Oldalak

2021-04-17

Telegónia

Egy nagyon érdekes elméletbe futottam bele. A covid vírusról olvasgattam, és előkerült egy genetikai hullámelmélet nevű valami (ami elég zavaros számomra), és ennek a margóján tűnt fel a telegónia. Darwin is írt arról az esetről, mikor egy unatkozó lord kvaggával (a zebra rokona) próbálta keresztezni az egyik fehér kancáját, majd később egy fehér ménnel fedeztetve, a született csikónak a lábán csíkok voltak láthatók, akár egy zebrának. A telegónia lényege, hogy a születendő utód tulajdonságait nem csak a biológiai apa genetikai öröksége, hanem az anya korábbi szexuális partnereinek tulajdonságai is befolyásolják. Különösen nagy a jelentősége a legelső szexuális partnernek. A szüzesség mítosza tudományos köntösben ma is itt kísért.
Mendel óta tudunk a recesszív tulajdonságok öröklődéséről, amivel megmagyarázható Lord Morton csikójának csíkos lába. És bár többen megpróbálták kísérleti úton igazolni a teóriát, egyikük sem járt sikerrel. Maga az elképzelés már Arisztotelésznél is előkerült, akinek a biológia területén voltak fura elképzelései, ha jól emlékszem, a női méhről állította, hogy kétosztatú, mert a nyulaknál ilyennek találta. Azt viszont írjuk a görögök javára, hogy a történet többnyire arról szólt, hogy a nővel egy isten hált együtt, aztán mikor a férjétől szült gyereket, az isteni erőkkel rendelkezett. Vagyis pozitív tulajdonságok kerültek átöröklésre, és a legkevésbé sem kárhoztatták ezért a nőket. A középkorban, amikor ismét divatba jött Arisztotelész, egészen másféle színezetet kapott az elmélet. Ahogy a náci fajelméletben is. Ha egy árja nő együtt hált egy zsidóval, beszennyeződött, utána már nem tudott fajtiszta árja gyerekeket szülni árja apától sem.
Van, aki ezt még ma is elhiszi, és azt fejtegeti, hogy a korábbi szexuális partnerek spermájával való érintkezés során az örökítőanyag töredékei átitatják a nő reproduktív szerveit, és bekerülhetnek a petesejtjeiben lévő DNS-be. De a lényeg ezután következik, amikor előkerül, hogy a probléma megoldása a nők házasság előtti önmegtartóztatása. Vagyis a dolog lényege, hogy a nők egyáltalán ne szexeljenek a házasság előtt, csakis a férjükkel bújjanak ágyba, akitől majd gyerekeket fognak szülni. Kiváló elmélet, ami már megint a nők nyakába varja a felelősséget, és a megoldás terhét. A gyermek a rossz tulajdonságait vagy a nőtől örökölte, vagy a felelőtlenül megválasztott szexuális partnereitől. Apuka vétlen az ügyben.
Azt a problémát mindig könnyebb kiszúrni, ami ott van, benne van a gondolatmenetben, de most keressünk olyat is, ami nincs benne, ami hiányzik belőle. Ha elhisszük, hogy a tulajdonságok ilyetén átvitele lehetséges, akkor arra is gondolnunk kell, hogy a DNS nem csak spermával juthat be a szervezetbe. Például mi a helyzet vérátömlesztéssel? Az idegen vér is eljut a reproduktív szervekbe, és abban is van DNS. Akkor az is beépülhet? És ez a folyamat miért csak a nőknél működik? Mi a helyzet a férfiakkal? Ha teszem azt, egy gorilla megharap egy férfit, és az állat nyálában lévő DNS bekerül a vérébe, akkor az bejut a herékbe, és a spermiumot termelő szövetek is szennyeződhetnek gorilla DNS-sel, így a férfi utódai különösen szőrösek meg lapos homlokúak lehetnek.
És eddig csak a nem kívánt tulajdonságokról volt szó. De gondoljunk a görögökre! Ilyen alapon egy házasságtörő asszony védekezhet azzal, hogy ő csupán jót akart, azon az estén csakis azért szexelt a 11 jóképű és izmos focistával, hogy a genetikai örökségüket magába olvasztva kiváló fizikai képességekkel rendelkező gyereket szülhessen az ő horpadt mellű, görbe hátú, nyiszlett férjének. Mi az hogy válni akar? Hiszen hálásnak kéne lennie, hogy ő a lehető legjobb adottságokkal rendelkező gyereket szeretne szülni neki! És ezért még ilyen rettentő áldozatra is hajlandó! Sőt egyenesen lehetővé kéne tenni minden nő számára, hogy vonzó, fiatal férfiakkal szexelhessen, mielőtt megfoganna a kevésbé jó genetikájú férjétől!
Ha már lúd, legyen kövér! Aki hisz egy elméletben, ne torpanjon meg az első lépcsőfoknál, gondolja végig az összes, ebből adódó következményt, és vállalja fel a logikus és szükségszerű lépéseket! De gyanítom, hogy a hímsoviniszta férfiaknak így már nem tetszik annyira ez az elképzelés, inkább hisznek a modern genetikában, csak ne kelljen felszabadítani az elnyomott női szexualitást.



Lábjegyzet:
1. A telegóniának semmi köze sincs Telegonhoz, Odüsszeusznak Kirké nimfától született fiához.
2. A kimérák genetikailag mozaikos élőlények, ami előfordulhat a csirasejt egyik sejtjének mutálódásával, vagy ha két zigóta összeolvad, esetleg ritkán az is, hogy egy petesejtet egyszerre több spermium termékenyít meg. (A macskáknál megesik, hogy az alomban az egyik kismacska cirmos, a másik vörös, a harmadik meg félig csíkos, félig vörös, de ez azért van mert az anyamacska egy időben több kandúrral is párzik, több is megtermékenyíti.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése