A Heisenberg-féle határozatlansági elv lényege, hogy nem tudhatunk mindent. Pontosabban, hogy nem tudhatunk mindent teljes pontossággal és egyszerre. És ez igazából csak a kvantummechanikára vonatkozik. Például egy elektron esetén elviekben is kizárt, hogy egyszerre tudjuk, hol van, és mekkora a sebessége. Minél pontosabban adom meg a helyet, annál bizonytalanabbá válik az azon a helyen áthaladó elektron sebességének nagysága és iránya. Minél szűkebb sebességtartományt adok meg, annál bizonytalanabb, hogy egy ilyen sebességű elektron hol fog előfordulni. Ez egyfajta törvényszerűség, képletbe is lehet foglalni, a fenti linken megtaláljátok, teljes leírással együtt. Nem mondom, hogy én pontosan értem ezt az egészet, de elhiszem, hogy így van, és ez a post nem is a kvantummechanikai bizonytalanságról szól, hanem a szexuális életemben sűrűn előforduló esetlegességről.
Heisenberggel úgy találkoztam, hogy tesóm párhuzamot vont az elemi részecskék és a nők közt. Azt mondta, az elv a nők esetén is igaz, minél pontosabban tudjuk, hogy egy nő mit csinál, annál kevésbé értjük, hogy miért teszi. És minél pontosabban tudjuk az okot, ami kivált majd egy reakciót, annál kevésbé jósolható meg, hogy a nő mit fog tenni. Másoknál nem tudom mennyire válik be az elmélet, de Katám esetében pontosan így mennek a dolgok. Képletbe nem tudnám foglalni, de az tény, hogy a viselkedése szélsőségesen érthetetlen és kiszámíthatatlan. Mindez párosulva az ő makacsságával és szenvedélyes természetével akár az őrületbe is kergethetne, ha nem tudnám kezelni.
A kvantumfizikai magyarázat után tesóm elárulta, mi a helyes hozzáállás a problémához. Azzal kezdte, hogy már az ókori görögök is tudták a megoldást. Figyelmembe ajánlotta a sztoikus filozófusokat, akik egyébként a matematikai logika megalapozásáért is igen sokat tettek, de jelen esetben ennél fontosabb az etikájuk, ami szerint az a helyes, ha az életben igyekszünk alkalmazkodni a körülményekhez, és azokat zúgolódás nélkül viseljük. Csak így tudunk egységbe kerülni a sorssal (az istenek akaratával vagy az univerzummal magával, kinek hogy tetszik jobban), és csak így lehetünk boldogok. Ez az egész nagyon emlékeztet Csíkszentmihályi Mihály flow elméletére. És a csan tanítására a helyes cselekvésről, melyhez a helyes gondolkodás által juthatunk el.
Pár napja Kata mikor hazajött, az ajtón belépve nem az volt az első szava, hogy szia, hanem, hogy ez miért így van, az miért nem úgy, és én miért tettem ezt ide és azt miért nem oda, és hogy ez milyen rettenetes. Mondtam, hogy ő is nagyon hiányzott nekem, és én is örülök, hogy végre látom. Amíg elment kezet mosni, ételt tettem az asztalra. Miután evett, megkérdeztem, hogy telt a napja, mit csináltak a buggyant kolléganői. Erre rám förmedt, hogy a kolléganőivel semmi baj, velem ellentétben, és tudja, hogy azért játszom most itt a figyelmes és kedves házitündért, mert szexelni akarok, de azt elfelejthetem, mert nem elég pár szép szó, öt perc kedveskedés, miután egész nap ilyen meg olyan vagyok, és ezt meg azt csinálok, és nem csinálok emezt meg amazt.
Én tényleg azt hittem, hogy a munkahelyén akasztották ki, és azért jött haza dühöngve, mert tudtommal én nem adtam okot a durcára, de hát mit csodálkozok, Heisenberg megmondta. Elvi korlátja van, hogy pontosan megismerhessem az okát a párom dühöngésének. És ha valami elméletileg is lehetetlen, akkor arra nem érdemes sok erőfeszítést áldozni, így hát mentem a dolgomra, és igyekeztem a világegyetem áramlásába simulni. Kata morgását sztoikus nyugalommal hallgattam, mintha csak az ég dörgött volna. A villámlást és az égzengést sem igyekszünk megakadályozni, egyszerűen csak elfogadjuk, hogy ez van.
Este időben lefeküdtem, hamarabb ágyban voltam, mint Kata, ami egyébként nem szokásom. Már úgy bújt be mellém, hogy aludni akar, és hagyjam békén. Mondtam, hogy halkabban, mert nem tudok aludni. Mivel átlógtam a térfelére, lökdösött, hogy menjek arrébb. Mondtam, hogy tegye le a löttyedt seggét, és ne ficánkoljon, mert kiveri az álmot a szememből. Dühösen hátat fordított, mire bebújtam a takarója alá, és a hátához simulva átkaroltam a derekát. Morgott, hogy hagyjam, mert így nem tud aludni. Mondtam, hogy én se, ráadásul most nem is bírom két percnél tovább elviselni a fizikai közelségét, szóval mindjárt hagyom a fenébe, éppen csak a látszatnak akarok adni egy kicsit.
Aztán mikor visszacsúsztam a helyemre, megfordult, a vállamba fúrta a fejét, és megfogta a mellem. Épp csak rátette a kezét, nem nyúlt be az alvós pólóm alá, jelezve, hogy itt csak alvás lesz. Naná, hogy alvás, én is azt mondtam. Fészkelődött egy kicsit, rám tette az egyik lábát is. Épp csak nem horkoltam. Erre egészen szorosan hozzám bújt. A többire nem emlékszem, mert galád módon elaludtam. Reggel a kezével a combjaim közt ébredtem. Lehet találgatni, hogy mit csináltunk az óracsörgésig hátralévő fertály órában. Pedig azok után, hogy elalvás előtt szemétkedtem vele, nem volt törvényszerű a kellemes ébredés. Tudom, mi volt az ok, amit szolgáltattam neki, de az okozat enyhén szólva is kétesélyes volt, nem fogadtam volna a kimenetelre. Az én cicám kiszámíthatatlanabb, mint a Schrödinger macskája.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése