2010-10-28

"A tökéletes vagina"

Elöljáróban leszögezem, hogy nem tudom megmondani milyen a tökéletes vagina. Ez egy dokumentumfilmnek a címe, amit megnéztem. A múltkor már beígértem, hogy szemlézni fogok ilyen szexuális témákkal foglalkozó műveket, és beszámolok, milyen okossággal, vagy milyen őrültséggel találkozom. A mai témát már egyszer érintettem. (A "Fenekelés" c. bejegyzésem az abszolút favorit, de a "Kisajkak" is nagy népszerűségnek örvend a gúglizók körében. A címmel azonos keresőkifejezésekre, előbbit első helyen, utóbbit harmadikként dobja ki jelenleg a kereső.)
A riporter csaj azzal indít, hogy Nagy-Britanniában gyors növekedésnek indult a plasztikai sebészetnek egy részterülete. Fiatal nők korrekciós műtéteket hajtatnak végre a szeméremajkaikon. Azt kutatta a filmben, hogy miért vállalkoznak ilyesfajta csonkításra.Arra jutott, hogy manapság elvárás a tökéletes kinézet. A tökéletes haj, tökéletes arc, tökéletes orr, kerek fenék, nagy mell, szőrtelen láb, vékony derék, lapos has és tökéletes vagina.
Egy 21 éves lány, egyébként kifejezetten csinos, (ideteszem a képét,) elmondja, hogy a nővére a barátai előtt azzal ugratta, hogy olyan, "mintha egy darab sonka lógna a lábai között". Erre a pasija másnap szakított vele. A haverok meg cikizték. Ezt ő már nem akarja tovább elviselni, és inkább kés alá fekszik. Mutatnak egy műtőt, szerintem félelmetes látvány, sebészi ollók, szikék, kampók, rozsdamentes acél eszközök, tisztára mint középkori kínzószerszámok a hóhérnál, úgy nézett ki. Brrr...
Később mutatják a csaj műtétjét is. Láthatjuk amint a puncijába tűt döfnek az érzéstelenítővel, miután filctollal bejelölték a vágás vonalát. Kicsit kiabál, biztos nem élvezi a szurkálást. Szerencsére a nyiszálást és a varrást egy homályos folttal kitakarják. Itt majdnem kikapcsoltam a filmet. A doki megmutatta a levágott darabot. Nem mondom, hogy körömnyi volt, de nem is egy vitorla. A műtét után hazakísérte a kamera a lányt. Az panaszkodott, hogy nagyon megduzzadt, fáj, és erősen vérzik. Ezt láthatjuk is, mikor pisilni megy. Mint egy erőteljes menzesz. Kiderül, 3 hónapig is eltarthat a gyógyulás.
A továbbiakban a riporternő elhatározza, hogy szemügyre veszi a saját nemiszervét. Ehhez elmegy, és megkopasztatja magát. Ami rázós, mert 2 éve nem volt. Előbb némi "sövénynyírást" végez, aztán jöhet a gyanta. A kozmetikus csaj elmondja neki, hogy a '90-es években kezdődött ez a divat, amikor a "Szex és New York" c. sorozat egyik epizódjában a szereplők ilyen "brazil fazont" csináltattak maguknak. Az egész műtéti őrületben ez a hülye szokás a bűnös, mert régebben a kutya nem törődött a kisajkak méretével, hisz a "bozót" simán eltakart mindent.
Azután pornóújságokat néz, ahol a puncik mind szőrtelenek, és a kisajkak nem látszanak, vagy éppen csak egy picit. Persze, ha ezeket az újságokat tekintenénk sztenderdnek, akkor a pasik farkának térdig kéne érnie. Mondjuk divat a faroknagyobbító műtét is, de most nem ez a témánk. Szóval megnéz egy orvosi lapot is, ahol egy cikk leírja, a kisajkak mérete általában 2-10 cm között található. Tehát a lányok média sugallta elképzelése arról, hogy mi a "normális", nagyon eltér a valóságtól.
