N1

Nem bírtam ki. Tanulnom kéne ész nélkül, mert most pénteken megint vizsgázom, de semmi hangulatom a könyveket biflázni. Inkább megírtam a vérfarkasos kezdőmondat novellás változatát, ahogy arra a kommentek közt célozgattam. Köszönöm Tyúknak az inspirációt. Ha valaha is be óhajtaná valaki válogatni egy horrornovellás kötetbe ezt itt, akkor neki ajánlom majd az írásom: "Tyúknak szeretettel, aki megérti és osztja a vérbestiák iránti olthatatlan rajongásomat." :-))

A vérfarkas a zongoránál ült, és Chopint játszott. Karmai kopogtak a billentyűkön. Ormótlan, szőrös mancsait meglepő kecsességgel mozgatta, de vaskos ujjai néha így is mellényúltak egy-egy billentyűnek. Ilyenkor megrebbent nagy, loncsos füle, és csikorogtak a fogai, úgy összeszorította őket. Nem mert a közönség, az uralkodó és az udvartartás felé nézni, ahonnan egy pisszenés sem hallatszott. A kristálycsillárok fényében ragyogó, díszes koncertteremben a halk mocorgás is megszűnt, mikor a virágmintás, kis nyári ruha hangos reccsenéssel széthasadt a hátán, utat engedve a brutális izomkötegeknek. Evelyn beleremegett a dühbe. Ez volt a kedvenc ruhája.

A hallgatóság dermedten ült, és bámulta a szőrös bestiát, ahogy a kettes számú, F-dúr balladával birkózik. A császári udvartartás nagyjai ültek az első sorban, félkaréjban a zongora körül. A. gróf gyomra liftezett az idegességtől. A császárra pillantott, de az merev arccal ült, és látszólag teljes figyelemmel, elmélyülten hallgatta a zenét. A gróf tudta, ha valaki sürgősen nem talál ki valamit, csúnyán fog végződni az este. Látta maga előtt, ahogy a selymes fényű tölgyparkettát rút vérfoltok szennyezik. A nehéz bársonyból készült címeres falikárpitok cafatokban lógnak, a földet a díszes székek roncsai és a míves ólomkeretes ablakok szilánkjai borítják. A zongora egyik lába hiányzik, bénán féloldalra dől, letépett tetejét karomnyomok csúfítják. A szakadt húrok kitépett belekként kunkorodnak elő a foghíjas billentyűkre.

De ez a rendetlenség lesz a legkisebb baj. A birodalom legfontosabb emberei ülnek itt. Feltehetőleg nem egy marad majd holtan elterülve, feltépett torokkal, kifacsart végtagokkal, megcsonkítva, mozdulatlanul, vagy agóniában fetrengve a földön. Ez a császár politikájának a végét, a hosszantartó béke halálát jelenti. Visszasüllyednek a káoszba, és további ezrek, tízezrek fognak majd elpusztulni. Az egyensúly megszűnik, a birodalom szétesik egymással acsarkodó tartományokra, és válogatás nélkül írtja majd egyik nép a másikat.

L. herceg dühödten füstölgött magában. A szélen ült, és bízott fürgeségében, hogy túléli a vérontást, de az üzletnek mindenképpen ártani fog, ami itt ma megtörténik. Amíg a belháborúk elcsitulnak, minden a feje tetejére áll. Ha egyáltalán visszaáll a jelenlegi kényes egyensúly. Esetleg ha a császár élve megúszná. Persze erre elég kicsi az esély. Talán ha valaki feláldozná magát. De ki lenne az? A választófejedelmek mind jelen vannak, és egy kivétellel a császárra szavaztak, de melyik lenne aki az életét is adná érte? Talán még leginkább F., akinek az ereje megvan hozzá, hogy megölje a bestiát, de vajon elég gyors-e? Nem valószínű.

F. herceget nem igazán jellemezték a mély érzelmek, de valami tompa sajgást érzett arra a gondolatra, hogy hamarosan elszabadulhat a pokol. Ellazította az izmait, és várt. A haláltól nem félt, csak arra gondolt, mennyi sérülést lesz képes okozni, mielőtt széttépik. Remélte lesz ideje leszakítani a zongorista fejét. N. főtanácsnok, aki mellette ült, érzékelte szomszédja feszültségét. Azon fohászkodott magában, hogy az nehogy valami ostobaságot csináljon. Szerette volna megnyugtatni, hogy hagyja a dolgot a császárra, akinek a problémamegoldó képességében jobban bízott. Legszívesebben a karjára tette volna a kezét, de nem merte megérinteni, nehogy ezzel provokálja valami ostoba tettre. A mai napra elég volt egyetlen butaság, nem akart még egyet elkövetni.

