportosan, többen zaklatnak, összevernek, megerőszakolnak... az egyértelmű, én meg ugye vagy magamnak kerestem, mert minek ittam annyit, vagy azon nyomban elégtételt vettem, és behúztam egyet a tapizónak, szóval ezek nem is számítanak. Aztán elkezdtem olvasgatni mások bejegyzéseit. Sokan kezdték szintén azzal, hogy nem is tudják, kvalifikálja-e őket a velük történt eset a hessteg használatára. De jobban belegondolva, ha már felmerül a kérdés, akkor a válasz biztosan igen.

2017. szeptember 25., hétfő

Selyem

Szerencsés vagyok, van 2-3 olyan ismerősöm, akik ha kipostolnak egy olvasott könyvet, esetleg kimondottan ajánlják (néha még el is küldik elektronikusan, amit nem győzök megköszönni), akkor nem kell gondolkodnom, bátran nekiállhatok elolvasni, mert biztos nem fogok csalódni. Mostanában több könyv is így jutott el hozzám, és az egyikről az új Joël Dicker könyvről akartam írni, de az elég összetett, annak még ülepednie kell. Ezzel viszont most végeztem, és tele vagyok mindenféle érzéssel. Gondolattal kevésbé, és ha ez leülepszik, akkor inkább csak hangulat marad belőle, arról meg nehéz mit írni. Szóval Alessandro Baricco: Selyem. Az elő- utó- akármiszó szerint nem szerelem, csak egy történet, vágyról és fájdalomról, fehér zenére (zajra?) komponálva.

2017. szeptember 21., csütörtök

Sikeres élet

Az időnk véges. Ez is egy olyan tény, amit nem tudunk megkerülni; ez így van, és kész. De ha a rendelkezésünkre álló idő véges, akkor célszerű lehet, ha próbálunk nem elvesztegetni egyetlen értékes másodpercet sem. Megfigyelésem szerint azok az emberek érik el a legnagyobb sikereket, akik igyekeznek az utolsó cseppig kifacsarni mindent, amivel az élet szolgálhat nekik. És ezt az itt ismertetett egyszerű szabálynak az alkalmazásával érik el: Annak szentelnek figyelmet az életükben, amire van legalább némi ráhatásuk, a többivel pedig gazdaságossági szempontból, takarékoskodva az idejükkel, egyszerűen nem foglalkoznak.

2017. szeptember 14., csütörtök

Arachnidok, ambivalencia, alma

Durva volt ez a nyár, gyakorlatilag végigdolgoztam az egészet. Nem sok időm volt pihenni, rendesen lemerültem, így mikor a tanév kezdete előtt, augusztus végén elkeztünk bejárni az iskolába, akkor volt alkalmam kicsit lazítani, feltöltődni. Magamévá tettem néhány sört, és leültem megnézni pár filmet, ami a "vakáció" alatt elmaradt. Köztük A Mars árulóját is, ami a Csillagközi invázió ikszedik folytatása, amit már persze csak rajzfilm formájában készítettek el. Hát nem azok a tipikus oszkár-díjas alkotások, de az alapul szolgáló történetet Robert Heinlein írta, és aztán olyanok jöttek a nyomában, mint Joe Haldeman: Örök háború, John Scalzi: A vének háborúja, Timothy Zahn: Kobra harcosok, vagy Jay Allan: Crimson Worlds sorozata, amit idehaza kevesen ismernek, mert nem jelent meg magyarul. Szóval az eredeti történet műfajt teremtett, és ezen érdem nem foszlik semmivé a filmek gyengeségei miatt sem.

2017. augusztus 12., szombat

Meggyőződés

Álmomban színházban jártam, a Broadway színpadán a Rocky Horror Picture Show-t játszották, azt néztük. De a hely egyáltalán nem hasonlított a Broadway-re, sőt semmilyen színházra sem, inkább valami vendéglő lehetett, mert asztalok körül ültünk, és még egy pincérnő is körbejárt, hogy felvegye a rendelést. Ezek után nem meglepő, hogy a darab sem hasonlított a Rockyra, valami bírósági tárgyaláson játszódott, egészen más szereplőkkel. Van ennek egy politikai olvasata is, de az álom megfejtése sokkal egyszerűbb, a tegnapi nap történéseit dolgoztam fel magamban. Azt jelenti, hogy bár az ember meg van róla győződve, hogy "A" dolgot csinál, kiderülhet, hogy az valójában "B" dolog. Azt hisszük, hogy a gyermek kedvenc ételét főzzük, aztán kiderül, hogy csak a mosatlan edényt szaporítottuk.

2017. július 24., hétfő

Miben hasonlít? Miben más?

Tesómmal beszéltük, hogy ha bonyolult dolgokról akarunk véleményt alkotni, akkor annak egyik lehetséges módszere, ha párhuzamba állítjuk őket korábbi tapasztalatainkkal, és a címben szereplő két kérdés mentén hasonlítjuk össze azokkal. Az eset: Orbán tusványosi beszéde alatt egy fiatal lányt bántalmaztak. A történtekkel foglalkozók egy része bátor ellenállót csinált a lányból, és személyesen Orbán Viktort tette felelőssé az incidensért. Vonjunk párhuzamot: képzeljük el, hogy a lány kimegy a Groupama Aránába, az FTC egy hazai mérkőzésére, és beáll a szurkolótábor kemény magjának közepébe, majd a meccs alatt egyszer csak elkezd kiabálni, hogy Mocskos Fradi! Mocskos Fradi! Vajon bátor szabadságharcosnak tarjuk, vagy azt monjuk, hogy helybe ment a pofonért? És ha egy futbalhuligán megtépi a haját, akkor azért a Fradi edzője személyesen felelőssé tehető-e?