Oldalak

2013-08-09

Beleegyezés

A facebookon láttam kitéve a linkjét a cikknek, amit Rita írt. Megváltoztatták a megrontás (lánykori nevén liliomtiprás) törvényi tényállását. Illetve a megnevezését is, mostantól szexuális visszaélésnek hívják. Ez utóbbi pozitív fejlemény, a szóhasználatot tekintve, hisz a megrontásban benne volt, hogy az áldozat valamilyen szempontból megromlott, beszennyeződött, míg a visszaélés az elkövető felelősségét helyezi előtérbe. Ami nagyobb baj, hogy a szexuális aktusba való önkéntes beleegyezés alsó életkori határát leszállították 14-ről 12 évre, abban az esetben, ha a szexuális partner még nem töltötte be a 18. életévét. (Azaz, ha a partner 12-18 közt van, mert ha 12 alatt, akkor az előbbi személy követi el a tényállást, ha meg mind a ketten 12-nél fiatalabbak, akkor egyikük sem büntethető.) 18 év feletti személy továbbra is csak 14 évesnél idősebbel szexelhet legálisan, ami, lássuk be, szintén nem egy túl szigorú szabály.
Egy korábbi postomhoz már utána kellett nézzek az "Age of Consent" fogalmának. Ez angolul a beleegyezési korhatárt jelenti. Ennél fiatalabb személlyel, a beleegyezésével is tiltja a törvény a szexuális kapcsolat létesítését. Ez az USA-ban az északi államokban, illetve a déli sáv keleti részén többnyire 16 év. A déli sáv közepén inkább 17, délnyugaton pedig 18. (Akit érdekel, hogy pontosan melyik államban, hogyan alakul ez, itt a térkép hozzá.) Vagyis, míg nálunk adott esetben 14-ről 12-re csökkentik a korhatárt, az USA-ban ez minimum 16. Pedig, ha valahol, az Államokban tudják, mi az a szexuális forradalom.
Persze, ez nem azt jelenti, hogy az Egyesült államokban nem szexelnek a 16 év alatti lányok-fiúk, vagy mondjuk Kaliforniában megvárják a 18. születésnapjukat. (Született egy külön szó is a korhatár alatti, de szexuálisan igencsak vonzó lányokra, a "jailbait", azaz börtöncsali.) Államonként eltérőek, és aprólékosak a részletszabályok is, de ismerik a "közeli életkor" fogalmát, ami azt jelenti, ha a másik fél nem több mint 2-3 évvel idősebb csak, akkor az kizárja a büntethetőséget, vagy szabálysértésre mérsékli a cselekmény megítélését. Ugyanakkor, általában van egy abszolút minimum határ, 12-13 év környékén, ami alá nem lehet menni, illetve a 2-3 évnél nagyobb korkülönbség esetén fennáll a büntethetőség, vagy ha az idősebb fél elmúlt 21, az tovább súlyosbítja a helyzetet, és a fiatal tanárai, nevelőszülei esetében szigorúbb határok érvényesek, ott mondjuk 19 vagy 21 év a beleegyezés korhatára.
Mexikóban is államonként változik ez a korhatár, 12-15 év között van a minimum életkor, de az a kor, ami felett már nyugodtan lehet szexelni valakivel, az többnyire itt is 18, ritkán 16 év. Mexikóban úgy áll, hogy pl. 18 fölött beleegyezéssel lehet szexelni, 12 alatt beleegyezéssel sem, a kettő közt pedig a körülményektől függ, és pl. a 15 éves lány vagy a szülei feljelentést tehetnek, hogy a lány beleegyezését megtévesztéssel (a lányt becsapva, fondorlatos módon rábeszélve, valamit ígérve neki) szerezték meg az aktushoz, amibe ugye elég sok minden belefér, és ahol a szüzességnek még valami különleges értéket tulajdonítanak, ott hajlamosak az emberek a csábítót hibáztatni, szóval erre nem árt odafigyelni, mert éveket lehet ülni ilyesmiért.
Vagyis összehasonlításban az USA-hoz képest sehol sem vagyunk, de még abban a Mexikóban, ami nem a jogrendszere és joggyakorlata kiválóságáról híres, is jobb a helyzet, mint nálunk, ott is jobban védi a törvény a gyerekeket. Az USA joggyakorlatát megvizsgálva két dolog látszik. Egyrészt államonként mások a szabályok, jobban igazodnak a helyben szokásos erkölcsökhöz, életszemlélethez (amit nálunk nem igen lehetne megtenni, kicsike ország vagyunk ahhoz, hogy megyénként mások legyenek a törvényeink), másrészt pedig a törvényeik ezen a területen sokkal jobban kimunkáltak. Részletesebb a szabályozás, jobban megoldották a finomhangolást. Hogy a fiatalok közti szexet ne kriminalizálják, a "közeli életkor" szabálya sokkal megfelelőbb, mint a nálunk bevezetett "18 alatt lehet neki akár 12 évessel is" előírása. Amit nem értek, ha másutt vannak ilyen értelmes ötletek, és én rá tudtam erre guglizni, akkor a törvényalkotók miért nem gondolkoztak ilyen szabályozásban?

