Nem kéne már ennyit tanulnom, árt az nekem. Elszoktam tőle, és az agyamat utána helyre kell raknom. Jó is, hogy mikor hazaestem, üres volt a ház. Kata tanfolyamon, Fecó a mamáékkal tanyán. Kaja, blognézegetés, levelek, aztán agyzsibbadás ellen megnéztem a Kispálfilmet (Napozz Holddal). Ismét megállapítottam, hogy a Lovasi egy pöcs, az egész ketyós banda meg tirpák, nem is értem miért vagyok oda értük, de nagyon. Még talán a p (ejtsd kispé) aki viszonylag normálisnak tűnik. De ő is csak viszonylag, a többihez képest.
Néztem a tököket, ahogy hülyéskednek, dumálnak baromságokat, próbálják a számokat. Készülődnek a koncertre, már fent vannak, de nem zenélnek, hanem csinálnak - ugyan nem a "világ végén", hanem a színpadon - egy "nagy fotót". Ahogy az meg van írva, "fekvő, guggoló-térdelő és álló sor". Pöcsök. De spontán pöcsök. Ez már valami, ami tetszik. De ez még kevés lenne a sikerhez, szóval, mi a mágiájuk?
Talán a szövegek. Lovasi idéz a "Modellezés almával" szövegéből. Majd azt mondja rá, "igazi öncélú alternatív f*szverés". Hát ja. És ez még összefüggő, koherens szöveg. Jellemző, hogy nem balladai homály, hanem igazi lírai sötétség honol a sorok közt. Korábban már emlegettem velük kapcsolatban az asszociációs mámor fogalmát. Beugrik egy fél mondat, hogy hú, ez jó, aztán kell hozzá pár hasraütés, és megvan a többi is. Tiszta költészet. Hogy még inkább vers szerű legyen, a szaggatottan, soronként előadott szövegben a mondatok átnyúlnak a sorvégeken, nem ott végződnek. Hogy még kevésbé legyen érthető.
Ez baj? Hááát... ha valami összetett gondolatot, eszmét akarok kommunikálni, akkor igen. Annak árt. Ha csak érzéseket, akkor nem. Mert nem is biztos, hogy értenem kell, mi miért van, nem feltétlen akarnak jelenteni dolgokat a szövegek. Csak érzéseket, hangulatokat fejeznek ki. Elég az, nem kell több. Ha hallgatom a "Jutká"-t, mivel mond többet, ha az elején "Elvitte a fényképét innen a házból, / A fűthető álmokat a képcsőből. / Fehér fény úszik a kávéscsészén." sorokról azt gondolom, hogy képileg olyan, mint egy haiku. Ha az "Oly korban értem én..." helyett, az "értem"-nél "éltem"-et hallok, s a Radnóti "Töredék" ugrik be. Ezek nélkül is átjön valami, amiért 45.000 embert képes elmenni egy koncertre.
Persze vannak összeszedettebb szövegek is. "És egy leszedált ország / tapsolgat a szarnak. / Boldogan élnek, / amíg csak meg nem halnak." A politikától a tévéműsorig sok mindenre gondolhatok. De nem is biztos, hogy sokat kell gondolkodni. A zene, és a szöveg ritmusa, dallama, képei elvarázsolnak. A zene az csúcs. Remek jelenetek vannak a filmben, ahogy próbálgatják a számokat. Meg mikor a Kispál gitározik. Az öngyújtóját csúsztatja fel és le a gitár nyakán, így fogja le a húrokat. Tudnak a srácok. Én meg morcos vagyok, hogy búcsúkoncert volt. Maradt utánuk több mint 10 album, van mit hallgatni, de akkor is, a tudat, hogy abbahagyják, bosszantó.
2 megjegyzés:
Azért szeretem (holott tényleg pöcsök, ráadásul állandóan beszívva pöcsök, tehát ez a tulajdonság nem a génjeikben van), mert azon kívül, hogy a szövegeiket néha József Attila írta, olyanok ezek a nemszöveg-nemvers, félpszichedelikus látomásaik, mint néha a fotóim.
Jaja, magukban nem is olyan különlegesek a "művek", igazából attól lesznek k.jók, amit benned ébresztenek. Tehát, amiért ez a katyvasz zseniális, az nem az, hogy milyen jól van összerakva, hanem, hogy milyen jó a közönség. Mert jelentenek neki valamit ezek a dolgok. Lehet, hogy 50 év múlva a franc se fogja élvezni, merthogy csak katyvasz lesz az akkoriaknak. Illetve majd a sok vén szatyor, ott fogunk csápolni a nosztalgiabulin. :)
Megjegyzés küldése