Nyilatkoznak nők, akik olyan kifejezéseket használnak, mint "hot-dogos buci", meg "karfiol". De jellemzően negatívan beszélnek a saját puncijukról. Ebből világos, hogy a probléma pszichológiai jellegű. Téves önértékelés, az önbecsülés hiánya. A sebészek csak szemét módon kihasználják ezt, és leveszik a lányok... pénzét. Illetve többnyire a szülőkét, mert sok kiscsaj jelentkezik ilyen műtétre, újabban már 16 éves kortól. Nem derül ki, de gondolom ez az alsó korhatár, amitől plasztikai műtét végezhető. Ez szörnyű, mert mi a fenét hasonlítgatja másokéhoz a muffját valaki ebben a korban, ahelyett, hogy sportolna, megtanulna két nyelvet, meg főzni, meg elolvasna egy csomó könyvet.
A riporternőnél szobafestők dolgoznak, és megkérdezi a két faszit is. Az egyik, egy meglehetősen gusztustalan, hájas fejű pacák, aki félig kopasz, és csak nyomokban van szemöldöke, azt mondja, hogy ha meglátja, a csajnak ronda a puncija, akkor sajnálja de... Mondtam is magamban, b*sszál rózsabokrot f*szfej, az majd szép lesz, és anyádét szóld le! A nő is begurul, de csak annyit mond, hogy ez elég szexista duma volt. Az ürge meg gyorsan a falfestésre tereli a szót. A csaj később elmondja, szertett volna beszólni a csávónak, hogy ugyan kapja már elő a farkát, hogy ő is hadd cikizze le neki.
Aztán vannak normális pasik is. Elmondják, őket nem az érdekli, hogy néz ki egy punci. Jó, ez is szexistának tűnik kicsit, mert csak beljebb akarnak kerülni, a többi mellékes, de van amelyik hozzáteszi, hogy ha megszeretett egy csajt, akkor nem az a fontos, hogy néz ki.
Elmegyünk egy szobrászhoz is, aki gipszlenyomatokat készít puncikról. Itt olyan nőkkel találkozunk, akik elégedettek azzal, amijük van. Sőt, büszkék rá, szívesen veszik, ha kiállítják. A művész egy falat rak ki egy halom vaginából. Ennek az alkotásnak komoly pedagógiai értéke van. Látszik, hogy mekkorák az eltérések az egyes nők közt. Kéne egy ilyen kiállítás idehaza is. Mondjuk valamelyik forgalmas aluljáró falán remekül mutatna. :)
Igazi sikersztori is van. Egy középkorú nőt, aki műtétet fontolgat, rábeszélnek, hogy készíttessen lenyomatot a szobrásszal. Már amikor belép, és megnézi az eddig elkészülteket, akkor is látszik, hogy mennyire meglepődik a sokféleségen. Egészen megnyugszik, és lazán modellt "fekszik". Majd megnézi az elkészült végeredményt, és azt mondja, "hé, ez nem is vészes, azt hittem valami óriási izé lesz, pedig nem is, ez teljesen másképp néz ki így, mint ahogy magamnak láttam". És aztán eláll a műtéttől.
Egy másik nőnek meg az segít, hogy elmegy egy holisztikus szexuális felvilágosító csoportos "terápiára", ahol nők megnézik maguknak és megmutatják egymásnak, és beszélgetnek a vaginájukról, ami segít nekik elfogadni saját magukat. De erről többet most nem, mert van egy teljes film róla.

