Oldalak

2010-10-17

Sárkányos mese - 10. rész

Várakozásával ellentétben, a sárkány nem lihegett a sarkában. Vagy egy tucat ölnyire a földön hevert. A hátán. És a földet csapkodta maga mellett, a lábával kalimpált, és jobbra-balra gurult nevettében. "Rajtam szórakozol, te szörnyeteg?!", förmedt rá. "Rajtad hát!", felelte az, a légszomjjal és a felbuggyanó nevetéssel küzdve. "Úgy né-héztél ki... úgy, mi-hint... mint egy, hihihi... go-hom... gombászó vaddisznó!", nyögte ki, és tovább nevetett. Lovagunk ott állt, a feje fölé emelt súlyos, kétélű csatabárddal, és egyszerre lepte meg a megkönnyebbülés és a helyzet abszurditásának érzése. Leengedte a fegyvert, majd lassan ő is a földre rogyott. Válla rázkódni kezdett, majd belőle is kibuggyant a megállíthatatlan röhögés.
Szemközt ültek, fa arccal bámulták egymást. Sokadszorra. Aztán az egyik nem bírta tovább, egyre szélesebb vigyor ömlött el az arcán. Végül volt, hogy mégis a másikból robbant ki előbb a nevetés. Elhalóan sóhajtoztak, rötyögtek. Aztán a sárkány szólalt meg először: "Jaj, te, majom... de jó, hogy nem öltelek meg. Ilyen jót rég szórakoztam."
"Persze... Mázlista! Ha nem hagy itt a lovam, miszlikbe aprítottalak volna", törölgette szeméből a jókedv könnyeit az ember.
"Mit akartok folyton azzal a miszlikkel... Mint ha nem lenne elég simán megölni valakit. Egyébként meg amekkora füstöt fújtam, ugyanakkora tűzet is csinálhattam volna. Annyi hamu sem maradt volna belőled, hogy egy urnát összekoszoljanak vele." A sárkány jóindulattal mondta ezt, közben legyintett hatalmas mancsával, és a hasát kezdte vakargatni.
"Az meglehet, de én bevetettem a gombás vaddisznó cselt. Amíg magatehetetlenül fetrengtél a földön, simán miszli... leveshússá kockázhattalak volna." Ezen megint vihogtak egy sort.
"Te legény!", fordította félig komolyra a szót a szörnyeteg. "Azt az egyet áruld el, miért támadtál rám ekkora indulattal?"
"Hát, eredetileg én a királylányt jöttem kiszabadítani." Kóbor hangja tűnődő lett, mint aki már maga sem biztos a dologban. "Megígértem az apjának, hogy hazaviszem."
"Oké. Vigyed!"
"Mi van?" Kóbor meghökkent. "Ne má', hogy simán lemondasz róla!"
"De bizony. Eredetileg egész jó ötletnek tűnt királylányt rabolni. A régi könyvek tele vannak mindenféle történettel, hogy a sárkányok szüzeket rabolnak. Aztán jönnek a vitézek, akik kiszabadítják. Arról szó sem volt, hogy a kettő között a hajadonnak mindenféle igényei vannak. Hogy követelőzik. Hálószoba, baldachinos ágy, fésülködőasztal, ezüst étkészlet. És, hogy nem eszi a tehenet! Nem hiszed el, de a trópusokra járok neki déligyümölcsért. Úri fogadókból hordom neki a vacsorát. Kondérostól, kemencéstől, konyhástól. Egyszer még egy szakácsot is hoztam. De egy hét után elkergette. Összeveszett vele azon, hogy a madártejbe való-e a fahéj. Szóval több a baj vele, mint a dicsőség. Ráadásul kiszabadítani meg nem jött senki."
"Nem-e?", kérdezte Kóbor. "És az a sok csontváz a katlan előtt?"
"Eh, többségében a teheneké, amiket megettem. A kisasszony kedvéért ki kellett takarítsam a barlangot, és az esőzéskor odahordta az ár. Talán négy vagy öt emberi maradvány van ott mindössze. Azok is inkább trófeavadászok lehettek, mert a lánnyal nem törődött egyikük se, csak engem akartak miszlik... Tudod. Persze jöttek sokan mások is, de egy részük a dombok lábától visszafordult, a többinek az is kellett, hogy elrepüljek felettük. Nyeregből szállva, gyalog szaladtak, hogy amíg a lovukat megeszem, egérutat nyerjenek. De a lóhúst nem szeretem. Később már elég volt, ha a sok csontot meglátták, megfutottak a vitézek. Komolyan mondom, hónapok óta te vagy az első látogató. Pedig odaadtam volna bárkinek az ifjú hölgyet, annyira besokalltam tőle." A sárkány homlokát gond felhőzte. Hangjába sóhajtozás vegyült. Látszott, hogy tényleg meglehetősen kétségbeejtette a dolgok alakulása. De felderült az arca, és így szólt: "Édes egy komám! Nem is tudod, hogy örülök neked! Viheted a lányt, ásó, kapa, nagyharang, éljetek boldogul, lehetőleg minél messzebb innen, és így mindenki jól jár."
"Hajaj!", szólalt meg a legény. Mert időközben kicsit módosult a leányzó fekvése. Azaz a dolgok állása. Nem tűnt már olyan főnyereménynek a leányszabadítás. "Te sárkány, én azt hiszem meggondoltam magamat. Nem kell nekem ez a királylány."