A vérfarkas halkan lihegett. Rózsaszín nyelvecskéje arasznyira lógott a szájából, amit észre sem vett a nagy igyekezet közepette, mellyel megpróbálta minél kevesebb melléütéssel végigjátszani a darabot. Szeméből dühös könnyek csorogtak, annyira háborgott belül. Mérges volt magára, mérges volt az anyjára, de még az apjára is. Pedig ő volt az, aki azt mondta, hogy nem kéne fellépnie telihold napján. De az anyja erőltette. Ha Mancia lánya Phyllis fellép, az ő kicsikéje sem maradhat le. Apja hiába rázta a fejét.

Készülődtek, és már alakot váltott, hogy bundáját az inasok simára fésülhessék, és így az artikulálatlan morgással kevésbé hatásosan tudott érvelni. Anyja elől-hátul mélyen dekoltált estélyi ruhát vett fel. Szédítő alakja lehetővé tette, hogy bőrének nagyobb részét tegye közszemlére, mint amennyit eltakar belőle, de nem csupán a divat motiválta a ruha kiválasztásában. Meg akarta mutatni a hatalmát, hogy ha majd feljön a hold, akkor is képes lesz uralni a testét, anélkül, hogy egy szőrszálacska is megjelenne rajta. Valamint törékeny nőként is, mint kezes bárányt tudja irányítani a mellette álló iszonyatos bestiát. Például ilyen apró fortélyokkal, hogy akkor hozakodik elő valamivel, mikor párja képtelen a kulturált, hörgésektől és nyálcseppektől mentes érvelésre.

Talán apja mégsem engedett volna, de ő könyörögve nézett rá. Véget ér a műsor mielőtt gond lenne - mondta. Holdkelte előtt kimegy majd a mosdóba, és ott változik át. Egyébként meg az anyja lánya. Képes lesz uralni az alakját, ha az ablakon ragyog be a Hold, akkor is. Nos, ezt úgy tűnik eltúlozta. Illetve talán képes lett volna rá, ha nem kell közben a zongorára is koncentrálnia. A kettő együtt meghaladta az erejét. A rohadt banyája, az a görény Necromancia sejthette ezt. Ha az ő kislánya mutatkozik be az udvarnál, nem tűr mellette konkurenciát. Lehet, hogy Evelyn szebb, csinosabb és jobban zongorázik, mint ahogy Phyllis csellózik, de ha előbújik belőle a vadállat, mindjárt kevésbé lesz népszerű. Ehhez nem is kellett mást tenni, mint kicsit megkavarni a programot, hogy az elsőbálozók bemutatkozása a vacsora utánra essék.

Közben Evelyn ruhájának maradéka is ronggyá szakadt, ahogy a vérfarkas felöltötte végső formáját és elérte teljes méretét. Ahogy haladt előre a darabban, a sotto voce előjegyzést presto con fouco váltotta a kottán. Hogy nem kellett visszafognia magát - sem az alakváltás sem a zene okán - a játéka is pontosabb lett, és valóban tűzzel adta elő Chopint, de úgy, hogy a tonnányi hangversenyzongora remegett a vad futamoktól. Akula gróf szemében kigyúlt valami, ami az éhséghez hasonlított. Lenyűgözte az a szenvedélyes indulat, ami belőle szinte teljesen kiveszett már.

Evelyn nem figyelt a közönségre. Az utolsó ütemek lelassultak. Játéka elhalkult, mozdulatai megszelídültek. Elszállt belőle minden feszültség. Várta, hogy a darab végén felharsanjon a nevetés. Akkor majd elönti a vér az agyát, rájuk veti magát, és szétszaggatja őket. A büdös banyával kezdi. Reméli Phyllist elrángatja valaki a közelből, mert őt kedvelte, nem akarta volna bántani. Valószínűleg többen is közbeavatkoznak, és vérfürdő lesz a dologból, de akkor már nem lesz ura az indulatainak. Amit nagyon sajnált, hogy az apja is bele fog keveredni a küzdelembe. Mivel ő volt az egyetlen, aki nem hódolt be a császárnak, még annyira sem fogják kímélni mint a lányát. A vérfarkasok kénytelenek lesznek új Ulfricot választani. Leütötte az utolsó hangot, és lehajtotta a fejét. Várt.