32 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én döbbenten állok ez előtt a törvény előtt. Az első gondolatom az volt, hogy sok 12 éves még fizikálisan nem fejlett egy aktusra, még talán menzeszük sincsen sokuknak abban a korban.
Arról nem is beszélve, hogy 12 éves korban (is) még túl kevés az élettapasztalat, sokszor azt sem tudják mi történik, egyszerűen csak lázadó kiskamaszok.
A mai világban viszont azt látom, hogy egészen csitrik is felnőttnek próbálnak kinézni, már nagyon fiatalon és tudatlanul azt gondolják hogy ők aztán már mindent tudnak az életről a világról. Ez nyilván egy hamis kép, mért kell még egy ilyen törvénnyel is megtámogatni eme téves nézetüket?
Arról nem is beszélve, hogy a következetlenség is borzaszt...
Hogy is van az, hogy most egy 12 éves szexelhet mondjuk a 14 éves kis barátjával, és ha szexelnek, annak ugye következményei is lehetnek...mondjuk egy gyerek. 12- 13 évesen, gyereklányként szül egy gyereket, felügyelettel nevelheti is akár, arra alkalmas ilyen formában, de 18 éves koráig nem ihat, nem dohányozhat? Tehát szülőként hajlandó lenne elismerni őket a törvény, de pl. a dohányzás tekintetében felnőttként nem?
Ez egy következetlen hülyeség, nem értem a törvényalkotó motivációit, gyanítom nincs is, egyszerűen az volt szem előtt tartva, hogy túl sokan kerültek a javítóintézetbe liliomtiprás miatt és ezt azért valahogy kapacitás híján illett kiküszöbölni... Vagy van még egy elméletem, hogy aki ezt kitalálta, komplett elmebeteg volt.
répa

AncsaT írta...

És ami megdöbbentő, hogy egy fészbukos posztból értesülök róla, pedig én szoktam rádiót hallgatni, ahol elhangzanak a várható törvényi változásokról dolgok. És azt gyanítom, ha erről van társadalmi vita, akkor az eljut hozzám. Valószínűleg ezt az "apró" változtatást egyszer az ebédszünet előtt, a gyermekvédelemben dolgozókkal, a civil érdekvédelemmel foglalkozókkal való minden előzetes egyeztetés nélkül megszavazták. Ráadásul mindezt nem sokkal azután, hogy országos botrányt kavart az eset, mikor egy XVII. kerületi házibuliban ketten megerőszakoltak egy 15 éves, magatehetetlen lányt.

Névtelen írta...

De az erőszak az más kérdés. Az erőszak ugyanúgy erőszak 12 mint 32 éves korban.
Bár, szerintem az erőszaknak sok féle árnyalata van, köztük lelki is, tehát lelki terrorral is rá lehet venni valakit a szexre úgy hogy nem szerez fizikálisan a hagyományos erőszakhoz hasonló sérüléseket...Attól függetlenül az is erőszak. És az is tuti, hogy egy 12 éves garantáltan nem elég érett ahhoz hogy ezeket észrevegye, vagy tudatosítani tudja magában.

AncsaT írta...