30 megjegyzés:

fetisa írta...

Bátraké a szerencse! Alsó sor nyolcadik...talán arra hasonlítok legjobban. És aki azt állítja nem kezdte el az ilyen szándékú nézelődést az ferdít :-)

AncsaT írta...

Őszintén mondom, én még ronda puncit nem láttam. Az más, ha ápolatlan, vagy beteg valaki, de szerintem egy egészséges nő vaginája az mindig gyönyörű.

Ahogy egy egészséges kismama, óriásira duzzadt hassal is az. Egy mindenórás várandós anyuka csodálatos. Mert nem azt látom rajta, hogy egészben lenyelt egy kapitális görögdinnyét, hogy kifordult a köldöke, hogy zilált a haja, mert már megmosni se tudja egyedül, hanem azt, hogy babát vár.

Aki egy puncit csúnyának lát, az lelkileg sérült. Olyan, mintha a szerető édesanyjáról gondolná azt, hogy ronda. (Most nem az én anyámról van szó, bár ő sem néz ki rosszul.) Tudjátok, Kisherceg: "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Manéla írta...

Ezt cicanyelvnek hívják, nekem is az van, kis mértékben. Régebben engem is frusztrált, azt hittem, ronda, mert nem takarják el szépen a nagyajkak, mint a kislányoknak. Aztán amikor naturista lettem, tökre nem érdekelt már, milyen a puncim. Később olvastam sok-sok hozzászólást fórumokon, és kiderült, hogy a férfiak java része egyáltalán nem tartja rondának a cicanyelvet. Sokat számít a partner hozzáállása is. Nekem szerencsém volt a partnereimmel, mert egyik sem tartotta csúnyának. Igaz, sokáig nem is tudták, hogy én félek attól, hogy annak fogják tartani, mert nem beszéltem róla. Inkább mellőztem a cunnilungust. A mai napig is kevésbé szeretem a nyalakodást, mint az aktív behatolást, valószínűleg a sokáig elfojtott gátlások miatt. A jelenlegi férjemnek szinte úgy kellett meggyőznie 34 éves koromban, hogy nagyon is szép a puncim és szereti kényeztetni a szájával, és csak nehezen fogadtam el, hogy ezt nem kötelességből vagy viszonossági alapon teszi...
Több felvilágosítás, bátorítás kellene a nőknek, mert ha az én nyitott szellemiségemmel ilyen gátakkal éltem a harmincas éveimig, mi lehet a kevésbé érdeklődőbekkel, zárkózottakkal?

Emőke írta...

Jamie McCartney - a szobrász - műhelye előtt gyakran elmentünk a tengerparton mikor még Brightonban laktunk. Nemcsak puncikat formáz meg és állít ki, hanem nagyon szép melleket is.

Aki arra jár, a Brighton Piertől induljon el a Peter Pan játszótér (vagy Marina) felé gyalog és ott lesz a stúdiója nem sokkal a motorparkoló után. :)

Maga a dokumentumfilm pedig nagyon érdekes lehet, nekem furcsa, hogy ennyire mű lesz lassan a világ, ennyire hajtják az emberek a minden porcikájában tökéletes testet.

Ráadásul a testünk változik és a változás szép folyamat. Persze jön majd idő amikor már löttyed és formátlanodik, de a miénk, vele kell együtt élnünk sok-sok évtizeden át (hogyha szerencsénk van) és ha még nagyobb szerencsénk lesz, ott lesz velünk valaki, aki szeret, akit viszont szeretünk és akivel együtt változhatunk, löttyedhetünk.
:)

Emőke írta...

Ihh kicsit cukrosnyálas lett az előző, nézzétek el nekem, ma van a lányom szülinapja és nagyon el vagyok érzékenyülve. :)

AncsaT írta...

Manéla: Ez a cicanyelv, ez aranyos. Az angol is "pussy"-nak, cicának hívja a puncit. Puncica. :)
Azt gondoltam, a blogod olvasva, hogy világ életedben szexuálisan felszabadult voltál. És tessék, még neked is voltak kétségeid.
Igazából nem vagyok rajongója a Mamzel féle Pinablognak, mert mióta beindult, ritkábban ír az eredetibe, de azt hiszem szükség van rá.

Emőke: Dejó, te láttad eredetibe is a puncilenyomatokat!
Ez a test dolog, igazad van, alaposan túl van értékelve. 60 évesen valószínűleg nem a 70-es aranyifjaknak (akik túl vannak az aranylakodalmukon) akarok majd megfelelni, hanem az unokáimnak. Őket meg nem a csöcsöm és a kisajkam formája, hanem az almáspitém íze fogja érdekelni. :)
És nem cukornyálas. Éduát meg Isten éltesse! :)

Emőke írta...

