Oldalak

2010-06-09

Feje tetején a világ?

Azt gondoltam, hogy ez a fajta perverzió csak rám jellemző, de be kell lássam, ebben sem vagyok különleges. Sorra emlegetik a leszbikus lányok, hogy pasiszexről álmodnak. (1) ez voltam én, a (2) az e-mailben íródott, a küldő hozzájárulása nélkül nem idézek belőle, a (3) mondjuk az talán nem annyira szex, viszont nem csak álom, a (4) épp csak tegnapi írás. Mi van itt? A szokatlanul hűvös májusban kihűltek a melegek is?
Már trendi leszbikusnak lenni, és kénytelenek vagyunk tiltakozásképp pasizni is, hogy jelezzük, mi nem csak divatból csajozunk? Vagy a Mars szemben áll a Neptunusszal, és összezavarja a szándékainkat, hogy kit is akarunk meghódítani? Esetleg a jó idővel előjött a szaporodási ösztönünk, ami a hímekkel való párzásra "ösztönöz" minket?
Keresgélem, mi lehetne a legemelkedettebb magyarázat. Talán valami olyasmi, hogy visszafelé is átjárhatóak a határok. Nem csak a heteró lányok kóstolhatnak bele a mézesbödönbe, hanem a leszbiknek is szabad időnként a hotdogot választani. Ahogy Európán belül, úgy a nemek közt is virtuálissá válnak a határok. Nem érdekes melyik oldalra születtél, hová szereztél állampolgárságot, szabadon mozoghatsz. Ha találsz egy ízlésed szerint való embert, nem kell, hogy érdekeljen a nemzetisége, az anyanyelve, a vallása vagy a bőrének a színe, sőt, még a neme sem.

16 megjegyzés:

Zzev írta...

Valamikor te mind ha azt emlegeted volna, hogy te nem igazán vagy csak nő párti.
Valamelyik blogban olvastam a pánszexuális kifejezést nem tudom hol és nagyjából csak sejtésem van róla mit jelent (mindenkivel, minden hogy ha jól esik), lehet ez lesz a jövő?

AncsaT írta...

Ez így igaz, bár a "nemigazán"-hoz az is hozzátartozik, az elmúlt 8 évben egyetlen péniszt fogtam meg, miközben pelenkáztam a nevezett pénisz gazdáját. :)

Én sem tudom, melyik blogban olvastad, talán ezen a linken? :)

A "Lost and Delirious" c. filmben tetszett az a jelenet, mikor Mouse azt mondja Paulie-nak, hogy "hiszen te leszbikus vagy, mert a lányokat szereted". Pauli néz, mi ez az ökörség, majd figyelemreméltót mond: "Én nem a lányokat szeretem, hanem Torit." Tori történetesen lány, de a lényeg, hogy nem azért szereti, mert lány, hanem azért, aki. Lehetne akár fiú is, ez lényegtelen számára. Az emberbe szerelmes, nem a lányba, vagy fiúba.

Névtelen írta...

Follow the heart, not the anatomy. (Alice, L word)
Szép ez.
Én is azt hittem, ŐT szeretem, nem a nőket. De mostanra eljutottam oda, hogy aki nőként a nőket tartja kívánatosnak, és őket engedi közel magához, nagyon közel :), és nem a férfiakat, az bizony leszbikus és kész.
Ja, Tyúk.

Zzev írta...

Hallod Tyúk születésnapodra kapsz tőlem egy normális blogspotos azonosítót.
Egyébként teljesen egyet értek veled.

AncsaT írta...

Igazatok van, csak ahogy heterónak tartja magát valaki, és zavarba jön, hogy megtetszik neki egy lány, aztán mégegy, és rájön, hogy ő bizony leszbikus, aztán évek múlva megtetszik neki egy pasi, ezért ismét zavarba jön, és nem tudja, hogy akkor most ő micsoda is, vajon biszex-e vagy mi a fene? Lehet kár volna bármilyen skatulyát magára zárnia.

sliver írta...

a heteró lányok is néha más lányokkal álmodtak, és ők is zavarba jönnek miatta ^^

Névtelen írta...

