2011. február 27., vasárnap

A másik út

A múltkor a történetmesélés azon módjáról volt szó, ahol előbb koncepciót készítünk, mit akarunk közvetíteni, milyen hatást akarunk kelteni, kiválasztjuk az ezekhez illő szereplőket, cselekményeket, díszleteket, és mint egy recept alapján összeállítjuk a sztorit. De vannak olyan történetek is, melyeket nem ennyire tudatosan építünk fel, hanem csak megszületnek valahogy. Elképzelünk egy világot. A tájat. A folyókat, hegyeket, az erdőket és a szántóföldeket. Az ott élő embereket. A szokásaikat, az ízlésüket. A nyelvüket, a ruháikat. Az örömeiket és a bánataikat. Lesznek kedvenceink. A gyönyörű lány, a bölcs király, az ügyetlen varázsló és a favágó legkisebb fia. Történeteket találunk ki róluk. hogy milyen helyzetekbe kerülnek, és ott vajon mit csinálnának. Aztán, ha már elég részletet ismerünk, megpróbáljuk összegyúrni az egészet egyetlen történetbe. Néha ez nem megy, mert a részek nem ugyanahhoz a meséhez tartoznak. Akkor elmondjuk őket külön, bár igyekszünk, hogy mindig legyen valami utalás az egyes részek között. Így születnek a képzeletbeli világok. Például Tolkien Középföldéje. Biztosan nem egy könyv megírása volt a célja. Teremtett egy saját külön álomvilágot magának, ami rabulejtette. Nem tudta nem leírni, kidolgozni, részletekbe menően megfesteni. A könyvek csak melléktermékek.

2011. február 23., szerda

Könnyes szemgödör

A Halál megállt egy pillanatra a dombtetőn. Végignézett a holdfényben fürdő tájon. Balra az erdő, jobbra dombok, előtte a háttérben hegyek, középen egy kis lapály, rozzant viskóval, rogyadozó gazdasági épületekkel, kínnal feltört, sovány földdel. Kaszája nyelét a hóba szúrta, hátravetette a csuklyáját. Felnézett a tiszta, felhőtlen égre. Sziporkáztak a csillagok, a levegő szinte kristályosan dermedt volt. Talán a hideg tette. Vagy a csend. Vagy a mozdulatlanság. Ezen eltűnődött egy darabig. De tudta, hogy csak az időt húzza. Sziszegő hang hallatszott a koponyájából. Mintha levegő áramlott volna a fogai közt, bár lehelet párája nem látszott. Mégis, mintha egy sóhajtás lett volna. A fejét jobbra, majd balra hajtotta, ropogtak a csigolyacsontok. Hosszú volt a nap, mindjárt hajnal. Visszaigazította a fejére a kámzsát, kézbe vette a kaszát, és lesuhant a dombról. A hóban nem hagyott maga után nyomot.

2011. február 21., hétfő

Óvatoskodom

Felnéztem a Fészbukra. Talán pár hete is van, hogy nem jártam arra. Kaptam valakitől egy "hogy vagy" levelet, és az értesítő már pár napja a postaládámban volt, és égett az orcám, szóval felmentem, hogy visszaüzenjek. Aztán, ha már ott voltam, körülnéztem, mert azért kíváncsi vagyok. Volt akit nem tudtam hová tenni. A név ismerős volt, de az arc nem, és az kizárt, hogy egy vörös hajú csajra ne emlékezzek. Aztán rájöttem, hogy viccelt a profilképpel. (Legalább is remélem, mert hajfestésre és arcplasztikára nem emlékszem, hogy olvastam volna a blogján.)

2011. február 20., vasárnap

Mihez kezdesz magaddal?

Hogy el tudd dönteni, mi az ami számít, és mi az ami nem, tudnod kell, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel. Mert csak ebből a szempontból lehet eldönteni valamiről, hogy az lényeges-e. Ez viszonylag nagy kérdésnek tűnik, de szerencsére nincsen rá rossz válasz. De persze jó se. Akármi is válaszod, az személyes dolog, és a tiéd, másnak nincs beleszólása. Viszont nem árt, ha van válaszod a kérdésre, mert ha nem igazán tudsz rá mit mondani, akkor lehet, hogy jól haladsz, csak nem biztos, hogy a jó irányba.