Ancsa köszi a köszöntést, átadom neki! :)

Nagyon szerettük azt a környéket, több művésznek is van ott műhelye, nagyon sok érdekes és izgalmas műalkotást láttunk, simán játszóra menet.
A csók-oszlop is nagy kedvenc, olyan szépen és sokféleképpen süt át rajta a nap, vagy ha a tenger felöl nézed akkor a város fényei:

http://lh5.google.com/Hicudzsi/R69Jytm_JpI/AAAAAAAAAYU/3Ke2s2vMPXc/K%C3%A9p%20089.jpg?imgmax=512

(ezt a fotót én csináltam, de ha rákeresel, hogy "kiss wall" akkor nagyon sok szép képet találsz róla. :)

majd írta...

namost én lehet nem számítok, mert nem vagyok nagy veszély a nőkre, de legalább fiú vagyok.
nem olyan túl régen láttam ilyen akkor-is-felbukkanok-szexhirdetésben olyan pinát, hogy kilógó alkatrész nélkül, én meg mondom a pina az nem szép dolog, így általánosítva, gyerek vagyok tudom, aztán itt ez a fal, a pinalenyomatfal, mondom a pina az nagyon szép így általánosítva, gyerek vagyok, hálistennek.
szerintem aki azon a hülyeségen gondolkodik, hogy ő levágassa a kilógó alkatrészt, az beszélje meg a fiúval, hogy akkor az meg a fitymáját vágassa le. nem tudom, nyilván, hogy nincs pinám, mennyire van jelentősége a dolognak a szex élvezetében, de a fityma az olyan, hogy nélküle is lehet nagyokat lőni, vele viszont sokkal nagyobbakat, plusz az isten is odarakta. ahogy a kilógó alkatrészt a pinára is.
a pinafal a nőiesség, a kis fodros dolog a nőiesség, meg a picit lógó mell a nőiesség, nem a műkerekfeszes, meg az összeszorítottszájú punci.
szerintem.

AncsaT írta...

Emőke: Tök jó ez a Csókfal is. Brighton egész hangulatos helynek tűnik.

Majd: Isten, meg a fityma vonatkozásában annyit, hogy van pár kultúrkör, ahol vágják. Van ahol vallási előírásként, van ahol higiéniai megfontolásból, van ahol csak úgy, "divatból", mint egyes kutyafajták fülét-farkát. :)
Arról nem hallottam, hogy a szexuális élet minőségére ennek milyen kihatása van, de ha erről van adatod, érdekel.
A makulátlan egyen szépség kapcsán mindig az szokott eszembe jutni, amit valami japános könyvben olvastam. Hogy a középkori Japánban, ha egy nőnek teljesen sima, és szabályos volt az arca, akkor festett rá egy szeplőt. Hogy megtörje a tökéletességét, mert úgy tartották, az ilyen apró "hibáktól" lesz a szépség egyedi, és szerethető. A Koránt pedig mielőtt nyomdába adják, átfésülik, és kijavítanak minden félregépelés, tördelési elcsúszást, sokan és sokszor átnézik, és amikor már többet nem találnak benne, a rangidős nyomdász beletesz néhány helyre valami apró hibát. Hogy ezzel emlékeztessen rá, csak az Isten tökéletes és hiba nélkül való.

Manéla írta...

Japánban a főnemesek előjoga volt a fekete fog, a gazdagság és méltóság jelképének tartották. Ezért sokáig (egészen az újkorig) vizeletbe áztatott vasporral kenegették a nemes hölgyek és urak a fogukat...

AncsaT írta...

Tudom, hogy nem egy hiteles történelmi forrás, de Laura Joh Rowland egyik krimijében, ami az Edo korszak Japánjában játszódik, valami olyasmit olvastam, hogy a házas nőknek kellett ocsmány feketére festeni a fogaikat, azért, hogy ne legyenek szexuálisan vonzók, így csökkenjen a veszély, hogy bárkinek is eszébe jusson elcsábítani őket.

factsoflife írta...

Ancsa, teljesen igazad van, minden ápolt punci szép! Jómagam szintén a "cicanyelv" kategóriába tartozom azt hiszem, és abszolút elégedett vagyok vele :)!

AncsaT írta...

