2010. december 31., péntek

A templomosok titka

Ahogy az már hagyomány, a címe ellenére ennek az írásnak nem sok köze lesz a templomosokhoz. Csak úgy kerültek bele a postba, mint Pilátus a Krédóba. Egy levélben jött elő a téma. Egy templomos lovagokról szóló könyvről volt szó. Meg arról, hogy teszek-e újévi fogadalmat. Nem teszek, mert egyszer megfogadtam, hogy többet nem fogadkozom. És nem lesz évértékelő beszéd sem, vagy számvetés az elmúlt időről. Viszont ma a kezembe ugrott egy könyv a polcról. A szerző neve Templar. (Templomost, templomos lovagot jelent.) A könyv száz szabályt tartalmaz, melyek a mindennapokban alkalmazva egyszerűbbé, nyugodtabbá, sikeresebbé és boldogabbá tehetik az életünket. A levélben említettem a régi illemtankönyvekhez és a zsidó hagyományokhoz való vonzódásomat. Mert azok eligazítanak gyakorlatilag bármilyen élethelyzetben, hogy mikor mit tegyél. Ehhez hasonló célt tűz maga elé ez a könyv is. Persze én nem rajongok a "Hogyan változzunk meg előnyünkre 3 nap alatt?" jellegű önfejlesztő izékért, de az első lapon rögtön Mijamoto Muszasi neve ötlött a szemembe, és ez a mottó: Ne félj, ne csodálkozz, ne habozz, ne kételkedj! Túl hangzatos meg minden, de azért hatott rám.

2010. december 30., csütörtök

Számokba fojtva

Ha nem tudja az ember, akkor is kitalálható. Greenaway keze nyoma érződik a filmen. Minden annyira burjánzik. Túlzsúfoltak a jelenetek helyszínei. Rengeteg holmi szanaszét, elképesztő mennyiségű étel az asztalokon. És minden bomlik, erjed, bogarak nyüzsögnek, láthatatlan baktériumok bontanak le. Halottak megfogant magzatai, az elmúláson tenyészik, őrjöng a születés. Tulajdonképpen az egész egy hatalmas nagy katyvasz. Valami folytonosság érződik benne, de igazából semminek nincs értelme. Csak zajlik minden. Tisztára mint az élet. De a metaforát ha ki akarjuk csomagolni, csak újabb metaforák kerülnek elő. Mint az ajándék doboz, amiben egy újabb doboz van, és abban egy újabb és egy újabb. Tudjuk, hogy az utolsó üres, de akkor is ki kell csomagolnunk az összeset. Nem tudjuk nem megtenni. Mint ahogy a három Cissie sem tudja nem elkövetni a tettét. Egy a nevük, egy a sorsuk. Nomen est omen.

2010. december 29., szerda

Emberek, szavak, érintések

Kata dolgozott, mi pedig elmentünk Fecóval a Teszkóba vásárolni. Ez egészen jó program is lehetett volna, de a mama is velünk is tartott. Kicsit hideg volt, de gyönyörűen sütött a nap. Remek hangulatban indultunk, de aztán ez elmúlt. Kata anyukájával azt hiszem nagyon különbözőek vagyunk. Én befelé élem meg a dolgokat. Introvertált típusként befogadom a külvilágot és megrágom, megemésztem, felszívom és magamba olvasztom. A mama nem. Ő bekebelezi, megrágja, aztán ránk öklendezi.

2010. december 27., hétfő

Linkek

A az oldalsávomra felvettem azokat a blogokat, melyeket rendszeresen olvasni szoktam. Ha bejegyzést írtam, vagy kommentre válaszoltam, utána végignézem, kinél volt frissülés. Követem így néhány embernek az életét, a gondolatait. Már amennyit megmutatnak belőle. Mert a mélység az egyénenként változik, erre nincs szabály sem elvárás. Egyetlen egy dolog "kötelező". Legalább havonta egy bejegyzést írni.

A malom

Tesóm szerint rühellem, ha olyan vagyok mint mások. Kényszeresen különböznöm kell. Mondta is, hogy nyugodjak meg, hisz én teljesen egyedi vagyok. Ahogy mindenki más is. Hehe. Na szóval, ha a karácsonyfikázással nem sikerül kilógnom a sorból, elhatároztam, hogy próbálok valami igazán cukorszörpös nyálasat és giccseset felidézni a gyerekkoromból. De semmi. Se egy nyomorult közös szánkózás, se bejglisütés, hóemberépítés, szánhúzókutyán lovaglás, rénszarvas simogatás. Anyám nem fonta copfba a hajam, mert sosem hagyta akkorára megnőni, nem tanított főzni, mert menzás voltam és hétvégén is többször hozta a kaját, vagy vitt egy pasija étterembe, mint a konyhát használtuk volna. Nem voltak bizalmas beszélgetéseink, mert még kicsi voltam hozzá, hogy megértsem, vagy már nagy, hogy ne akarjam hallani amit mondana.