Tyúk.
Pickles, 5 perc, mire bejelentkezem, azért írok névtelen profillal.

Jó, igaz, persze, a follow the heart pont nem a skatulyázós dolog.
Van ilyen is, olyan is, meg vegyes is, ettől szép a világ.
A biszexualitásban az a sehr praktisch, hogy az ember elmehet a kisebb ellenállás irányába, és kevesebb akadállyal kell megküzdenie a társadalmi beilleszkedés színterén, ez egy csodaszép mondat, szégyellem is, de értitek.

AncsaT írta...

Úgy tűnik dúl köztünk az egyetértés, nem lesz itt parázs vita. Annyit tennék csak hozzá, hogy a szexualitás fajfenntartó és örömszerző funkciója igen régen szétvált, és utalva a bonobókra, mint az ember eredeti etológiájának mintájára, megjegyezném, hogy egyáltalán nem természetes ha a nemük alapján megkülönböztetést teszünk a lehetséges szexuális partnerek között, következésképp heteroszexuálisnak lenni legalább annyira deviáns magatartásforma, mint ha valaki leszbikus, hisz ezáltal mindkét esetben, mérlegelés nélkül, vakon és jellemzően durván, lehetőséget sem adva a bizonyításra, hogy az illető méltó lehetne érdeklődésünkre, elutasítjuk lehetséges partnereink felét. (Csak hogy én is írjak egy bocsánatkérésre okot adó mondatot.)

Zzev írta...

Sajnos én már csak ilyen elutasító vagyok.

AncsaT írta...

Teljesen jogosan, hisz ebbe nőttél bele, ilyen az ízlésed, melyen erőszakot tennél, ha csak eljátszadoznál is a gondolattal. A kérdés az, hogy ezért a neveltetésed teszed felelőssé, (enyhe sajnálkozással,) vagy valamilyen etika mentén bűnt kiáltasz, esetleg vallási, filozófiai, esztétikai vagy tudományos síkon értékeled alá a nem választott alternatívát.

Névtelen írta...

7 soros mondat, gratulálok. Szerintem tedd félre kicsit a Gotham Academy könyvet. :))))

AncsaT írta...

Még csak most lendültem formába. Az előbb ment el a tanítványom. Egy óra matekozáson vagyunk túl, definíció, tétel, bizonyítás... most kéne valami erotikusat írnom, Nancy Madore kivetné magát a tizedikről. :-D

Zzev írta...

Nos Ancsa nem azért vagyok elutasító mert vallásos vagyok vagy ilyen a neveltetésem, mert egyik sincsen. Csak nem érdekel mi van egy férfi ruhája alatt (olyasmi mint az enyém, csak nem érdekel). Viszont hiába tudom, hogy egy nő ruhája alatt mi van akkor is érdekel és szívesen megnézném.

AncsaT írta...

Állítólag létezik egy zuhanyzószabály. Hogy közös zuhanyzáskor minden pasi megnézi, hogy a többieknek mekkora. Szóval érdekli őket.
A kisfiúk is versenyeznek, ki tud messzebb pisilni. Megnézik, kinek milyen. Játszanak a saját vagy akár egymás kukacával is. Később megtanulják, hogy ezt "nem illik", mert aki ilyet csinál az egy... izé.
Aztán felnőttként, ha bemennek egy nyilvános illemhelyre, nem mernek egymásra nézni, nehogy azt gondolják róluk, hogy... izé. Tudod.
Na ez a neveltetés.

Zzev írta...

Akkor én különc vagyok, sosem néztem másokét, és sosem játszottam másokéval, viszont az oviban előszerettel néztem a lányok bugyiját.

AncsaT írta...

Valószínűleg nem vagy különc, csak kellően korán kiépült benned a tiltás, és kimaradtál a pöcsös játékokból, vagy utólag jól elfojtottad az emlékeiket. Szerencsére a puncira nincs korai rögzülésű tilalmad, különben lehetnél szerzetes. :-) Egyébként teljesen egyet tudok érteni veled a bugyik iránt megnyilvánuló érdeklődés tekintetében. De ezt már kettő bejegyzéssel korábban kitárgyaltuk. :-)

Megjegyzés küldése