Én azt hiszem, a cicanyelv azért lóg ki, mert az anatómiailag úgy előnyösebb. Valószínűleg jobb a szex, vagy a pasik jobban begerjednek tőle. De mindenképpen van valami, az evolúció által "díjazott" szerepe. A szexhez lehet köze, mert a kislányoknak jellemzően nem lóg kis, csak a nemi éréssel nő meg ennyire.

Talán az lenne a normális, ha a pasik a nagy kisajkakra gerjednének. Mert az mutat érett, szexre alkalmas nőt. Mint a nagy mellek. És láthatnánk eltúlzott, tenyérnyi méretűre műtött kisajkakat.

De a pasi az fura állatfajta. Mellekből (túl)érett a favorit, míg punciból a prepubertás, fejletlen. Perverz, pedofil egy dolognak tűnik. Persze lehet, csak rettegnek egy hatalma teljében lévő puncitól. A kislányoké az még nem olyan félelmetes. A gyáva kukacokat sem rettenti.

Tyúk írta...

A tegnap éjszakai, kettő darab heteró nővel megejtett önbizalomnövelő tréninghez utólagos engedelmeddel felhasználtam mind a posztot, mind a képeket, a kommentekről nem is beszélve. :)

AncsaT írta...

Ehhez nem kell az engedélyem, lap alján a CC licence. :)
Egyébként a hetero nőket végképp nem értem, mit görcsölnek. Ha egy pasi azt mondja egy puncira, hogy az "csúnya", akkor nagy baj van. És 99,99999999999999999 % hogy nem a puncival, hanem a pasival. Mert ugye két csaj esetén aggódhatok, hogy a másiknak szebb a puncija, mint az enyém, de egy punci mindig űbereli a fütyit.
Valahol láttam egy olyan rajzot, hogy két ovis áll szemben, mutogatják egymásnak amijük van, és a kisfiú mondja: "Bibí, nekem van ilyenem, neked meg niiincs!". Mire a kislány: "Nem baj, mert mondta az anyukám, hogy ha nekem ilyenem van, akkor ha nagy leszek, annyi olyanom lehet, amennyit csak akarok."
Úgy gondolom, minden pasira, akinek nem tetszik egy csajnak a puncija, jut másik 1000, aki szerint az a punci nagyon is jó volna neki. meggyőződésem, hogy ilyenkor nem a puncival van a baj. De azon sosem aggódik senki, hogy jajistenem, kortárs írókból milyen műveletlen vagyok, összeesik a piskótám, nem tudok windózt telepíteni, zoknit stoppolni és franciául rendelni az étteremben. Pedig nem csak dinnyényi csöcsökkel és kislányos puncival lehet mély benyomást tenni a férfiakra.

Névtelen írta...

Nahát, nehogy már átessünk a ló túloldalára!

Elítélni valakit, pedofilnak, gyávának nevezni azt, akinek nem tetszik a karfiol, sonka, húslepke formájú punci?
Hát Istenem, nekem például nem tetszenek, és előfordult hogy feljöttem a lábak közül, annyira nem tetszett amit ott találtam.
Néhány évvel ezelőtt még bizony kibeszéltük, hogy melyik csajnak, milyen puncija van, és néhány hölgyet el kell hogy keserítsek, de tíz pasiból nyolcnak nem tetszenek a fent felsorolt formák.(ámbár lehet hogy másnak, más tapasztalatai vannak.) Mellesleg, ha a tulajdonost megszeretjük, már egyáltalán nem számít ez a dolog.
És ez a lényeg...

AncsaT írta...

Nos, a lányok meglehetősen érzékenyek a puncijukra. És megesik, hogy kicsit szégyenlik is, bizonytalanok azzal kapcsolatban, vajon "szép"-e. Az ilyen szövegek nagyon nem segítenek rajtuk. De, ahogy a végén írod, "ha megszeretjük a tulajdonost, nem számít a kinézet". Ilyen alapon, jónéhány lány nem is enged a bugyija közelébe, amíg nem bizonyítod, hogy tényleg szereted. Nem azért, mert szűzkurva, maradi bigott vallásos vagy megpróbál kihasználni, egyszerűen csak védi saját magát.

