Reggel mikor elindultam otthonról, hangos gágogást hallottam. Nem, nem Kata pörölt velem, hanem vadlibák szálltak el felettem. Jó nagy csapat volt, nem egyszerű V betűt formáztak, hanem a V szárai is kettéágaztak, mint két tövénél összehegesztett Y. Rögtön eszembe jutott, hogy a napokban volt Márton, a libás nap. Már nem emlékeztem, hogy mi köze volt Szent Mártonnak a libákhoz, pedig régen tudtam én az ilyesmiket, de a kedvetekért most utánanéztem.
Ez a Márton gyerek itt született Szombathelyen, csak akkor azt még úgy hívták, hogy Savaria. Pannónia római tartomány volt akkoriban, ahol az apja tribunusként, az elithez tartozott. Az ifjú Márton (gondolom jobb se neki, se a kedves papának nem jutott eszébe) beállt katonának. A római légió, ahol szolgált, a mai Amiens környékén állomásozott. Egy téli napon, a szokottnál is hidegebb lehetett. Félő volt, hogy éjszaka, álmukban megfagynak, akik nincsenek rendesen betakarózva, ezért Márton a jó meleg köpenyét megosztotta az egyik hajléktalannal. Persze csak a köpenye volt meleg, ő nem, illetve gondolom a csövi bűzlött mint egy görény, ezért nem ölelte magához a köpönyege alatt, hanem a nevezett ruhadarabot kardjával kettéhasította, és a felét adta oda. Szóval ne értsük félre a képet, nem lemészárolja a hiányos öltözetű fickót.
Jól van, na. Mindjárt rátérek a libára is. Szóval ez a Márton, megkeresztelkedett, és legendák keringtek róla, hogy micsoda szívjóság lakik benne. Ennek hatására Tours püspökévé akarták választani. Az ötlet nem igen tetszett neki, megpróbálta udvariasan elhárítani a megtiszteltetést, de nagyon erőszakosak voltak az ottani eklézsia tagjai. Megpróbált megszökni előlük, de üldözőbe vették. Szorultságában egy libaólban próbált meg elbújni, de hát ez nem volt túl jó ötlet. A libák ugyanis nem igazán az intelligenciájukról híresek, vagy pusztán csak nem ismerték fel a szentet, mert éktelen gágogásba kezdtek, felfedvén a rejtőzőt. Miután lebukott, vitték és felszentelték. Tudta, mi elől menekül, mert életfogytos lett. Haláláig Tourban kellett püspökösködnie.
Más verzió szerint, ősi pogány ünnep november 11-e, amikor az őszi munkákat befejezték, mindent betakarítottak, és végre lazíthattak kicsit a népek. Örültek, ha jó volt a termés, és nagy dínomdánomot csaptak. Azért pont ezen a napon, mert a régi római kalendárium, innen számolta a tél kezdetét. Ezen a napon ülték Aszklépiosz (illetve latinosan Aesculapius) ünnepét. A rómaiaknak szokása volt összezagyválni a görögök dolgait, így az ott szokásos kakas helyett ők libát áldoztak a gyógyítás istenének. Az nem teljesen világos, hogy ha már nem kakast, akkor miért pont libát, hisz az egyébként Mars isten madara. Mivel egy éjszaka, mikor a gonosz gallok (akiknek meg pont a kakas a jelképes állata, gallus latinul gall embert és kakast is jelent) le akarták rohanni Rómát, a a város falai előtt lopakodva beleszaladtak egy szundikáló vadliba csapatba, és a madarak hangos gágogásukkal sikeresen felverték a szintén szundikáló őrséget. Ennek következtében a mediterráneum római fennhatóság alá került, és nem jött létre a világhódító gall birodalom. Úgy tűnik, ezek az ostoba madarak nagyban befolyásolták a civilizációnkat. Nélkülük szegényebbek lennénk ugyan egy szenttel, viszont az európai műveltség és a beszélt nyelvek alapja nem a latin, hanem a kelta lenne. De a libák miatt a latin lett, amely nyelven azt, hogy "Mars madara", úgy mondták, hogy avis Martis. Amit persze a mitológiában járatlan pórnép Márton madarának értett.
A félreértések ezzel még nem értek véget. Ugyanis Pannóniában volt egy Savaria Sicca nevű település is. Pannonhalma (lánykori nevén: Győrszentmárton) közelében, legvalószínűbb, hogy a Ravazd melletti Packalló falucska római kori elődje. A bencések még biztosak voltak benne, hogy itt született Márton, ezért ide építettek egy bazi nagy apátságot. Újólag most Szombathelyre teszik a születést, de hát egy ekkora apátságot nem lehet ide-oda tologatni az országban, ezért inkább tudományos munkásságot folytatnak, az itteni születés tényének bizonyítása végett.
Gyerekként arra emlékszem, hogy én nagyon nem rajongtam a Márton napért, mert anyám ilyenkor ludas kását főzött. Ez úgy nézett ki, mint valami rizses hús, csak birka helyett libanyak volt benne. Az íze nem volt olyan nagyon rossz, de a libanyakat borzalmasan utáltam. Mikor analízis előadáson az integráljelet libanyaknak nevezte az előadó, a hideg szaladt végig a hátamon. Fúj! Mikor egész kicsi voltam, anyám lekapirgálta nekem a húst, és az úgy jó is volt. De később már erre nem volt kapható, és emlékszem, a rücskös csontról a villával műtöttem lefelé a maradványokat, mert nem voltam hajlandó a számba venni és szopogatni. Mielőtt valaki messzemenő következtetéseket próbál meg levonni a fentiekből, elárulom, hogy a libanyaktól eltérően, a marhalábszárhoz bensőséges viszony fűzött. A méretes csontokból mindig is kéjes gyönyörűséggel szívtam ki a velőt.
2 megjegyzés:
Jó pap is holtig tanul. Nekem az első verzió szimpatikusabb, no meg a marhalábszár :)
Ööö... mármint melyik első verzió?
1) Hogy libát Szent Márton tiszteletére eszünk, és nem Aszklépiosz miatt?
2) Hogy a latin lett a műveltség alapja és nem a kelta?
3) Hogy Szombathelyen született Márton és nem Pannonhalma mellett?
4) Hogy költözködjön egy apátság, és ne próbálja verifikálni a legendát?
5) Hogy csak a kicsike gyermeknek kell lekapirgálni a húst a csontról, a nagyobbacskának nem?
De legalább az egyértelmű, hogy a velőscsontot mindketten jobb szeretjük. :)
Megjegyzés küldése