Az erőszak tényleg más tészta, azzal kapcsolatban hoztam szóba, hogy amikor a 15 éves, fiatal lány megerőszakolásával kapcsolatos indulatok még el sem csitultak, talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat, amikor egy ilyen tv.módosítást be lehet vezetni. Mintha a cigánygyilkosságok után két héttel enyhítettek volna a rasszista indíttatású bűncselekmények elleni paragrafuson.

Illetve, ahogy te is írod, a törvények szerint erőszaknak számít az is, ha a gyerek olyan fiatal, hogy még nem képes teljes egészében mérlegelni a döntésének következményeit, nem elég érett még a szexre, nem testileg, hanem szellemileg. Ezt ugye nehéz megmondani, nagyok az egyedi különbségek, van aki 20 évesen sem elég felnőtt ehhez, és van, aki már 16 évesen is az lehet, de szerintem a 14 éves kor is túl alacsony volt, nem a 12.

Ha én írom a törvény javaslatot, abban az szerepel, hogy 18 év felett legális csak a szexuális közösülés, 16-18 között akkor, ha az idősebb partner nem több, mint 2 évvel idősebb csak, 14-16 közt a partner beleegyezésével szabad a közösülés kivételével minden szexuális cselekmény, ha 2 évnél nem idősebb a másik fél. 14 év alatt tilos a szex.

Aztán jöhetett volna a társadalmi vita. Hogy 2 vagy 3 év a megengedhető korkülönbség, a határokat toljuk el egy évvel felfelé vagy lefelé, hogy akkor 12 évesen csókolózni szabad-e vagy az is tilos. Mikortól szex a szex, ha valakinek a ruhája alá nyúlnak, vagy csak ha a fedetlen nemi szervét megérintik, hogy a beleegyezéshez nem elég a ráutaló magatartás, a bólintás sem, hanem érthetően, jól hallhatóan ki kell mondani, hogy igen, megengedem, akarom stb. vagy esetleg írásban kell nyilatkozatot tenni, közjegyzővel hitelesíttetve.

Névtelen írta...

Hát igen, részben egyetértek.
Az hogy 2 év lehessen az eltérés...az szerintem viszont kivitelezhetetlen. Ki mondja meg egy kamasznak hogy hány éves fazonba legyen szerelmes? :) Szerintem simán lehet normális az hogyha egy 22-23 éves beleszeret egy 16 évesbe és fordítva... Semmi abnormális nincs még ebben. Akkor ők mért ne szexelhetnének... :)
Mondjuk egy 30-40 éves ember szexuális "indíttatása" egy 16 éves esetén már eléggé kérdőjeles lehet.
De tény, a törvényt úgy kellett volna megalkotni, hogy semmiképp se lejjebb vigyék a határt. Valamint a törvénynek alkalmasnak kellene lennie arra hogy normálisabban, életszerűbben szűrje meg a kiskorúak pedofiloktól való védelmét.

AncsaT írta...

16 évesen egy gyerek még jellemzően iskolába jár, és többnyire az iskolatársai közt keresgél magának párt, esetleg szexuális partnert is. Lehet, hogy korai, lehet, hogy nem, de akár várni is lehet, vagy pedig nem várnak, ami illegális, és az ő dolguk, ha ezt mégis bevállalják. A törvény védelmet kíván nyújtani a fiataloknak, ilyen ügyben nyomozni azért nem szokás utánuk.

Egyébként 16 évesen én is odavoltam egy 30-as pasiért :) akinek szerencsére volt annyi esze, hogy elég legyen kettőnknek is. Valahol sajnálom a dolgot, de közben hálás is vagyok érte. Annyi idősen nem szexre, hanem szeretetre volt szükségem, és így egész biztos lehetek benne, hogy szeretetet érzett irántam, mikor vigyázott rám, és megóvott a saját hülyeségemtől is.

Névtelen írta...

Egy darabig dolgoztam általános iskolában. Nagyon sok 12 évest bizony nem néztem volna annak, hanem inkább idősebbnek... Ez alatt minimum 14,16 éves szintű öltözködést és testi fejlettséget kell érteni. Jelzem, ezek között vegyesen volt kisebbséghez tartozó és nem olyan származású gyerek is. Főleg a lányok fejlettsége volt meglepő számomra. Mikor én voltam ugyanennyi idős, még zömében kislányos öltözködés és kislányos testalkat vett körbe. A nemi érés előbbre tolódott.
Visszatérve az iskolásokra: érdekelte őket a nemiség, és nemcsak ártatlan kíváncsiság szintjén.