Azt hiszem, kéne írni arról, hogy egyes srácoknak milyen pöcse van. :) Hogy görbe, göcsörtös, torz, furcsa a színe, hülyén néz ki, és esetleg páran kommentelhetnének, hogy "Apukám, mondtam neki, b.meg hogy néz ki a farkad? Nem gondolod, hogy megengedem, hogy EZT belémtegyed?", "Tudjátok lányok, van, hogy meglátom a f@szát, hogy szőrös, gusztustalan, mint egy állaté, hát én felkelek az ágyból, és elküldöm a fenébe.", "Meg is mondtam neki, a barátnőmtől tudom, hogy mekkora a kis pöcsöd, szóval ne erőlködj, nem fekszem le veled.", "Persze, ha valaki megszeret egy srácot, az más..." Kíváncsi lennék, mekkora hörgés lenne pasi részről, meg milyen "büdös ribancok" lennénk nyomban. :))

Szabi írta...

Bizony, ez a fene nagy egyenjogúság...
Igazából a lányok sokkal elnézőbbek a külsőségekben. Nem véletlen, hogy a meleg világban is a pasik lehúzhatják a rolót egy bizonyos kor meg egy bizonyos kiló felett. Milyen jó, hogy mindez engem sehonnan sem érint :P

Névtelen írta...

Mindenkinek szíve joga eldönteni hogy egy punci / farok tetszik-e neki vagy sem. Ehhez aztán tényleg senkinek semmi köze nincs, hogy is lehetne. Ez egyszerűen ízlés dolga, hisz miként is lehetne valakire rákényszeríteni hogy -márpedig neked ez és ez a formájú punci / farok tetszik, és ezt is kell mondanod?

AncsaT írta...

Azt hiszem senki sem óhajtja előírni, hogy kötelező legyen szépnek tartani bármit is. Inkább azt tartanám normálisnak, hogy addig ne vegyük szemügyre egymás nemiszerveit, amíg nincs köztünk olyan kölcsönös szimpátián alapuló bensőséges és bizalmas kapcsolat, amikor már nem a nevezett szervek milyensége fogja meghatározni a másikról alkotott véleményünket. Akivel ez a kapcsolat soha nem alakul ki, annak soha nem kéne az ivarszerveivel szemtől-szembe találkoznunk.

Így az ember kellemetlen élményektől óvja meg magát. Nem szorong az első (második, harmadik, sőt a tizedik) randiján sem, hogy jajistenem mi lesz, mert tudja, hogy nem lesz semmi. Ha már van egy barátunk, akivel többet is elképzelhetőnek tartunk, akkor érdemes csak kísérletezni a szexszel. Így van rá esély, ha nem jön össze a szex, a barátság még megmarad. De ha már a barátság sem jön össze, akkor a szexnek én nem sok esélyt adnék.

Persze van akit pusztán a szex érdekel, azzal sincs semmi gond, ha olyasvalakivel kezd kapcsolatot, aki szintén így gondolkodik. Akár lehet is úgy indítani az ismeretséget, hogy gatya/bugyi le, nézd meg, tetszik, nem tetszik, ne húzzuk feleslegesen, hogy a végén derüljön ki, kár volt az időért.

Csak kéne valami megkülönböztető jel, kitűző, vagy valami, hogy az eltérő gondolkodásúak elkerülhessék egymást. Vagy mondjuk a bemutatkozásnál lehetne ezzel nyitni:
- "Szia, Péter vagyok. Megmutatnád a pinádat? Mert ha tetszik nekem, szeretnélek még ma esete megkúrni. Lehetőleg még éjfél előtt, mert hajnali egykor megy a vonatom."
- "Szia, Klári vagyok, biztosan nem kefélek veled, és nem is szoplak le a harmincadik randi előtt. A harmincadik randi után is - már ha egyáltalán eljutunk odáig - csak akkor, ha kedvem lesz hozzá. Viszont nem érdekel hogy néz ki a faszod, szívesen táncolok és beszélgetek veled."

Így nem lennének félreértések. Nem szexelne senki azért, mert ciki nem szexelni. Nem feküdne le valakivel, abban a reményben, hogy talán majd a másik is hosszú távú kapcsolatot akar majd, miközben az egyetlen éjszakára vágyott, és utána nem gondolná azt, hogy biztos valami baj volt vele, nem volt elég jó.

