Oldalak

2010-10-13

Sárkányos mese - 6. rész

Kóbor a múlt sikeres csatáin mélázva, lassan poroszkált. A lakott vidéket napokkal ezelőtt maga mögött hagyta. Elhaladtában szemügyre vette az előtte jártak elhagyott táborhelyeit. Nem állt meg egyiknél sem, bosszantotta a sok széthagyott szemét. A lerágott és szétdobált csontok látványa, a latrinának kinevezett bokrok felől szálló bűz. Inkább betért az utat szegélyező erdőbe, sziklák szélvédett tövében aludt, gombát szedett és madártojást. Omlettjét medvehagymával ízesítette, és erdei bogyókat evett rá desszertnek. Kellemesen érezte magát, élvezte a szabad ég alatti lét nomád kényelmét, gyönyörködött a tájban, hallgatta a rovarok zümmögését és a madarak csicsergését.
Egyszer csak elfogyott az erdő, melynek peremén idáig az út kanyargott. Megritkultak a fák, sűrűbb lett az aljnövényzet, majd a fák eltűntek, és a bokrok is fogyatkoztak, satnyultak. A talaj sziklásra váltott, és enyhén emelkedni kezdett a zöldellő dombok felé, melyek mögött éles sziklahátak kopár szalagja látszott. Elérte a hegyek lábát. Úgy sejtette, ez innentől már a sárkány birodalma. Megállt, álla alatt megigazította sisakja szíját. Felemelkedett a nyeregben és körbetekintett. Szemügyre vette a szélfodrozta magas füvet a domboldalakon. Beleszagolt a levegőbe is. Semmi gyanúsat nem tapasztalt. Tovább indult, de felhagyott az ábrándozással.
Az egyre meredekebbé váló ösvény nyomasztó csendben kanyargott a dombhátak közt. Csak a négy patkó kopogása hallatszott, és a ló lélegzésének neszei. Még néhány kanyar és a dombok széthúzódtak, kicsiny, füves fennsíknak adva helyet maguk között. A füvet - nem kis meglepetésre - egész ménesre való ló legelte. Többségükön furcsa mód nyereg volt, kantár, sőt némelyiken egész testet takaró, csánkig érő díszes csótár is. Az állatok békésen legelésztek. Nem zavarta őket a lovas érkezése.
Kóbor lassan odaléptetett hozzájuk. Majd leszállt, és gyalog sétált közöttük. Azok óvakodva figyelték, de hagyták magukat megközelíteni, sőt megérinteni is. Egyiknek a nyerge félrefordult, másiknak a kantárszára a földre lógott. Félő volt, belegabalyodik a lába. Megszabadította, és a fű közé dobta a lószerszámot. Úgy tűnt, ez tetszett a lónak, mert felélénkült. Nyihogott, és a sörényét rázta. A többi állat is közelebb merészkedett. Szinte sorba álltak egy kis simogatásért, és, hogy leszerszámozza őket. Eközben feltűnt neki, hogy némelyiken csúnya sérülések vannak. Sebek, melyek már összeforrtak, csak a helyük látszott, és látott nem egyet, amelyiknek megperzselődött a szőre.
A lovak lassan a fennsík túlvége felé húzódtak. Nyeregbe szállt és követte őket. Egy széles, köves patakmederre talált, melynek közepén vékony érben csordogált a víz. Folyásnak, a lovak fölé került, lecsusszant a földre, és a vízhez hasalt. Behuny szemmel élvezte a lassú kortyokat. Mikor kinyitotta a szemét, valami fémeset látott csillanni a vízben. Egy páncélkesztyű egyik ujját emelte ki a kövek közül. Körülnézett. Amott feljebb, újabb fémdarabot pillantott meg. Odament, és egy lábvértet talált. Kicsit odébb egy behorpadt sisakot. Füttyentett a lovának. Az kortyolt egy utolsót, és odaballagott hozzá. Kantárszáron vezette az állatot, úgy sétáltak folyásnak felfelé a mederben. Egy kisebb zúgóhoz értek, ahol szekér méretű kövek hevertek festői összevisszaságban, rendetlen lépcsősort alkotva. Felült a lóra, elhagyta a medret, és mellette kaptatott fel egy kisebb meredélyen. Ahogy felért, megrántotta a kantárt, lova riadtan hőkölt vissza.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

az előadás,amin ülök, fele ennyire sem érdekes mint ez a mese! ezért is volt időm végig olvasni az egészet.

ha tovább is van, mondjad még! :)
Lego

AncsaT írta...

Mondom én, minden nap egy darabot. Akkor is, ha másról is akarok. Pedig nem szoktam egy nap kettőt. De szó ne érje a ház elejét, hogy nem folytatom a történetet. :)

Lehet, hogy kissé vontatottnak tűnik, hogy talán ez mind nem is tartozik a meséhez, minek a sok részlet, de én megkaptam a történet elemzését is, és állítom, dramaturgiai szerepe van a "rizsának".

Az elején nagyon közel kerültünk a sárkányhoz, kissé el kell idegeníteni tőle a hallgatóságot. A karaktereket pedig fel kell építeni. A királylány és a lovag viselkedése ésszerűtlennek tűnne, ha nem ismernénk a hátterüket.

Ha "rétestészta", az csak azért van, mert nem tudom kellően érdekfeszítően tálalni.

Névtelen írta...

Nem rétestészta - részemről.

A jellem építés nagyon fontos, nyilván a Te fejedben minden ott van, de nekem/nekünk csak az amit leírsz, tehát így ismerünk meg mindenkit, és minél jobban ismerjük a karaktert annál jobban értjük majd!

Nyilván más bejegyzésedet is elolvasom :P nem csak a sárkányos mese részeit :) így néha lehet hatás szünet.
Lego

AncsaT írta...

Azért mindent túlzásba is lehet vinni. (Na jó, csak majdnem mindent.) Van gyakorlatom a túlzásokban, de majd igyekszem valami egyensúlyt, meg tempót, meg izé tartani. Csak néha nem lehet ellenállni a kísértésnek, hogy miután jól felfokoztuk a helyzetet, annyit írjunk, hogy folyt.köv. :)

Megjegyzés küldése