Barkácsszakkör

Egész délután szúnyoghálót bütyköltem. Kata vett ilyen "csináldmagad" instant szúnyoghálós ajtókészletet. Mindenféle alumíniumlécek, műanyagidomok, kismillió csavar és két négyzetméter sűrűszövésű háló. Meg egy lepedő telis-tele képírásos összeszerelési útmutatóval. Mindenféle műszaki ábra, szöveg az semmi. De legalább kínai szótár nélkül is megfejthető volt. Fölcuccoltam Fecó szobájába minden elképzelhető szerszámot, amire szükség lehet ilyenkor, és kibontottam a csomagot.

Első lépés a méretezés. Mivel egy Precízpankával élek, akinek a jelmondata: "Mérd mikrométerrel, jelöld krétával, vágd baltával.", nagyon nem csodálkoztam, hogy folyton a kezembe nyomja a mérőszalagot, de egy idő után meguntam, és elmentem pisilni. Aztán sz*rtam visszamenni. Megnéztem a Farkasember c. filmet. Anthony Hopkins és Benicio Del Toro miatt végignéztem, de... akár centizhettünk volna, az sem unalmasabb. Na, a film felénél Kata elment Fecóért a mamához. Film után mentem vissza barkácsolni.

Levettem a pontos méreteket. Odamértem a lecet a helyére, hüvelykujjam körmét a vágási vonalra tettem jelölésül, és simán lefűrészeltem annyit, amennyit gondoltam. Pik-pakk ledaraboltam mindent, és kezdtem volna csavarlyukakat fúrni. Kettő ÉS FÉL millimétereset. Egytől tízig, mindenféle egész átmérőjű fémfúrószáram van, no de ésfél??? Telefon Kata apukájának. Neki van. Szerintem, ha egy púposteve patkójából kéne rézszöget kihúzni, ahhoz is lenne speciális, csak erre a célra szolgáló szerszámja. Elszaladtam a fúrószárért, és folytattam a munkát.

Illesztettem, csavaroztam, hálót feszítettem, rögzítettem, már csak a zsanérok felfúrása volt hátra, mikor megjöttek. Fecó segített, tartotta az ajtót, amíg berajzoltam a csavarlyukak helyét. Már épp a rögzítőcsavarokat hajtottam be, mikor eleredt az eső. Iszonyatosan. Aztán jött a jég. Végül a szél. Ha lett volna nálam egy pohár viszki, csak kitartom az erkélyről, és kapok bele mindent, ami kell. Így csak szétáztam két pillanat alatt.

Ekkor kezdett a Kedves kárálni, hogy jajistenem a bicikli, a hintaágy a pinceajtó. Naná, hogy kimentem a szakadóba, betolni, megigazítani, becsukni. Majdnem mindegy is volt, már nem sokkal több vizet volt képes magába szívni a ruhám. Úgyhogy nem is siettem. A jégdarabkák aprók voltak, nem ütöttek nagyot, csak mintha kavicsot szórnának rám a csibész kölykök. Ma szerettem az esőt. Még ha ilyen brutális volt is.