AncsaT írta...

Update: A szobrász hölgy újabb alkotásokat készített, ezúttal péniszek és női mellek is szerepelnek a műben.

Névtelen írta...

Ez egy baromság hogy ennyi kellemetlenséggel jár egy intim műtét!! Szinte semmi kellemetlenség nincs benne, mindenre odafigyelnek hogy ne legyen kellemetlen és ne fájjon, a műtét alatt mivel alszol semmit nem érzékelsz! Szóval alszol egyet és mire felkelsz már meg is van a műtét. Esetleg ha rossz plasztikai sebészt választasz akkor lehet kellemetlen! A teljes gyógyulási idő egy hónap, de már pár nap után nem is érezni.Csak akkor lehet több a teljes gyógyulási idő ha te vagy felelőtlen a megfelelő ápolással, esetleg nem tartod be az előírásokat pl. nem lehet erőlködni, biciklizni stb..
Az igaz hogy ha lehet mindenki fogadja el magát úgy ahogy van, de sajnos a mai pornók teljesen más képet adnak a fiataloknak, ott szinte csak "tökéletesre" műtött puncik vannak, ez a baj ezért elégedetlenek egyre többen magukkal és mindenki olyan puncit szeretne amit a pornófilmekben lát, a fiatalok azt látják tökéletesnek, ezért van egyre több nőnek önértékelési problémája, mert a fiatal fiúknak is az kell amit a pornókban látnak.

AncsaT írta...

Kedves Névtelen! A kommentedből kimaradt, hogy fiú vagy lány vagy, és hogy volt-e már ilyen műtéted. Ha lány vagy, és túl a kisajakplasztikán, akkor érdekel a beszámolód, különösen az, miért döntöttél a műtét mellett, és utána mi változott. Ha lány vagy, műtét nélkül, akkor gondolom fontolgatod, és az érdekelne, miért. Ha fiú vagy, akkor meg úgy vélem, hogy részedről valóban semmiféle kellemetlenséggel nem jár egy ilyen műtét. De mesélhetnél róla, milyen volt a pénisznagyobbításod. Tényleg baromság, hogy annyi kellemetlenséggel jár? Egyáltalán nem fájt? A pornón edződött lányok, akik az alkarnyi farkak látványához szoktak, azóta elégedettebbek veled? Jót tett a változás a kapcsolatodnak? Érzelmileg mélyebb a kötődés közted és a partnered közt?

Névtelen írta...

Lány vagyok és igen volt egy ilyen műtétem és nem éreztem egyáltalán kellemetlennek, altatásban történt és egy napot kellet bent aludni.Nem mondanám hogy fájt, nálam egy menstruáció rosszabb. Azért választottam ezt mert én sem voltam megelégedve sajnos pont ezek miatt amiket leírtam, és rengeteg lány van még így hogy ezért nem tudják magukat elfogadni, pedig nem tehetnek róla hogy születnek. Sajnos a legtöbb fiút csak a külső érdekli,amúgy semmivel se jobbak annál akit kritizálnak, de mindig is kritizálják és kibeszélik még a náluk ezerszer jobb nőket is (fiú osztályba jártam onnan tudom). Egyre fontosabbak a külsőségek és egyre több ember lesz önbizalom hiányos, elégedetlen magával. Nekem már régóta van barátom és ő mindig is le akart a műtétről beszélni, de valahogy sosem éreztem úgy jól magamat, ezt a műtétet nemrég megcsináltattam és most úgy érzem hogy erről le van a gond, elégedett vagyok.De attól még én azt javaslom hogy ha lehet mindenki fogadja el magát ahogy van és ha ez nem tetszik annak akit kiszemelt akkor az a kiszemelt nem ér annyit!! Én ezt mondtam magamnak is attól függetlenül hogy engem a barátom amúgy is mindig elfogadott, de sajnos nem volt elég akkor is én magammal nem voltam elégedett igazából nem is tudom hogy miért de egyszerűen nem éreztem jól magamat.