Szex 13-14 évesen? Ez csak a mi kultúránkban vágja ki a biztosítékot. Van, ahol ez természetes, és nem azért, mert a partner ráveszi szép szóval/erőszakkal, hanem mert ott olyan az élet.

Érdekes volna onnét is megnézni ezt a kérdést, hogy itt hogyan kezelik a nemiség, érzékiség kérdését a gyerekek előtt, illetve óvodás, kisiskolás korban ezt hogyan merik vagy nem merik előhozni, ha a gyerek kérdez.

Jogilag felnőtt emberek: őrajtuk is elgondolkozom azon, mennyire érettek testileg, szellemileg arra, hogy nemi életet éljenek... Azt szokás mondani, felnőtt az, aki vállalja a tetteiért a következményeket. Ösztönökből fakadó érzelmi döntésben hol az akarat, amiért teljes mellszélességgel kiálljak? Hányszor van úgy, józan ésszel tudom, kit nem kéne kinéznem magamnak (kibe nem kéne beleszeretni), de mégis megtörténik? Mennyire maradhat józan bárki egy adott érzelmi, tudati állapotban?

AncsaT írta...

A testi fejlettség is előreszaladt, de ahogy a pedofil internetezők kedvéért a 18 éves lányokat 12-nek lehet sminkelni és öltöztetni, úgy fordítva is működik a dolog. Én azt látom, hogy a tanítványaim hétköznap az iskolában mennyire kislányosak, míg egyszercsak jön a ballagás, és akkor kiöltöznek, magas sarkú, push-up, miniruha, smink, és máris évekkel idősebbnek néznek ki.

Szokás emlegetni, hogy Júlia meg Rómeó is 14-15 évesek voltak, de az abban a kultúrában volt normális, ott a lányok ebben a korban házasodtak is, a fiúk meg háborúba mentek, megöletni magukat. Érettebbek voltak, nem csak annak tekintették őket, dolgoztak, eltartották magukat, esetleg a családot is.

Ma, akár 20 évesen is, aki tovább tanul, és jellemzően a szüleivel lakik, plusz többnyire ők fizetik minden költségét, azt én nem nevezném felnőttnek. Mert ha nem tud önmagáért felelősséget vállalni, bizony még gyerek. A biológia persze működik bennük is.

A józanság egy dolog, a felelősség meg egy másik. Ha valaki nem elmebeteg, az ennyi idősen fel tudja mérni a tetteinek a következményeit. Ha figyelmen kívül hagyja őket, akkor az nem csak az érzelmek, tudatállapotok kérdése, hanem az önzésé is.

Névtelen írta...

Szerintem egyszerűen a magyar igazságszolgáltatás lerázta magáról, dekriminalizálta ezt a problémakört. Valljuk be, nagyjából hozzá igazították a valóságot a btk-hoz (a 12 éves korhatárral nem értek egyet!), azt fejezik ki ezzel a jogalkotók, szexeljen csak az ifjúság, ha akar, de ez legyen a szülők problémája és feladata megoldani neveléssel, felvilágosítással, stb.
A beleegyezés sajnos visszafelé is elsülhet erőszak esetén, agyafúrt védőügyvédek mindig ezt a kártyát fogják kijátszani, hogy mentsék az egyébként teljesen becsületes erőszaktevők bőrét. Az a két szarházi is ebbe az irányba próbál menekülni, gondolom lesz pár tanújuk, aki majd igazolja a lány beleegyezését, mielőtt leitta magát. Vagy kitalálják, csak úgy csinált, mintha részeg lett volna, mert így beszélték meg előtte.
Zscdoki

Szabi írta...

Régen rossz, hogy ezt törvényekkel kell szabályozni. A törvények sosem lesznek minden esetre egyformán igazságosak, és sosem tudják figyelembe venni a személyes kompetenciákat. Nálunk a fejekben kéne már rendet rakni. Ha nem úgy nevelkednének a fiatalok, hogy a környezetükben levő felnőttek - szülők, tanárok - agyon hallgatják a témát, vagy úgy beszélnek róla, mint egy bűnös dologról, esetleg, hogy 'még gyerek vagy ehhez'. Akkor a fiatalok nem feküdnének le egymással dacból, lázadásból kíváncsiságból. Akármilyen törvényeink lehetnek, azok nem fogják megoldani ezt a problémát.