2011. február 18., péntek

Hallgatag Joe

A vadnyugat réme, Hallgatag Joe megnősül. Indulnak az arával a templomba. Joe nyergeli a lovát, mikor az a szemébe csap a farkával. Joe pislog, törölgeti a könnyeit, de csak annyit mond, "Egy". Mikor a zablát teszi az állat szájába, az felrántja a fejét, és orrbavágja Joe-t. Az csillagokat lát, meg kell kapaszkodjon, hogy el ne essen, de csak annyit mond, "Kettő". Felülnek a lóra, elindulnak, de alig tesznek meg fél mérföldet, mikor a ló ugrik egyet, hogy Joe elharapja a nyelvét. Joe megállítja a lovat, köp egy véreset, annyit mond "Három", majd leszáll a nyeregből, leemeli a menyasszonyt, előhúzza a pisztolyát és fejbelövi a lovat. A nő erre kiakad és ráförmed. "Joe, te tisztára hülye vagy, minek kellett lelőni azt a szerencsétlen lovat!" Mire Joe mélyen a szemébe néz és csendesen csak annyit mond, "Egy".

2011. február 16., szerda

Bajok Harryvel

Megnéztem a filmet. (Port.hu, IMDB.com) Hááát, mondjuk úgy, nem ez Hitchcock mester legjobb filmje. Elméletileg krimivígjáték, de kriminek is és vígjátéknak is harmatgyenge. A párbeszédek nem tudom milyenek az eredetiben, de a magyar szinkron nem lett ütős. Egyedül még az tűnt valamennyire poénosnak, mikor a pasit megdicséri a csaj, hogy "Nahát, maga milyen remekül átlátja a dolgokat!", az meg nézi a nő mellén a ruhát, és azt mondja, hogy "Koránt sem annyira, mint szeretném!". A történet is elég gyengécske, abból próbálnak kihozni valamit, hogy az erdőben találnak egy hullát. Ő Harry. Aki rengeteg bajt okoz. Pedig azt hihetnénk, hogy ő már nem sok vizet zavar. Pedig de.

2011. február 15., kedd

Tömegközlekedés

Szeretek tömegközlekedni. Alaposan végiggondoltam, hogy nem csak savanyú-e a szőlő, hogy se kocsim, se jogsim. De tényleg szeretek úgy utazni, hogy közben nincs rajtam felelősség, hogy esetleg elgázolom, nekimegyek, összetöröm, stb. Nem húzza senki a száját, hogy naná, persze, hogy nő vezeti, nem nyomom a dudát vértolulástól vöröslő fejjel, nem húzódok az út szélére és lököm ki az ajtót, hogy most kiszállsz anyukám és jössz gyalog, vagy befogod hazáig. Nem legyezem a motorházból felszálló gőzt, számolgatva mibe fog ez kerülni, csak fél füllel hallgatom, a MOL 3 Forinttal emeli vagy csökkenti az árakat. Helyette minden nap jut majd egy óra plusz időm olvasni. (köszönöm amazon.com) Meg egy csomó mindenkivel találkozom. Nem mondom, hogy rajonganék az emberekért, általában annyi pont elég is belőlük, de össze lehet így futni olyan arcokkal, akiket sajnálnék kihagyni.