AncsaT írta...

Köszönöm szépen a beszámolót. Kérdezhetek még?
Engem a legjobban az aggasztana, ha ott nyisszantanának belőlem, hogy egy csomó érzőideget elvágnak, eltávolítanak. Változott valamit a szex? Ugyanolyan érzés továbbra is?
A barátod mit mondott? Így jobban tetszik neki, vagy "visszasírja" a régit?
Miben érzed a legnagyobb változást? Ha stabil barátod van, biztos nem aggaszt, hogy mit szólnak hozzá, mert más úgysem látja, ő meg elfogadott a régivel is. Vagy más, ha strandra mész? Vagy csak elég, ha te tudod? Nehéz elképzelnem, hogy mit változtatna egy ilyen műtét az én életemen.

Névtelen írta...

Ettől nem kell tartani ahhoz a részhez ahol érző idegek vannak ahhoz a részhez nem nyúlnak, vagyis a szexuális életen nem változtat a műtét.Még nem volt azóta alkalom mert nemrég volt a műtét és egy hónapig a biztonság kedvéért nem lehet szexuális életet élni.A barátom igazából nem mondott semmi különöset neki teljesen mindegy, csak valahogy magamnak nem feleltem meg, néha kényelmetlen volt, most már nem fog zavarni semilyen ruhában.Van akinél rosszabb a helyzet olvastam olyat is hogy van akit már biciklizés közben is zavar mert fáj neki meg kényelmetlen.Igazából a műtét 5 napja volt sok mindent még nem tudok mondani csak hogy nem kell aggódni az érzések azok ugyan olyanok maradnak és a műtét maga nem fáj egyáltalán nem vészes én semilyen fájdalomcsillapítót nem szedtem, tényleg egy menstruálás nálam kellemetlenebb.Annak ajánlom aki semmiképpen nem tudja magát úgy elfogadni, vagy fáj is neki esetleg kényelmetlen néha.

AncsaT írta...

Értem, akkor ez még egészen friss történet. Jó, hogy ilyen nyugodt tudsz maradni, én halálra izgulnám magam, hogy mi lesz. Szurkolok, hogy minden rendben legyen. Nagyon örülnék, ha a hónap letelte után is benéznél ide, és megírnád, hogy mik a tapasztalataid.

Névtelen írta...

Köszönöm szépen! Én is azt hittem hogy izgulni fogok, de csak előtte izgultam egy két nappal, amikor már bent voltam a nővérek is nagyon kedvesek voltak és nyugtattak úgyhogy azon a napon már semmin nem aggódtam.

Névtelen írta...

Bár itt jellemzően hölgyek írnak,ehhez férfiként mégis hozzászólnék.Én személy szerint igenis szeretem a jókora ajkacskákat! Az olyan igazi nőies! Az elhúzódó ,az olyan mintha egy 10 évesé volna az pedig nem az én zsánerem.Ha a barátnőm ezért akarná megműtetni magát, biztos valahogy lebeszélném róla!

AncsaT írta...

Pozitívabb ez a hozzáállás, mintha valaki műtétre akarná rábeszélni a barátnőjét, de én igazából annak örülök, amikor egy férfi azon a véleményen van, hogy ő elsősorban a barátnőjét szereti, olyan ajkakkal, amilyenekkel a természet ellátta. Ha kicsi, ha nagy, neki éppúgy megfelel. Ha a barátnője műtétet fontolgatna, azt mondaná, hogy őmiatta ne vállalja, mert neki jelen állapotban is tökéletes, de ha a lány saját maga miatt akar műtétet, ha végképp nincs kibékülve az adottságaival, akkor támogatja benne, mert akármilyen is lesz a végeredmény, azt is szeretni fogja, hisz egy szeméremajaknál nem az a legfontosabb, hogy hogyan néz ki, hanem hogy kihez tartozik.
(Ez a szeméremajak dolog, szerintem olyasmi, mint a haj, hogy szőke vagy barna, hosszú vagy rövid, egyenes vagy göndör, illetve még annyit sem számít, mert más nem látja, és mi is csak elég ritkán.)

Megjegyzés küldése