2010. december 25., szombat

Fenyőillatú lidércnyomás

Betege vagyok a nagy családi karácsonyoknak. Szenteste Kata szüleinél telik, ahol a papa próbál jópofa dolgokat mondani, folyton pálinkával itatna és pikkelyes lesz a hátam a sok haltól. Én szeretem a halászlevet, egy tányérkával. De nem akarok kondérszám enni belőle. A kötelező mákostésztából is jöhet egy kicsi, de nem vagyok hízókúrán. És még tiszta szerencse, hogy nem jöttünk már ebédre, mert akkor babot is kellett volna enni. Így legalább az otthoni lájtos csicseriborsó kímélte a belsőnket. De a sütinél már nem volt pardon, kellett enni kicsit mindből. Katával felezgettük a szeleteket, így lehetett túlélni.

2010. december 24., péntek

Időzítés

Az ünnepeknek a smúzolós részééért mindig is rettentően "rajongtam". Puszi, puszi, vigyorgás egymásra. Mint mondjuk Kata nővérével, aki ha rám néz, úgy érzem, mintha mikroszkóp alatt tanulmányozna, mint valami furcsa létformát. De a kedvencem anyám, akit gyermeki tiszteletem maradékával messzire el szoktam kerülni, nehogy valami bántót találjak mondani neki. Évente egy látogatás azért benne van a tervben, de szigorúan ünnepmentes időszakban. Ez a szabály, amit hoztam, és idáig szigorúan be is tartottam.

2010. december 21., kedd

Berágtam

Aki olvasta a régebbi írásaim, tudja, a FIDESZ nem a szívem csücske. Orbánért nem rajongok, és kifejezetten baloldali érzelmeim vannak. Ennek ellenére némely kormányintézkedésekkel egyet tudtam érteni. A különadót és a magánnyugdíjpénztárak felszámolását megértem, támogatom. De azért mostanában nem egyszer elszakad a cérna. Nem tetszik az Alkotmánybíróság döntése? Nosza módosítsunk alkotmányt! Ebbe többet nem beszél bele! Ahogy a jegybankelnöknek sem kéne, de csökkentsük a fizetését, hátha észhez tér. ORTT helyett Médiatanács - a magyarországi média felügyeletére 9 évre "bebetonozva" a kormányoldal emberei. Sőt, némi kutyakomédiát követően újabb alkotmánymódosítással rendeletalkotási jogot is kap az új testület.

2010. december 19., vasárnap

Ünnepi hangulat

Tegnap megtartottam a kiselőadásomat és beadtam a másik házidolgozatot is. Mikor hazaértem, és ledobtam a táskám, akkora kő esett le a szívemről, hogy kalapáccsal kellett szétverni és vödrökkel kihordani. Kata rendes volt, nem piszkált este, pedig órák után még 8 deci forraltbort bepusziltam a csoporttársakkal, amíg ő itthon a szőnyegeket takarította a friss hóban. Meg kisuvickolta az egész fürdőszobát, miközben Fecóval gyakorolták a karácsonyi színdarabot. Még vacsorával is várt. Az utóbbi napokban éjszakánként a beadandókat írtam, így csak hajnalban bújtam be mellé, gondoltam be akarja pótolni a mulasztást, amihez hangulatba akar hozni. Bár ő ilyenkor inkább magát hozza hangulatba egy jó kis veszekedéssel.

2010. december 12., vasárnap

Gyermeklélektan

Hideg van.  Most nem arra gondolok, hogy 6-8 centi hó van az udvaron, az objektív hó és objektív hideg. Én a szubjektív hidegre gondolok, aminek következtében Fecó szó nélkül felvette a sapkát, és arra még két kapucnit is ráhúzott, mielőtt kilépett a házból. Kata nem látta, csak az ajtó csukódását hallotta, és rutinból óbégatott utána, hogy a sapkát is tessék felvenni! Fecó csak annyit hallott, hogy az anyja valamit nagyon kiabál és visszalépett, hogy tessék? A Kedves szava elsőre elakadt, mikor látta, hogy a sarkkutatók fejét sem védi több ruházat, de aztán rutinosan rámordult a gyerekre: "Azt mondtam, hogy kesztyű nélkül ne merj kimenni!" Mert ugye, ismerjük a nyuszika történetét. Ha van rajta sapka, ha nincs, mindenképpen jaj neki.