2011. február 14., hétfő

Leszbikus-feminista vámpírregény

Egy korábbi postban odavetett félmondatból a kommentek közt elkanyarodtunk egy leszbikus-vámpíros jelenet irányába. Ez persze fényévekre van még egy történettől. Mert egy történetnek mondania kell valamit, és szólnia kell valamiről. Tehát az alapoktól kell felépíteni. Legyen benne egy leszbi vámpírvadász meg egy leszbi vámpír. OK, de minek? Mit akarok ezekkel elmondani? Egyáltalán, mit lehet? Freud bácsi segít. A vámpír a lelkünk sötét oldala. A szenvedélyes, amit csak a vágyak irányítanak. A vadász ennek az ellentéte, a tudatos, a józan. Ezek harcban állnak egymással, eddig OK. A mondanivaló lehet az, hogy a szélsőségek nem jók. Elpusztítják egymást, ha nem tudnak félúton találkozni, összeolvadni, és átadni egymásnak az erősségeiket, kiküszöbölve egymás gyengéit. Ez a mondanivaló. A történet szólhat arról, hogy nem jön össze a középút, és kölcsönösen elpusztítják egymást, vagy az egyik elpusztítja a másikat, de egyedül már csak egy egésznek a fele, így boldogtalan, értelmetlen az élete. Vagy lehet hepiend, és neonrózsaszín nyáladzás. Ez utóbbit inkább beveszi a nép, maradjunk ennél.

2011. február 13., vasárnap

N2-B

Mindhárman a pattogó faágak fölött táncoló lángokat bámulták. Gondolataikba mélyedtek, és apró neszeket hallattak. Cessi a békacsontokon cuppogott, Cardélia szipogott, mert csavarta az orrát a füst, ami felé szállt, de hiúságból nem ült arrébb, Manci pedig halkan sóhajtozott. Cessit lefoglalta az evés, nem látott, nem hallott, de Cardélia nem állta meg szó nélkül.
– Mi az ördög bajod van?
Manci csak legyintett, de Cardélia állhatatosan bámult rá felhúzott szemöldökének bozontja alól, így valamit muszáj volt mondania.
– Eh, csak a szokásos.
– Miért, most mit csinált a lányod?

2011. február 10., csütörtök

Blogexpert

Kaptam egy kedves felkérést, hogy nézzek meg egy nem rég indult blogot, és mondjak róla véleményt. A hiúságomnak persze jólesik, meg hízik a májam tőle, (nem dagad, azok az alkeszok,) de ez eléggé felesleges dolognak tűnik. Mert mondjuk valaki megkér, hogy mondjak véleményt arról, hogyan énekeljen. Már most vagy profi énekesnek készül, és akkor hogy jövök én ahhoz, hogy megmondjak bármit is, hiszen én nem értek hozzá, inkább vicces mint szép a hangom, a szövegeket meg folyton elfelejtem, ezért mindenfélét összeimprovizálok, és néhány embernek ez tetszik, akik szokták hallgatni a kornyikálásomat. Vagy pedig a saját szórakoztatására akar énekelni az illető, akkor meg egy tanács létezik csak, énekeljen, ahogy jólesik.

2011. február 9., szerda

Kimaradt

Tegnap épp csak a lényegről felejtettem el írni. És most nem arra gondolok, hogy a Hex Hallból hiányoltam egy vámpír szereplőt, aki aztán mégis feltűnt a történetben, de a vérszívó csajsziról elfelejtettem megemlíteni, hogy ráadásként még leszbikus is. Nem, ennél nagyobb ciki, hogy a címben szereplő "flow"-ról nem mondtam semmit. Pedig hallatlanul érdekes dologról van szó. Pszichológiai elmélet, melyben nem kevés filozófia is visszaköszön. A középpontjában pedig a "boldogság" áll. Már az is figyelemre méltó, hogy nem a rendellenes működéssel, nem az elmebaj különféle formáival foglalkozik, hanem a normális embereknek is a legeslegjobb állapotával. Amikor végképp nincs szükség pszichológusra. Ez olyan meglepő dolog, mintha találkoznánk egy orvossal, akit nem az érdekel, hogy mitől beteg egy ember, hanem, hogy mitől egészséges.