15 megjegyzés:

fetisa írta...

Jelentés: Kinyomtattam, lyukasztógép alá vetettem, lefűzni készülök de előbb még illusztrálnám egy két kézzel rajzolt képpel. Hétvégénk csúcspontjaként felolvasásra fog kerülni teljes terjedelmében, egyetlen szót sem lecserélve.(ha kérdeznek, majd magyarázok)Lesz még? :-)

AncsaT írta...

Most prezentáltam, tervek szerint, az utolsó előtti részt. A tucattal lezárul a mese, esetleg még egy utószót fűzök majd hozzá.

Nagyon örülnék neki, ha elküldenéd az illusztrációkat. Betenném a képeket a szöveg mellé. És megírhatnád, a lányok hogyan fogadták a történetet.

Szabi írta...

Ez eddig a kedvenc részem :D

AncsaT írta...

Miért? Talán a pörgőbb, párbeszédes részek miatt?
Azért olvasd el a legvégét is. :)

Szabi írta...

Azért, mert pacifista :)

Szabi írta...

Még szép, hogy elolvasom - csak van egy kis lemaradásom.

AncsaT írta...

Nem vagyok én pacifista! :) A Winettou-ban is mindig utáltam, hogy a töketlen Old Shatterhand mindig elengedte a rosszfiúkat, akik aztán újra egy csomó bajt okoztak. :)

Inkább az előítéletekről szól ez, meg arról, hogy az első benyomás nem mindig helytálló. Valamint ha elérjük amit akarunk, kiderülhet, hogy az koránt sem tesz minket boldoggá. :)

Szabi írta...

Attól én még az vagyok. De az összes többi is bejön, amit felsoroltál.

AncsaT írta...

Szabad pacifistának lenni. :) Csak nekem nem járt ilyesmi az eszemben, amikor írtam. Az ilyesmihez túl sok bennem az erőszak, és meggyőződésem, ha pár segget szétrúgnánk, akkor sokkal szebb lenne az élet. :)

Szabi írta...

Lehet, nagyon kenetes, de nekem inkább az jön be, hogy: Ne ítélj...

AncsaT írta...

Én nem ítélkezem, csak tudom, nekem mi a jó, és mikor tesz valaki olyat, ami ezzel ellentétes. Nincs azzal semmi bajom, ha más pacifista. A jógából se jött be ez a "nem ártás" dolog, én bizony agyoncsapom a szúnyogot, ha rám száll. :)

Szabi írta...

Gondolom a jógánál az is szempont, hogy nem "én" vagyok a központ :)
Unalmas lenne, ha mindenben egyetértenénk ;)

AncsaT írta...

Ja, az is nehezen jön be nekem. :) Nagy kihívás ez a jóga. :D

Én szeretek nemegyetérteni, csak azt utálom, ha haragszomrád van belőle. Mondjuk ez úgy az igazi, ha vannak azért alap dolgok, amiben nagyon egyetértünk, (nem anyázunk, nem bántjuk egymást túl durván, meg jobbára senkit se) és akkor ennek a biztos talaján már kisebb jelentőségű kérdésekben, (pártpolitika, vallási kérdések, stb. amik miatt véres zavargások szoktak lenni,) már nyugodtan vitatkozhatunk.

Szabi írta...

Az eszmecsere egy nagyon szép szó erre :)

AncsaT írta...

Jaja, meg a "dumálunk sör és bor mellett" is jó kifejezés. :D

Megjegyzés küldése