2009. március 28., szombat

Kisajkak


Szombat, kora reggel. Munkanap. Mosom a szemem, hogy felébredjek. Kata ül a wécén, valami nőmagazint lapozgat. Megakad a szeme egy hirdetésen. Te, mondja, megjelenik egy új lap, plasztika a címe. Megállok egy pillanatra. Plasztika mint képzőművészet, vagy plasztika mint sebészet? Mit gondolsz, kérdezi, megél egy képzőművészeti lap ma a piacon?
Olvassa a lap témáit: Hajátültetés, arcplasztika, ráncfelvarrás, botox, mellnagyobbítás, mell felvarrás, zsírleszívás, kisajakplasztika... Na itt kiment a biztosíték. Az rendben van, hogy valaki úgy érzi, nehezen fogadják el, mert a szájába lóg az orra. Elhiszem, hogy egy modell, egy színésznő, énekesnő triplájára növelt csöcsökkel jobban érvényesül. No de, hogy valaki sebészetileg átszabassa a pináját!!! (Olyan közönséges vagy, mondja Kata.)

2009. március 27., péntek

Feketehalál

Kimaradt pár nap. De becsszóra nem én voltam a bűnös. A számítógépemet utolérte a végzet. A feketehalál. Nem, ez nem a pestis, hanem ha van kékhalál, akkor ez a fekete volt. Az előbbinél ugye a windóz kidobja a védelmi hibát okozó utasítás címét egy kék képernyőre és nincs tovább. Utóbbinál meg a seképsehang. Csak a fekete képernyő, és a rigor mortisba fagyott ledek a billentyűzeten. Kontrolalatdel már csak annyit ér, mint a halott csókdosása.

2009. március 17., kedd

Lúzerek országa?

Nemrégiben, a Kossuth rádióban hallottam, hogy valaki Magyarországot a "lúzerek országának" nevezte. Hivatkozva arra , hogy a környező országokhoz képest jobban megszenvedjük a gazdasági válságot, hogy lemaradtunk, megrekedt a fejlődés.
Mikor ezt hallottam, nagyon nem tetszett, és nem is igazán értettem egyet vele. Azóta azért kicsit másként hallgatom a híreket, és megakadok némelyiknél: Az osztrákok Heiligenkreuzban (ha jól irom) szemétégetőt építenek a magyar határtól (Szentgotthárdtól és az Őrségi Nemzeti Parktól) néhány száz méterre. A románok megtagadták a március 15-i ünnepségre Erdélybe igyekvő magyar köztársasági elnöktől a repülőgépe leszállási engedélyét. A szlovákok megint államnyelvtörvényt hoznak. Úgy tűnik a szomszédaink nem tisztelnek minket. Valamint szórakoznak velünk és szivatnak minket. Mi meg nem tudunk/akarunk tenni semmit ellenük.

2009. március 12., csütörtök

A múmia kukija

Fecóval megnéztünk egy filmet. "Szellemváros" volt a címe. Egy fogorvos pasi kórházi rutinműtétkor altatás közben 7 percre a klinikai halál állapotába kerül, és miután feléled, látja a holtak szellemét. Igazi romantikus vígjáték. De nem a filmről akarok írni.
Az egyik jelenetben egy régésznővel nézegetnek egy múmiát. Fecó most éppen egyiptomos korszakát éli, piramisok, Szfinx, fáraók minden mennyiségben, de kedvencek a múmiák. Na szóval, elég ronda egy aszott hulla hever az asztalon, de hát nem lehet kikapcsolni, mert abból botrány lenne. Aztán a szöveg még rá is tesz. Meséli a csaj a fogdokinak, hogy a múmiának kiszedték az orrán át az agyát, és eltették egy aranyozott csuporba. (Na jó, canopus edény, de az nem hangzik olyan jól.) Szintúgy a tüdejét, a máját, a gyomrát és a beleit. Ami érdekes, hogy eltávolították a péniszét, és azt is egy nagy aranyozott edénybe tették. Hogy miért? Hát mert egy kicsibe nem fért vona bele, akkora volt neki.

2009. március 9., hétfő

Nőnap

A tegnapi napot máris kihagytam. Lehet, ez a bloggolás nem lesz nekem az igazi. Ezt ugye rendszeresen kéne csinálni vagy sehogy.
Nőnap volt. Tanítványok meg a munkatársak hozták a gazokat. Nem igazán dob fel az ilyesmi. Tudom, nem valami nőies dolog, de a tulipán helyett jobban örülnék egy szál zöldhagymának. Illatra szinte egyformák, de utóbbinak jobb az íze. Bár tesóm ezt nem írja alá, ő evett már tulipánhagymát. Igaz, belefőzte valamibe, de azt mondta, hogy sem főzéskor, sem evéskor nem tűnt fel neki, hogy nem közönséges vöröshagymával találkozott.

2009. március 7., szombat

Szűzbeszéd

Na kérem, megtörténik ez is. Blogot írok. Jó, tudom, ezt pár millióan már megtették előttem, nem egy hűdemekkora dolog. Aztán meg én csodálkoznék a legjobban, ha rajtam kívül más is rendszeresen ellátogatna ide. Az eset jelentőségét nem az emberiség szempontjából, hanem a saját, egyéni kis világomból szemlélve említettem.
Katával összerúgtuk a port, és ilyenkor én bevált megoldásként elvonulok és magamban dühöngök. Neki nem mondom, mit gondolok, mert az csak újabb olaj volna a tűzre. Inkább magamban fortyogok, robbanással fenyegetve az utcát. Látom magam előtt, ahogy tűzoltók és mentősök kutatnak túlélők után a romok közt. Kék és piros fények villognak a sötétben. Kutyáját pórázon vezetve overálos, védősisakos alak ereszkedik egy hatalmas, földbe vágott tölcsérbe. A tölcsér alján egy lány, rongyossá szakadt ruhában. A füléből még mindíg halk sziszegéssel távozik a gőz. Felnéz, kinyitja a szemét. Szeme fehérje világít a kormos feketeség közepette. A kutya körbeszimatolja, majd lefekszik mellé. A fickó kulacsot vesz elő, vizet önt a zsebkendőjére és megtörli a lány arcát. Így már felismerhető. Ez az én arcom.