2011. február 8., kedd

Flow

Ma pörgős nap volt. Elsuhant a délelőtt, nagyon élveztem az óráimat, de úgy tűnt, a kölykök is. Hazajöttem, kinyomtattam pár anyagot az internetről, ami kell majd a vizsgáimhoz, lefűztem őket egy nagyon vastag irattartóba. (A múlt félévben kettő ilyen telt meg.) Aztán eldobtam magam az ágyon, és olvastam Rachel Hawkinst. (Itt a blogja.) OK, kicsit tinilányos a mese, de meggyőztem magam, hogy nem gyermekirodalmat fogyasztok, hanem gyakorlom az angolt. Erre a célra ajánlom másnak is a Hex Hallt. (Amazonos link, ha már a Kindle képernyőjén olvasom.) Mese, egy tini bosziról, aki addig zűrözik a varázslataival, hogy javító-nevelő intézetbe dugják. Más boszik, meg alakváltók (vérfarkas, vérpuma, stb.) mellé. Hiányoltam a vámpírokat, de kiderült az is van. Tudom gyermeteg vagyok, de hát erre izgulok, ez van.

2011. február 6., vasárnap

Analógia

Tegnap megnéztük Fecóval Az őrzők legendáját. Rajzfilm, baglyokról. Látványos, elvarázsolt mese. Mondjuk a történet kicsit lapos. Túlontúl sematikus volt, és egyszerű. Ennél sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Kata pedig megnézte az Ízek, imák, szerelmeket. Azt mondta, hogy túl hosszú volt. És igazából nem is tetszett neki. Hogy talán nem értette meg a mondanivalóját, de szerinte ez csak egy elkényeztetett pics@ rinyálása, aki jó dolgában már nem tud mit csinálni. Össze-vissza bolyong a világban, mert sehol nem tetszik neki, de ami miatt mindenhonnan tovább áll, az őbenne van, és átviszi az új helyre is, tehát ott se lesz jó. Ennyi erővel maradhatott volna a seggén is, otthon ülve.

2011. február 3., csütörtök

Abszolút relatív

Elena komentje után úgy éreztem, kell írjak az abszútumokról és a relatívumokról. Mert hajlamosak vagyunk szélsőségekben gondolkodni. Szembeállított ellentétpárokkal jellemezzük a világot. Vagy jó valami, VAGY rossz. Aztán nem tudunk mit kezdeni az ambivalens érzelmeinkkel, melyek valamiről azt sugallják, hogy az egyszerre jó is ÉS rossz is. Fekete-fehérben szemlélünk mindent, és megfeledkezünk a szürke árnyalatairól. A színekről pedig fogalmunk sincsen.

2011. február 2., szerda

Bölcsesség

Csak hogy ugyanazt értsük alatta. A bölcsesség az nem elméleti tudomány. A bölcsesség az az alkalmazott okosság. (Talán nem is tudomány, hanem cselekvés. Beleértve ebbe a nemcselekvést is, mint adott helyzethez illő adekvát viselkedést.) Definíciószerűen: A bölcsesség a helyes tudás helyesen történő alkalmazása.

2011. február 1., kedd

4D vs. szavak

Fecó a múltkor látott egy 3D-s rajzfilmet. Aztán most valahol hallott a 4D-s filmekről. Na mondom, az érdekes, de hogy lehet. Hát kiderült, semmi köze a negyedik dimenzióhoz, pusztán a melléknévfokozás új formájáról van szó. Ezek is közönséges 3D filmek, csak kiegészítik őket speciális effektusokkal, melyek azt az érzetet keltik, mintha a néző is jelen lenne az események helyszínén. Vibrál alatta az ülés, rázkódik a képpel szinkronban, például az autó beleszalad egy gödörbe, ugrik a kép, és a néző nyekken egyet, akkorát zökken alatta az ülés. Ha hajladozó fákat lát, a haja is borzolódik a légáramlattól, melyet hatalmas ventilátorok kavarnak. Vicceltem, hogy ha esik az eső, akkor pedig bőrig áznak bent a teremben, mert fentről vizet csorgatnak rájuk. Hát ez nem csak vicc! Ha bőrig nem is áztatják a közönséget, de vízpermetet porlasztanak a levegőbe, hogy az élmény minél valósághűbb legyen.