AncsaT írta...

Ha nem dacból, lázadásból, de mindig is kíváncsiak a fiatalok, és a hormonok is dolgoznak. Ezt kikapcsolni nem lehet. Amit hibáztatni tudok, az az értékeknek a lerombolása. Hogy azt a képzetet terjesztették el, hogy egy nő legfőbb értéke a szexuális vonzereje. Egy átlagos lány (tisztelet a kivételnek) ma már nem akar okos lenni, nem akar ügyes lenni, nem akar érteni semmihez, csupán szexi akar lenni. Mert azt látja maga körül, hogy ezzel tud leginkább érvényesülni. :(

Szabi írta...

Igen, ez a kettősség a legártalmasabb. A szexről nem beszélünk, vagy csak szemérmesen. Közben meg mindenhol az látható, hogy nincs is annál jobb, meg fontosabb.

Névtelen írta...

Na basszus, elolvastam a cikket (a 15 éves bemákolt csajról meg a két kis retekről...). Az első kommentelőt úgy istenesen fejen rúgnám vaegyszer, pedig én egy nyuszifül vagyok amúgy... Ugyanazt a lábszagú perverz beteg állat baromságot hangoztatja, hogy akit megerőszakoltak, az visszafogottan kussoljon, és aki meg nem ezt teszi, az feltűnősködik és biztos csak képzelte. Hiszen ugye akit tényleg megerőszakoltak, az szégyelli magát és meg van törve. Meg az anyád nyunyi, az.
Ez a szex-túltengés azért borzasztó gáz, mert közben meg megy a prüdéria, annak ellenére, hogy csöcs-pöcs figyel mindenhol szakmányba. Egy nagy félreértés, hogy ettől zsupsz eltűnik a prüdéria úgy, ahogy van, sőt, még abszurdabb lesz a dolog.

AncsaT írta...

Igen, ahogy Szabi is írta, ez folyik a csapból is, ugyanakkor az átlagember nem mer beszélni róla. Talán mert úgy érzi, hogy amit a média sugall, az a normális, az elvárás, hogy (rajta kívül) mindenki született szex-virtuóz, lepedőakrobata, és a szexuális élete maga a fényességes diadalmenet, és akinek nincs napjában háromszor multiorgazmusa (plusz a partnerének kétszer ennyi), az gyakorlatilag nem is érdemli meg, hogy éljen.

Ehhez képest a szürke valóság az ő esetében az, hogy néha két hét is eltelik szex nélkül, van, hogy azért mert kedve nincs hozzá, van, hogy lenne, de épp összeveszésben van a párjával, vagy éppen párja sincsen, amikor meg összejön a szex, akkor belealszik, mert fáradt, vagy összejön az orgazmus, de csak az egyiküknek, vagy mindkettőjüknek, de csak olyan apró orgazmusocska, ha nem tudná már, hogy mi ez, akkor nem is ismerné fel, mert a filmekben amit lát, az bizony egész másmilyen, itt nem tört ki az ágy lába, nem kapott lángra a lepedő, még csak nem is sikoltozott senki.

Szóval az idealizált szexhez képest a saját nemi életét szegényesnek tartja, és szégyenében inkább kerüli a témát. Mármint a saját esetében, mert mások nemi életéről (ki kivel, mikor, hol, hányszor, hogyan stb.) mindenki nagyon szívesen beszélget.

Szabi írta...

Azért vannak olyanok is, akiknek aránylag mozgalmas a nemi élete, mégsem tud róla beszélni a gyerekével. Mert vele sem beszéltek és gőze sincs, hogy kell, mert szégyenlős, és mert a gyerek ne is tudjon róla, hogy neki milyen 'esetei' voltak vannak - hisz ő egy 'tisztességes', 'rendes' ember.

AncsaT írta...