A teremben néma csend volt. Ilyenkor nem szokás tapsolni, előbb a császár szólal fel. Értékeli az előadást, és a bírálat fényében fogja a közönség tapssal vagy hangos fújolással díjazni a művészt. A császár felállt, a zongorához lépett, és fél kézzel a hangszerre támaszkodott. Hátat fordított a lehorgasztott fejjel ülő szörnyetegnek, aki most fél kézzel letéphette volna a fejét. A közönségben megállt az ütő. Már akiben korábban is dobogott valamiféle szív. Tudták, az uralkodó mindig igazat mond. Diplomatikusan fogalmaz, ha úgy hozza a szükség, de sohasem hazudik. Itt azonban nincs az a diplomácia, ami megmenthetné a helyzetet. Ám a császár nyájasan elmosolyodott és hozzákezdett:

Kedves barátaim! Szokatlan produkciót láttunk. Evelyn húgunk csak a zongoradarabot jelentette be, gondolom félénkségből, tartva tőle, hogy szülei letiltják a műsorát. Szülőként talán egyet is tudnék érteni velük, hisz nem koncertterembe, hanem varieté színpadra való műfaj a striptease. Ugyanakkor - mint néző - sajnáltam volna, ha - hogy profánul fogalmazzak - lemaradok a zongorázva vetkőző vérfarkasról.

Ritkán látni ilyen sima és harmonikus alakváltást. Legfeljebb csak az uralkodói családok felnőtt tagjainál. Persze, mit is beszélek, Evelyn csak megmutatta, hogy joggal kapott meghívást a bálba, hisz fejedelmi szüleitől örökölt képességei kiteljesedtek benne. Gyönyörű ifjú szukává érett, amit ő meg is akart nekünk mutatni. Nem hibáztathatjuk érte.

Mindnyájan tisztában vagyunk vele, de legalábbis el tudjuk képzelni, milyen nehéz lehet egy ilyen testet, ennyi energiát, erőt irányítani. A zongorajáték pedig nagyon finom mozdulatokat igényel. Az a néhány félrement hang nem sokat von le az előadás értékéből. Ráadásul a végére magára talált az előadó, és az utolsó rész teljesen hibátlan volt. Remélem, még sok ilyen remek műsorszámot láthatunk, hallhatunk. Bravó Evelyn, csak így tovább!

A császár összecsapta tenyerét, megadva a jelet az általános tetszésnyilvánításra. Kitört a tapsvihar, az általános megkönnyebbülés tapintható volt. Dicsérő bekiabálások, hujjogás hallatszott a hátsó sorok felől. Lassan csillapult csak a zaj, ám teljesen elhalt, mikor az Ulfric felemelkedett. Kihúzta magát, hogy mutassa óriási termetét. Egyet lépett csak az uralkodó felé, majd térdre ereszkedett. Lassan hasra feküdt és a császárhoz kúszott. Orrával annak cipőjét böködve kérte megadásának elfogadását. A császár a bozontos nyakra helyezte lábát, kinyilvánítva dominanciáját.

A teremben ismét síri csend lett, majd még az előbbinél is nagyobb ováció fogadta, hogy a vérfarkasok meghódolásával teljes lett a birodalom egysége. Mindenki felugrált, és általános lett a kavarodás. Lucifer, a démonherceg Necromanciát, a boszorkánykonvent főtanácsnokát ölelgette. A zombik hercege, Frankenstein választófejedelem egyik karjára Duo Gong a sellőhercegnő támaszkodott, a másikat meg Lupiangela, Evelyn anyja szorongatta. Elfrida, az erdőlidércek urának lánya, Necrophiliával, azaz Phyllissel kart karba öltve táncikált.

Evelynről majdnem el is feledkeztek. A jó doktor, Acula gróf lépett oda hozzá. Gyengéden megérintette a vállát. Evelyn felemelte a fejét, és kissé zavaros tekintettel nézett a vámpírra. Még nem igazán fogta fel, hogy vérengzés helyett általános ünneplésbe fordult a hangulat. Csodálkozva nézett a doktorra, aki megfogta a kezét. Az irtózatos, karmos és szőrös mancsot hódolattal tartotta sápadt ujjai közt, és vérvörösen parázsló szemekkel hajolt fölé, miközben könnyű csókot lehelt rá. Evelynt a kínos pirulástól csak a pofáját borító vastag szőr mentette meg.

A napot meg az a jótékony körülmény, hogy az Ulfric nem látta a jelenetet. Ugyanis ha látja, mégiscsak lett volna vérfürdő, mert minden bizonnyal kitolja a vámpír szemeit ezért a pillantásért. Így azonban tovább folyt az ünneplés. A szolgák pezsgőt és kaviárt, frissen csapolt vért, aszalt ujjperceket és kis csészékben agyvelőt hordtak körbe. A karneváli hangulatban mindenki oldottan csevegett. Olyanok is, akik régebben szóba sem nagyon álltak egymással. Régi haragokra borítottak fátylat, a szövetségeket megújították. Abban pedig mindenki egyetértett, hogy olyan jó döntést sosem hoztak még, mint mikor egy gyenge, halandó embert választottak császárnak.

folytatás >>

---

Véletlenek nincsenek, tehát nem csodálkozom, hogy pont most kaptam ezt a linket. Itt egy színpados, farkasos videó a jutyúbról. Nekem nagyon tetszett.