Oldalak

2010-11-01

Szadista dög vagyok

Torrentezés közben csak elvétve szoktam írogatni a torrentek oldalára kommentet. Valahogy most sikerült. Igazából azon az alapon, hogy kijavítsak egy tévedést az ott lévő filmmel kapcsolatban. Erre egy figura sértő módon belém kötött. Azt írta, "egy igazi buta arc" vagyok, és elszajkózta újra a téves állítást. Felhorgadt bennem a pedagógus, és úgy éreztem meg kell nevelnem az illetőt. Valószínűleg kissé túlzásba estem, ha valaki találkozna a dologgal, most itt magyarázkodom. (Aki meg akarja keresni, az nCore-on, 523870 ID-jű torrentről van szó. :) )
Olyan mérges lettem, hogy még vulgárisnak lenni is elfelejtettem. Jeges higgadtsággal észérveket írtam és internetes linkeket szúrtam a szövegbe, és feltettem egy kérdést, amire ha megpróbál válaszolni, rá kell jöjjön, hogy téved. Válaszként beidézte másvalaki hozzászólásából a téves információt, és odaírta, hogy ezek alapján "mit firkálok" én itten. Válaszomban kifejtettem, hogy az olyasfajta skolasztikus érvelés, mi szerint valami igaz, mert maga Arisztotelész mondta, kissé idejét múlt. Mivel a feltett kérdéssel nem foglalkozott, írtam neki a funkcionális analfabétizmusról is, aminek következtében hiába olvas valaki egy szöveget, a jelentését nem fogja fel. Végül még céloztam rá, hogy a tudatlanság könnyedén orvosolható állapot, de az arrogancia a gyógyulás gátja, és kellemetlen helyzetbe keverte magát, mivel nyilvánvalóan nincs igaza, ráadásul a viselkedése is ellenszenves, és így nehéz lesz jól kijönnie ebből a vitából.
Ezek után visszavett egy kicsit az arcából, és átment defenzívbe. Első lépésben azt írta, hogy tévedek, ha azt hiszem, nem látta a filmet, sőt, meg is van neki. Válaszként megdicsértem a javuló stílusát, és pontokba szedtem az érveket, majd megfogalmaztam egy kérdést. Második lépésben elővezette, hogy a kérdéses filmet még át is kódolta DVD-re, és azzal zárta, hogy ez így megfelel-e nekem. Kifejtettem, hogy ez irreleváns, a könyvkötő se tudja, mit írnak a könyvekben. Megjegyeztem, hogy biztos bonyolult volt az összetett mondat, amit írtam, és szétszedtem három egyszerű kérdésre, amire válaszolnia kéne. A harmadik lépésben bevallotta, hogy csak nagyon halványan emlékszik a filmre, és kijelentette, hogy sosem mondta azt, hogy nem igaz, amit én írtam. A balga még hozzátette, azt gondolta, vicces lesz, hogy olyan mintha tanár lennék, de akkor ír egy több oldalas dolgozatot a témáról.
Beidéztem az első hozzászólását, ami az én állításom cáfolata volt. Megválaszoltam helyette a három kérdést, melyek szerin, egy: nem emlékszik a filmre, kettő: visszavonta az állítását, három: azért, mert rájött, nincsenek ellenérvei. Végül megadtam a "kegyelemdöfést", bevallottam, hogy tanár vagyok, és adtam egy hetet az ígért dolgozat elkészítésére. Könnyítettem a feltételen, nem kell több oldal, de írja le röviden a lényeget, a személyes véleményét. Még motiváltam is, hogy "tökös csávónak" fogom elismerni, ha megteszi. Végül imígyen levontam az eset konklúzióját: "Nem az az okos ember, aki soha nem hibázik, hanem az, aki megpróbálja kijavítani a hibáját, tanul belőle, és többé nem követi el." Csak reménykedem, hogy rájön, a hiba nem az volt, hogy butaságot állított, hanem, hogy mindezt sértő és lekezelő stílusban tette.

1 megjegyzés:

AncsaT írta...

Tesóm megnézte a torrentoldalt, és "megdicsért". Azt mondta, kiváló pedagógiai érzékkel és elegáns módon megoldottam egy problémát. Amit saját magam kreáltam.

Aztán annyit mondott még, hogy számoljam össze, mennyi időt fordítottam erre, és gondoljam végig, ennyi idő alatt mi más hasznos dolgot csinálhattam volna. Megkérdezte még a piszok azt is, hogy hogyan állok a mesterszakos beadandó feladataimmal.

Megjegyzés küldése