2020-04-08

Szerelek a korona idején

Mostanában minden a járványról szól. Fecóék Boccaccio Dekameronjából kaptak pár novellányi kötelező olvasmányt, és ugye a kerettörténet szerint a pestis elől vidékre menekült társaság tagjai szórakoztatják egymást ezekkel a történetekkel. Nem nagyon tetszett a gyermeknek az ötlet, hogy majd hétszáz éves sztorikat olvasgasson, de aztán Kata háborgását hallva (hogy miért kell ilyen erkölcstelen olvasmányokkal mérgezni a fiatalokat), némi érdeklődés és kíváncsiság látszott rajta, és védelmébe vette a tanárt, hogy legalább aktuális (járvánnyal kapcsolatos) kötelezőt adott fel. Erre elkezdtük sorolni, hogy akkor már mit lehetett volna inkább, Defoe: A londoni pestis, Camus: A pestis, Márquez: Szerelem a kolera idején, de végül Rejtő: Vesztegzár a Grand Hotelben lett az első számú favoritunk, mert az kellően vidám is lenne ebben kissé nyomasztó helyzetben.