Igen, az a ló másik oldala, mikor anyu, apu hétvégenként swingerpartikba jár, egy nagy táska szado-mazo cuccal, hogy ne legyen olyan uncsi a szex, aztán meg sorsot húznak, hogy melyikük fog mesélni a 15 éves kamasz gyereküknek a méhecskékről meg a madarakról. :)

Szabi írta...

Ennél hétköznapibb történetekkel találkozom rendszeresen. Anyának volt pár kalandja apa előtt-közben-után a gyerek előtt meg úgy teszünk, mint az erény szobrai, és mint aki kettőig sem tud számolni. Nem értem, mi ebben a jó? Miért fontosabb az, hogy a tökéletesség mintaképe legyünk, annál, hogy a gyereket ne tudatlanul engedjük az életbe?

AncsaT írta...

Ez már talán nem is a szexről szól, hanem a másik megbecsüléséről, hűségről, tiszteletről, kitartásról, ilyesmiről.

Szabi írta...

Ha apa előtti vagy válás utáni dologról van szó, akkor nem.

AncsaT írta...

Igazad van, csak nekem a kötőjeles "előtt-közben-után" nekem azt sugallta, hogy folyamatos a dolog. :)

Névtelen írta...

Olyan jól sikerül elhallgatni a szexet családon belül, hogy a fiatalok sokszor azt is hiszik, hogy a szüleik nem szexelnek, sőt, el sem tudják róluk képzelni! Ezt egy felmérés igazolta, ahol 14-18 év közöttieket kérdeztek a szüleikről. Sajnos a forrást már nem tudom. Az eredmény két dologra vezethető vissza, vagy tényleg nincs szex, vagy a szülők úgy csinálnak a gyerekeik előtt, mintha nem lenne. Ami nincs, arról viszont nem is nagyon lehet érdemben beszélni. Nem azt mondom, hogy a családtagok szeme láttára menjen a szex, de valahogy mégis ott kéne szerepelnie egy család életében, mint természetes és örömteli dolog. Érdekes, mert a szülők általában minden tapasztalatukat, élményüket megpróbálják átadni a gyerekeinknek, ez alól a nemi élet kivétel, az valahogy kényes téma. De miért? Ha azok miatt a szempontok miatt, amit fentebb írtatok (erény, tökéletesség), annak mi az oka, talán valami középkorból itt maradt keresztény viselkedés minta? Vagy a kádári korból származó szocialista embereszmény?
Zscdoki

AncsaT írta...

Nem szocialista, hanem keresztény dolog. Bár már a hivatalos álláspont nem ez, sokan úgy gondolnak rá, hogy keresztény szempontból a házastársi kapcsolatban is bűn a szex, amire legfeljebb az is csak félig-meddig adhat felmentést, ha útódnemzés céljából történik. Az igazi keresztény szex az olyan, hogy gyereket akarnak, és közben cseppet sem élvezik testileg, csak lelki élmény, mert közben buzgón imádkoznak. És a férfi akkor is gyanús, mert orgazmus nélkül, hogy bocsájt ki spermát?

Szabi írta...

Az a baj, hogy akivel gyerekkorában nem beszélgettek a szülei a szexről, az szintén nem lesz rá képes, hogy ezt megtegye a gyerekeivel. Sajnos egyelőre ott tartunk, hogy még iskolában sincs ennek igazán tere. Ha lenne is olyan, aki ezt bevállalja és tart órákat a témában, annak is nagyon megkötik a kezét a szülők és a pedagógusok - mondván - erről még nem kell tudnia a gyereknek.

AncsaT írta...

A gyerekeket nem érdekli, hogy szerintünk miről kell, és miről nem, tudniuk. És az interneten bárminek utána tudnak nézni. Ha kérdez, bizony válaszolni kell neki. A legjobb tudásunk szerint.

Névtelen írta...

Lehet, hogy pont az internet fogja megszakítani ezt a gátlást a szex körül? Nem téma a szex a családban, majd utánanézünk a neten!
Az a baj, hogy nem fognak kérdezni a szüleiktől, az internetes tartalmak elvégzik a szexuális "felvilágosítást", ami nem tudom , hová vezet, de ki fog derülni. Most fog felnőtté válni az interneten nevelkedett (fiúknál pornón szocializálódott) generáció.
Zscdoki

Szabi írta...

Azért már sejlik a hatás. Pl abban, hogy az átlag 13 évesen elveszti a szüzességét.