2010. december 8., szerda

Szex meg ilyesmi

Azt hittem, a sok tanulás jól betesz majd a romantikának, de nem így van. Egyelőre. Gyorsan le is kopogom. Hazaérek és épp csak falok valamit, aztán már szedem is elő a könyveimet. Illetve nem is kell előszedni mert el sem rakom őket. Olvasok, biflázok, jegyzetelek. Neten kutatok, anyagot gyűjtök, fogalmazok. Ez rengeteg idő, már mikor lement az évadzáró epizód a zombis sorozatból, és még nem néztem meg. Estére jól elfáradok, és a türelmem sem teng túl. Ennek következtében hamarabb rámordulok Fecóra, Katára. Fecó észleli az állapotom és vigyáz. Kata nem. Illetve lehet, hogy észleli, de nem vigyáz. Így jól hajbakapunk, és jöhet a békülős szex.

2010. december 4., szombat

Sabbat shalom


A Hanukka harmadik, vagy már inkább negyedik napja van. Szeretem az ilyen gyertyás ünnepeket. Mikor kicsi voltam, még nálunk is divat volt gyújtani, de aztán anyám leszokott róla. Legközelebb egy haverom nagymamájánál volt részem ilyesmiben, aki mindig sütötte a fánkokat meg a kalácsokat. Nagyon kedves néni volt, nem is értem miért bírt engem annyira, de mikor beestünk hozzá, mindig úgy fogadott engem is, mintha az unokáinak egyike volnék. Akik aztán hamarosan befutottak, és lett akkora állat felfordulás, amit én addig még nem láttam. Mindenhol ült valaki, mindenki hangosan beszélt, lehetőleg egyszerre. Tökre élveztem, mert egykeként, unokatesók nélkül nőttem fel. Nálunk, ha anyám hazahozott egy pasit, akkor már úgy éreztem, túlzsúfolt a lakás. Ez meg teljes téboly volt számomra, amin csak vigyorogni lehetett. Persze egy idő után leléptem, mert az idegeimre ment a nyüzsgés, meg nem akartam megvárni, amíg odaérnek a haver szülei. A faterjával nem csíptük egymást. Az is lehet, a nagyi ezért bírt, mert a vejét ő is utálta.

2010. december 2., csütörtök

Széljárással szemben

Engem aztán nem lehet azzal vádolni, hogy FIDESZ rajongó volnék, mert képletesen is baloldalon van a szívem. Sőt, ha figyelitek az írásaimat, a szöveg jellemző módon balra igazodik. Mégis, nem állom szó nélkül, amit a magánnyugdíjpénztárak kapcsán hallok, olvasok. Kivétel nélkül mindenki háborog, anyázza a kormányt. Nem is értem, hogy szerezhették meg a minősített többséget a parlamentben, a jelekből úgy tűnik, hogy senki nem támogatta a politikájukat. Nem hallok felmérési adatokat a rádióban, de a kormányzópárt politikájának elfogadottsága kb. zéró lehet. Mert én még nem találkoztam olyannal, aki helyeselte volna a nyugdíjpénztáras dolgokat. Én meg... Ha színházba megyünk, Kata tökre rühelli, hogy az előadás végén mikor tapsolni kell, az egész nézőtér egyszerre csapkodja össze a tenyerét, csak én nem vagyok szinkronban. Azt mondja, ilyet eddig csak egyvalakinél látott. (Lehet találgatni.) Szóval most sem állom, és a véleményemmel szembe kell menjek az árral.

2010. december 1., szerda

Nyűgös mint egy szalmakutya

Sétáltam egyet tesómmal. Mikor máskor, mint zuhogó esőben. Elmentünk Fecóért a suliba. Pontosabban az épületbe már csak én mentem be, ő csak a kapuig kísért. Belekaroltam az óriási esernyője alatt, és vezettem. Utálja a szemüveget - nincs is neki, pedig 5-6 dioptriás rövidlátás azért már valami - ezért úgy közlekedik, mint a denevérek. Nem használja a szemét tájékozódásra. A sötétben és a sűrűn zuhogó esőben megtalálta volna az összes pocsolyát, ami útba esik. Belelép, és felcsapja rám a vizet. A csecse szattyánbőr csizmácskám (velúr, kicsit kényes, nem is tudom minek ilyet vettem) nem olyan ellenálló, mint az ő bakancsa. Szólni mégsem szóltam, mert képes és vesz nekem egy új csizmát.