AncsaT írta...

Az a baj, hogy az interneten szinte tényleg csak a pornó van, meg a szirupos, cukormázas nyáladzás vagy a nagy lazázás az érzelmek tagadása, az érzésekről, szeretetről, szerelemről, de a normális szeretkezésről is, nem nagyon találni anyagot. Ha egy tini próbál a párkapcsolatokról tájékozódni, akkor nem sokra jut.

Az a kép alakulhat ki benne, hogy a srácok csak három-négy fős csapatban szeretik a csajok mindenféle testnyílásába beletömködni a farkukat, aminek során egzotikus fertőzésekhez lehet jutni, de aki vigyáz a szüzességére, az ezért vetélkednek a vámpírok és a vérfarkasok, persze csak ha egy kimondott divatmodell, mert a hétköznapi lányok lúzer mellékszereplők csak, akik egyedül nevelik fel a gyereküket, és a legizgalmasabb szexuális kaland egy helyszinelős sorozat jelenetében várhat rájuk, mikor a jóképű kórboncnok ellenőrzi, a haláluk után nem estek-e szexuális zaklatás áldozatául. (A tinik jobbára online lexikonokból, közösségi oldalakról, sorozatokból és egymás hülyeségéból tájékozódnak az életről.)

Névtelen írta...

Úgy látom, ebből megint csak a fiúk fognak jól kijönni, legalábbis a szex numera oldalát tekintve.
A lányomat próbálom okítani, nehogy odaadja magát valami szexéhes hülyegyereknek, először randizás, ismerkedés, ajándék, aztán ha van türelme a kiscsákónak, akkor ok. Az udvarlás szót ki sem merem ejteni:)
Azért vigyáznom is kell mit mondok, mert legszívesebben az összes kistököst elrugdalnám mellőle...
Zscdoki

AncsaT írta...

Fecó egyelőre még úgy tűnik, hogy nem nagyon csajozik. Jobban izgatja, hogy milyen cserkészfokozatot szerezhet meg, és milyen játékokat lehet letölteni a tabletjére. :)

Ha rájönne a nagy csajozhatnék, próbálom majd elmagyarázni neki, hogy ez olyan mint egy kirakós játék, egy nagy puzzle, amiben keresgéljük az összeillő darabkáinkat, és időnként lemondunk dolgokról, meg átadjuk a kezdeményezést a másiknak, aztán finoman ugyanezt kérjük tőle, és kell a kompromisszum, mert nem az a lényeg, hogy kinek az akarata érvényesül, hanem, hogy a végén kialakuljon valami nagy, valami szép és valami egész, és talán a fejünkben már előre megvan a kép, de a másik fejében is kell legyen egy kép, és megesik, hogy a kettőnk fejében nem ugyanaz a kép van, de a darabkáink csak egyféleképp illenek össze, és valakinek a fejében változnia kell a képnek, ha nem megy, akkor másik játékostársat kell keresni, mert nem jutunk sehová, és az is lehet, hogy egyiknek sem a megfelelő kép van a fejében, akkor a fene megette az egészet, de ha elég sokat játsszuk ezt a játékot, és időnként összejövünk jó játékosokkal, és hajlandóak vagyunk tanulni tőlük, akkor nekünk is menni fog, és ha találunk olyat, akivel egyformán jók vagyunk, és össze is tudunk dolgozni, akkor a végére valami nagyon szépet is összehozhatunk.

Névtelen írta...

Hát hozzám képest sokkal szebben és finomabban fogod kifejteni a kapcsolatépítés mibenlétét a gyerkőcödnek, mint én. De hát ezért olvaslak :)
Majd én is próbálok finomítani, aztán lehet, hogy az lesz a válasz, hogy...tessék?
Zscdoki

AncsaT írta...

Igen, ez jogos aggodalom, hogy mi előadjuk a nagy irodalmi-filozofikus életbölcsességet, ők meg nem étik, nem érdekli őket, tesznek a fejünkre, mert mondjuk meglesz a saját elképzelésük az életükről, ahogy (valljuk be) nekünk is megvolt. :)

Szabi írta...

A végén meg lemásolják a szüleiket a párkapcsolatukban. :/

Megjegyzés küldése